Gyárfás névnapja

Június 19.

82 éve

1944 – Megjelentek a Life magazinban Robert Capa magyar fotós képei a normandiai partraszállásról.

Capa volt az egyetlen fotós, aki 1944. június 6-án hajnalban, a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. Délután 2 óráig 6 tekercs filmet fotózott el, majd az első kórházhajóval visszatért Portsmouth-ba, a filmtekercseket bevitte a Life magazin londoni irodájába, és fáradtan lefeküdt aludni. A laborban az asszisztens, az akkor 15 éves Larry Burrows (aki később maga is hadifotós lett) annyira kiváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a képek. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, sok felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotó megsemmisült, a megmaradtak is elmosódottak lettek. Mindazonáltal a Life magazin június 19-én közölt 10 képet "slightly out of focus" (enyhén életlen) magyarázkodó képaláírással. Az eset annyira felbosszantotta Capa-t, hogy később ezt, a "Kissé elmosódva" címet adta önéletírásának is. Több mutatása

Teljes esemény 1

Történelem Érdekes

863 éve

1163 – III. István magyar király Székesfehérvár mellett döntő győzelmet aratott nagybátyja, IV. István felett.

III. Istvánt száműzött nagybátyja, István herceg (a későbbi IV. István) I. Manuél bizánci császár támogatásával elűzte, így a király Ausztriába menekült. A Bizánci Birodalomtól túlságosan is függő (IV.) László helyett a főurak bátyját, II. Lászlót ismerték el királynak, ő azonban már 1163. januárjában meghalt. Júniusban IV. István döntő vereséget szenvedett, menekülés közben fogságba esett, de III. István szabadon bocsátotta. 1163. őszén megkötötte I. Manuéllal a belgrádi egyezményt, amelyben a bizánci császár Magyarország törvényes uralkodójának ismerte el, valamint a dalmát, horvát és szerémségi területek fejében megvonta további támogatását IV. Istvántól. III. István nem adta át a területeket, így 1164-ben és 1165-ben beavatkozott IV. István oldalán, aki Magyarországot ajánlotta fel neki hűbérül. A Bizánci Birodalom végül 1165-ben bekebelezte Horvátországot, Dalmáciát, a Szerémséget és Boszniát is, sőt Zimonyt is elfoglalta IV. István áprilisban bekövetkezett hirtelen halála után. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

198 éve

1828 – Megszületett Than Mór festőművész, a magyar történeti festészet jelentős képviselője.

Than Károly vegyész bátyja. Tanulmányait a bécsi Akadémián kezdte, majd Rómában és Párizsban folytatta. Mint fiatal festőnövendék akvarelljeivel a szabadságharc lelkes krónikása lett. Az elnyomatás éveinek tragikus eseményeire céloz "Újoncozás" című műve. Történeti képeinek zömét a hatvanas években alkotta. Ez időtől kezdve a falfestészet területén is kiemelkedő műveket alkotott, pl.: a Vigadóban lévő "Attila lakomája" című műve. Főbb alkotásai: Nyáry és Pekry elfogatása; Halászat; Újoncozás. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

106 éve

1920 – Megszületett Yves Robert francia rendező, színész forgatókönyv író (Horgász a pácban; Magas szőke férfi felemás cipőben).

Születésnapja más források szerint június 21. Tipográfiát tanul, sokáig nyomdában dolgozott, valószínüleg innen származott baloldali elkötelezettsége is. A színészetet autodidakta módon tanulta, kabarékban lépett fel, ismerte és megfigyelte az ismert színészeket, rendezőket, írókat. A színházat egész életében nem hagyta el, még a '90-es években is fellépett. Az '50-es évektől kezdett rendezni, többek között Louis de Funes főszereplésével a Horgász a pácban című filmet. A hírnevet az 1961-ben bemutatott “Gombháború” c. filmje hozta meg számára. 1968-ban mutatták be a saját forgatókönyvéből készült “Alexendre, a boldog” c. filmjét. 1970-ben pedig a Pierre Richard főszereplésével készült Magas szőke férfi felemás cipőbent. Feleségével, Daniele Delorma-mal közös céget alapítottak, mellyel saját alkotásaik mellett más filmeket is támogattak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

90 éve

1936 – Megszületett Bács Ferenc, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész.

Nagyszebenben született. Állítsátok meg Terézanyut! (2004); Szabadság tér '56 ; Szomorú vasárnap; Legyél te is Bonca!; A Három testör Afrikában; Halál sekély vízben - szinkron; Küldetés Evianba; Októberi vasárnap; Az Eröd; Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar Színház

72 éve

1954 – Megszületett Kathleen Turner amerikai színésznő (A rózsák háborúja; A smaragd románca).

Springfield-ben született. Az 1981-es A test melege jó debütálásnak bizonyult. Az erotikus thriller szempillantás alatt megalapozta a gyönyörű színésznő karrierjét, aki már a 70-es évektől próbált felülemelkedni a tévés szappanoperák világán. Emlékezetes alakítást nyújtott a különc angol rendező, Ken Russell Szenvedélyes bűnök című filmjében, de az 1984-es A smaragd románca című kalandfilm vígjáték Michael Douglasszel már egyértelműen világsiker lett, melynek folytatása is készült A Nílus gyöngye címmel. Oscar-díjra jelölték az Előre a múltba című Coppola filmben nyújtott alakításáért. Kevesen tudják, de az ő hangja hallható, mint Jessica Rabbit a Roger nyúl a pácban című filmben. 1989-ben ismét Michael Douglasszel szerepelt A rózsák háborúja című filmben, de emlékezetes alakítást nyújtott John Waters Titkos gyilkos mama című komédiájában is. Holdfény és Valentino; Két és fél kém; Szemenszedett szenzáció; A Nílus gyöngye; Előre a múltba; Agyban nagy; A test melege Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

71 éve

1955 – Megszületett Gy. Dobos Mariann író, újságíró, aki a fogyatékos emberek érdekeit képviselte írásaiban.

Teljes nevén: dr. Gyimesiné Dobos Mariann. A Terézváros című önkormányzati lap főszerkesztője volt, később a Kapaszkodó című újságot szerkesztette, dolgozott a Pesti Hírlapnál, az MTI-nél, a Humanitásnál és a Vakok Világa folyóiratnál. A Panta Rhei című interjúkötetet a neves jazz-rock együttesről Máté Gabriellával együtt írta. Ugyancsak ketten jegyzik a Képek és történetek című művet, amely tizenhat olyan művészt mutatott be, akik valamilyen fogyatékossággal élnek. Gy. Dobos Mariann könyvet írt a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületéről (az ÖNÉ-ről) is, Új Üzenetek címmel. Negyedik kötete a látássérültekről szólt, Vakon a munka kapujában címmel. Súlyos mozgásszervi betegsége miatt már kerekesszéket kellett használnia, pályaorientációs szakértő, rehabilitációs tanácsadó képesítést szerzett. Dolgozott az ÖNÉ-ben és az Informatika a Látássérültekért Alapítványnál is. A MUOSZ Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztály titkára volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

13 éve

2013 – Meghalt Horn Gyula politikus, miniszterelnök, aki 1989-ben megnyitotta a határt a keletnémet menekültek számára nyugat felé.

Politikus, közgazdász, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere, 1994 és 1998 között a harmadik magyar köztársaság harmadik miniszterelnöke volt.1948-tól műszerész tanuló, 1949-ben szakérettségizett. 1950-től a Rosztovi Pénzgazdasági Főiskolán tanult és szerzett diplomát. Oroszul, angolul, szerbül, horvátul és bolgárul beszélt. 1954 és 1958 között a Pénzügyminisztérium előadója volt. A Külügyminisztériumban dolgozott 1959-től 1990-ig, ezalatt Szófiában és Belgrádban volt diplomata. 1969-től az MSZMP KB Külügyi Osztályán dolgozott, 1985-től külügyi államtitkár, 1989-től külügyminiszter volt. 1989. 10. 08-án az MSZMP rendkívüli kongresszusán Nyers Rezsővel, Pozsgay Imrével és Németh Miklóssal új pártot hoztak létre Magyar Szocialista Párt néven, amely meghirdette a lenini pártrendszer és a pártállam megszüntetését a reformkommunista és szociáldemokrata elvek szerint. Az MSZP megalakulásától 1998-ig az országos elnökség tagja, 1990. és 1998. között az MSZP elnöke, 1996-tól a Szocialista Internacionálé alelnöke, 1990-től országgyűlési képviselő, 1993-ig a parlament külügyi bizottságának elnöke, 1994-től 1998-ig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt. A stockholmi SIPRI igazgató tanácsának, valamint 1991-től az európai tiszteleti szenátusnak a tagja, 2000-től az Európai Unió Konzultatív testületének tagja volt. Aachenben 1990-ben Károly-díjat kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

71 éve

1955 – Megszületett Gáborjáni Szabó Kálmán festő és grafikus.

1922-45 között a debreceni református kollégium rajztanára volt. 1923-tól fametszeteket készített, Jézus élete című sorozatát 1926-ban alkotta. A két háború közötti időszak és a II. világháború utáni évtized egyik legjelentősebb fametszője volt, Ex librisei 1934-ben könyvalakban is megjelentek. 1936-ban Parasztok című tízlapos fametszet-sorozatot készített, amelyben az alföldi parasztok életét ábrázolta. 1937-38-ban a debreceni kollégium számára nagyméretű freskósorozatot festett a magyar történelmi eseményekről. 1938-ban Rómában volt gyűjteményes kiállítása. 1945 után részt vett a debreceni kollégium újjászervezésében, majd Budapesten megrendezte az első gyermekrajzkiállítást. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás Magyar

40 éve

1986 – 41 éves korában motorbaleset következtében meghalt Coluche francia színész, humorista.

Eredeti nevén Michel Gérard Joseph Colucci.Tagja volt Romain Bouteille 1969-ben alapított társulatának, a Café de la Gare-nak; ide tartozott többek között Gérard Depardieu, Patrick Dewaere és Miou-Miou is. Rendkívül gyors népszerűségre tett szert, ezért a kabaréból egyenes út vezetett a filmezéshez. Jellemző volt rá külvárosi zsargon, a durva beszéd, melyet büszkén vállalt: „Mindig durva, sosem vulgáris”. Kiállt a homoszexuálisok házasságkötésének elismerése érdekében. Indult a Paris-Dakar versenyen is. 1985. szeptember 29-én megdöntötte az 1000 méteres sebességi motorozás világcsúcsát. Házasságából 2 fia született, válása után depressziós lett, inni kezdett. A 2004-ben felfedezett 170906 Coluche nevű kisbolygót róla nevezték el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Színház

7 éve

2019 – Meghalt Horváth Ádám, Kossuth-díjas tévérendező, tanár (Szomszédok).

Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész. Felesége Csűrös Karola volt. A magyar televíziózás történetének meghatározója, a tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt.A népszerű Szomszédok TV sorozat rendezője. Emlékezetes élő közvetítések, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője is volt. A Gaudiopolisban (1945-1950) kikiáltott Gyermekköztársaság első kultuszminisztere. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar

0 éve

2026 – Meghalt Timár Sándor, Kossuth-díjas koreográfus, táncpedagógus, a táncházmozgalom egyik alapítója, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes alapítója.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett. Kidolgozta a Timár-módszert, amely a néptáncot anyanyelvként, az improvizáción alapuló táncnyelvként tanítja. Az 1970-es évektől kulcsszerepe volt a táncházmozgalom országos elterjesztésében és a táncházvezetők képzésében. A Bartók Béla Táncegyüttes vezetőjeként, majd az Állami Balett Intézet néptánctagozatának alapító tanszékvezetőjeként és az Állami Népi Együttes művészeti vezetőjeként a színpadi néptánc megújításán dolgozott. A népi hagyományok és az improvizatív előadásmódot tartotta fontosnak. 1993-ban feleségével, Tímár Böskével megalapítottáka Csillagszemű Táncegyüttesnek, amely a gyermek-néptáncoktatás egyik legjelentősebb magyar műhelyévé vált. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

10 éve

2016 – Meghalt Anton Viktorovics Jelcsin, amerikai film- és televíziós színész.

Ssaját terepjárója szorította a háza kerítéséhez, amitől megfulladt. Azokat a Jeep Grand Cherokee típusú terepjárókat, amilyen a színésznek is volt, korábban a gyártó cég épp fékhiba miatt hívta vissza.Oroszul: Анто́н Ви́кторович Ельчи́н, angolos átírással: Anton Yelchin. Ismert szerepe Pavel Chekov a Star Trek-reboot-sorozatban. A 1990-es évek végén számos televíziós sorozatban és két egyaránt 2001-es hollywoodi filmben szerepelt, A pók hálójában-ban és az Atlantisz gyermekeiben. Steven Spielberg Harmadik típusú emberrablások című minisorozata nagyban előrelendítette gyermekszínészi karrierjét. Később szerepet vállalt a Huff című sorozatban, és a Terminátor: Megváltás (2009), Charlie Bartlett (2007), Frászkarika (2011), Őrülten hiányzol (2011), valamint a Halhatatlan szeretők (2013) című filmekben. Chekov karakterét három filmben formálta meg: a Star Trekben (2009), a Sötétségben-ben (2013) és a Mindenen túlban (2016). Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média