526
éve
Történelem kategória
804
éve
1222 – II. András kiadta az Aranybullát.
1177-ben született III. Béla magyar király és Chatillon Ágnes hercegnő gyermekeként. Háromszor nősült, 1200 körül vette feleségül Gertrúd merániai hercegnőt, akitől több gyermeke, köztük IV. Béla király és Szent Erzsébet született. 1213-ban Gertrúdot meggyilkolták, 1215-ben II. András újra nősült, Pierre Courtney leányát, Jolantát vette feleségül, akitől egy leánya született. 1233-ban második felesége is meghalt, majd egy itáliai őrgróf leányát, a fiatal Beatrix hercegnőt vette el. Amikor II. András elhunyt, Beatrix gyermeket várt, akit külföldön kellett megszülnie. Az utószülött István herceg származását a magyar udvar sohasem ismerte el, mégis 1290-ben, Kun László meggyilkolása után István fiát hozták haza és ültették a trónra III. Andrásként. 1188-89-ben II. András még gyermekként Halics fejedelme volt. 1196-ban, apja halála után bátyja, Imre lépett a trónra, aki egész uralkodása alatt II. Andrással vívott küzdelmet a hatalomért. 1203-ban öccse ismét lázadást robbantott ki ellene, akit Imre elfogatott és börtönbe záratott. A király közben súlyosan megbetegedett, így a pápa beleegyezésével 1204 augusztusában a kalocsai érsekkel királlyá koronáztatta egyetlen fiát, az ekkor 5 éves Lászlót, aki helyett ő tette le az esküt. Andrást kiengedte a börtönből és fia gyámjává, halála esetén az ország kormányzójává tette. Imre novemberben meghalt, így András herceg vette át a kormányzást, azonban a pápa intése ellenére a gyermekkirály jogait semmibe vette. Az özvegy királyné VI. Lipót osztrák herceghez menekült fiával és a koronázási ékszerek egy részével együtt. Nem sokkal ezután III. László váratlanul meghalt. Péter győri püspök hozatta haza a holttestét és a székesfehérvári bazilikában temette el. A Szent Korona is visszakerült Magyarországra, a királyné pedig visszatért Aragóniába. Végre trónra kerülhetett II. András, akit 1205. május 29-én koronáztak királlyá. Az első magyar király volt, akinek koronázási esküt kellett tennie. Uralkodása idején a királyi birtokok mértéktelen eladományozása vette kezdetét, így rendkívüli adó kivetésével pótolta az elveszett birtokokból származó jövedelmet, a pénzrontástól sem riadt vissza. Első felesége, Gertrúd nagy befolyást gyakorolt rá, rokonaival és egyéb idegenekkel töltötte be az ország vezető tisztségeit. 1211-ben behívta a Német Lovagrendet az országba, és letelepítette a Barcaságban. Már 1210-ben szervezkedni kezdtek ellene, végül a király halicsi távollétét kihasználva, a pilisi erdőben meggyilkolták a gyűlölt királynét. 1214-ben a főurak elérték, hogy királlyá koronáztassa Béla herceget (IV. Bélát), akit saját hatalmi érdekeik érvényesítésére akartak felhasználni. 1216-ban másik fiát, Kálmánt Halics királyává tette. 1217-ben hadat vezetett a Szentföldre. Hazatérésekor, 1218-ban anarchikus állapotok uralkodtak az országban, a kincstár teljesen üres volt. 1222-ben az elégedetlen főurak magukhoz ragadták a hatalmat, és kényszerítették az "Aranybulla" kiadására. 1224-ben az erdélyi szászok számára adott kiváltságlevelet ("Andreanum"). Uralkodásának utolsó szakaszában állandósult az ellenségeskedése fiával, Béla ifjabb királlyal, aki 1226-ban Erdély hercegeként önálló bel- és külpolitikát folytatott, 1227-ben befogadta és megkereszteltette a kunokat, létrehozta a szörényi bánságot, valamint országos méretekben megkezdte az eladományozott birtokok visszavételét. 1231-ben II. András megújította az "Aranybullá"-t, 1233-ban pedig kénytelen volt elfogadni a "beregi egyezmény"-t, amelyek az egyház hatalmának jelentős megerősödését mutatták. Az egresi (ma Románia) kolostorban temették el. Több mutatása
700
éve
1326 – Károly Róbert magyar király megalapította a Szent György lovagrendet.
A magyar lovagok az ország és a lovagi erények védelmére alapította a Szent György lovagrendet. I. Károly (Károly Róbert) 1288-ban született Nápolyban Martell Károly nápolyi trónörökös, magyar trónkövetelő és Habsburg Klemencia hercegnő egyetlen fiaként. Magyarország iránti érdeklődését nagyanyja, Mária királyné, V. István magyar király leánya keltette fel benne. Már 1300-ban ellenkirályként léptették fel III. Andrással szemben. A III. András halálától 1310. nyaráig eltelt tíz év alatt három királya volt Magyarországnak, még több kiskirály osztozott területén. A három közül végül is az Anjou-házból való I. Károly maradt a győztes, akinek győzelme érdekében háromszor kellett megkoronáztatnia magát. A rendkívüli körülmények, a legsúlyosabb egyházi nyomás és Károly tényleges politikai sikerei sem tudták az országot eltéríteni attól a hittől, hogy Magyarország királya csak az lehet, aki Szent István koronáját hordja, s attól, hogy csak az az érvényes királyavatás, ha ezt a koronát teszik a leendő uralkodó fejére. 1301. tavaszán egy alkalmi koronával koronázták meg, de az ország jelentékeny része vele szemben először a cseh Vencelt (1301-1305), majd a bajor Ottót (1305-1307) ismete el királynak. 1307. októberében a rákosi országgyűlésen, majd 1308. őszén a pesti országgyűlésen I. Károlyt Magyarország királyának választották. 1309. június 16-án Budán, a Boldogasszony (mai Mátyás-) templomban egy újonnan készített koronával másodszor is királlyá avatták. Egyszerre három ősi, biztosan százéves (három-négy nemzedékre tehető) szabályt sértettek meg. A legkisebb volt közülük, hogy a pápai követ végezte a szertartást, hiszen magát a római pápát képviselte, így nehezen lehetett az ő működésével szemben a nála alacsonyabb rangú és a pápától függő esztergomi érsek koronázási jogára hivatkozni. A színhely már nagyobb hiba volt, mert már megint nem Fehérvárott, hanem egy plébániatemplomban avattak királyt, s hiába lett éppen ebben az időben Buda a "királyság feje" és az ország legfontosabb városa, hiába volt a templom nagyobb és fényesebb, mint a többi, mégiscsak egyszerű plébániatemplom volt. A legnagyobb hiba pedig most is a Szent Korona mellőzése volt. Teljesen lehetetlen gondolat volt, hogy a Szent Koronát megfosszák szentségétől, Magyarországon egyszerűen nem érvényesülhetett ez a jogi fordulat, senki nem adott neki hitelt. A korona nem veszett el, csak idegen kézben volt, így a megoldást nem új korona készítése jelentette, hanem a régi visszaszerzése. Nem is akadt más megoldás, mint megvárták, amíg László erdélyi vajda visszaküldte a koronát, és I. Károlyt harmadszor is megkoronázták, de most már a hagyománynak megfelelő szabályok szerint: Fehérvárott, az esztergomi érsekkel és a Szent Koronával, 1310. augusztus 20-án, Szent István napján, "ünnepelve és örvendezve", ahogy a Képes Krónikában írták. 1311. és 1323. között felszámolta a tartományurak hatalmát, és ellenőrzése alá vonta az egész ország területét. 1312-ben, a rozgonyi csatában aratta első nagy győzelmét a Csák Máté által támogatott Aba Amadé tartományúr fiai felett. 1316-ban a Kőszegiek várait foglalta el, 1317-ben az újra lázadó Amadék, a Borsa nemzetség és Petenye fia Péter uralmát számolta fel végleg. Csák Mátétól elfoglalta Visegrádot és Komáromot. 1318-21-ben Erdélyt, 1319-20-ban Csák Máté tartományának keleti részét foglalta el. 1322-ben megszilárdította hatalmát a Délvidéken, Szlavóniában, de Dalmáciát és Horvátországot tartósan nem sikerült meghódítania. 1323-ban Temesvárról áthelyezte székhelyét Visegrádra, és hozzálátott az ország politikai-gazdasági rendjének helyreállításához. Saját hívei között szétosztotta a tartományuraktól elvett birtokok nagy részét. Ezek a birtokosok az új, akkor felemelkedett családokból kikerült bárók voltak, akik I. Károly uralmának szilárd politikai és katonai támaszát és a lovagi kultúra hordozóit jelentették. A királyság pénzügyeit teljesen új alapokra helyezte: a nemesérckivitelt megtiltotta, a királyi pénzverés monopóliuma mellett pénzreformot hajtott végre. 1325-től firenzei mintára aranyforintot veretett. A városok éves adót fizettek a kincstárnak, megszerezte a pápai tized harmincadát is, sőt megadóztatta az egyházat is, ami a papság heves tiltakozását váltotta ki. 1320. után nem hívta össze az országgyűlést. Külpolitikáját inkább a diplomáciai, mint a katonai sikerek jellemezték. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón létrehozta Lengyelországgal és Csehországgal a 3 ország szövetségét, amely főként a Habsburgok ellen irányult, emellet az árumegállító joggal rendelkező Bécs megkerülésével új kereskedelmi útvonalakat alakítottak ki. 1339-ben sógora, a gyermektelen III. Kázmér lengyel király örökösödési szerződést kötött vele, amelynek alapján 1370-ben létrejött a magyar-lengyel perszonálunió. Uralkodását különös esemény zavarta meg, amikor 1330-ban Zah (Zách) Felicián sikertelen merényletet követett el ellene és családja ellen, amit I. Károly kegyetlenül megtorolt. 1342-ben halt meg Visegrádon. Székesfehérváron temették el a Budán tartott pompás gyászszertartás után. Több mutatása
512
éve
1514 – Nemesi kutyabőrt kapott Székely Dózsa György.
Nándorfehérvár megmentőjét, Székely Györgyöt, II. Ulászló, a Szent Zsigmond templomban tűntette ki. Egyben megújította és kiegészítette családjának előbbi címerét, egy karddal levágott vérző kart. Dózsa György székely lófő volt, vagyis nem jobbágy, de nem is nemes. Több mutatása
172
éve
1854 – I. Ferenc József osztrák császár feleségül vette Erzsébet hercegnőt.
A Wittelsbach-családból származó Erzsébet hercegnő Miksa bajor herceg második leánya volt. A házasságkötést nemcsak az udvar, hanem Bécs lakossága is ünnepelte, amely már a németek népszerű Sissi hercegnőjét Bécsbe érkezésekor körülrajongta, majd a Praterben rendezett népünnepélyen is kivette a részét. Az emberek emlékezetében sokáig "álomesküvőként" élt a 23 éves osztrák császár és a 16 éves bajor hercegnő menyegzője. A bécsi Augustiner-kirchében megtartott esküvő után még egy hétig folytatódott a mulatság a díszesen kivilágított városban. Több mutatása
135
éve
1891 – Meghalt gróf Helmuth von Moltke porosz vezértábornagy ("szétválva vonulni, egyesülve lesújtani").
Berlinben 90 éves korában halt meg. Jelentős katonai sikereket ért el a porosz-osztrák és a német-francia háborúban. Stratégiáját a "szétválva vonulni, egyesülve lesújtani" elv jellemezte. 1866. 07. 03-án a porosz-osztrák háborúban az általa vezetett porosz csapatok a Königgratz (ma: Hradec Kralove) melletti csatában legyőzték az osztrák-szász sereget. A német-francia háborúban - Moltke tábornok terveinek köszönhetően - a porosz-német csapatok Metznél körülzárták a francia csapatok zömét. 1870. 09. 02-én Sedannál a döntő ütközetben a francia hadsereg letette a fegyvert, III. Napóleon fogságba esett. Moltke stratégiája mellett a poroszok győzelmeihez hozzájárult az újonnan kifejlesztett nagyhatótávolságú gyúszeges fegyverek használata, valamint a vasút bevetése az utánpótlás biztosítására. Több mutatása
59
éve
1967 – Meghalt Vlagyimir Komarov szovjet mérnökezredes, űrhajóspilóta, az űrhajózás első kozmikus áldozata.
A Szojuz-1 űrhajón végzett repülés után, leszállás közben 40 éves korában halt meg. A vizsgálat szerint a nagy hőmérsékleti áramlattól a csavarmeneten plazma haladt át és kiégette az űrhajó alját. A fékezőernyő nem nyílt ki, a pótejtőernyő pedig összetekeredett. Őt tartják az űrhajózás első kozmikus áldozatának. Több mutatása
1956
éve
70 – Szent Márk evangelista ünnepe
Albánia és Korfu, Velence városa, valamint az írók, titkárok, jegyzők és az építőmunkások védőszentje. A katolikus egyházban emléknapja április 25-e, szimbóluma az oroszlán. Emléknapján a határban körmenetet tartanak és búzát szentelnek. A Márk evangéliuma az Újszövetség második könyve. Pál apostol és Péter apostol munkatársa volt, könyvét valószínűleg a pogánykeresztényekhez írta, elsősorban a Rómában lévő gyülekezetnek. Nyelve az akkor használatos görög nyelv volt. Valószínű, hogy Péter apostol tanításait fordította le görögre, mivel Péter nem beszélte ezt a nyelvet. Márk zsidó származású volt, eredetileg Johanannak (János) hívták, a hagyomány szerint Jeruzsálemben született 14-ben. A kereszténység terjesztését fogadta feladatául. Nevének jelentése "nehéz kalapács". Állítólag azért kapta ezt a nevet, mert úgy alakította az embereket, mint kalapács a forró vasat. A kereszténység egyiptomi elterjedése Márk nevéhez fűződik. Egyiptomban halt meg a hagyomány szerint 72-ben. Sírhelye Velencében a Szent Márk székesegyházban van. Több mutatása
949
éve
1077 – Meghalt I. Géza magyar király.
Vácott székesegyházat építtetett és megalapította a garamszentbenedeki bencés monostort. Vácott temették el. 1040. körül született Lengyelországban I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő gyermekeként. A "Magnus" (Nagy) nevet kapta keresztelésekor. Apja tragikus halála után, 1063. őszén Lengyelországba menekült, majd II. Boleszlav lengyel fejedelem serege élén vonult be Magyarországra. 1064. januárjában kiegyezett Salamon magyar királlyal, így a fegyveres összecsapásra nem került sor. Salamon uralmának elismeréséért megkapta az ország 1/3-át magában foglaló dukátust. 1071-ig békés egyetértésben éltek, közösen harcoltak a csehek és a velenceiek ellen, együtt támogatták Rómanosz Diogenészt a bizánci császár elleni felkelésében, majd vereséget mértek a keletről benyomuló besenyőkre. 1071-től I. Géza már alig titkoltan hatalomra tört, ami 1073-ban már nyílt belháborúhoz vezetett. 1074. februárjában még vereséget szenvedett Salamontól, de március 14-én, a mogyoródi csatában már győzelmet aratott, Salamon pedig az ország nyugati szélére menekült. I. Géza elfoglalta a trónt, a dukátust testvérének, Lászlónak adta. Saját uralmát VII. Gergely pápával akarta elismertetni, azonban ezt a pápa hűbéruraságának elismeréséhez kötötte, amire I. Géza nem volt hajlandó. VII. (Dukasz) Mihály bizánci császárhoz fordult, aki Magyarország törvényes királyának ismerte el, koronát küldött, amellyel 1075. tavaszán I. Géza királlyá koronáztatta magát. Rövid uralkodása alatt több jelentős gazdasági reformot (árak maximálása, vásári reform, pénzreform) is bevezetett. Halála előtt még tárgyalásokat kezdett Salamonnal a trónviszály békés rendezésére, amelyre már nem kerülhetett sor. Több mutatása
812
éve