Ma Ede névnapja van

Érdekes kategória

1119 éve

907 – Elkezdődött a pozsonyi csata, ahol a magyar csapatok megvédték az országot a frank birodalom ellen.

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. között zajlott, a mai Pozsony alatt, a bécsi medencében (Bécs ekkor még nem létezett). A kora középkor egyik legjelentősebb ütközete volt. A honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra. Célja, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről. Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen, 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a frank haderő. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a Luitpold bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett. A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háború. Több mutatása

Teljes esemény 0

907. 07. 04. Történelem Érdekes Magyar

161 éve

1865 – Londonban megalapították az Üdvhadsereget.

Nemzetközi egyház, amelynek hitvallása a Bibliára épül. A világ több mint száz országában működő Üdvhadsereg mindenütt azonos irányelvek szerint munkálkodik, munkamódszereit azonban az adott ország körülményeihez igazítja. A jelszava: "Levest, szappant, üdvösséget." Más szóval, ha az ember éhes, vagy nincs lehetősége tisztálkodni, nem elég Isten szeretetéről beszélni neki. A szervezetet "Keresztény misszió" néven alapította William Booth metodista pap Londonban, elsősorban az alkoholizmus és a prostitúció leküzdésére, a legalsóbb néposztályok megsegítésére és lelki gondozására. A szervezet 1878-ban vette fel az "Üdvhadsereg" nevet. Több mutatása

Teljes esemény 0

1865. 07. 05. Történelem Érdekes

80 éve

1946 – Először jelent meg nyilvánosság előtt a bikini egy párizsi divatbemutatón.

A Louis Réard autómérnök által tervezett, akkoriban botrányosnak tartott, mérete miatt "atom"-nak nevezett fürdőruha kezdetben óriási vihart kavart. A női idomokból alig valamit takaró ruhadarab bemutatását egyetlen hivatalos manöken sem vállalta. Bemutatására végül a jelzett napon, Párizsban, a híres Deligny uszodahajón, egy divatbemutató keretében került sor. Micheline Bernardini-t, a Casino de Paris mulató vetkőző táncosnőjét kérték fel, hogy sétáljon végig a páston a csöppnyi ruhadarabban. A férfiaknak persze nagyon tetszett az új fürdőruha, a táncosnő több tízezer szerelmes levelet és házassági ajánlatot kapott a megvadult férfiaktól. Több mutatása

Teljes esemény 2

1946. 07. 05. Érdekes Nő

141 éve

1885 – Louis Pasteur, francia tudós sikeresen próbálta ki emberen a veszettség elleni vakcináját.

Amikor Pasteur 1885 júliusában befejezte a veszettség elleni oltóanyaggal kapcsolatos állatkisérleteit, akkor a következő lépés az volt, hogy emberen is kipróbálja. Először arra gondolt, hogy saját magán próbálja ki, de azután másként döntött.1885. július 6-án, Ulm utcai laboratóriumába hozták Joseph Meister fiatal elzászi parasztfiút, akit két nappal előtte veszett kutya mart meg. Pasteur eleinte habozott, mert teljesen tisztában volt vele, hogy milyen kockázatot vállal. Végül elhatározta, hogy beoltja a kisfiút. A kezelés sikerült, a beteg meggyógyult. Több mutatása

Teljes esemény 0

1885. 07. 06. Érdekes Tudomány

82 éve

1944 – Koszorús Ferenc vezérkari ezredes Horthy Miklós parancsára megmentette a budapesti zsidóságot.

Az Esztergom környéki páncélosok Budapestre vezénylésével mentette meg a budapesti zsidóságot, ami hozzávetőleg 250 ezer lelket jelent. A kormányzó és a magyar katonák akciója volt az egyetlen eset a Hitler által megszállt Európában, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. Több mutatása

Teljes esemény 1

1944. 07. 06. Történelem Érdekes Magyar