★ Kiemelt esemény
Június 12.
85
éve
110
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1916 – Meghalt Zsigmondy Béla gépészmérnök, hídépítő, mélyfúrási szakértő, artézi kutak építője, aki az Országház talajvizsgálatait végezte.
Hódmezővásárhely volt az első város, amely ártézi kutat fúratott magának (1880), később több alföldi város követte a sorban (Békéscsaba, Mezőtúr, Nagyszalonta, Szarvas, Szeged, Szentes). Zsigmondy elismert tekintéllyé vált talajfúrások terén, nem csak kutak esetében. Ő oldotta meg az 500 méternél mélyebb fúrások technikai problémáit. Dolgozott Szeged árvíz utáni újjáépítésekor végzett talajvizsgálatokon, 1890-ben Mátranovákon szénkutató fúrást végzett, ő végezte az Országház talajvizsgálatait is. Több mutatása
97
éve
1929 – Megszületett a zsidó származású, holland Anne Frank, akit a náci megszállás alatt írt naplója tett világhírűvé.
13. születésnapjára kapta a naplót, amibe írni kezdett. Több mutatása
212
éve
1814 – Megszületett báró Kemény Zsigmond író, publicista, politikus, az MTA tagja (Özvegy és leánya).
Teljes nevén: magyargyerőmonostori báró Kemény Zsigmond. A magyar romantikus regényirodalom Jókai Mór melletti legnagyobb alakja. 1867-től haláláig a Kisfaludy Társaság második elnöke. Több mutatása
178
éve
1848 – Prágában a cseh radikálisok kirobbantották a pünkösdi felkelést, amely a Habsburg-uralom ellen irányult.
Prágában május 29-én ideiglenes kormány alakult, amely Csehország önállóságát követelte. Június 16-án a császári csapatok főparancsnoka, Alfred Windischgraetz herceg, osztrák tábornagy vérbe fojtotta a megmozdulásokat. Több mutatása
161
éve
1865 – Megszületett Franz Cižek cseh-osztrák portréfestő, aki megújította a művészetoktatást.
Eredeti nevén: František Čížek. Bécsben kezdte a Gyermekművészeti Mozgalmat, 1897-ben nyitotta meg a fiatalkorú művészeti osztályt.
127
éve
1899 – Megszületett Anni Albers német születésű amerikai textilművész, festőnő, a Bauhaus mozgalom tagja.
Eredeti nevén: Annelise Elsa Frieda Fleischmann. A Bauhaus egyik alapítója, Josef Albers felesége.
120
éve
1906 – Megszületett Németh János kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, edző.
1929 és 1939 között 105-ször szerepelt a magyar válogatottban, kétszer volt az olimpiai bajnok magyar csapat tagja, Los Angelesben 1932-ben, és Berlinben 1936-ban. Háromszor volt az Európa-bajnok csapat tagja. 1940-től 1945-ig a Ferencvárosi TC vízilabdázója volt. Kétszer is, 1942 és 1943 között, majd 1948-ban volt a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az újpesti kórház gondnokaként dolgozott, majd a Városi Tanács SK vezetője lett. 1956 után Spanyolországban telepedett le és a Spanyol Úszó Szövetségnél lett állami edző. 1981-ben Komjádi aranycsapata címmel kiadta az első olimpiai bajnok magyar vízilabdacsapatról írt visszaemlékezéseit. 1969-ben az Úszó Hírességek Csarnoka tagjává választották. Több mutatása
112
éve
1914 – Megszületett Hidvéghy Valéria színésznő, aki 8 éves pályafutása alatt közel 50 filmben szerepelt.
A második világháború után Londonban élt 97 éves korában bekövetkezett haláláig.
103
éve
102
éve
1924 – Miltonban (Massachusetts) megszületett idősebb George Bush, az USA 41. elnöke.
1989. Január 20-tól - 1993. Január 20-ig volt elnök a republikánus politikus. A first lady Barbara Pierce, az alelnök Dan Quayle volt.
96
éve
91
éve
1935 – Megszületett Finta József, Kossuth-díjas építész, aki 60 éven keresztül volt fontos szereplője a magyar építészetnek (Teve utcai rendőrségi székház, Westend City Center, InterContinental).
Írónak, festőnek készült, de apja tanácsra jelentkezett az Építőipari Közlekedési Műszaki Egyetem Építész Karára.A Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémiának, a Magyar Tudományos Akadémiának és az Amerikai Építészeti Intézetnek is tiszteletbeli tagja volt. Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissima díjat és a Magyar Érdemrend középkeresztjének kitüntetését is megkapta a köztársasági elnöki aranyérmes építész. Épületeiből: Budapest Kongresszusi Központ, Kempinski Hotel Corvinus Budapest, Hotel Duna Intercontinental (jelenlegi nevén Marriott), Teve utcai rendőrségi székház, Westend City Center, Bank Center, Nemzetközi Kereskedelmi Központ, Hotel Liget (jelenlegi nevén Ibis Heroes Square), Salgótarján – Csillagházak, Novotel Szálloda. Több mutatása
83
éve
77
éve
73
éve
1953 – Megszületett Berhidi Mária, Munkácsy Mihály-díjas szobrász.
2007 és 2022 között az Óbudai Társaskör Galériát vezette. Elsősorban kőfejtési nyesedékekből, hulladékokból készült alkotásaihoz néha fát, textilt is felhasznált.Köztéri munkái mellett művei olyan helyeken láthatók, mint a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum, a lisszaboni Museo da Cidade és a passaui Museum Moderner Kunst gyűjteménye. Több mutatása
66
éve
1960 – Megszületett Craig Vincent amerikai színész (Casino).
"Lucky" - sorozat; Texas Payback; French Exit
62
éve
1964 – Halálra ítélték Nelson Mandela fekete bőrű jogi aktivistát és államfőt.
Dél Afrikában ítélték halálra. Eredeti nevén: Rolihlahla Dalibhunga Nobel-békedíjas.
61
éve
59
éve
1967 – Pécsett meghalt az A-vitaminnal kapcsolatos kutatásairól ismert Cholnoky László kémikus, vegyész.
Cholnoky László 1924-ben szerzett Budapesten gyógyszerészdoktori diplomát. Pécsett dolgozott, közben tanulmányúton Grazban is járt, ahol elsajátította a szerves anyagok mikroanalitikai módszereit. 1934-ben vegyészdoktori diplomát is szerzett, 1952-ben pedig a kémiai tudományok doktora lett. Tudományos munkássága középpontjában a vitaminkutatáshoz fontos karotinoidok tanulmányozása állt, ehhez és az A-vitaminokhoz kapcsolódó kutatásairól 75 dolgozatot publikált. 1959-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Több mutatása
48
éve
1978 – Megszületett Kelemen Barnabás, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész.
Pertis Pali cigányprímás unokája, Pertis Zsuzsa csembalóművész fia, Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész férje.
47
éve
23
éve
2003 – Meghalt Gregory Peck Oscar díjas amerikai színész (Őfelsége kapitánya, A rettegés foka).
Konferansziéként kezdte pályafutását a Broadwayn, később egy rádióadó munkatársaként dolgozott. 1942-ben lépett fel először színpadon, s 1944-ben játszott először filmekben: a Mennyország kulcsában és A dicsőség napjaiban. 1958-ban saját produkciós céget alapított. Összesen több mint 50 filmben szerepelt. A Ne bántsátok a feketerigót! című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar díjat kapta. Életét nem lengték körül a sztárok világában megszokott botrányok, magánélete rendezett volt. Rendszeresen vett részt jótékony célú tevékenységben, különösen kiemelkedett a rák elleni küzdelemben végzett munkája. Legismertebb filmjei: Őfelsége kapitánya (1951.), A Kilimandzsáró hava (1952.), Római vakáció (1953.), Moby Dick (1956. és 1998.), Idegen a cowboyok között (1958), A rettegés foka (1962. és 1991.). Több mutatása
237
éve
1789 – Meghalt Jean-Étienne Liotard svájci festő, festő, műértő és kereskedő, aki részletgazdag pasztell portréiról ismert.
Ikertestvére Jean-Michel Liotard (1702 - 1796) rézmetsző volt. A törökországi tartózkodásának alkotásairól is ismert.
197
éve
134
éve
1892 – Megszületett Djuna Barnes amerikai írónő, költő, illusztrátor.
Bár nem olvasták széles körben műveit, mégis sokan kritikusan fogadták. Sok elbeszélését és egyfelvonásos művét saját maga illusztrálta, például a "Nightwood"-ot (1936). Több mutatása
94
éve
1932 – Megszületett László Ervin tudományfilozófus, író, eredetileg zongoraművész, az MTA külső tagja.
Szakterülete az általános evolúció- és rendszerelmélet és a tudományfilozófia.
78
éve
1948 – A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesüléséből létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP).
A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt kongresszusain mondták a két párt egyesülését.
73
éve
63
éve
1963 – Meghalt Szobel Géza festő, a Párizsi Iskola képviselője.
Komáromban született, Prágában és Berlinben tanult, majd Párizsban telepedett le. 30-as évek közepére a Párizsi Iskola képviselőjévé vált, nagyméretű, élénk színekkel megfestett akvarelleket készített, melyeken az absztrakt elemek szürrealista figurákkal keveredtek. Több mutatása
58
éve
1968 – Meghalt Sir Herbert Read angol művészettörténész, költő, irodalomkritikus és filozófus, aki számos könyvet írt a művészetről.
Teljes nevén: Sir Herbert Edward Read, DSO, MC
57
éve
54
éve
1972 – Kirobbant a Watergate-botrány, melynek eredményeképpen Nixon elnök lemondott.
1973. szeptemberében a republikánus Richard Milhous Nixon, az Amerikai Egyesült Államok 37. elnöke belekeveredett a Watergate-botrányba, mivel előzőleg kijelentette, hogy a Fehér Háznak semmi köze nincs az ügyhöz. 1972. 06. 12-én Washingtonban a Watergate-irodaházban tetten értek öt férfit, amint a Demokrata Párt választási központjában lehallgató készülékeket szereltek fel. Az ügy kivizsgálása során kiderült, hogy a betörők (hajdani FBI- és CIA-ügynökök) kapcsolatban álltak a Nixon újraválasztását szervező bizottsággal, majd a Fehér Ház megpróbálta eltussolni a botrányt. Nixon végül bevallotta, hogy tudott az ügyről, így a republikánus frakció azt ajánlotta, hogy mondjon le. 1974. 08. 09-én egy televíziós beszédében bejelentette visszavonulását. Utóda az alelnök, Gerald Rudolph Ford lett. Több mutatása
54
éve
1972 – Meghalt Ludwig von Bertalanffy osztrák-amerikai biológus, aki az általános rendszerelmélet kidolgozója.
Teljes neve: Karl Ludwig von Bertalanffy. Családja részben magyar volt, nemesi címet a család felmenője, Bertalanffy Izsák, a kőszegi vár hadnagya a törökök ellen vívott harcokban tanúsított hőstetteiért kapott Ausztriai Rudolf magyar királytól 1578-ban. 1932-ben fogalmazza meg, hogy magasabb szintű tulajdonságok, működési módok nem magyarázhatók alkotó részeik összegzésével. Több mutatása
47
éve
1979 – Meghalt Nagy Ferenc miniszterelnök, aki 1946-ban Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után alakított kormányt.
A virginiai Herndonban 75 éves korában halt meg. Hat elemit végzett szülőfalujában, Bissén, majd 1931-ig szülei kisbirtokán dolgozott, valamint favágást, fuvarozást és napszámot is vállalt. Helyi újságokban, majd 1929-től a "Pesti Hírlap"-ban is jelentek meg paraszti tárgyú írásai, neve országosan ismertté vált. Monográfiájával a Faluszövetség pályázatán aranyérmet nyert szülőfalujában. 1924-ben belépett Nagyatádi Szabó István Kisgazdapártjába, amelynek 1928-tól 1930-ig Baranya vármegyei alelnöke volt. 1930-ban többek között Tildy Zoltánnal megalapította az FKgP-t, és főtitkára volt 1930. októberétől 1945. augusztusig. 1932-ben Budapestre költözött családjával együtt, 1933. és 1935. között a "Független Kisgazda" című hetilapot is szerkesztette. 1939-ben bekerült a képviselőházba az FKgP Baranya vármegyei listáján. 1941-ben a Magyar Parasztszövetség létrehozásának egyik kezdeményezője, 1941-től 1943-ig elnöke is volt. 1942-ben csatlakozott a Magyar Történelmi Emlékbizottsághoz, kiállt az alkotmányosság védelme mellett, bírálta az egyoldalú német orientációt. 1943. nyarán aláírta az FKgP Kállay Miklós miniszterelnökhöz címzett memorandumát, amelyben a háborúból való kilépést és a semlegesség kinyilvánítását követelték. Támogatta az FKgP és az MSZDP pártszövetségét. A német megszállás után illegalitásba kényszerült, de már 1944. áprilisában önként jelentkezett a Gestapónál, hogy elkerülje családja Németországba hurcolását. Áprilistól októberig a Gestapo fogságban tartotta, majd a nyilaspuccs után bujkálnia kellett. Az ostrom megszűnése után, 1945. januárjában hozzákezdett az FKgP újjászervezéséhez, a Budapesti Nemzeti Bizottság tagja lett, majd februárban Debrecenbe ment, ahol a kommunista vezetőkkel és a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal találkozott. Áprilistól nemzetgyűlési képviselő és az Országos Földbirtokrendező Bizottság alelnöke, majd az Országos Gazdasági Tanács és a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács tagja, újjáépítési miniszter, az FKgP, a Nemzetgyűlés elnöke és a kollektív államfői testület, a Nemzeti Főtanács tagja volt. 1946. 02. 04-én miniszterelnökké nevezték ki, miután Tildy Zoltánt köztársasági elnökké választották. Igyekezett jó kapcsolatokat fenntartani a koalíciós partnerekkel, a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal, valamint az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió követével, a pártközi megállapodásokhoz szigorúan tartotta magát. Ragaszkodott hozzá, hogy pártja politikai súlyának megfelelően legyen képviselve valamennyi hatalmi ágazatban, így akaratlanul is szembekerült a baloldallal, főként a kommunistákkal. Engedmények árán törekedett a politikai béke megőrzésére: eltűrte a kisgazda képviselők kizárását a parlamentből, a nagybankok állami ellenőrzését, valamint négy nehézipari üzem állami kézbe vételét. 1946-ban járt Moszkvában, az USA-ban és Nagy-Britanniában, majd hazafelé Párizsban szembesült azzal, hogy a magyar békecélokhoz egyik nagyhatalomtól sem remélhet támogatást. Ősszel, a kommunista párt III. Kongresszusát követően kijelentette, hogy a Kisgazdapárt nem hajlandó további engedményekre, és megakadályozza pártja baloldali hatalmi előretörését. 1947. elején a kommunisták "köztársaság-ellenes összeesküvés"-t lepleztek le, amit az FKgP koalícióból való eltávolítására, végső soron felszámolására használtak fel. Tavasszal hozzáláttak a miniszterelnök végleges eltávolításához, személyét belekeverték az úgynevezett összeesküvésbe. Nagy Ferenc Svájcban töltötte szabadságát, ahonnan május 30-án közölte, hogy nem tér vissza Magyarországra és lemondott miniszterelnöki tisztségéről. Június 3-án kizárták az FKgP-ből, októberben megfosztották állampolgárságától, 1948-ban a vagyonát is elkobozták. Kivándorolt az USA-ba, Washington mellett vásárolt egy farmot, ahol gazdálkodott, majd 1951-től ismét csak a politikával foglalkozott. Részt vett a Magyar Nemzeti Bizottmány megalapításában, amelynek 1955. és 1957. között elnöke is volt. Közreműködött a kelet-közép-európai parasztpártok vezetőit összefogó Nemzetközi Parasztunió létrehozásában, ennek alelnöki tisztségét 1948-tól 1964-ig töltötte be. Az USA külügyminisztériumának felkérésére és támogatásával körutat tett a távol-keleti államokban, és figyelmeztett a rájuk leselkedő kommunista veszélyre. Előadásokat tartott amerikai felsőoktatási intézményekben, 1957-ben a Kaliforniai Egyetem díszdoktora lett. 1970-ben vonult vissza a politikai élettől felesége betegsége miatt. A kommunista rendszer által előkészített és engedélyezett hazalátogatása hirtelen halála miatt már nem valósulhatott meg. Több mutatása
42
éve
1984 – Meghalt Ferencsik János karmester, zenetanár.
Budapest, 1907. január 18. – Budapest, 1984. június 12.Az Operaház és a Magyar Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatója, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának elnök-karnagya; a Nemzeti Zenede tanára, főiskolai tanár. Több mutatása
41
éve
1985 – Meghalt gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Katinka, a "vörös grófnő".
Andrássy Gyulának, a dualizmus első miniszterelnökének az unokája. Károlyi Mihály, a magyar népköztársaság első miniszterelnöke majd köztársasági elnöke felesége, akinek kommunista nézeteit magáénak fogadta el. Önéletrajzi visszaemlékezései két kötetben jelentek meg Együtt a forradalomban (1967) és Együtt a száműzetésben (1969). Életéről 1984-ben a vörös grófnő címmel film készült. Több mutatása
27
éve
20
éve
2006 – Meghalt Ligeti György Kossuth-díjas zeneszerző (Ragyogás - filmzene).
Teljes nevén: Ligeti György Sándor. Tanulmányait a kolozsvári zenekonzervatóriumban, majd a budapesti Zeneakadémián végezte, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Járdányi Pál és Veress Sándor tanítványaként. Az elektronikus zenével végzett kísérleteinek eredményeképp szakított a felfogással, hogy a zenét dallamokból-akkordokból állítsa össze, ehelyett egy képlékeny hangmassza mozgatására koncentrált. Ennek leírására vezette be a mikropolifónia fogalmát. Élete kései szakaszában zenéjében is megjelent a metrika, majd a harmónia is.Egyetlen operája világhírűvé vált, 1978-ban írta Le grand macabre címmel. A Hieronymus Bosch festménye nyomán komponált művet azóta bemutatta a világ számos jelentős operaháza. Műveit a nyugati avantgárd zene mellett a magyar muzsika is jellemzi. Számos művét (Lontano, Lux Aeterna, Requiem) világhírű mozifilmekben is felhasználták 2001: Űrodüsszeia, Ragyogás. Több mutatása
3
éve
2023 – 71 éves korában motorbalesetben meghalt Treat Williams amerikai színész, aki Berger volt a Hair című filmben.
Futballösztöndíjasként jutott be a Franklin and Marshall Főiskolára. Itt ismerkedett meg a színjátszással és remek hangja miatt gyakran szerepelt zenés darabokban. 1976-ban a Broadway-n kezdett szerepelni a Grease musical színpadi változatában. 1979-ben Miloš Forman Hair című filmjével vált világhírűvé.Az 1980-as években hivatásos pilótaként dolgozott. Több mutatása
224
éve
1802 – Megszületett Harriet Martineau angol társadalomújító, írónő.
Süketsége és szívbetegsége ellenére az angol értelmiségi körök kiemelkedő személyisége volt, ő írta a "The Positive Philosophy of Auguste Comte" című művet. Több mutatása
177
éve