Ma Teréz névnapja van

Történelem kategória

37 éve

1989 – Raoul Wallenberg emléknapja

A svéd diplomata - aki a II. világháború idején Magyarországon zsidókat mentett - 1945 januárjában tűnt el Budapesten, miután a szovjetek elhurcolták. Szovjet adatok szerint Wallenberg 1947-ben halt meg egy moszkvai börtönben. George Bush amerikai elnök 1989-ben jóváhagyta azt a határozatot, amely október 5-ét Raoul Wallenberg emléknapjává nyilvánította. Több mutatása

Teljes esemény 0

1989. 10. 05. Történelem Ünnep

162 éve

1864 – Megszületett Louis Jean Lumiere feltaláló, filmrendező, aki testvérével a mozgófilm fejlesztésén dolgozott.

Franciaországban született. Testvérével, Auguste Marie Louis-al együtt szabadalmaztatta a mozgófilm vetítésére alkalmas kinematográfot. Ugyancsak ők találták fel az Autochrome raszterlemezes (additív) színes fotoeljárást. Családjuknak fényképészeti lemezeket gyártó üzeme volt Lyonban (akkoriban még üveg- vagy fémlemezekre készültek a fényképek). Édesapjuk látta az edisoni kinetoscope-ot és vett egyet, hogy fiai megpróbálják megoldani a kivetítés problémáját. A Lumiere testvérek arra jöttek rá, hogy a kivetített kép jó minőségének eléréséhez szaggatott mozgással kell továbbítani a filmet a vetítőgépben: a kivetítés pillanatában a képkocka áll, majd a képet eltakarva gyorsan továbbítják a filmet a következő kockáig. A mozgás valóban jó minőségű rekonstrukcióját úgy valósították meg, hogy ugyanazzal a szerkezettel vetítették ki a képsorozatot, mint amelyikkel felvették. A Lumiere testvérek gépüket tudományos célra készítették, úgy vélték, hogy a természeti események vagy tudományos kísérletek filmen való megörökítése megkönnyíti majd azok tanulmányozását. A mozgókép üzletszerű kiaknázása nem érdekelte őket, édesapjuk irányításával néhány évig hasznosították találmányukat, majd visszatértek korábbi fotóipari tevékenységükhöz. Louis egész életében folytatta tudományos kutatásait, többek között foglalkozott a színes filmmel, és kidolgozta a térhatású film egyfajta technológiáját. Több mutatása

Teljes esemény 0

1864. 10. 05. Született Történelem Film/Média Technika

90 éve

1936 – Megszületett Václav Havel cseh író, politikus, köztársasági elnök, emberjogi harcos.

Nagypolgári származása miatt már a középiskolába sem jutott be, vegyészlaboránsként dolgozott és esti tagozaton végezte a gimnáziumot. Ezután két évig tanult a műszaki őiskolán, miközben írásai jelentek meg irodalmi és művészeti folyóiratokban. Katonaidejének letöltése utánaz ABC színház technikusa volt, majd 1961-ben a Divadlo Na zábradlí színházhoz került, ahol rendezőasszisztens, dramaturg és szerző is volt. 1962-ben sikerült bejutnia a művészeti akadémia színházművészeti karára, amit 1967-ben sikeresen elvégzett. A prágai tavaszt megelőző időszakban és 1968-ban aktív részt vállalt a politikai életben, egyik alapítója az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubjának és elnöke a Független Írók Klubjának. A szocialista államok katonai beavatkozása után, 1969-ben betiltották műveit, ő pedig vidéken, sörgyári munkásként dolgozott. A Charta-77 ellenzéki mozgalom alapító tagja és első szóvivőinek egyike volt. 1970 és 1989 között háromszor ítélték el, öt évet töltött börtönben. Börtönlevelei és politikai esszéi külföldön jelentek meg, írói és emberijogi tevékenységét külföldön számos kitüntetéssel és címmel ismerték el. Havel nemzetközi rangú drámaíró és esszéista, műveit sok nyelvre lefordították, darabjait a világ számos országában bemutatták. Ezek közül a legismertebbek: Kerti ünnepély, Vernisszázs, A tiltakozás, Audiencia, A kísértés, Largo desolato, Levelek Olgának, Távkihallgatás. Utóljára 1989 januárjában ítélték kilenc hónap börtönre, majd májusban "példás magaviseletéért" feltételesen szabadlábra helyezték. 1989.november 20-án részt vett a Polgári Fórum megalakításában és e mozgalom jelöltjeként választották államfővé. 1992-ben - amikor nyilvánvaló lett Csehszlovákia megszűnése - lemondott államfői tisztségéről. Az önálló cseh állam megszületése után, 1993 elején őt választották meg első elnöknek. 1995 óta sokszor betegeskedett. 2001 elején Párizsban átvette a Kultúrák Világakadémiájának nagydíját. 2011december 18.-án reggel, álmáben hunyt el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1936. 10. 05. Született Történelem Irodalom

41 éve

1985 – Az 50 év kihagyás után megrendezett első szépségverseny döntőjén Molnár Csilla Andrea lett a győztes.

A szépségversenyt a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalat rendezte. A versenyfelhívást 1985 kora tavaszán tették közzé. Több, mint 2000 lány küldte be fényképét, s ezekből az előzsüri 600 lányt válogatott be a selejtezőkbe, melyeket szerte az országban, több helyszínen tartottak meg. Az innen továbbjutott lányok az elődöntőkön (szintén az ország 6 helyszínén) vonultak a zsűri elé. A középdöntőt Budapesten rendezték 1985 szeptemberében, a döntőre pedig 1985. október 5-én került sor a Budapest Kongresszusi Központban. A 20 tagú zsűri a szervező és szponzoráló cégek képviselőiből, valamint néhány ismert személyiségből állt (például Mizsér Attila, Ernyey Béla, Frenreisz Károly). A verseny harmadik helyezettje Füstös Veronika budapesti fodrász volt, második lett Kruppa Judit dunaújvárosi óvónő, a szépségkirálynői címet pedig Molnár Csilla Andrea, 16 éves fonyódi gimnazista nyerte el. (lásd még: 1969. január 20., 1986. július 10.) Több mutatása

Teljes esemény 0

1985. 10. 05. Történelem Érdekes Nő Magyar

38 éve

1988 – A chilei népszavazáson Augusto Pinochet Ugarte tábornok, Chile köztársasági elnöke vereséget szenvedett.

A vereség miatt nem hosszabbították meg hivatali idejét, és többjelöltes elnökválasztást írtak ki 1989 decemberére. Tanulmányait a Katonai Akadémia Gyalogsági Intézetében, a Hadiakadémián és a Nemzetvédelmi Akadémián végezte. 1954-től a Hadiakadémia tanára, majd a Védelmi Minisztérium államtitkár-helyettese, 1956-tól a washingtoni katonai misszió tagja volt, majd az Ecuadori Katonai Akadémia tanított. 1964 és 1969 között a chilei Hadiakadémia parancsnokhelyettese, 1966-tól ezredes, 1969-től dandártábornok, a 6. szárazföldi hadosztály parancsnoka, 1970-ben vezérőrnagy volt. 1971-72-ben a santiagói 2. hadtest parancsnoka, 1972-73-ban a szárazföldi csapatok főparancsnoka, 1973-ban pedig tábornok, a fegyveres erők főparancsnoka lett. 1973. szeptember 11-én Salvador Allende Gossens szocialista kormánya elleni puccsal jutott hatalomra, 1973-74-ben a Kormányzótanács elnöke, 1974 és 1990 között köztársasági elnök volt. 1990-től a szárazföldi erők parancsnoka lett. Az emberi jogok megsértésének vádjával bíróság elé kellett volna állnia, de szellemileg alkalmatlanná nyilvánították. Több mutatása

Teljes esemény 0

1988. 10. 05. Történelem

80 éve

1946 – A moszkvai Butirka börtön rabkórházában 72 éves korában meghalt gróf Bethlen István miniszterelnök.

Jelképes hamvait 1994-ben hazaszállították és a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. Tanulmányait 1883-tól a bécsi Theresianumban, 1893 és 1896 között a budapesti tudományegyetemen, majd fél évig angliai egyetemeken végezte. A katonai szolgálat letöltése után, 1900-ban vendéghallgatóként végzett a magyaróvári Felsőbb Gazdasági Tanintézetben. 1901-ben a Szabadelvű Párt programjával országgyűlési képviselővé választották a marosvásárhelyi választókerületben. 1903-ban kilépett a pártból, 1905-től az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt, 1909-től Kossuth Ferenc függetlenségi pártja, 1913 és 1918 között az Alkotmánypárt programjával képviselte választókerületét. 1904 és 1918 között az Erdélyi Szövetség elnöke, 1905-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatósági tagja, 1907-től a Székely Társaságok Szövetségének tiszteletbeli elnöke volt. 1914-től 1918-ig katonai szolgálatot teljesített az I. világháború különböző frontjain. 1918-19-ben élesen támadta gróf Károlyi Mihály egész külpolitikáját, valamint a polgári demokratikus átalakulási kísérletét és a kormány földreformtervét. 1919. februárjában megalapította a jobboldali, kormányellenes Nemzeti Egyesülés Pártját. 1919. márciusától júliusig - a Tanácsköztársaság idején - a bécsi Antibolsevista Comité vezetője és a szegedi kormány bécsi képviselője volt. 1920 elején a Párizsban tartózkodó magyar békedelegáció tagja, 1920-21-ben az Országos Menekültügyi Hivatal elnöke volt. Támogatta gróf Teleki Pál kormányalakítását, vezető szerepet játszott az új kormánypárt, az Egyesült Nemzeti Keresztény Kisgazda és Földmívespárt megalakításában. 1920. szeptemberében a hódmezővásárhelyi I. választókerület képviselőjeként, kormánypárti programjával bekerült a nemzetgyűlésbe. Teleki távozása után, 1921.04.14-én Horthy Miklós kormányzó miniszterelnöké nevezte ki. Ezzel egyidejűleg rövidebb időszakokra betöltötte a pénzügy-, az igazságügy-, a külügy- és a földművelésügyi miniszteri tisztségeket is. Kiegyensúlyozott liberális konzervatív politikát folytatott, amely konszolidációhoz vezetett. Betiltotta a szélsőjobboldali mozgalmakat és a kommunisták tevékenységét is. Megszilárdította az arisztokrata-nagytőkés politikai csoport befolyását, pénzügyi stabilizálást hajtott végre. Antidemokrata parlamenti rendszerben kormányzott, fokozatosan beszűkítette a választási rendszert és helyreállította a felsőházat. 1927-ben Olaszországgal aktív revíziós külpolitikát kezdeményezett. A Bethlen-korszak viszonylagos nyugalmat és fejlődést jelentett Magyarországnak a sok megrázkódtatás után. Miniszterelnökségének utolsó szakaszában (1929-31) - a nagy gazdasági világválság következményeként - véget ért a gazdasági fellendülés és a belpolitikai stabilitás, az ország pénzügyi helyzete megrendült. Intézkedési (a költségvetési kiadások csökkentése, mérsékelt adóemelés, a magyar mezőgazdasági export növelése, 3 napos bankzárlat) azonban a problémák megoldásához már nem voltak elegendőek, viszont a személyével szemben megnövelték az elégedetlenséget. 1931.08.24-én távozott a miniszterelnöki tisztségből. 1935-ig a kormánypárt vezetőjeként meghatározó szerepet játszott a politikai életben. 1935 és 1939 között a nagykanizsai választókerület országgyűlési képviselője volt, majd Horthy a felsőház örökös tagjává nevezte ki. A II. világháború idején fellépett a Németországhoz való túlságos kötődés, a nyugati hatalmaktól való elszakadás és a zsidótörvények ellen. A Szovjetunió elleni háborút és a hadüzenetet a nyugati szövetségeseknek súlyos hibának tartotta, Horthy politikai irányvonalának megváltoztatására törekedett. 1942-43-ban támogatta a Kállay-kormány különbéke-kísérleteit, 1943. februárjában a németellenes polgári erők összefogására megalakította a Nemzeti Társaskört. 1944. márciusa - a németek bevonulása után - a Gestapo elfogató parancsot adott ki ellene, bujkálni kényszerült. 1944. decemberétől házi őrizetben tartotta a szovjet főparancsnokság. Miután elutasította a kommunistákkal való együttműködést, 1945.04.28-án a Szovjetunióba vitték. 1927 és 1944 között a "Magyar Szemle" című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke, 1928-tól a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, 1932-től a Revíziós Liga díszelnöke, 1938-tól a Kisfaludy Társaság tagja volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1946. 10. 05. Meghalt Történelem Magyar

177 éve

1849 – Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét.

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján végezték ki őket. A bukás után kerültek osztrák fogságba. A nemzeti vértanúk: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen - Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Több mutatása

Teljes esemény 1

1849. 10. 06. Történelem Magyar