Alajos névnapja

Június 21.

36 éve

1990 – Újra megnyílt a Budapesti Értéktőzsde.

A Budapesti Értéktőzsde a rendszerváltást követően újra megnyitotta kapuit: 41 alapító taggal és az induláskor egyetlen bevezetett részvénnyel, az IBUSZ-szal. A magyar tőzsde 1864. január 18-án kezdte meg működését Pesten, a Pesti Lloyd Társulat Duna-parti székházában. 1948. május 25-én a kormány feloszlatta a Budapesti Áru- és Értéktőzsdét, annak a Szabadság téri épületben megtestesülő vagyonát pedig állami tulajdonba vette. 1989 októberében kormánydöntés született a tőzsde újranyitásáról. A hatálybalépéssel egyidejűleg tűzték ki június 21-ére a Budapesti Értéktőzsde alakuló közgyűlését, amely eredményeként még aznap, 1990. június 21-én újra megnyitotta kapuit a Tőzsde. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

Nyári napforduló

A nyári napforduló az északi féltekén június 21-én van (esetenként 22-én vagy 20-án).Napéjegyenlőségek és napfordulók időpontjai: http://hu.wikipedia.org/wiki/Napfordul%C3%B3 Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep

Apák napja

Az apák napját Magyarországon június harmadik vasárnapján ünneplik. (Vannak, akik - viccesen - május 19-ét, Ivó napját tartják apák napjának.) A 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik, ilyenkor emlékeznek az apákra, nagyapákra és a többi férfi elődre. Az apák napját világszerte számos különböző időpontban ünneplik. Ezen a napon általában ajándékot adnak az apáknak, és a család általában együtt van. Több mutatása

Teljes esemény 1

Érdekes Ünnep Magyar

255 éve

1771 – A Szent Jobb Budára érkezett.

Az ereklyét Mária Terézia váltotta ki a raguzai domonkos kolostorból.A Szent Jobb nemzeti és katolikus ereklye, amely feltételezhetően Szent István király természetes úton mumifikálódott jobb keze. Viszontagságos története során többször került különböző helyekre, most a budapesti Szent István-bazilikában lévő Szent Jobb-kápolnában őrzik. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

136 éve

1890 – Megszületett Dr. Pétery József római katolikus pap, váci megyés püspök.

Halála más források szerint 1967. november 15. A magyar Katolikus Lexikon és a Váci Könyvtár adatai szerint halála november 25.1912-ben szentelték pappá, eredeti neve Petró József volt, melyet Váci püspökké való szentelése előtt változtatott Péteryre. 1942-1967 között a váci egyházmegye püspöke. 1953-ban Hejcére internálták. Rövid időre kiszabadult az 1956-os forradalom alatt, de 1957-re újra Hejcére került, ahol élete végéig élt. 1967. november 25-én hunyt el. Hosszas viták után temethették Vácra. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

129 éve

1897 – Megszületett Molnár Farkas építész, festő, grafikus, az avantgárd építészet kiemelkedő alkotója.

Teljes nevén: Molnár Ferenc Farkas. 1919-ben a kubizmusról és futurizmusról írt cikkeket. 1921-ben a Bauhaus tagja lett, tanulmányait ott folytatta, és többek között Walter Gropius tanítványa volt, aki bíztatta, hogy települjön Amerikába. Breuer Marcell sok házat, köztük középületeket tervezett. 1945-ben bombatámadásban halt meg Budapesten. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

121 éve

1905 – Megszületett Losonczy György basszbariton operaénekes.

Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte. Az Operaház 1928-ben szerződtette. 1968-ig a társulat magánénekese volt. Wagner-hősbaritonjaként harminc éven keresztül énekelte Hans Sachs szerepét Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok című operájában. Vendégszerepelt Berlinben, Lipcsében, Milánóban, Bécsben. Főbb szerepei többek közt: Erkel: Bánk bán – Tiborc, Mozart: Don Giovanni – Don Giovanni, Puccini: Tosca – Scarpia, Verdi: Aida – Amonasro. Kossuth díjas, érdemes és kiváló művész. Felesége Rigó Magda opera-énekesnő volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

23 éve

2003 – Díszdoktorrá avatták a Debreceni Egyetemen Oláh Györgyöt, a magyar származású, Nobel-díjas kémikust.

Oláh György a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát. 1949-ben kapta meg Ph.D. fokozatát, 1954-ben pedig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese lett. Tudományos munkája során elsősorban fluorkémiai kutatásokkal foglalkozott, 1956. után ugyanezt a témát folytatta Kanadában, majd az Egyesült Államokban is. A kémiai Nobel-díjat 1994-ben ítélte neki a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, a kénsavnál sok milliószor erősebb, úgynevezett szupersavak felfedezéséért, amelyek lehetővé tették a kémiai iparnak, hogy nagyon olcsó alapanyagokból teljesen új termékeket állíthassanak elő. Oláh Györgynek több mint 1000 tudományos közleménye és számos könyve is megjelent, továbbá több mint 100 szabadalommal büszkélkedhet. Oláh György jelenleg is a Dél-Kaliforniai Egyetem Loker Szénhidrogén Kutató Intézetében dolgozik, melynek 1991. óta igazgatója. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Tudomány Alkotás Technika Magyar

499 éve

1527 – Meghalt Niccolo Machiavelli, itáliai politikus, író (A fejedelem), aki az államhatalomról írt korát megelőzően.

Könyveket gyűjtött és mindent elolvasott. Tanácsot adott korának szinte minden vezetőjének. Az A fejedelem című művét az állam feladatairól írta. Szerinte az uralkodónak a hatalmat mindenáron meg kell szereznie, ha lehet erkölcsös úton, de nem szabad visszarettennie más eszközöktől sem. Elveti az Isten kegyelméből való uralkodás elvét, az államot a realitásokkal számolva, a vágyakat, a célokat, lehetőségeket, kilátásokat, fogyatékosságokat és hibákat figyelembe véve kell kormányozni. Szerinte minden rátermett férfi, aki a felsorolt realitásokkal számol, az bármilyen államot elkormányozhat. A hadseregnek nem lehet karhatalmi szerepe, a belső békét nem lehet fegyverrel tartósan biztosítani, ahhoz az alattvalók, a polgárok többségének egyetértése szükséges. Firenze története című krónika az első történelmi véleményírás, amiben a történelmet a politikai cselekvés iskolájaként fogja fel. Az A mandragóra című színműve az első modern európai jellemkomédia, amiben kifigurázta még saját tételét is, amely szerint "a cél szentesíti az eszközt". Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Irodalom

174 éve

1852 – Meghalt Friedrich Fröbel német pedagógus és óvodaalapító, akinek emlékére tartják az Óvoda napot.

70 éves korában a Bad Liebenstein melletti Marienthal-kastélyban halt meg. 1831 és 1836 között Svájcban tevékenykedett, különböző iskolákat alapított és részt vett a népiskolai tanárképzésben. Felismerte a jelentőségét az iskola előtti nevelésnek, amely a gyermekek tevékenységi hajlamát ösztönzi. 1837-ben létesítette kisgyermekek részére az első "Gondozó-, Játék- és Foglalkoztató Intézetet" a türingiai Blankenburgban, amelyeket 1840-től óvodáknak nevezett el. Fröbel születésnapjára (1782. 04. 21.) emlékezve tartják minden évben az "óvoda napot". Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Tudomány

67 éve

1959 – Meghalt Kovács Béla kisgazdapárti politikus, földművelésügyi miniszter.

A Tildy Zoltán- és Nagy Ferenc-kormány, majd Nagy Imre második és harmadik kormányának földművelésügyi minisztere.1947-ben a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba szállították, és évekig ismeretlen helyen tartották fogva. Ez az esemény kijózanítólag hatott számos magyar politikusra, akik előtte még bíztak a magyar politikai rendszer demokratikus úton maradásában, mások számára pedig bizonyítékot jelentett a kommunista egyeduralom bekövetkeztére. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

6 éve

2020 – Meghalt Bálint György, azaz "Bálint gazda" kertész- és mezőgazdasági mérnök, író, újságíró.

A mezőgazdasági tudományok kandidátusa. Születési nevén: Braun György. A Magyar Televízió 28 évig futó Ablak című magazinjának állandó munkatársakért szerzett ismertséget. Műveiből: Talajerőgazdálkodás az üzemi gyümölcsösökben, Kertbarátok műsora, Mesterfogások, Kis könyv a magyar almáról. Bálint János kertészmérnök, egyetemi dékán édesapja. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Tudomány Irodalom Magyar