Rafael névnapja

Június 20.

80 éve

◆ Rejtett gyöngyszem

1946 – Megszületett André Watts, magyar származású amerikai zongoraművész.

Nürnbergben született a magyarzongoraművész, Maria Alexandra Gusmits és az afroamerikai Herman Watts, az amerikai hadsereg tiszthelyettesének gyermekeként. Fiatalkorát Európa különböző területein töltötte. Tizenhat évesen debütált a Carnegie Hallban, karrierje gyorsan ívelt felfelé. Több ízben is járt Magyarországon, a Zeneakadémia nagytermében adott koncerteket, előadta Liszt Ferenc különösen nehéz h-moll szonátáját is. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

99 éve

1927 – Megszületett Dargay Attila rajzfilmrendező, többek között Pom-Pom és Vuk megalkotója.

Balázs Béla-, Ifjúsági és Gyermekekért Díjas érdemes és kiváló művész. Pályafutását díszletfestőként kezdte a Nemzeti Színházban, majd tervező volt és 1957-től rendező a rajzfilmgyártásban. Többek között I. díjat kapott Cannes-ban és a magyar rövidfilmfesztiválon, Ezüstserleget Salernoban, játékfilmszemlén közönség- és rendezői díjat. Filmjeiből: Ne hagyd magad emberke!, Dióbél királyfi, Három nyúl, Gusztáv, Pom-Pom meséi, Lúdas Matyi, Vuk, Az erdő kapitánya.Mezőnyéken született, mai nevén Nyékládháza, ahol helyi óvodát Dargay Attiláról nevezték el. Több mutatása

Teljes esemény 1

Született Film/Média Alkotás Magyar

223 éve

1803 – Megszületett Asbóth Lajos honvéd ezredes, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

1849. január 15-étől Debrecen katonai parancsnoka, majd január 26-ától alezredesként a szerveződő 12. (tartalék) hadosztály parancsnoka volt. Hadosztályával részt vett a tavaszi hadjáratban. Érdemeket szerzett a császári hadsereg megtévesztését célzó hadműveletekben, ezért április 18-án ezredessé léptették elő és megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Buda ostromában, mint a II. hadtest egy hadosztályának parancsnoka, majd a II. hadtest parancsnoka vett részt. Az 1849. júniusi Vág melletti hadműveletekben, majd a peredi csatában a II. hadtest kiválóan szerepelt, azonban Asbóth nem a parancsok szerint irányította hadtestét, ezért Görgei leváltotta a hadtest éléről. Július 19-étől a tartalék hadtest egy hadosztálya, majd a tervezett tartalék hadtest parancsnoka lett. A fegyverletétel után halálra ítélték, majd az ítéletet 18 évi várfogságra változtatták. 1856-ban kapott kegyelmet. Részt vett a szabadságharc utáni függetlenségi szervezkedésekben. 1862-ben megírta emlékiratait, majd 1867-ben az amerikai polgárháború történetét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

107 éve

1919 – Meghalt Csontváry Kosztka Tivadar festőművész (Magányos cédrus).

1853. július 5. – 1919. június 20. magyar festő. Eredetileg gyógyszerésznek tanult, de tehetséget érezve otthagyta állását, és különböző mesterektől festészetet tanult. Utazásokat is tett, jelentősebb képeit Keleten festette. Mintegy száz nagyobb művet alkotott. Míg külföldi kiállításairól (például Párizs, 1907) a legnagyobb kritikusok elismerően nyilatkoztak, itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak, melyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak tartanak. Művészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de igazából nem tartozott egyik elhatárolható irányzatba sem. Főbb művei: A szerelmesek találkozása Sziget Kairói pályaudvar Magányos cédrus Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás Magyar

98 éve

1928 – Megszületett Martin Landau, Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész (Az Álmosvölgy legendája; Pinocchio; X-akták: A film).

Brooklyn-ban született. Oscar-díjas. Ed Wood - Oscar-díj (1995) - Legjobb férfi mellékszereplő; Az Álmosvölgy legendája; Pinocchio; X-akták: A film; Minden gyanú felett; Vágyak vonzásában; Bűnök és vétkek; Tucker, az autóbolond; Mission: Impossible (1966); A világ legszebb története - A Biblia; Kleopátra Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

74 éve

1952 – Megszületett John Goodman amerikai színész (Blues Brothers 2000; A nagy Lebowski).

St. Louis-ban született. John Goodman amerikai színész, komikus, de drámai alakításai is feljthetetlenek. Ismertebb filmjei: A dzsungel könyve 2 - szinkron; Érzéki csalódás; Helyzetek és gyakorlatok; Szörny Rt. - szinkron; Eszeveszett birodalom; Sakáltanya; Holtak útja; Vissza a jelenbe; Blues Brothers 2000; A nagy Lebowski; Csenő manók; A vágy villamosa; A Flintstone család; Babe - szinkron; Pókiszony - Arachnophobia; Életem a kabaré; A legutolsó cserkész; Arizonai ördögfióka; Roseanne; Édes álmok. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

59 éve

1967 – Megszületett Nicole Kidman, ausztrál származású színésznő (Az órák, Tágra zárt szemek).

Honolulu-n Hawaii szigetén született. Oscar-, Golden Globe díjas. Dogville - A menedék; Hideghegy; Szégyenfolt; Az órák - Oscar-díj (2003) - Legjobb női főszereplő, Golden Globe díj (2003) - Legjobb színésznő; Más világ; Moulin Rouge - MTV Movie Awards (2002) - Legjobb női főszereplő, Golden Globe díj (2002) - Legjobb női alakítás; On-lány; Stanley Kubrick: Egy élet a film tükrében; Tágra zárt szemek; Átkozott boszorkák; Peacemaker; Majd megdöglik érte - Golden Globe díj (1995); Mindörökké Batman; Mint a villám; Halálos nyugalom; Ausztrál expressz; BMX banditák Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

1575 éve

451 – A catalaunumi csatában Attila királyt megállították a továbbhaladásban.

A catalaunumi csata (másképp: catelaunorumi csata) a hunok és a Nyugatrómai Birodalom között zajlott a mai Franciaország területén, a mauriacumi (a mai champagne-i) síkságon, Tricassis (Trecas, ma Troyes) környékén, 451-ben. A catalaunumi csata érdekessége, hogy egyik fél sem nevezhető egyértelmű győztesnek: az Attila által vezetett hun inváziót feltehetőleg az Aetius vezette római csapatok állították meg, de átfogó győzelmet nekik sem sikerült kivívniuk. 452-ben Attila megszállta Itáliát, és csak I. Leó pápa közbenjárására vonult el Róma városa alól.A népvándorlás korának legjelentősebb csatájaként tartják számon. Az általában Châlons-sur-Marne (ma: Châlons-en-Champagne) városához kapcsolt catalaumi csata tulajdonképpen hibás elnevezés; későbbi, a helyszínt nem ismerő krónikások (Cassiodorus, Sevillai Izidor, Iordanes stb.) nyomán terjedt el, viszont az egykorú galliai és itáliai források (Chronica Gallica, Fredegar stb.) a Troyes-tól 7,5 km-re nyugatra fekvő Mauriacum nevű helység körüli síkságra helyezik a csatát. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

189 éve

1837 – IV. Vilmos halála után unokahúga, Viktória került Nagy-Britannia és Írország trónjára.

IV. Vilmos Nagy-Britannia, Írország és Hannover uralkodója volt. Nagyapja III. György király, apja Edvárd kenti herceg (III. György harmadik fia) volt. IV. Vilmos nem volt gyermektelen, csak a törvényes felesége által szült két kislányt még csecsemő korukban eltemették, a szeretője által szült öt fiút és öt lányt pedig nem sikerült törvényesíttetnie.Hannover trónját - mivel ott a férfi örökösödés volt érvényben - IV. Vilmos fiatalabb öccse foglalta el. 1840-ben Viktória szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt. 1877-ben Delhiben Viktória királynő felvette az "India császárnője" címet, felelevenítve ezzel az 1858-ban trónjuktól megfosztott nagymogulok hagyományát, így bizonyítva India kulcsszerepét a brit gyarmatbirodalomban. Anglia történelmében a leghosszabb ideig uralkodott, 1837-től haláláig, 1901-ig. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

189 éve

1837 – Meghalt IV. Vilmos Nagy-Britannia, Írország és Hannover uralkodója.

IV. Vilmos nem volt gyermektelen, csak a törvényes felesége által szült két kislányt még csecsemő korukban eltemették, a szeretője által szült öt fiút és öt lányt pedig nem sikerült törvényesíttetnie. Nagy-Britannia és Írország trónját unokahúga, Viktória örökölte. Hannover trónját - mivel ott a férfi örökösödés volt érvényben - IV. Vilmos fiatalabb öccse foglalta el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

2 éve

2024 – 89 éves korában meghalt Donald Sutherland, Emmy- és Golden Globe-díjas kanadai színész (Kelly hőse, MASH, Vírus).

1978-ban hazája magas állami kitüntetéssel ismerte el tevékenységét. Amerikai filmekben lett világhírű, mint a Piszkos tizenkettő, a Tű a szénakazalban. Több mint 190 filmben és tévéműsorban látható, szerepet kapott Bernardo Bertolucci Huszadik századában, Casanovát játszotta Federico Fellini 1976-os filmjében, A Robert Redford rendezte Átlagemberekben (1981). Keifer Sutherland színész édesapja. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média