Ma Ede névnapja van

Tudomány kategória

79 éve

1947 – Meghalt Lénárd Fülöp (Philipp Lenard) Nobel-díjas fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A Magyar Királyság területén született. Németül teljes nevén: Philipp Eduard Anton (von) Lenard. A bécsi és a budapesti egyetemen fizikát és kémiát hallgatott, majd Heidelbergben és Berlinben matematikát. 1886-ban Heidelbergben doktorált, ez után rövid ideig a budapesti egyetemen dolgozott, majd 1887-től Németországban élt. Katódsugaras kísérleteit 1890-ben, Bonnban kezdte meg, a szabad térbe kivezetett katódsugarak vizsgálatához segédelektródos katódsugárcsövet szerkesztett. Ezért a munkájáért 1896-ban a bécsi egyetemtől Baumgartner-díjat kapott és elnyerte a Royal Society Rumford-díját is. A katódsugarakon kívül a foszforeszencia jelenségének vizsgálatával foglalkozott leginkább. 1901. és 1905. között minden évben jelölték Nobel-díjra, amelyet végül 1905-ben meg is kapott, a fotoelektromos hatásra adott magyarázatáért és a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért (az ő elmélete volt a Rutherford-féle atommodell alapja). 1922. környékén volt Lénárdnál először megfigyelhető, hogy szembeállította a zsidó fizikát a német fizikával, majd későbbi tudományos műveiben is faji alapon tárgyalt bizonyos kérdéseket. A második világháború hajnalán Lénárd a náci Németország hivatalos és sokat ünnepelt tudósává vált, még a röntgensugarakat is róla nevezték el. A náci Németország bukása után Lénárd egy világtól elzárt, Berlin környéki kis faluban élt haláláig. Több mutatása

Teljes esemény 0

1947. 05. 20. Meghalt Tudomány Magyar

163 éve

1863 – Aradon megszületett Winkler Lajos kémikus, a magyar analitika nemzetközi hírű képviselője.

Winkler Lajos a budapesti egyetemen tanult gyógyszerészetet, és már doktori disszertációjával híres lett: ebben egy olyan analitikai módszert írt le, amely máig is használatos (Winkler-féle vízben oldott oxigénmeghatározás). Tudományos munkássága szinte kizárólag a klasszikus analitikai kémia módszereinek fejlesztéséről szólt. 1909-től huszonöt éven át volt az I. számú Kémiai Intézet igazgatója. Több száz tudományos közleményt publikált, több könyve külföldön is megjelent. 1964. óta kétévente Winkler Lajos emlékérmet adnak át a gyógyszertudományban kimagasló teljesítményt nyújtó kutatóknak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1863. 05. 21. Született Tudomány Irodalom Alkotás Magyar

227 éve

1799 – Meghalt Csapó József orvos, botanikus, az egyik első magyar nyelvű gyermekgyógyászati szakkönyv írója.

Könyvének címe Kisgyermekek ispitálja, a könyv 1771-ben, Nagykárolyban jelent meg. Más munkái: Új füves és virágos magyar kert, Orvosi Könyvet betegeskedő, szegény sorsú emberek számára. Csapó orvostársának, Weszprémi Istvánnak (1723-1799) már korábban, 1760-ban, Kolozsváron megjelent "A kisded gyermekeknek nevelésekről való rövid oktatás" című, magyar nyelvű gyermekgyógyászati munka. Több mutatása

Teljes esemény 0

1799. 05. 21. Meghalt Tudomány Irodalom Magyar

110 éve

1916 – Meghalt Görgei Artúr honvédtábornok és vegyész.

1848-ig neve Görgey, keresztlevelén szereplő neve: Johannes Arthur Woldemár Görgey. Az 1848-49-es szabadságharc egyik tábornoka, a Szemere-kormány hadügyminisztere, a világosi fegyverletétel kezdeményezője és végrehajtója. Történelmi tettei azóta is vita tárgyát képezik. Mint vegyész sem merült el az ismeretlenség homályában, ő fedezte fel a laurinsavat. Több mutatása

Teljes esemény 2

1916. 05. 21. Meghalt Történelem Tudomány Magyar

20 éve

2006 – Meghalt Szabadváry Ferenc, Széchenyi-díjas vegyészmérnök, tudománytörténész, az MTA rendes tagja, az Országos Műszaki Múzeum vezetője.

A kémia történetével foglalkozó írásai jelentősek, de írt tanulmányt a magyar barokk kor iskolarendszeréről és tudományáról is. A kémia területén minden ágazatban (analitikai kémia, szervetlen kémia, általános és fizikai kémia, szerves kémia, mezőgazdasági kémia, kémiai technológia) kutatásokat folytatott. Több mint 800 kémiai személy életrajzát dolgozta fel. 1996-ban a FECS (Federation of European Chemical Societies) Szövetségben kifejtett szolgálatáért FECS-kitüntetést kapott. 1983-tól 20 éven keresztül az Országos Műszaki Múzeum vezetője volt, tevékenysége alatt a múzeum gyűjteménye megnégyszereződött. Több mutatása

Teljes esemény 0

2006. 05. 21. Meghalt Tudomány Magyar

99 éve

1927 – Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát. 1949-ben kapta meg Ph.D. fokozatát, 1954-ben pedig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese lett. Tudományos munkája során elsősorban fluorkémiai kutatásokkal foglalkozott, 1956. után ugyanezt a témát folytatta Kanadában , majd az Egyesült Államokban is. A kémiai Nobel-díjat 1994-ben ítélte neki a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, a kénsavnál sok milliószor erősebb, úgynevezett szupersavak felfedezéséért, amelyek lehetővé tették a kémiai iparnak, hogy nagyon olcsó alapanyagokból teljesen új termékeket állíthassanak elő. Oláh Györgynek több mint 1000 tudományos közleménye és számos könyve is megjelent, továbbá több mint 100 szabadalommal büszkélkedhet, többek között a globális felmelegedés problémájára is megoldást kínáló, nagy érdeklődést kiváltó direkt metanolos tüzelőanyag-cella kidolgozója. Több mutatása

Teljes esemény 1

1927. 05. 22. Született Tudomány Irodalom Alkotás Magyar