Történelem kategória
63
éve
44
éve
1982 – Jurij Vlagyimirovics Andropovot, a titkosrendőrség volt főnökét választották szovjet államfőnek.
Leonyid Iljics Brezsnyev szovjet államfő és pártvezető halála után választotta meg egyhangúlag az SZKP Központi Bizottsága. A párt főtitkári tisztségét 1984.02.09-én bekövetkezett halálig töltötte be. Az Állambiztonsági Bizottság, a KGB egykori elnöke volt, következetesen folytatta elődje bel- és külpolitikáját. 1982. decemberében indított tisztogatási akciója során kicserélték a kormányzati és a gazdasági apparátus több száz funkcionáriusát, KGB-beli bizalmi emberei fontos pozíciókat töltöttek be. Külpolitikai téren látványos leszerelési javaslatokkal állt elő: ha az Amerikai Egyesült Államok lemond a Pershing-2 típusú rakéták és robotrepülőgépek nyugat-európai telepítéséről, akkor a szovjet SS-20-as rakéták számát a francia és a brit atomrakéták számáig csökkenti. 1983. júliusában Helmut Kohl szövetségi kancellárral is leszerelési kérdésekről tárgyalt. Több mutatása
22
éve
220
éve
139
éve
1887 – Négy Chicago-i szakszervezeti vezetőt halálra ítéltek és felakasztottak.
A vezetők: Albert Parsons, August Spies, Adolf Fischer és George Engel Az 1886. május 3-i munkástüntetést és rendőrsortüzet követő megtorlás részeként végezték ki, majd 1893-ban rehabilitálták őket. Több mutatása
88
éve
1938 – Először hangzott fel Irving Berlin szerzeménye, a 'God Bless America' a rádióban.
Az énekesnő Kate Smith volt.
88
éve
33
éve
137
éve
108
éve