Ma Mária névnapja van

Érdekes kategória

176 éve

1850 – Meghalt ifj. Wesselényi Miklós báró, író, az "árvízi hajós".

A magyarországi reformellenzék vezetője volt. 1833-ban a császári cenzúra miatt Bukarestben kiadatja a Balitéletekről című nagy sikerű könyvét, amely hosszú éveken keresztül tiltott könyvként lett indexelve. Az árvízi hajós nevet az 1838-as pesti árvíz során a mentési munkákban való áldozatkész munkájáért kapta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1850. 04. 21. Meghalt Történelem Érdekes Irodalom Katasztrófa Magyar

85 éve

1941 – Megszületett Ray Tomlinson amerikai tudós, programozó, az email "feltalálója".

Teljes nevén: Raymond Samuel Tomlinson. Ő hozta létre az első e-mail programot az ARPANET rendszerben 1971-ben, ami az internet elődjének tekinthető egyetem-közi hálózat volt. Ezt megelőzően elektronikus levelet csak ugyanannak a számítógépnek a két felhasználója válthatott egymással. A problémát Tomlinson úgy oldotta meg, hogy @-jellel választotta el a gép nevét és a felhasználóét. Azóta használjuk a "kukacot" az e-mail címben. Tomlinson küldte a világ első e-mail-jét, de egy korábbi interjúban azt mondta, nem emlékszik már, hogy mit írt benne, de valószínűleg valami olyasmit, hogy qwertyuiop. Több mutatása

Teljes esemény 0

1941. 04. 23. Született Érdekes Technika

152 éve

1874 – Megszületett Guglielmo Marconi Nobel-díjas fizikus, akit a rádió feltalálójának tartunk, bár nem ő találta fel.

Megvalósította az első Transz-Atlanti rádió-összeköttetést. Nikola Tesla asszisztense volt Amerikában, ahol láthatta kutatásait és annak eredményeit. Marconi 1901-ben sikeresen bemutatta a rádióhullámok vezeték nélküli sugárzását, a rádió feltalálásáért 1909-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Tesla beperelte, azzal a váddal, hogy Marconi ellopta a találmányát. Az Amerikai Legfelső Bíróság hivatalosan Teslának tulajdonította a rádió feltalálását, a döntés Tesla halála után lett érvényesítve. A jelentés alapján Tesla szabadalmát már 1896-ban bemutatta, továbbá a rádió más feltalálók eredményeit is tartalmazza, ezért Marconitól megvonták a rádió feltalálásának elsőségét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1874. 04. 25. Született Érdekes Tudomány Technika

88 éve

1938 – Bíró László József bejelentette első golyóstoll-szabadalmát Töltőtoll néven.

A Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnak jelentette be a szabadalmat. Bíró László József nyughatatlan ifjúkorában szinte az összes létező szakmában kipróbálta magát. A későbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig sokmindennel. 1932-től több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, így került a nyomdák közelébe. Ott aztán addig-addig nézegette a nyomdagépeket, míg kitalálta, hogyan lehet összeállítani a folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerből és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett Magyarországon a folyamatosan fejlesztett toll-találmányaira, a gyártáshoz folytatott kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára is itt kapott szabadalmat 1943-ban. A sok más találmánnyal is rendelkező Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985-ben. Elismertségét bizonyítja többek között, hogy választott hazájában az ő születésnapja, szeptember 29. az Argentin Feltalálók Napja. Több mutatása

Teljes esemény 0

1938. 04. 25. Érdekes Alkotás Technika Magyar

17 éve

2009 – A malária ellenes küzdelem világnapja

Az Egészségügyi Világszervezet jelölte ki, a napot, 2009-ben tartották meg. Becslések szerint évente egymilliónál több ember, naponta háromezer kisgyermek hal meg ebben a betegségben, a megbetegedések száma pedig évi 350 és 500 millió között ingadozik. A malária gyógyítható. A világon minden ötödik ember, közel a Föld populációjának 40%-a olyan területen él, ahol komoly veszélyt jelent a malária. A legveszélyeztetettebbek a gyermekek és a terhes nők, a malária miatti halálesetek többsége az öt éven aluli gyermekek közül kerül ki. A maláriát négy, különböző parazita (Plasmodium falciparum, Plasmodium vivax, Plasmodium malariae és Plasmodium ovale) okozza. A parazitákat az anopheles szúnyogok családjába tartozó rovarok hordozzák, terjesztik. A moszkitók a fertőzött emberek véréből átveszik a parazitákat, majd egy újabb csípés alkalmával továbbadják azokat az egészséges embereknek. A négy különböző malária tünetei és a lappangási idejük is eltérő. A legveszélyesebb malária a falciparum által okozott betegség, amely az esetek 1-2 százalékában halállal végződik. A malária általános tünetei a fejfájás, a hideg és meleg váltólázzal jelentkező lázrohamok, és az általános gyengeség. A falciparum esetében a betegség a gyengébb immunrendszerrel rendelkezők körében kómához, majd halálhoz vezethet. A maláriás területeken élők egy idő után rezisztenssé válnak a parazitákra, ugyanakkor a kisgyermekeket, a terhes anyákat és az ideutazókat veszély fenyegeti. Sőt azok a helyi lakosok is ismételten elkaphatják a maláriát, akik egy időre maláriafertőzés-mentes országban élnek, így fogékonnyá válnak a parazitára, mert elveszítik a védekezőképességüket. Több mutatása

Teljes esemény 0

2009. 04. 25. Érdekes Ünnep