Ma Ede névnapja van

Érdekes kategória

626 éve

1400 – Férjjósló, szerelemvarázsló nap: a lány éjszaka a tükörben megláthatja jövendőbelijét.

Hosszú a listája azon hiedelmeknek, melyek valamit tiltanak a hajadonnak, azzal fenyegetve, hogy soha nem megy férjhez. Például: nem szabad naplemente után szemetet kivinnie, az asztal sarkára ülnie, merőkanálból vagy a lábosból ennie, sőt még férfiaknak tüzet adnia is tilos. Állítólag az is jelentősen csökkenti az esélyeit, ha hagyja magát körbesöpörni. Több mutatása

Teljes esemény 0

1400. 06. 13. Érdekes Nő

197 éve

1829 – Megszületett Laky Adolf ötvösművész, a Szent Korona javítója, aki szétosztotta vagyonát.

Apja mellett tanulta mesterségét. Részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, amelynek a bukása után Párizsban élt. 1855-ben átvette apja üzletét, Pesten, a Szervita téren. Az 1867. évi koronázáskor ő javította a Szent István koronát, és készítette a koronázási ajándék díszszekrényeit. Bár gazdag ember volt, puritán módon élt. Üzlete mégis a kiválóságok, a nemzet vezetőinek kedvelt találkozó helyévé vált. Kitüntetést nem fogadott el, feltűnés nélkül osztotta szét vagyonát. Jótékony, hazafias célra legalább egy millió koronát adott, és így adott egyházi célokra is közel egy millió koronát. Többek között 1908. április 25-én névtelenül 300 ezer koronát adományozott a fasori református templom építésére. Budapesten utca őrzi a nevét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1829. 06. 14. Született Érdekes Alkotás Magyar

182 éve

1844 – Erkel Ferenc megnyerte a Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot.

A 13 beérkezett pályamunka közül választotta ki a zsűri, melynek tagjai voltak Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede. Az első bemutatók 1844. július 2-án és július 9-én voltak. Első nyilvános, szabadtéri előadása az Óbudai Hajógyárban 1844. augusztus 10-én történt, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán. A Himnuszt a magyarok közmegegyezése tette nemzeti imádsággá, azonban a Magyar Köztársaság alkotmányába csak 1989-ben került be hivatalosan. Több mutatása

Teljes esemény 0

1844. 06. 15. Érdekes Irodalom Zene Magyar

107 éve

1919 – Elkezdődött az első megállás nélküli Atlanti-óceán felletti átrepülés.

Sir John William Alcock (Manchester, 1892. november 6. – Cottévrard közelében, 1919. december 18.), angol pilóta és Arthur Whitten Brown (Glasgow, 1886. július 23. – Swansea Wales, 1948. október 2.) brit pilóta, a brit légierő hadnagya 1919. június 15-én indultak útnak a kanadai St. John’s-ból az angol légierőben rendszeresített Vickers Vimy kétmotoros bombázó repülőgépen. Több mutatása

Teljes esemény 0

1919. 06. 15. Történelem Érdekes Technika

123 éve

1903 – Henry Ford megalapította a Ford Motor Company-t.

Henry Ford, aki a köznapi élet részévé tette az autót, 39 éves koráig kizárólag sikertelen üzleti vállalkozásokat könyvelhetett el. Pedig tehetséges szerelő és órajavító volt, ráadásul már 16 éves korában kidolgozta a sorozatgyártás tervét, de abban az időben még nem volt szükség tömegtermelésre. Első két autóépítő vállalkozása tönkrement, de nem adta fel, 1903-ban megalapította a Ford Motor Company-t. Tehetsége és gyakorlata volt, de pénze nem sok, ám a kedvezőtlen előjelek ellenére nemsokára egyre több befektetőt talált. Autóit először főleg külsős cégekkel gyártatta, eleinte a későbbi rivális Dodge-fivérek is neki dolgoztak. Az első Ford T-modell 1908-ban jelent meg a piacon, nyolc évvel később pedig a többi kocsi átlag 1000 dolláros árával szemben a Fordhoz már 345 dollárért hozzá lehetett jutni. Hogy minél olcsóbb legyen a gyártás, Ford rengeteg hasznos ötlettel rukkolt elő. Elkészítette korának leghatékonyabb gyártósorát, szabványosította és cserélhetővé tette az alkatrészeket, alkalmazottait pedig jól megfizette munkájukért. 1920-ban fiával együtt már 1,2 milliárd dollár volt a vagyona, de őt nem a pénz, csak a munka érdekelte. Magánemberként Ford gyakran adott hangott antiszemita nézeteinek, mégis rendkívül pacifista beállítottságú volt. Az I. világháború kitörésekor például óceánjárót bérelt, hogy Európában személyes közbenjárásával békítse ki a harcoló feleket. Miután ez nem sikerült, gyárát a háború idejére teljesen a hadiipar szolgálatába állította. Sokan felrótták neki, hogy főleg idősebb korára nagyon mereven ragaszkodott a megszokott dolgokhoz, ez pedig hátráltatta a dinamikus fejlődést. A kezdődő hanyatlásnak unokája, ifjabb Henry vetett gátat, aki nagy harcok árán átvette a cég vezetését, miután nagyapja nyolcvan éves korában visszavonult. Négy év elteltével a cég újra virágzott, többek közt néhány tehetséges, fiatal menedzsernek köszönhetően. A cégalapító Henry Ford 85 éves korában halt meg, vagyona nagy része a Ford Alapítvány tulajdonába került. Több mutatása

Teljes esemény 1

1903. 06. 16. Történelem Érdekes Technika