Ma Mária névnapja van

Érdekes kategória

34 éve

1992 – Meghalt Sam Moore Walton, Amerika legnagyobb kiskereskedője, a Wal-Mart áruházlánc alapítója.

Kereskedőcsalád gyermekeként szinte törvényszerűen választotta a kereskedelmi pályát Sam Moore Walton, de nem kényszerből, hanem mert remek érzéke volt az üzlethez, főleg a vevőkhöz. Első vegyesboltját 27 évesen nyitotta meg a Ben-Franklin üzletláncon belül, 1962. július 2-án pedig Wal-Mart néven az első olyan diszkontot, amely a nagykereskedelmi hálózatokból kieső vidéki kisvárosokat látta el. Korszerű raktározási rendszerének és profiljának köszönhetően nem volt versenytársa, vásárlói pedig tudták, hogy nála mindig kiváló minőségű árut kapnak. A következő 8 évben további 30 vidéki áruházat épített fel, egyre költségkímélőbbé és hatékonyabbá formálta a raktározási rendszert, miközben a gyártóknál mindig a legalacsonyabb árat igyekezett kialkudni vevői számára. 1985-ben a Forbes magazin összegzése szerint ő volt Amerika leggazdagabb embere, ennek ellenére szerény, őszinte és közvetlen ember maradt. 74 évesen csontvelőrákban halt meg, örököseire 22 milliárd dolláros vagyont hagyott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1992. 04. 05. Meghalt Érdekes

374 éve

1652 – Jan van Riebeeck hol­land orvos megalapította Fokvárost.

Fokváros (angolul Cape Town) a Dél-afrikai Köztársaság fővárosa. Nevét a közeli a Jóreménység fokról (Cape of Good Hope) kapta.Jan van Riebeeck holland orvos, gyarmati ügyintéző élelmiszer-ellátó központként hozta létre a város alapjait a Holland Kelet-indiai Társaság részére, hogy az Európából Kelet-Afrikába, Indiába és Ázsiába tartó hajók itt tudják feltölteni készleteiket. Fokváros lett az első állandó európai település Dél-Afrikában.1806-ban a britek szerezték meg a területet. Több mutatása

Teljes esemény 0

1652. 04. 06. Történelem Érdekes

130 éve

1896 – I. György görög király megnyitotta az első újkori Nyári Olimpiát Athénban.

14 nemzet sportolói 9 sportágban mérték össze ügyességüket az első újkori Olimpiai Játékokon. Női résztvevő még nem volt, a 311 férfi összesen 43 versenyszámban indult. Magyar szempontból több siker is született. Dr. Kemény Ferencet, a NOB alapító tagját beválasztották az öttagú versenybíróságba, és a kiküldött hat magyar sportoló is szép eredményeket ért el. Hajós Alfréd úszó, a Margit-szigeten álló uszoda későbbi névadója megnyerte a Zea tengeröböl 11 fokos vizében az 500 és az 1200 méteres versenyt. Az atléták közül Kellner Gyula harmadikként ért be a maratoni távon (a győztes a görög Szpiridon lett), Dáni Nándor ezüstérmes lett 800 méteres síkfutásban, Szokolyi Alajos pedig 100 méteres futásban lett bronzérmes. A pontversenyt az Egyesült Államok nyerte 11 aranyéremmel, második helyen a házigazdák végeztek 10 bajnoksággal, a harmadik Németország lett.Az első ókori olimpiai játékokat i.e. 776-ban rendezték Olümpiában, majd négyévente i.sz. 393-ig. Az ókori játékok a poliszok összetartozását szimbolizálták, az olümpiai rendezvény idejére a görög városállamok között szünetelt a háború. A római hódítással jelentőségük csökkent, Theodosius császár tiltotta be az olimpiát mint pogány hagyományt. Mintegy 1500 évvel később, Pierre de Coubertin báró 1892-ben Párizsban kezdeményezte a versenyek felújítását, a sport béketeremtő hatását kiemelve, annak ellenére, hogy ez egy verseny, ahol mindig vannak győztesek és vesztesek, de a "fair play" a mai napig az egyik alappillére az olimpiai versenyeknek. 1894. június 23-án megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság: elhatározták, hogy az első olimpia 1896-ban lesz, az ókori görög olimpiák iránti tiszteletből Athénban. Több mutatása

Teljes esemény 0

1896. 04. 06. Történelem Érdekes Sport

117 éve

1909 – Robert Peary amerikai felfedező, segítőjével Matthew A. Henson-nal elérte az északi-sarkot.

Frederick Albert Cook amerikai sarkkutató Peary-vel szinte egy időben jelentette be, hogy már egy évvel honfitársa előtt, 1908. április 21-én meghódította az Északi-pólust. Állítását azonban nem tudta bizonyítani, noha az elsőbbségért heves vitát folytatott. Ebből aztán a földrajzi felfedezések történetében példa nélküli, világraszóló botrány kerekedett. A két vetélytárs a vita során sem eszközökben, sem hangnemben nem válogatott. A szenzációra éhes sajtó is alaposan felfújta a dolgot, amelyből bírósági per lett, és megjárta az amerikai Kongresszus üléstermét is.Végül a washingtoni Nemzeti Földrajzi Társaság különbizottsága Peary elsőbbségét ismerte el, mert bebizonyosodott, hogy Cook nem járt az Északi-sarkon. Peary diadala azután lett teljes, hogy a Cook-ot kísérő eszkimók bevallották: az expedíció még a pólus előtt megállt, s a bizonyítékul használt fényképek messze a céltól készültek. Cook, az attól mintegy 900 kilométernyire épített hókunyhóra tűzte ki az amerikai zászlót. Cook-ot csalás miatt perbe fogták és bebörtönözték, csak 1929-ben szabadult. Több mutatása

Teljes esemény 0

1909. 04. 06. Történelem Érdekes