Ma Marcell névnapja van

Tudomány kategória

114 éve

1912 – Meghalt Nettie Stevens genetikus, az egyik első amerikai nő, akit elismertek tudományos munkájáért. Felfedezte és leírta az XY kromoszómarendszert.

Teljes nevén: Nettie Maria Stevens. A kutatásaikat egymástól függetlenül végező Stevens és az ugyancsak amerikai Edmund Beecher Wilson 1905-ben egymástól függetlenül írták le az nemet meghatározó XY rendszert, illetve kromoszómarendszer alapját. Több mutatása

Teljes esemény 0

1912. 05. 04. Meghalt Tudomány

83 éve

1943 – Meghalt Wellmann Oszkár állatorvos, az állattenyésztéstan professzora.

Az állatorvosi diplomája megszerzése után az élettani intézetben vállalt tanársegédi állást, majd tanulmányutat tett Nyugat - Európában, ahol az állattenyésztést tanulmányozta. Ettől kezdve életét teljesen az állattenyésztéstan és a takarmányozástan előrevitelének szentelte. Hazatérve hamarosan az Állatorvosi Főiskolán az állattenyésztéstan professzorává nevezték ki, s harminc éven állt tanszéke élén. Az állattenyésztés addig empirikus szakágazatát biokémiai, örökléstani, kísérletes biológiai alapokra helyezte. Kutatásai közül kiemelkednek az állatok angolkórjának oktanára, kórfejlődéstanára vonatkozó vizsgálatai. 1937-ben tagjai közé választotta a Magyar Tudományos Akadémia, és az Országgyűlés felsőházának is tagja lett. 1932-ben Törökország, 1936-ban Perzsia hívta meg állattenyésztésének korszerűsítésére. Több mutatása

Teljes esemény 0

1943. 05. 04. Meghalt Tudomány

213 éve

1813 – Megszületett Soren Kierkegaard dán író, filozófus és teológus.

Tanítása szerint csak a mindennemű külső létezőtől független ember képes eljutni az etikus személyi létezéshez, egzisztenciához. Stádiumelmélete szerint az ember az esztétikai, az etikai és a vallási stádiumon keresztül jut el Istenhez. Jelentős hatást gyakorolt a dialektikus teológiára, az egzisztencializmusra, a pszichoanalízisre, és a modern művészetre. Több mutatása

Teljes esemény 0

1813. 05. 05. Született Tudomány Irodalom

212 éve

1814 – Sárszentlőrincen megszületett Balassa János orvos, a korszerű magyar sebészet megteremtője.

Balassa János Bécsben fejezte be orvosi tanulmányait, majd hosszú időn át külföldön dolgozott. A szabadságharc után ő indította el a haladó magyar orvosok összefogására irányuló szakmai mozgalmat, ő kezdeményezte az Orvosi Hetilap megjelentetését, valamint az Országos Közegészségügyi Tanács kialakítását. Szakmájában Balassa nevéhez fűződik a korszerű magyar sebészeti oktatás és gyakorlat megteremtése, hazánkban ő használt először étert érzéstelenítő-kábítószerként. Úttörő jelentőségűek a hasi sérvekkel és a gégetükrözéssel kapcsolatos szakmai munkái, de a plasztikai sebészet területén is sok új eljárást alkalmazott. Balassa emlékére a Magyar Sebésztársaság 1906-ban "Balassa János emlékérem" elnevezésű kitüntetést alapított, amelyet 1943-ig minden évben kiosztottak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1814. 05. 05. Született Tudomány Magyar

170 éve

1856 – Megszületett Sigmund Freud osztrák pszichológus, filozófus, a pszichoanalízis atyja.

Születési helye Freiberg (ma Pøíbor), akkor Osztrák Birodalom, ma Csehország. A pszichoanalitikus iskola alapelmélete, hogy az elfojtás révén tudattalanná váló emlékek és motivációk nagy hatással vannak a személy viselkedésére. Bizonyos tudattalan gondolatok és emlékek, különösen a szexuális és agresszív jellegűek problémát jelentenek. Ezek felszínre hozására irányuló módszerét nevezte el pszichoanalízisnek, amiben alapvető jelentőséget tulajdonított az álomfejtésnek, ezt nevezte a tudattalanhoz vezető "via regia"-nak, királyi útnak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1856. 05. 06. Született Tudomány

170 éve

1856 – Megszületett Robert Edwin Peary amerikai felfedező, az első, aki elérte a földrajzi Északi-sarkot.

A 20. század folyamán kijelentését széles körben hitelesnek tekintették, jóllehet azt a maga idejében is kritizálták, és napjainkban kétségbe vonják. Albert Cook amerikai felfedező is azt állította, hogy járt a sarkon, de róla bebizonyosodott, hogy hazudott, így Peary-t tekinthetjük az elsőnek.Matthew A. Henson afro-amerikai származású segítő volt a kísérője. Több mutatása

Teljes esemény 0

1856. 05. 06. Született Tudomány