★ Kiemelt esemény
November 12.
116
éve
23
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
2003 – 49 éves korában meghalt Tony Thompson, a Chic együttes dobosa.
Teljes nevén: Anthony Terrence Thompson. A Power Station zenekarnak is tagja volt. Játszott továbbá Diana Ross, David Bowie, Madonna, Rod Stewart, a Duran Duran, Mick Jagger és sok más zenész lemezein. Több mutatása
29
éve
1997 – A szociális akció nemzetközi napja
A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége (IFSW) 1997-ben nyilvánította november 12-t a Szociális Akció Nemzetközi Napjává. A szervezet az európai munkások társadalmi kirekesztettségével kapcsolatos kutatások eredményeit összegezte. Magyarországon először 1998-ban, Nógrád megyében ünnepelték meg ezt a napot. Több mutatása
190
éve
1836 – Megalakult a Kisfaludy Társaság.
A Kisfaludy Társaság (korabeli helyesírással Kisfaludy-Társaság) Kisfaludy Károly barátai és írótársai által 1836-ban Pesten alapított társaság, amelynek célja kezdetben a költő összes műveinek kiadása és emlékművének felállítása volt. A társaság Kisfaludy halála után fontos irányítója lett az irodalmi ízlés fejlesztésének s a hazai szépirodalom támogatásának. A 19. században havonkénti felolvasó ülései az irodalmi élet legfontosabb eseményei közé tartoztak. A társaságot 1952-ben feloszlatták, működése megszűnt. Több mutatása
189
éve
1837 – Megszületett Vidróczki Márton, mátrai betyár.
Más változatok szerint a neve Vidrócki, Vidrovszky, Mitróczy. A hiedelem szerint nem fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette ellenségeit, nagylelkűen meghálálta a segítséget. Csak a gazdagtól rabolt, a szegényt nem bántotta. Sok történet szól vakmerőségéről, féktelen természetéről, mulatozásairól. Félelemmel vegyes tisztelet övezte. Sírja Egerben, a Rókus temetőben van, kopjafa jelöli. Több mutatása
186
éve
151
éve
1875 – Megszületett Stanislaus von Prowazek cseh biológus, a trachoma, egy akár vakságot okozó szemgyulladás okának felfedezője.
A trachoma, vagy más néven szemcsés kötőhártya-gyulladás, egyiptomi szemgyulladás, vagy vakságot okozó trachoma a Chlamydia trachomatis baktérium által okozott fertőző betegség. Több mutatása
150
éve
1876 – Megszületett Jane Peterson amerikai festőnő, aki laza ecsetvonásokkal és élénk színekkel dolgozott.
Teljes nevén: Jennie Christine Peterson. Hatottak rá az impresszionista, az expresszionista és a fauvista művészek.
136
éve
1890 – Megszületett Kronberger Lili négyszeres műkorcsolyázó világbajnok, az első magyar világbajnok.
A morvaországi Troppau-ban (mai neve Opava, Ausztria), a harmadik női világbajnokságon aranyérmet nyert, megszerezve ezzel a magyar sporttörténet első világbajnoki címét. Kodály ösztönzésére bevezette a gyakorlatok zenére történő bemutatását. Kodály - aki maga is kitűnően korcsolyázott - Kronberger Lili számára átírta a "Háry János" daljáték intermezzójának egy részét klarinétszólóra. Akkoriban ugyanis délutánonként katonazenekar játszott a jégpályákon, a délelőtti edzéseken viszont klarinét szolgáltatta a muzsikát. A műkorcsolyázónő Kodály ötlete nyomán vezette be a gyakorlatok zenére történő bemutatását 1911-ben, Bécsben. Több mutatása
110
éve
1916 – Meghalt Percival Lowell amerikai csillagász, aki hitt abban, hogy van élet a Marson.
61 éves korában halt meg. Közreműködött a Plutó felfedezésében.
108
éve
1918 – Megalakult az új, önálló osztrák köztársaság.
November 11-én I. Károly császár lemondott Ausztriai trónjáról. A 40 milliós birodalom vezető tartománya 6 és fél milliós önálló országgá alakult. A demokratikus szövetségi alkotmányt 1920-ban dolgozták ki és fogadták el. Több mutatása
97
éve
1929 – Garmisch-Partenkirchen-ben megszületett Michael Ende író. (Végtelen történet, Momo)
teljes nevén: Michael Andreas Helmut Ende
97
éve
93
éve
79
éve
1947 – Meghalt Orczy Emma bárónő, magyar származású angol dráma- és regényírónő (A Vörös Pimpernel).
Londonban 82 éves korában halt meg. A "The Scarlet Pimpernel" (A Vörös Pimpernel) a XX. század egyik legnépszerűbb alkotása volt. Emmuska Orczy Félix báró, az ismert zeneszerző, karmester és Wass Emma grófnő egyetlen leánya volt. Édesapja olyan zeneszerzők barátja volt, mint Wagner, Liszt és Gounod. 15 éves korában szüleivel Budapestről Brüsszelbe, majd Londonba költözött, ahol megtanult angolul. Tanulmányait Brüsszelben és Párizsban végezte, majd Londonban a "Heatherby School of Art"-ban festeni tanult, képeiből a Royal Academy is kiállított. 1894-ben férjhez ment Montague Barstow-hoz, akivel a "Heatherby School of Art"-ban ismerkedett meg. Együtt kezdtek könyveket írni és magazinokat illusztrálni, valamint magyar népmeséket fordítani és kiadni. A "The Old Man in the Corner" (1900) című detektívtörténet-gyűjtemény volt az első népszerű munkája. 1905-ben a "The Scarlet Pimpernel" című regényével szerezte meg hírnevét, amelyet 14 nyelvre fordítottak le, és amelyet férjével a színpad számára is átírt. Tárgyát a francia forradalomból vette, mind a regény, mind a színmű ma is nagy népszerűségnek örvend Angliában. Egyéb színműve például: "The Legion of Honour" ("A becsület légiója", 1918), magyarul is megjelent regényei és elbeszélései: "Régi tündérmesék" (1898), "Lady Molly kalandjai" (1918), "Ferenc József gyertyatartói" (1926), "Pimpernel Erdélyben" (1927), "Az okos Pimpernel" (1930), "Sir Percy visszaüt" (1930). Több mutatása
79
éve
1947 – Megszületett Nagy Bandó András humorista.
Önéletrajza: 1947-ben születtem, a Szegedhez közel fekvő Deszken. A sors már ezzel is jelezni kívánta, hogy elege van a f?városcentrikusságból, ezentúl vidéken is születhetnek humoristák. (És lőn) Születésem percétől kezdve öregedni kezdtem, s ez a folyamat azóta is szakadatlanul tart. (Például már négy hetes koromban egy hónapos voltam, tizenkét hónapos koromra pedig éppen egy éves lettem.) Már kisgyermek koromban elhatároztam, hogy egyszer majd felnőtt leszek, de arra - ekkor még - gondolni sem mertem, hogy egyszer majd meg is öregszem. (Ma, amikor tulajdonképpen már meg is öregedtem, még mindig csak azt kérdezem magamtól: egyszer tényleg meg is öregszem? - és úgy t?nik egyre nagyobb az esélyem rá.) Iskoláimat el?ször Deszken, kés?bb Szegeden kerültem el. Az általános iskolában a versmondás, a középiskolai évek alatt már az irodalmi szinpad jelentette azt a pluszt, amiből kisejlett, hogy valahol a színház világában vetem meg a lábomat. 1962-től a Szegedi Vedres István Épít?ipari Technikumban koptattam a padokat, s eközben birkózóként is sikereket értem el. Az atlétika is vonzott, s a gerely, a diszkosz és a súly tőlem való távolodása jelentett sikerélményt, igaz, nem tudtam világszint? távolságot elérni, de ennél fontosabb volt a próbálkozás. A középtávú futás viszont sokkal több örömet hozott, ekkor tudtam meg, hogy egészséges tüd?vel, óriási munkabírású szívvel és kitartó lábakkal rendelkezem. Ekkoriban karikatúristaként is debütáltam, el?bb az osztály faliújságján, kés?bb a Délmagyarország és a Szegedi Egyetem oldalain. Mivel sok mindent kipróbáltam, egyes barátaim avval ijesztgettek, hogy szétforgácsolom magamat, miközben akkor már határozottan tudtam, hogy ebből a sok kis forgácsból áll össze az a szikár törzs, mely egyszer majd leszek. 1969-től Julianna a feleségem, lányunk Natalia. Még házasságkötésünk előtti kapcsolatomból született meg Mónika lányom, majd 1991-ben vettük magunkhoz Antit és Bélát, akik azóta is családtagként élnek velünk. 1970-től kezdve k?m?ves kisiparosként dolgoztam 1978-ig, közben voltam kertész, újságkézbesít? és konferanszié. 1974-től kezdve el?adóművészi igazolvánnyal léphettem föl, mint humorista, több önálló estet írva és bemutatva. 1981-82-ben, a Rádió II. Humorfesztiválján indultam, s nyertem el a Rádió F?díját. 1982-ben a Mikroszkóp Színpad szerződtetett, s innen egy év után váltam ki, hogy a maga ura lehessek. Eközben állandó szerzője és el?adója lettem a Rádiókabarénak, majd a Magyar Televízió szórakoztató m?sorainak. Ezek együttes sikere és elismerése volt az a Karinthy Frigyes emlékgy?r?, amelyet 1988-ban kaptam meg. 1986-ban és 1988-ban Ausztráliában, 1987-ben és 1996-ban az Egyesült Államokban és Kanadában, közben többször Németországban adtam m?sort az ott él? magyaroknak, de megfordultam a Felvidéken, Erdélyben és a Vajdaságban is. 1988-ban 50 ezer forintos befizetéssel indítottam útjára az Aradi Vértanúk emlékm?vét. Sajnos kés?bb kivették a kezemből a kezdeményezést, így nem sikerült megvalósítani, s a befizetett adományok ma is egy számlán várják, hogy egyszer majd valaki valósággá változtatja az álmomat. Emlékezetes akcióm volt 1990-ben, hogy mintegy 500 hajléktalannak csináltam otthont, s adhattam lehet?séget a megkapaszkodásra. 1987-ben jelent meg első - életrajzi -kötetem, válogatott írásaimmal, és rajzaimmal, Úton-útfélen címmel, s 140 ezer példányban fogyott el. 1991-ben adtam ki az írásaim és monológjaim válogatásából álló Bevezetés I-II. cím? könyvemet. Ez 50 ezer példányban kelt el. 1996-ban látott napvilágot a Vészfék cím? könyvem, mely a vonatdobálások áldozatául esett kisfiú M. Attila tragédiáját mutatja be, s a család megsegítésére készült. A könyv jelenleg is megrendelhet? a címemen: 7677 Orf?, Csendes utca 5. Tévé és rádiós produkcióimat nagylemezeken és kazettákon jelentettük meg. Nyílt kártyákkal, I love Magyarország, Negyven éves a Forint, s a Rádiókabaré lemezre és kazettára került válogatásai is sok magánszámomat ?rzik. 1986-tól 1996-ig maratoni futóként is számon tartottak, legjobb eredményeim: New York, 1993: 3óra 34perc, 1996, Bécs: 3óra 23perc. 1970-ben megtanultam "írni" a mez?kövesdi matyó motívumokat, s ez olyan hobbyvá vált, melyet azóta is profi szinten ?zök, sok népművészetet kedvel? örömére. 1991-től újra vidéken élek, orf?i házunk jelenti az otthont, ahol már sokkal több időm marad a fafaragásra, a fotózásra, a rajzolásra és a festésre. Mivel mindent autodidakta módon tanultam meg, ez sem jelenti azt, hogy kész fafaragó vagy fest? lennék, de úton vagyok, s egyszer a végére érhetek. Terveimben több könyv megírása szerepel, köztük egy a humorról, kabaréról írt elmélkedés, egy beszámoló a hajléktalanokkal töltött három hónapos időszakról, egy verses gyermeklexikon, valamint a minap útjára indult Öregedésem naplója cím? kötet. Eközben Önálló esteket írok, melyekkel az országot járom. Több mutatása
75
éve
1951 – Meghalt Gombaszögi Ella színésznő, komika, akinek mindhárom nővére szintén színésznő volt.
Más források szerint a halál dátuma október 12. Három színésznő nővére - Margit, Frida és Irén - után a Színművészeti Akadémiára járt. A Vígszínház, a Magyar Színház, utána a Belvárosi Színház tagja, majd csak szerepekre szerződött különböző budapesti színházakhoz. 1949-től a Madách Színházban játszott, többször vendégszerepelt a Nemzeti Színházban. A harmincas évektől szinte majd minden magyar filmvígjátékban játszott, többnyire Kabos Gyula partnereként. Több mutatása
71
éve
1955 – Meghalt Hajós Alfréd magyar műépítész, versenyúszó, labdarúgó, az első magyar olimpiai bajnok.
77 éves korában halt meg. Az első újkori olimpiai játékok kétszeres bajnoka. Az akkor 18 éves építészmérnök-hallgató az athéni Zea öböl jéghideg vízében előbb a 100, majd rövid pihenő után az 1200 méteres gyorsúszásban is a legjobbnak bizonyult. A sors kegyetlen játékaként 13 éves korában vesztette el édesapját, aki a Duna hullámai között lelte halálát. A kétszeres olimpiai bajnok Athénben aratott kettős győzelme után nem indult több úszóversenyen. Sportbeli sokoladalúságára jellemző, hogy játszott az első hivatalos magyarországi labdarúgómérkőzésen, és szerepelt az osztrákok elleni első, válogatott találkozón is. Atlétizált, bokszolt, és tornaversenyeken is indult. Építészmérnöki diplomájának megszerzése után Alpár Ignác, majd Lechner Ödön mérnöki irodájában dolgozott, s 1924-ben, Lauber Dezsővel közösen készített stadion-tervüket a legjobbnak itélték ugyan, de csak ezüst éremmel jutalmazták a párizsi olimpia szellemi versenyein. Tervezője volt a Margit-szigeti sportuszodának, amely napjainkban már a nevét viseli. Jónéhány középületet, többek között a debreceni Arany Bika szállót tervezte. A nyugdíjkorhatárt jóval átlépve dolgozott a Mezőterv Tervező Irodájában. Több iskola viseli nevét. Hajós Alfréd Társaság is alakult, a bajnok emlékének ápolására. Több mutatása
69
éve
62
éve
45
éve
1981 – Meghalt William Holden Oscar-díjas filmszínész (Pokoli torony; Híd a Kwai folyón).
Menekülés Fort Bravoból; A 17-es fogolytábor (Oscar-díj legjobb férfi főszereplő 1954).
44
éve
1982 – Megszületett Anne Hathaway, Oscar díjas amerikai színésznő (Nyomorultak).
New Yorkban született, Anne Jacqueline Hathaway néven. Karrierje 2001-ben indult, amikor a Neveletlen hercegnő című családi vígjátékban kapott főszerepet. 2012-ben a legjobb női mellékszereplő Oscar díját ítélték neki "A nyomorultak" feldolgozásában nyújtott alakításáért. Több mutatása
41
éve
360
éve
1666 – Megszületett Mary Astell angol feminista, írónő.
Mary Astell, Lady Montague és Mary Wollstonecraft angol írónők művei tisztán tükrözik, hogy mennyire tudatosult bennük alárendelt helyzetük, nem értettek egyet a férfiak értékrendszerétől függő helyzettel. 1694-ben jelent meg "A Serious Proposal to the Ladies for the Advancement of their True and Greatest Interest". című műve. Több mutatása
280
éve
211
éve
1815 – Megszületett Elizabeth Cady Stanton az amerikai női egyenjogúság élharcosa.
Johnstown-ban (N.Y., USA) született. Mézesheteit töltötte Londoban, mikor egy, a rabszolgaság ellen rendezett világgyűlésen megismerkedett Lucretia Mottal. Együtt rendeztek 1848 július 19 és 20-án Mrs Stanton otthonában a női jogok érdekében gyűlést. Ezután fogalmazták meg az első kiáltványít, amelyben a nőknek is szavazati jogot követeltek. Számos női szervezet vezetője volt, politikai téren is számottevő tevékenységet folytatott. Több mutatása
199
éve
193
éve
1833 – Megszületett Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz tudós és zeneszerző (Igor herceg).
Orvos és kiváló vegyész is volt. Ismert műve a Közép-Ázsia pusztáin című szimfonikus költemény és az Igor herceg opera, melyet halála után Rimszkij-Korszakov és Glazunov fejezett be. Több mutatása
114
éve
1912 – Megtalálták Robert Scott angol felfedező és csapatának földi maradványait az Antarktiszon.
Az Antarktiszra akkor figyelt fel igazán a világ közvéleménye, amikor egymással versengve két expedíció próbálta elsőként elérni a Déli-sarkot. 35 nappal megelőzte Robert F. Scott kapitányt és brit expedícióját, akivel közel egyidőben indultak el. A norvégok biztonságban hazatértek, de a nyolc tagú brit csapat a visszaúton életét vesztette. Olyan vádak is elhangzottak - az expedíció egyik tagjának női leszármazottja részéről -, hogy Scott kapitány szándékosan lassította a visszatérést, mivel nem bírta elviselni a vereséget. A "meggyalázott" brit lobogóról írt a megtalált naplójában. Több mutatása
106
éve
1920 – Olaszország és Jugoszlávia békét kötött Rapallóban.
A szerződés szerint Olaszország elismerte Dalmácia jugoszláv fennhatóságát, Jugoszlávia pedig Olaszország uralmát Isztriában. Fiume szabad város maradt. Több mutatása
99
éve
93
éve
83
éve
1943 – Meghalt Werkner Lajos kétszeres olimpiai bajnok vívó.
1905-től a MAFC (Magyar Atlétikai és Footbal Club), 1906-tól a NVC (Nemzeti Vívó Club) kardvívója volt. Öt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, tagja volt az 1908. évi Londoni és az 1912. évi Stockholmi olimpián győztes magyar kardcsapatnak. Legjobb egyéni eredménye a londoni olimpián elért hatodik helyezés. Ötszörös magyar bajnok. Sportpályafutását az első világháború kitörése szakította meg. 1914-ben részt vett a Magyar Vívó Szövetség megalapításában. Több mutatása
78
éve
1948 – Meghalt Umberto Giordano olasz zeneszerző (Fedora).
Nagy sikert aratott az Andrea Chénier (1896) című operájával, melyet André Chénier, francia költő élete alapján írt. Ebből a műből született a La mamma morta... kezdetű ária, ami Maria Callas előadásában hangzik el a Philadelphia című filmben. Később írt művei közül napjainkban már csak a Fedora (1898) című operáját játsszák. Több mutatása
69
éve
1957 – Megszületett Tarján Györgyi magyar-amerikai színésznő.
Más neveken: Kinga Paula, Georgiana Tarjan
65
éve
1961 – Megszületett Nadia Comaneci román olimpiai és vilgábajnok tornásznő.
1975 óta egyéniben, ugrásban és felemáskorláton többszörös, gerendán egyszeres Európa-bajnok. Olimpiai bajnok egyéniben, felemáskorláton, gerándán - kétszer is - és talajon. Világbajnokságot nyert gerendán és csapatban, kétszeres Világ Kupa-győztes és ötszörös Universiade-bajnok. Visszavonulása óta, 1984-től ifjúsági edzőként dolgozott, 1989-ben az Amerikai Egyesült Államokban kapott politikai menedékjogot. Több mutatása
37
éve
35
éve
29
éve
1997 – Meghalt Kroó György zenekritikus, zenetörténész.
A 20. századi magyar zenekritika és zenetörténet-írás egyik legnagyobb alakja Tóth Aladár és Szabolcsi Bence mellett..
29
éve
1997 – Bűnösnek találták Ramzi Yousefet, aki az 1993-as World Trade Center elleni bombatámadás hátterében állt.
1993.02.26-án terroristák bombát robbantottak a New York-i Világkereskedelmi Központban, a világ akkori második legmagasabb épületében. A merényletnek - az ezernél is több sebesült mellett - öt halálos áldozata volt. Több mutatása
29
éve
18
éve
16
éve
6
éve
83
éve
1943 – New Yorkban megszületett Wallace Shawn amerikai színész (A dupla nullás kölyök, Toy Story - Játékháború).
Spinédzserek, A Jade skorpió átka
81
éve
62
éve
47
éve
42
éve
40
éve
36
éve
1990 – Ron Woodot, a Rolling Stones gitárosát autó ütötte el, a balesetben mindkét lába eltört.
A balleset helyszíne az M4-es autópályán London közelében történt, amikor lerobban kocsija mellet próbált segítséget kérni.
23
éve
2003 – 27 évesen meghalt Jonathan Brandis amerikai színész. (Katicák avagy hajrá csajok!)
Öngyilkos lett hanyatló karrierje miatt.
18
éve