Történelem kategória
81
éve
49
éve
1977 – Megszületett Tóta W. Árpád újságíró, publicista, kritikus, blogger, a kispolgar.com szerkesztője.
Eredeti nevén: Tóta Árpád Béla. Blogger neve: Worluk
895
éve
1131 – Székesfehérváron királlyá koronázták II. (Vak) Bélát.
1115-ben - Könyves Kálmán király parancsára - apjával együtt vakítottak meg, hogy uralkodásra alkalmatlanná tegyék. 1108-1110 körül született Álmos herceg és Predszlava orosz hercegnő gyermekeként. Megvakítása után rokonaival együtt a dömösi kolostorban élt 1125-ig. II. István örökösévé tette, összeházasította Ilona szerb hercegnővel, és rangjukhoz méltó életkörülményeket biztosított számukra Tolnán. A II. István király halálát követő trónviszály után, 1131-ben lépett a trónra. Ilona királynő kezdeményezésére az uralkodó megvakításában vétkesnek tartott főurakat hívei legyilkolták, másokat halálra, jószágvesztésre ítéltek vagy száműztek. Könyves Kálmán második házasságából származó fia, Borisz hercig az elmenekült elégedetlenekből és lengyelekből álló hadával kétszer is betört az országba, 1132-ben és 1137-ben is súlyos vereséget szenvedett. II. Béla befejezte a dömösi monostor felépítését, megalapította az aradi prépostságot és a dunaföldvári bencés apátságot is. Az oklevelek kiállításával hivatásszerűen az ő udvarában kezdtek foglalkozni. Szívélyes kapcsolatokat épített ki minden szomszédjával, sikeres külpolitikája nagymértékben erősítette belső helyzetét. 1138-ban a kijevi nagyfejedelem támogatására beavatkozott az orosz belviszályba, 1139-ben a német-római császár fiával eljegyezte Zsófia nevű leányát, jó volt a viszonya II. Ince pápával is. A magyar királyok hagyományos déli irányú terjeszkedési politikáját folytatta, elfoglalta Dalmácia egy részét, Boszniát és Rámát. Felesége elvesztése után a borivásba menekült, ami csak sietette halálát. 1141. 02. 13-án halt meg, Székesfehérváron temették el. Több mutatása
213
éve
1813 – Meghalt Mihail Kutuzov orosz tábornok, aki legyőzte Napóleon seregét.
Teljes nevén: Mihail Illarionovics Golenyiscsev-Kutuzov,l Михаил Илларионович Голенищев-Кутузов, Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata során ő csalta tőrbe és semmisítette meg a nagyméretű francia sereget, ami végül a hódító szándékú francia császár bukásához vezetett. Több mutatása
108
éve
1918 – Meghalt Gavrilo Princip boszniai szerb nacionalista, a Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet elkövetője.
Cirill írással Гаврило Принцип. A Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet volt az első világháború kirobbanásának a pillanata.
402
éve
1624 – XIII. Lajos francia király kinevezte főminiszterének Richelieu bíborost.
1631-től Richelieu hercege, eredeti nevén: Armand-Jean Du Plessis Teljhatalommal kormányozta Franciaországot. Richelieu bíboros kormányzása idején (1624-1642.) felszámolta a hugenották önkormányzatát, megszüntette külön politikai jogaikat. A francia főnemesség összeesküvéseit és felkeléseit sorra elfojtotta, központosította az államigazgatást. Külpolitikája az európai Habsburg-hegemónia megtörésére irányult. Kormányzása alatt virágzásnak indult a francia barokk művészete (a Louvre építkezésének folytatása, Poussin festészete), 1635-ben megalapította a francia Akadémiát. 1636-ban bemutatták az első francia klasszikus drámát, Corneille "Cid" című darabját. Több mutatása
125
éve
1901 – Megszületett Hirohito Japán császára, aki 1926-ban lépett trónra és uralkodott haláláig.
Bár címe szerint "isteni uralkodó" volt, a politikára nem gyakorolt nagy befolyást. Sokkal inkább a tengerbiológia érdekelte, mintsem az államügyek. A kezdeti japán terjeszkedéseket mégis támogatta. A hagyomány szerint jelen volt, de a kabinetüléseken nem szólalhatott fel, nem szólt bele a katonai ügyekbe, de minden parancsot az ő nevében adtak ki. 1945-ben nagy szerepe volt abban, hogy a japánok (sok fanatikus elképzelése ellenére) a megadás mellett döntöttek. A háború után bíróság elé akarták állítani, de a megszálló amerikai erők parancsnoka, MacArthur tábornok belátta, hogy a konszolidáció ez esetben lehetetlenné válik. 1946-ban szakított az "isteni uralkodó"-t alapul vevő ideológiával, országa ezután alkotmányos monarchiává vált. Több mutatása
86
éve
1940 – Meghalt Bangha Béla jezsuita szerzetes, hithirdető, teológus, szerkesztő, író, Magyarország "sajtóapostola".
Teljes nevén: Bangha Béla József Nepomuki János. Megszervezte és terjesztette a katolikus sajtót. Hithirdetőként bejárta Olaszországot, Németországot és a Balkánt, de számos előadást tartott Hollandiában, Észak- és Dél-Amerikábanis. Ő alapította meg a Központi Sajtóvállalatot, a Magyar Kultúra folyóiratot, szerkesztette a Mária Kongregáció hazai, illetve nemzetközi lapját. A Katolikus lexikon főszerkesztője, az Actio Catholica alelnöke, a budapesti Eucharisztikus világkongresszus főszervezője, több mint 80 könyv szerzője vagy társszerzője. Több mutatása
81
éve
15
éve