◆ Rejtett gyöngyszem
November 13.
52
éve
237
éve
1789 – Benjamin Franklin egy barátjának a következő szavakat írta: Semmi sem biztos a világon, csak a halál és az adó.
Benjamin Franklin egy barátjának a következő szavakat írta: Semmi sem biztos a világon, csak a halál és az adó. Több mutatása
182
éve
1844 – A magyar nyelv napja, az államnyelvvé nyilvánítás emlékére.
1844. november 13-án törvény által államnyelvi szintre emelték a magyar nyelvet.A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án fogadta el azt az országgyűlési határozatot, amelynek értelmében november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. Több mutatása
108
éve
1918 – IV. Károly király lemondott a magyar államügyekben való részvételről.
I. Károly császár lemondott felségjogai Ausztriában való gyakorlásáról. Pár nappal később IV. Károly király néven magyar királyként a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében mondott le a magyar államügyekben való részvételéről, Magyarország trónjáról azonban nem. Felesége, Zita királyné kijelentette, hogy ?egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától?. Több mutatása
1672
éve
354 – Megszületett Szent Ágoston katolikus egyházi író, filozófus.
Szent Ágoston lelkesen tanulmányozta Platón és a neoplatonisták munkásságát. Később figyelme a Biblia vizsgálata felé irányult, végül 387-ben kereszténnyé vált. 391-ben pappá szentelték, majd 396-ban hippói püspök lett. 397-ben írta híres önéletrajzát a Vallomásokat, majd 413-426 között a keresztény egyház igazolását, a "De Civitate Dei"-t. A De Trinitate című műve a Szentháromság doktrínájának magyarázata. A kereszténység kétségtelenül legnagyobb filozófusa volt. Életművéből táplálkozik a középkor ideológiája, s hatása szinte napjainkig érvényesül. Több mutatása
308
éve
1718 – Megszületett John Montagu, Sandwich negyedik earlje, a szendvics "feltalálója".
A nevét őrző szendvics születése 1762-re tehető, a körülmények persze vitatottak. A francia Pierre-Jean Grosley azt írta az angliai útjáról beszámoló könyvében a lordról, hogy még az étkezés kedvéért sem hajlandó abbahagyni a kártyázást, és az értékes perceket táplálkozásra vesztegetni. Sandwich gróf életrajzírója szerint viszont az arisztokratát politikai és a brit tengerészettel kapcsolatos feladatai kötötték sokszor napokon és éjszakákon át az íróasztalához, a közügyek miatt nem maradt még enni sem ideje. Akárhogy is volt, a táplálkozás gyors és laktató formáját találta ki: az első szendvics két pirított kenyér közé tett hússzeletből állt, amelyet a brit főúr a kártya- vagy dolgozóasztalánál fogyasztott el, így nem kellett a helyét elhagynia. Több mutatása
208
éve
172
éve
1854 – Megszületett George Whitefield Chadwick amerikai zeneszerző.
Chadwick szinte minden műfajban komponált, írt operát, kamarazenét, kórusműveket, dalokat, és zenekari zenét.
158
éve
1868 – Meghalt Gioacchino Rossini olasz zeneszerző (Tell Vilmos, A sevillai borbély).
Teljes nevén: Gioacchino Antonio Rossini Pesaro, 1792. február 29. – Párizs, 1868. november 13.Mindössze 18 éves volt, amikor bemutatták első egyfelvonásos vígoperáját. A bécsi klasszicizmus híve volt, Mozart és Haydn hatása erősen érződik operáin. Művészi pályafutását könnyed vígoperákkal kezdte, és fokozatosan jutott el a francia nagyoperáig, munkássága a Tell Vilmosban teljesedik ki. Operái közül A sevillai borbély és a Hamupipőke a legismertebb. A mintegy 40 opera mellett számos egyházi és kamaraművet is írt. Több mutatása
158
éve
1868 – Megszületett Sajó Sándor költő, tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja.
A felvidéki Hont vármegyében, Ipolyságon született. Rövid ideig a „Verbász és Vidéke” című lapot szerkesztette, majd 1903-tól középiskolai tanárként Nyitrán, Újverbászon, Jászberényben, végül Budapesten tanított, a Szent László Gimnázium igazgatójaként. Verseivel tizenkétszer érdemelte ki legtekintélyesebb irodalmi társaságaink jutalmát. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Szent István Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének. Költői életművének legjavát Bartha József irodalomtörténész gyűjtötte egybe és látta el bevezetéssel 1937-ben. Versei: ”Magyarnak lenni…” "Magyar ének 1919-ben" Több mutatása
151
éve
1875 – Megszületett Klebelsberg Kuno kultúr- és tudománypolitikus, a második Magyar Királyság kultuszminisztere.
Teljes nevén: gróf thumburgi Klebelsberg Kuno Imre Aurél Ferenc.
141
éve
1885 – Megszületett Lehel Ferenc festő, művészettörténész, művészetkritikus, filozófus.
Lehel Ferencet Csontváry és Gulácsy festői tehetségének egyik felfedezőjeként tartják számon. 1934-35-ben Budapesten Nemzeti Művészet címmel folyóiratot adott ki, egymaga írta a teljes cikk- és tanulmányanyagot. Elsőként alkalmazta a művészettörténetben a strukturalista módszert, elméleti és módszertani kérdések foglalkoztatták. A fasizmus elől Angliába emigrált, majd Brazíliában telepedett le. Több mutatása
131
éve
112
éve
1914 – Megszületett Alberto Lattuada olasz filmrendező, forgatókönyvíró, színész, producer (Szélvihar).
Mintegy félévszázados pályája során összesen 39 filmet készített, köztük neorelista filmeket, élesen szatirikus műveket, orosz irodalmi klasszikusok adaptációit is. Több mutatása
112
éve
1914 – Megszületett Határ Győző, Kossuth-díjas író, költő, műfordító, filozófus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Eredeti nevén: Hack Viktor1956-ban emigrál, a BBC Magyar Osztályának munkatársa, nyugdíjazását követően a Szabad Európa Rádiónak dolgozik. Emellett 1960 és 1985 között mint az angol külügyminisztérium hivatalos tutora, angol diplomaták magyar nyelvi felkészítését és a magyar kultúrába való bevezetését végzi. Szoros kapcsolatot tart fenn az emigráció különböző irodalmi köreivel. Clevelandben a város díszpolgárává választják. 1991. március 11-én Kossuth-díjat kap. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választja. 2005 őszén a Magyar Írószövetség Elnökségének örökös tagjává választották. Művei többek közt: Ragyogó szívvel, remete daccal (Versek), Pepito és Pepita (Regény), Angelika kertje (Mesék), Medaillon Madonna (Költeményes könyv), Üvegkoporsó (Versek). Márai Sándor- és Pro Cultura Hungarica díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Több mutatása
104
éve
1922 – Megszületett Oskar Werner, Golden Globe-díjas osztrák színész, rendező, forgatókönyvíró (Jules és Jim).
Születési nevén Oskar Josef Bschließmayer.
88
éve
1938 – Kihirdették a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítését.
Az 1938:XXXIV. törvénycikk rendelkezett erről. Több mutatása
71
éve
1955 – Megszületett Whoopi Goldberg amerikai színésznő (Ghost, Apáca-Show).
Eredeti nevén: Caryn Johnson 1991-ben a Ghostban nyújtott alakítását Oscar-díjjal ismerték el.
69
éve
1957 – A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdetett a Nagy Íróper-ben.
A sztálinizmus korszakának művészetpolitikája az íróktól elsősorban a hatalom eszmei alátámasztását kérte, cserébe szociális biztonságot adott, havi jövedelmet, nagy példányszámban kiadott műveket, népszerűséget és elismertséget. Az írók többsége feladta alkotói szabadságát, és a megszabott tématerv szerint ontotta verseit, regényeit és drámáit. Egy idő után azonban az írók egyre inkább hangot adtak a Rákosi-rendszerrel szembeni elégedetlenségüknek. 1956 őszére az Írószövetség megszabadult a párt gyámkodásától és valódi szakmai, politikai viták színtere lett. Nyíltan a forradalom mellé állt és a szovjet beavatkozás után egészen december 28-ig az ellenállás egyik szellemi központja volt. A forradalom leverése után az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. január 12-én tartott ülésén hozott határozat alapján felfüggesztette az Írószövetség működését, majd az Újságíró Szövetség jutott ugyanerre a sorsra. 1957. január 19-éről 20-ára virradóan több írót és újságírót is letartóztattak, leginkább azokat, akiket az "ellenforradalom" előkészítőinek vagy szervezőinek tekintettek: Háy Gyulát, Lengyel Balázst, Zelk Zoltánt és Varga Domokost, az újságírók közül pedig Novobáczky Sándort és Lőcsei Pált. Fekete Gyula, Gimes Miklós és Molnár Zoltán már korábban vizsgálati fogságba került. Déry Tibor letartóztatására április 20-ára virradó éjszaka került sor. A "Nagy íróper" 1957. október 25-én kezdődött, de már korábban, a letartóztatások is jelentős nemzetközi visszhangot váltottak ki. A perben november 13-án hoztak ítéletet, mely szerint az első rendű vádlott, Déry Tibor mellett Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán találtatott bűnösnek "a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében". Déry Tibor 9 évet, Háy Gyula 6 évet, Tardos Tibor 18 hónapot, Zelk Zoltán 3 évet kapott. A továbbiakban a különböző perekben több mint 20 irodalmár került hosszabb-rövidebb időre börtönbe: például Eörsi István (8 évre ítélték), Gáli József (halálbüntetését később 15 évre változtatták), Obersovszky Gyula (akinek szintén halálos büntetését enyhítették életfogytiglanra) és még sokan mások. A "nagy íróper" fővádlottjainak nem kellett letölteniük büntetésüket: a nemzetközi nyomás hatására 1960-ban a hatalom kénytelenek volt őket szabadon bocsátani. Az írók közül legkésőbb Obersovszky Gyula, az Igazság főszerkesztője szabadult, csak 1963 márciusában hagyhatta el a börtönt. Több mutatása
68
éve
1958 – Megszületett Tony Lakatos világhírű jazz zenész, szakszofonos.
Budapesten született, 1981 óta Németországban él. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szaxofonos Európában, több mint 220 lemezen és CD-n hallható játéka. Tony Lakatos, aki eddig megjelent húsz sajat lemezén többnyire saját szerzeményeit játssza, az első magyar zenész, aki bejutott "Gavin Report Top 10"-jébe, az amerikai jazz-rádiók népszerűségi listájának élmezőnyébe. Több mutatása
58
éve
55
éve
1971 – Megérkezett a Marshoz a Mariner–9, a Mars első műholdja.
A NASA Mariner-programjának a kilencedik űrszondája.
32
éve
176
éve
175
éve
123
éve
119
éve
105
éve
92
éve
88
éve
1938 – Megszületett Jean Seberg amerikai színésznő (Kifulladásig).
Teljes neve: Jean Dorothy Seberg. A Jean-Luc Godard által rendezett Kifulladásig (1960) című film által vált híressé, ahol Jean-Paul Belmondo partnere volt. Több mutatása
79
éve
58
éve
53
éve
1973 – Autóbalesetben meghalt Jerry Lee Lewis Jr.
A Mississippi álambeli Hernando városának közelében történt a baleset. A 19 éves fiú mindössze néhány nappal korábban lépet fel apja zenekarában mint dobos, a Midnight Special című tévéműsorban. 1962-ben Lewis idősebbik fia, Steven Allen is baleset áldozata lett, ő a család úszómedencéjébe fulladt. Több mutatása
52
éve
1974 – Meghalt Vittorio De Sica, Oscar-díjas olasz neorealista filmrendező, színész (Búcsú a fegyverektől).
Színészként is sokra vitte volna, humora és drámai ereje a legváltozatosabb figurák megformálására tette alkalmassá. Carlo Lizzani miszerint: "a producerek térden állva kérlelték, hogy egy filmben tíznapos, öt, három, egynapos, vagy legalább háromórás szerepet vállaljon, csakhogy neve a főcímre kerülhessen". A negyvenes évek elején rendezni kezdett, a neorealizmus egyik legjobb mestere lett. Ismertebb filmjei a Csoda Milánóban, a Kenyér, szerelem, féltékenység, az Egy asszony meg a lánya. A sorompók lezárulnak című filmért Oscar-díjat kapott. A Biciklitolvajok című filmjét, a híres 1958-as brüsszeli szavazáson "minden idők legjobb hangosfilmjé"-nek választottak pedig gyártót sem talált hozzá, így végül saját pénzéből elkészítette. Több mutatása
50
éve
1976 – Meghalt Rotschild Klára divattervező, a budapesti Clara divatszalon vezetője.
A Rotschild bankárfamíliának csak névrokona volt. A szalonban kapható ruhák híresek és drágák voltak. Apja, Rotschild Ábrahám női szabó, édesanyja varrónő volt, tizenévesen Klára már dolgozott. Az 1920-as évek derekán férjhez ment a híres textil-kereskedő családból származó Glückstahl Pálhoz. Az igazi sikert Faruk egyiptomi király és Horthy István esküvője hozta meg számára: mindkét eseményre az ő szalonjában készült a menyasszonyi ruha és a násznép hölgytagjainak toalettje. A II. világháborúban szülei Auswitzban haltak meg, boltjaikat elvették. Klára kitartó munkával a lehetőségekhez mérten újrateremtette a divatszalont, ahol Kádár János, Münnich Ferenc, Dobi István felesége, Joszip Broz Tito jugoszláv vezető és Franz Vranitzky osztrák kancellár hitvese, Gábor Zsazsa, Psota Irén, Honthy Hanna, a szovjet színésznő Tatjana Szamojlova voltak a vendégei. A hetvenes évek elején Rothschild Klára nyitotta meg az első butikot, ahol az estélyi modellek egyszerűsített változatát lehetett kapni. Klárát mindenki szerette, bohókás ember volt. Gyermeke nem született, több varrónője gyermekének ő lett a keresztanyja. Hálás volt munkatársainak: szabászának, varrónőjének egy-egy "remekmű" után a szó szoros értelmében kezet csókolt. Munkamániás volt, a bemutatókra készülve éjjel-nappal dolgozott, látni akart minden mozzanatot. Több mutatása
46
éve
1980 – Meghalt Kőmíves Sándor színész, érdemes és kiváló művész.
Játszott vidéken és pesten színházban, filmekben, sokat szinkronizált, rádióban - ő volt Moha bácsi a törpe. Haláláig a Madách színház tagja volt. Több mutatása
38
éve
1988 – Megalakult a Szabad Demokraták Szövetsége.
A Szabad Kezdeményezések Hálózatából jött létre.
38
éve
1988 – Meghalt Doráti Antal karmester, zeneszerző.
Bartók-Pásztory-díjas (1986) Az ötvenes évek végén, a menekült Philharmonia Hungarica-t vezényelte és lemezre vették Haydn összes, 105 szimfoniáját, mely felvételek még ma is kaphatóak. Több mutatása
15
éve
14
éve
81
éve