Dalma névnapja

Július 12.

172 éve

1854 – Megszületett George Eastman, a Kodak atyja, aki lehetővé tette a fényképezést az átlagemberek számára.

George Eastman sikeres bankárként, 23 évesen, egy hosszabb utazásra készülve szeretett bele a fényképezésbe. Három év alatt sikerült az időigényes és macerás technológiát is egyszerűsítenie: otthoni laboratóriumában megalkotta az úgynevezett nedves üveglemez helyett a szárazlemezt. Zselatinréteggel bevont találmányát szabadalmaztatta Angliában és az USA-ban is, majd felmondott a banknál, és megalapította saját kis vállalatát Rochesterben. 1888-ra kifejlesztette a papíralapú tekercsfilmet és hozzá egy egyszerű kamerát: a Kodakot 25 dollárért már bárki megvehette és elkezdhetett fotózni. Miután a celluloidfilmet is feltalálta egyik vegyésze, a Kodak töretlen szárnyalásba kezdett, 1932-re már 10 ezer ember dolgozott a cégnél. Az örök agglegény Eastman 77 éves korában öngyilkos lett, nem tudta elfogadni, hogy fájdalmas gerincbetegsége tolókocsiba kényszerítse. Búcsúlevelében azt írta: megtette ami a dolga volt. 75 milliós vagyonát teljes egészében jótékonysági célokra fordította. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Tudomány Alkotás Technika

536 éve

1490 – Székesfehérvárott királlyá koronázták II. Ulászlót.

A többi trónkövetelővel (Corvin János, Habsburg Miksa római király és Albert lengyel herceg) szemben hosszas küzdelem után választott királlyá az országgyűlés. Kázmér lengyel király és Erzsébet magyar hercegnő fia volt, aki nagyapja révén tartott igényt a magyar koronára. A többi trónkövetelővel szemben azért választotta királlyá az országgyűlés, mivel hívei azt hitték, hogy így Csehország, sőt Lengyelország is a magyar koronához kerülhet. Átadta neki Corvin János a magyar koronát, tanácsadói, Szapolyai István nádor, majd Bakócz Tamás esztergomi érsek kormányzott helyette. 1492-ben az elmaradt zsoldja miatt lázongó fekete sereget szétverette, így a Délvidéken több alkalommal is győzedelmeskedtek a behatoló török csapatok. Többször is fegyverszünetet kötött a szultánnal. Az országgyűlést gyakran összehívta a belső problémák megszüntetésére, de teljesen tehetetlenül állt a főurak túlkapásai előtt. 1500-ban szövetséget kötött Velencével, a francia és a lengyel királlyal a törökök ellen. Hadai benyomultak Bulgáriába, de 1504-ben ismét békét kötött I. Bajezid török szultánnal. Az udvar állandó pénzhiányán az egyes vármegyék megadóztatásával akart enyhíteni, ami ellen erélyesen tiltakozott az országgyűlés. 1505-ben a rákosi országgyűlésen az idegen uralkodót tették felelőssé az ország hanyatlásáért, kimondták, hogy soha többé nem fognak idegen származású királyt választani, ha II. Ulászló fiú örökös nélkül hal meg. Azonban 1506-ban fia született, Lajos, akit csak úgy tudott 1508-ban királlyá koronáztatni, hogy kikötötték a rendek, I. Miksa német-római császár nem lehet a gyámja, ha a fiú árván marad. 1510-ben újra meghoszabbította 3 évre a békét a törökökkel, de közben Bajezid meghalt, és utódja, I. Szelim már nem hosszabbította meg tovább a fegyverszünetet. A király X. Leó pápától kért segítséget a háborúra való felkészüléshez, aki Bakócz Tamás által 1514. tavaszán meghirdette a török elleni keresztes hadjáratot. Dózsa Györgyöt szemelték ki a sereg vezéréül, aki viszont fegyvereit a törökök helyett az urak ellen fordította, ami a magyar történelem legnagyobb parasztháborújához vezetett. Nagy nehézségek árán tudták csak leverni a lázadást. Az ország erejét tovább gyöngítette a parasztháború, és a megtorló törvények az örökös jobbágyság kialakulásához vezettek. A bárók és a köznemesség - nem törődve az egyre növekvő török fenyegetéssel - folytatták egymás eleni küzdelmüket. 1515-ben II. Ulászló Bécsben megerősítette Anna leánya Habsburg Ferdinánddal való eljegyzését, és fiát is eljegyezte Máriával, Ferdinánd testvérével. Miksa császárral olyan szerződést kötött, amely szerint fia, Lajos utód nélküli halála esetén a magyar trónt a Habsburg-család örökli. 1516-ban bekövetkezett halálakor egy összeomlás előtt álló, teljes anarchiába zuhant országot hagyott a fiára. Több mutatása

Teljes esemény 1

Történelem Magyar

79 éve

1947 – Megszületett Kenedi János író, műkritikus, aki az 1960-as évektől a demokratikus ellenzék jelentős alakja volt.

A Máshonnan Beszélő társszerkesztője. A 60-as évek második felétől kezdve újságíróként dolgozott, de az 1968-as prágai bevonulást követően a Magvető Kiadónál vállalt irodalmi szerkesztői állást, majd innen is távoznia kellett az ’68-as megszállás elítélése és szamizdatirodalom terjesztése miatt. Foglalkoztatási, valamint publikációs tilalommal sújtották. Ezt követően más munkákból (szociológiai kérdőívek kitöltetése, mélyinterjúk készítése) tartotta fenn magát. Kezdeményezője volt az 1985-ben megszervezett monori találkozónak, ahol az akkori ellenzék gyűlt össze. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Irodalom Magyar

56 éve

1970 – Thor Heyerdahl norvég utazó vitorlás nádcsónakjával átszelte az óceánt.

Ezzel az expedícióval azt szerette volna bizonyítani, hogy az ókorban is volt lehetősége az embereknek az óceán átszelésére. Hét társával kelt útra, egy vitorlás nádcsónakon. 1 évvel korábban már megpróbálkoztak a terv teljesítésével, de a csónak az út feléig sem bírta, így idő előtt fel kellett adniuk a próbálkozást. Az első csónakot - a neve Ré - a Nílus partján termő papiruszsásból készítették a Csád-tó mellet élő afrikai halászok, akik mind a mai napig ilyen csónakokat használnak a halászatok során. A második csónakot - a neve Ré-II. - már az andoki indiánok készítették a Titikaka-tó partján, de szintén papiruszsásból. Marokkóból Szafi kikötőjéből indultak. Az út 6100 kilométer volt, 57 napig tartott és szerencsésen megérkeztek Barbados szigetére. Az út során a résztvevők hivatalosan is dokumentálták a tengeri szennyezés mértékét, amit az ENSZ megbízásából mintákkal támasztottak alá. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Tudomány

490 éve

1536 – Meghalt Rotterdami Erasmus, németalföldi humanista tudós, Ágoston-rendi szerzetes, filozófus, teológus.

Az észak-európai humanizmus legjelentősebb képviselője. Minden idejét az irodalomnak szentelte, antik görög műveket olvasott és fordított latinra, a tiszta latin nyelvet mindenek fölé helyezte. 1509-ben adta ki A balgaság dicsérete című művét, ezzel vált Európa-szerte ismertté. 1516-ban került kiadásra az Újszövetségi Szentírás latin fordítása, amit főművének tekintett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Tudomány Irodalom

71 éve

1955 – Budapesten megszületett dr. Komáromi István (Komáromi Pisti) zenész és rendőrtábornok.

Mérés-automatizálási szakon szerezte első diplomáját. Dolgozott villanyszerelőként, villamos tervezőként. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián hadtudomány egyetemi doktori tudományos fokozatot szerezett 1988-ban. Kitüntetéssel végezett a Rendőrtiszti Főiskolát Közbiztonsági Szakán, továbbá a felderítő iskolán. Németországban, Svájcban és az USA-ban is tanult.Gyermekkorától énekel, gitározik, zongorázik. CD-in jeles zenészekkel, a fellépésein kiváló versenytáncospárokkal és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező muzsikusokkal dolgozik együtt. Napsugár Annával a dalaira jeltáncot dolgoztak ki, melyet a fogyatékkal élő emberek is értenek. Dalszerzés mellett részt vett kabaré, színdarab, és filmek zenei munkálataiban. Évekig sztárvendége és öltözőtársa volt Zámbó Jimmynek, a Király best of albumának záró dalát is ő írta. John Fogerty, a Creedence C.R. szerző gitárosa a szerzőtársként ismerte el a Have you ever seen the rain c. dal magyar verziója miatt. Budafokon a Jazz Pincében Papp-Váry László szobrászművész a „Budafoki híres borászok” kiállítására elkészítette az életnagyságú mellszobrát, melyet 2006. augusztus 25-én avattak fel. Alapító tagja volt a Fásy Mulatónak, az ATV műsorában főleg lírikus érzelmes dalokat adott elő. www.komaromipisti.hu Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

27 éve

1999 – Meghalt Szeleczky Zita színésznő (Leányvásár; Szegény gazdagok, Fekete gyémántok, Gül baba).

Budapest, 1915. április 20. – Érd, 1999. július 12. 1936-tól 1944-ig 26 magyar és egy olasz?magyar film női főszerepét alakította, számos színdarabban játszott. A budapesti A Reggel című napilap 1945. április 16-án azt közölte, hogy Sopronban öngyilkos lett, valójában elhagyta az országot. A Népbíróság elítélte háborús magatartása miatt, egyebek közt annak vádjával, hogy a harcok idején elszavalt a rádióban egy, az oroszok elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset. Ausztriában, Olaszországban élt, 1948-ban Argentínába költözött, ahol megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat s fellépett emigráns német színházak előadásain is. 1962-ben az USA-ba költözött. 1949-1974 között a világ magyar településeit látogatta önálló műsoraival. 1998 őszén hazatelepült, Érden élt. 1999. július 12-én halt meg. Végakaratának megfelelően Nekézsenyben, a családi sírkertben helyezték örök nyugalomra. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

21 éve

2005 – Meghalt Piero Cappuccilli olasz bariton operaénekes.

1959-ben a New York-i Metropolitanben kezdte pályafutását, fellépett a londoni Covent Garden, az Arena di Verona és a milánói Scala színpadán; utóbbiban a 60-as és a 70-es évek folyamán tizenkét egymást követő szezon nyitóelőadásában énekelt. Különösen Verdi Rigolettójában és Puccini Toscájában nyújtott emlékezetes alakítást. 1992-től nem lépett fel többé, tanárként dolgozott. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene

6 éve

2020 – Meghalt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó.

Az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatában kezdte pályafutását, majd Dorogon lett első osztályú játékos. 1966 és 1969 között a Ferencváros labdarúgója volt, ahol kétszeres magyar bajnok és VVK (UEFA-kupa) döntős lett. 1971-ben Kispestre a Honvédhoz igazolt és ott hat idényt töltött el. 1977-ben 34 évesen a másodosztályú Bp. Vasas Izzóhoz szerződött és a csapattal kiharcolta az NB I-es szereplést. 1980-ban itt fejezte be az aktív sportot, de még 1982-ben egy rövid időt a hévízi csapatban szerepelt. Az első osztályban összesen 377 bajnoki mérközésen 30 gólt szerzett. A magyar válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal szerepelt és 2 gólt szerzett. 1968-as mexikói olimpia bajnoka, 1972-ben a müncheni olimpián ezüstérmes. Az olimpia válogatottban 11 alkalommal szerepelt és 4 gólt ért el. 1972-ben a belgiumi labdarúgó Európa-bajnokság 4. helyezettje. 1968-ban a világválogatott tagja Brazília ellen Rio de Janeiroban, Novák Dezsővel, Albert Flóriánnal és Farkas Jánossal együtt. 1981-ben szerzett edzői oklevelet a Testnevelési Főiskolán. 1980 és 1995 között a Ferencváros utánpótlás, tartalék és ifjúsági edzője illetve alkalmanként a felnőtt csapat pályaedzője. Felesége Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport Magyar

3 éve

2023 – Meghalt André Watts, magyar származású amerikai zongoraművész.

Nürnbergben született a magyarzongoraművész, Maria Alexandra Gusmits és az afroamerikai Herman Watts, az amerikai hadsereg tiszthelyettesének gyermekeként. Fiatalkorát Európa különböző területein töltötte. Tizenhat évesen debütált a Carnegie Hallban, karrierje gyorsan ívelt felfelé. Több ízben is járt Magyarországon, a Zeneakadémia nagytermében adott koncerteket, előadta Liszt Ferenc különösen nehéz h-moll szonátáját is. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

0 éve

2026 – Meghalt Szolnoki Péter énekes, zeneszerző, színész, a Bon-Bon zenekar tagja.

Artisjus-díjas. Hangszerei: ének, fuvola, piccoló, klarinét, basszusgitár, gitár, zongora. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Fúvós-szimfonikus Zenekarának tagja volt majd a tatai katonazenekarban, és Police Big Band tagjaként zenélt. 1993-as Ki mit tud? elődöntőjében jazz kategóriában szerepelt. Török Tamással 1995-ben megalakította a Bon-Bon formációt. A magyar könnyűzene szinte minden híres előadóval, együttesével dolgozott lemezfelvételeken és koncerteken. 1998. óta több, mint 30 alkalommal énekelt Walt Disney, illetve más rajzfilmdalokat, és szerepelt musical és szinkron színészként is. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Zene Magyar Színház