★ Kiemelt esemény
Október 6.
177
éve
135
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1891 – Megszületett Kalocsay Kálmán orvos, egyetemi tanár, eszperantó író és nyelvész.
1920-tól nyugdíjazásáig a László Kórházban dolgozott. Orvosi szakíróként főleg a fertőző betegségekkel foglalkozott, a. diftériával és skarláttal, ezek szérumterápiájával, majd a brucellózissal, dizentériával, hastífusszal. Közben hosszú évekig volt a Literatura Mondo című eszperantó lap főszerkesztője, s jelentős műfordítói tevékenységet végzett. Eszperantóra fordította például Petőfi Sándor János vitézét, és Madách Imre Az ember tragédiáját. Több mutatása
177
éve
1849 – Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos államférfit, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét.
Batthyány Lajos volt miniszterelnököt csak 1870 június 9-én temethettek el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án helyezték el a Kerepesi temető mauzóleumában.Ugyanezen a napon végezték ki Aradon a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét. Több mutatása
137
éve
1889 – Párizsban megnyílt a Moulin Rouge táncos revüszínház, a "cabaret".
A Moulin Rouge-t Joseph Oller alapította. Látványos táncos revüműsorokkal kápráztatta el a közönséget. Felháborodás övezte az extravagáns, erotikus, ugyanakkor cirkuszos előadásokat, ennek rossz híre becsalta a közönséget. A botrányos tánc, a kánkán és a táncosnők (Jane Avril, Yvette Guilbert, stb.), valamint Touluse-Lautrec zseniális plakátjai gyorsan híressé, majd világhírűvé tették a mulatót.Sztárjai között volt Mistinguett, Josephine Baker, Maurice Chevalier. Édith Piaf 1944-ben itt mutatta be Yves Montand-t. Fellépett benne Ginger Rogers, Liza Minnelli, Frank Sinatra – és a showbiznisz sok más világhírű figurája. Medveczky Ilona is eljutott a Moulin Rouge színpadára. Több mutatása
100
éve
1926 – Budapesten felavatták a Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe lett.
Valaha itt volt a hírhedt Újépület árka, s mellette helyezkedett el a legsötétebb börtönök egyike. 1849 októberében itt őrizték, majd az árokban lőtték főbe gróf Batthyány Lajost, az első független felelős magyar kormány miniszterelnökét. - 1905-ben vetették fel a fővárosi vezetésben, hogy a kivégzés helyén örökké égő lámpát állítsanak fel. A kiírt pályázatot Pogány Móricz építész nyerte, aki obeliszket tervezett, felső részében, rács mögött égő örökméccsel. A megvalósítás az I. világháború miatt elmaradt. 1925-ben újra felmerült az emlékmű létesítésének ötlete. Pogány Mórictól új tervjavaslatot kértek, s az általa készített változatok közül a klasszicizáló, egyszerű talapzatra helyezett lámpa mellett döntöttek. Az emlékművet a Báthori utca és a Hold utca kereszteződésénél, egy kis tér közepén az utolsó, még élő '48-as honvéd, Lebó István jelenlétében avatták fel az állam vezetői. Több mutatása
75
éve
1951 – Megkezdte rendszeres magyar nyelvű adását a Szabad Európa Rádió.
A rádiót az amerikai kongresszus hozta létre a II. világháború után, a szocialista országok népeinek informálása érdekében. Az amerikai kongresszus által a II. világháború után létrehozott, az elnyomott népek tájékoztatását szolgáló Szabad Európa Rádió 1951-ben kezdte meg rendszeres magyar nyelvű adásait, a Szabad Magyarország hangja néven. - A SZER a legújabbkori magyar történelem egyik jelentős és sajátos eszmei, szellemi, politikai intézménye volt. A kommunista diktatúra négy évtizede alatt fontos szerepet játszott a magyar nép gondolkodásának és magatartásának alakulásában. Rendeltetése volt a szabadság visszatérésébe vetett hit és remény ébrentartása, a hiányzó tájékozódási források pótlása és az önkényuralommal szembeni közvélemény megteremtése, erősítése. A müncheni magyar rádió különös sajátossága volt, hogy amerikaiak alapították és tartották fenn, központja Németországban volt adótornyai Nyugat-Németországból és Portugáliából sugározták aműsort, amelyet magyar emigránsok írtak és adtak elő Magyarország és a határon túli magyarság számára. A SZER 1951októberétől 1990. november 4-ig napi 19 órán át adott magyar műsort, utána napi 11 óra, majd 1991. április 2-től napi 6 óra volt az adásidő. A rádió több mint 40 éven át betöltötte feladatát: a kommunizmus elbukott. A Szabad Európa Rádió 1993.október 31-én szüntette meg magyar adását. Több mutatása
70
éve
1956 – Eltemették Rajk László politikust és társait.
Az 1949-ben törvénytelenül kivégzett Rajk Lászlót és társait akkor egyszerűen elásták a gödöllői országút közelében. A mártírokat 1955 őszén jogilag, 1956 tavaszán pedig politikailag is rehabilitálták, majd újratemetésük ismét napirendre került Rákosi júliusi menesztése után. A közvélemény nyomására végül 1956 szeptemberében az MDP vezetése határozott a nyilvános temetésről. Október 6-án a Kerepesi úti temetőben több mint százezer ember előtt zajló megemlékezésen Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szulai András hamvait díszsírhelybe helyezték. A sorstársak nevében búcsúzó Szász Béla a sztálinizmus korszakának temetéséről beszélt. Az eseményt követően antisztálinista tüntetés zajlott le a Batthyány - örökmécsesnél. Több mutatása
925
éve
1101 – Karthauzi Szt. Brúnó kölni születésű katolikus áldozópap ünnepe, aki a kartauzi rend alapítója.
1032-ben született, 1057-től vezette a reimsi székesegyházi iskolát. Tanítványai közé tartozott többek között a későbbi II. Orbán pápa. 1075-ben érseki kancellár lett Reimsben. 1083-ban engedélyt kapott egy remeteközösség létesítésére, majd 1084-ben egy Grenoble melletti völgyben kápolnát építettek, s e körül laktak. 1090-ben II. Orbán Rómába hívta, de magányra vágyott, ezért 1091-ben Colobriában új közösséget alapított. 1101 október 6-án halt meg. Formálisan sohasem avatták szentté, minthogy a karthauziak rettegnek a hírnévtől, de 1514-ben X. Leó pápa engedélyezte, hogy megüljék Brúnó ünnepnapját, majd 1674-ben X. Kelemen pápa az ünnepet az egyház hivatalos ünnepnapjává nyilvánította. Több mutatása
737
éve
1289 – Megszületett Vencel magyar király (III. Vencel néven cseh és lengyel király)
Károly Róberttel szemben lépett fel trónkövetelőként, majd Ottó bajor herceg javára mondott le a magyar trónról. IV. Béla magyar király ükunokája volt, II. Vencel cseh király és Habsburg Jutta hercegnő fia. 1301-ben, III. András halála után a magyar főurak többsége II. Vencelt akarta a magyar trónra ültetni, aki maga helyett 12 éves fiát javasolta. 1301. augusztus 27-én Hontpázmány nb. János kalocsai érsek koronázta királlyá Székesfehérvárott. A magyarosabb hangzású Lászlóra változtatták a nevét, és az oklevelekben is ezen a néven szerepel. 1302-ben a magyar főurak és a főpapság nagy része őt támogatta Károly Róberttel szemben. Vencel hívei megakadályozták, hogy Budát, a gyermekkirály székhelyét elfoglalja Károly Róbert serege. VIII. Bonifác pápa 1303-ban Vencel és Károly Róbert - a két trónkövetelő - küzdelmében Károly Róbert javára döntött, és Vencelt eltiltotta a királyi cím viselésétől. Apja 1304. júniusában hazavitte Csehországba, Magyarországot pedig Kőszegi Ivánra, a kinevezett kormányzóra bízta. 1305. június 21-én meghalt II. Vencel, és fia Csehország királya lett. 1305. szeptemberében lemondott a magyar trónról Ottó bajor herceg javára. 1306. augusztus 4-én Konrad Potenstein megölte. Több mutatása
567
éve
1459 – Megszületett Martin Behaim felfedező és térképész, az első földgömb megalkotója.
A nürnbergi kereskedőcsaládból származó Behaim tanulmányai elvégzése után Lisszabonba ment, ahol portugál hajósokhoz csatlakozva, részt vett az Indiába vezető tengeri út felkutatásában. 1492-ben, elsőként ábrázolta a Földet gömb formában. Több mutatása
231
éve
1795 – Megszületett Lahner György honvéd tábornok, aradi vértanú, akit 54. születésnapján végeztek ki.
1849. október 6-án, 54. születésnapján végezték ki.
163
éve
1863 – Megszületett Ivánfi Jenő színész, rendező, műfordító.
Európa nagyvárosaiban töltött külföldi tanulmányútjáról hazatérve 1894-től - kis megszakítással - haláláig a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. A francia tragédia mintájára sajátos szavaló előadási modort honosított meg. Színészként legnagyobb sikerét Oidipusz király, Tartuff és Lucifer szerepében aratta. Rendezőként Hevesi Sándor korszerű törekvéseivel szemben erősen hagyományőrző maradt. Főbb rendezése Aiszkhülosz: Heten Tiléba ellen, Szomory Dezső: II. József császár és Shakespeare: Ahogy tetszik című művének színrevitele volt. Számos színházi tanulmánya jelent meg, s a Nemzeti Színház az ő fordításában mutatta be Racine Britannicus-át. Több mutatása
153
éve
1873 – Megszületett Rózsahegyi Kálmán színész, színészpedagógus.
Apja, Rózsahegyi Ödön is színész volt. 1900–1935 között a Nemzeti Színház tagja volt, 1923-tól az örökös tagja. Feleségével, Hevesi Angélával alapította magán-színiiskoláját. Több mutatása
139
éve
1887 – Megszületett Le Corbusier svájci származású francia építész, szobrász, festő.
Teljes nevén: Charles-Edouard Jeanneret. Szerkesztett folyóiratot (L'Esprit Nouveau – Új Szellem – címen), készített szobrokat, bútorokat, festett, aktív tagja volt a nemzetközi építészeti közéletnek. Alkalmazta az aranymetszést, a Fibonacci számokat, rendszere folytatása Vitruvius, Leonardo da Vinci, Leon Battista Alberti és mások művének, mely az emberi test arányait veszi alapul az épületek megformálásakor. 1926-ban megírta az új építészet öt alapelvét: 1 - Az épület lábakra állítása, hogy az ne vegyen el területet a természettől, 2 - A pillérvázzal biztosítható a tartószerkezettől független szabad alaprajzi alakítás, 3 - A teherviseléstől mentesült homlokzat szabad alakítása, 4 - Szalagablakok, melyek növelik a bevilágítás mértékét és nyitnak a külső tér felé, 5 - Tetőkert kialakítására lehetőséget adó lapostető.Munkásságának egyik elismeréseképp Le Corbusier arcképe szerepel a svájci 10 frankos bankjegyen. Több mutatása
139
éve
1887 – Megszületett Jeritza Mária szoprán operaénekesnő.
Neve más írásmóddal: Marie Jedlitzka. Elsősorban operettekben szerepelt, majd Bécsben a Hofoper énekesnője, később a New York-i Metropolitan tagja volt. 1921-30 között sikerrel szerepelt Budapesten, az Operaház ünnepelt primadonnája volt. 1940-től az USA-ban élt. Számos kortárs mű ősbemutatója fűződik nevéhez (1912: R. Strauss Ariadne auf Naxos c. operájában a címszerep, a Die Frau ohne Schatten c. műben a Császárnő). Hangjának hatalmas terjedelme, kivételes színészi adottságai miatt a húszas-harmincas évek világhírű szopránja lett. Több mutatása
137
éve
127
éve
1899 – Megszületett Engel Iván zongoraművész, egyetemi tanár.
Felesége Kühner Ilse festő volt.
120
éve
1906 – Megszületett Janet Gaynor amerikai színésznő, az első Oscar-díjas nő, amit 3 filmbeli alakításáért kapott.
Gaynor az első színésznő, aki megkapta a legjobb női főszereplő Oscar-díjat, mellyel három filmben (A hetedik mennyország, Street Angel, Virradat ) nyújtott alakításáért tüntették ki, ez egyedülálló a Filmakadémia történetében. Több mutatása
113
éve
1913 – Megszületett Meret Oppenheim német származású svájci szürrealista festőnő, szobrász, fotográfus.
Teljes nevén: Meret Elisabeth Oppenheim, néhol Méret Oppenheim. Legsimertebb művének címe Object: Breakfast in fur, szőrmével beborított csésze, csészealj és kanál. Több mutatása
112
éve
1914 – Megszületett Thor Heyerdahl norvég utazó, felfedező, antropológus, régész, történész, tudós.
Kon-Tiki expedíciójával lett híres, melynek során egy tutajjal 8000 kilométert vitorlázott Dél-Amerikából a Tuamotu-szigetekre. Eredetileg tengerbiológus, akit érdekelt az antropológia. 1936-ban Heyerdahl első feleségével, Livvel a Marquesas-szigetek egyikére, a Fatu Hivára költözött, hogy kipróbálják a „paradicsomi” életet. Körülbelül egy évig éltek saját maguk által készített lakhelyükön magukra utalva. Itt kezdte tervezni - szervezni az első expedíciót. Később még hármat indított. Mind a négy hajó teljesen hagyományos módszerekkel készült, szög és csavarok felhasználása nélkül. Csak az első út - a Kon-Tiki - és a harmadik - Ra-II. - volt sikeres. Útleírásai és több tudományos munkája is megjelent nyomtatásban. Több mutatása
95
éve
92
éve
1934 – Megszületett Marshall Rosenberg amerikai pszichiáter–pszichológus, az erőszakmentes kommunikáció megalkotója.
A módszer célja, hogy az emberek nagyobb együttérzéssel és világosabban (kevesebb félreértéssel) tudjanak kommunikálni egymással.
90
éve
1936 – Münchenben, hosszas betegeskedés után meghalt Gömbös Gyula, aki 1932-tól Magyarország miniszterelnöke volt.
A pécsi hadapródiskolában végzett, ahol 1905-ben tisztté avatták, majd a zágrábi 25. honvédezredben szolgált. 1911-től Budapesten felsőbb tiszti tanfolyamot, 1912 és 1914 között a bécsi Hadiiskolát végezte el. A XIII. (zágrábi) hadtest vezérkari osztályára került, az I. világháborúban a szerbiai fronton, majd a Kárpátokban harcolt. 1916. júniusában megsebesült, felgyógyulása után a Honvédelmi Minisztériumba helyezték. 1917-ben kinevezték a hadsereg hadtápügyi főnökének. 1918. novemberében az új magyar Hadügyminisztériumban szolgálattételre jelentkezett, előbb katonai attasé lett, majd a hadműveleti osztály balkáni csoportjának vezetője. Bekapcsolódott a gróf Károlyi Mihály vezette új rendszer megdöntésére indított szervezkedésekbe, és 1919. januárjában belépett a Magyar Országos Véderő Egyesületbe (MOVE), amelynek elnökévé választották. Eltávolították a Hadügyminisztériumból, és csapatszolgálatra rendelték Nagykanizsára, így nyugdíjaztatta magát. 1919. februárjában az internálás elől Bécsbe menekült, és a Tanácsköztársaság kikiáltása után bekapcsolódott az Antibolsevista Comité tevékenységébe. Kapcsolatba került az aradi, majd a szegedi ellenforradalmi kormánnyal, amelynek hadügyi államtitkára lett. 1919. augusztus végén tért vissza Budapestre, ahol kinevezték a hadsereg tanulmányi és propagandabizottságának vezetőjévé. 1920 elején ismét belevetette magát a politikai életbe, a MOVE szervezésével foglalkozott. A Kisgazdapárt programjával a törökszentmiklósi választókerület képviselője, majd a fajvédők vezére és az úgynevezett szabad királyválasztók egyik vezető egyénisége lett. Követelte egy diktatórikus rendszer megteremtését, zsidóellenes intézkedéseket, valamint könyörtelen leszámolást a forradalmárokkal és a sajtóval. 1921 őszén Nyugat-Magyarország kormánybiztosa és az ottani fegyveres ellenállás egyik vezetője volt. Habsburg- és forradalomellenességével a kormányzó kormányképes politikusnak tartotta. 1922. februárjában az Egységes Párt ügyvezető elnökévé választották. 1922-ben és 1926-ban Abádszalókon szerzett képviselői mandátumot. 1923. augusztusában - ellentétei miatt gróf Bethlen István miniszterelnökkel - kilépett az Egységes Pártból és megalakította a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot (Fajvédő Párt). 1928. szeptemberében - a bethleni konszolidáció következményeként - feloszlatta pártját, és visszatért az Egységes Pártba. Ezután Horthy Miklós kormányzó honvédelmi minisztériumi államtitkárrá, 1929. októberében honvédelmi miniszterré nevezte ki, majd szolgálaton kívüli tábornokká léptették elő, és vitézzé avatták. Katonai büntetőjogi reformot hajtott végre, megvalósította a rokkanttörvényt, és a hadsereg megfelelő színvonalának érdekében rendezte a tisztek fizetését. 1931-ben ismét Abádszalók képviselőjévé választották. A gróf Károlyi-kormány lemondása után, 1932.09.29-én Horthy Miklós megbízta a kormányalakítással. Megtartotta magának a honvédelmi tárcát, rövid ideig a külügyminiszteri tisztséget is betöltötte. 1932-től az általa alapított Nemzeti Egység Pártnak is a vezére volt. 1932.10.25-én meghirdette 95 pontból álló "Nemzeti Munkatervét", amelynek célja egy diktatórikus rendszer kialakítása volt. Nem sikerült ugyan olasz-német mintára átalakítania a magyar rendszert, de színezetét a fasizmus irányában módosította. Revízióra irányuló külpolitikát folytatott, Magyarországot a német-olasz tengely középpontjába akarta állítani. Terveiből - a konzervatív körök, a baloldal ellenállása és Gömbös egyre súlyosbodó vesebaja miatt - alig valósult meg valami. Betegszabadsága alatt, 1936. májusától Darányi Kálmán helyettesítette. Egy müncheni klinikán halt meg október elején. Több mutatása
89
éve
85
éve
1941 – Meghalt Kabos Gyula színész, komikus (Hyppolit, a lakáj).
Kabos kezdetben táncoskomikus volt, majd komikus lett, s a legnagyobb magyar nevettetővé vált. Az 1930-as évek elejétől a magyar filmgyártás egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze volt, s ezzel párhuzamosan a főváros legjobb prózai együtteseiben játszott. Híres szájcsücsörítő grimaszával és jellegzetes dadogásával óriási sikereket aratott. Testi és lelki sebeket hordozó kisemberei szívszorító őszinteséget és kedves ügyefogyottságot sugároztak. 1929-ben a Fővárosi Operettszínház igazgatója lett, de vállalkozása nem járt sikerrel, óriási adósságot halmozott fel. 1939-ben a fasizmus elöl az Egyesült Államokba emigrált, ahol alkalmi fellépéseivel szórakoztatta a magyar közösségeket. Legnépszerűbb filmjei a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó. Földi maradványait 1996-ban a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. Több mutatása
77
éve
1949 – Megszületett Bobby Farrell, a Boney M együttes férfi tagja.
Teljes nevén: Roberto Alfonso Farrell.
75
éve
1951 – Meghalt Otto Fritz Meyerhof Nobel-díjas német származású amerikai biokémikus.
Eleinte főként a pszichológia és a pszichiátria kérdései foglalkoztatták, későbbiekben azonban érdeklődése inkább a sejtélettan felé fordult. Dolgozott a heidelbergi klinika laboratóriumában, a nápolyi zoológiai állomáson, végül a kieli egyetemen. A fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díjat 1923-ban kapta - megosztva - "az oxigénfelhasználás és az izmok tejsavtermelése közötti viszony törvényszerűségeinek felfedezéséért". A kitüntetés elnyerése után a heidelbergi Max Planck Intézet élettani osztályának igazgatója lett. 1938-ban a fasizmus elől Franciaországba települt, majd az Egyesült Államokba költözött. A philadelphiai pennsylvaniai egyetemen dolgozott. Kutatásai révén bebizonyította, hogy mennyiségi összefüggés van a glikogéncsökkenés; valumint a tejsav megjelenése között,s ebben a folyamatban nincs oxigénfelhasználás. Több mutatása
45
éve
1981 – Meghalt Anvar Szadat Nobel-békedíjas egyiptomi politikus, államfő.
Szadat 1950-ben csatlakozott Gamal Abdel Nasszer Szabad Tisztjeinek szervezetéhez, s részt vett a Faruk király hatalmát megdöntő 1952-es katonai államcsínyben. Támogatta Nasszert mint kormányfőt és szorgalmazta államfővé való megválasztását is. Fontos állami és társadalmi tisztségeket töltött be, de mindvégig Nasszer árnyékában maradt. 1969-ben köztársasági alelnökké nevezték ki, majd Nasszer halála után, 1970-ben Egyiptom államfője lett. Elnöksége idején folytak az egyiptomi - izraeli - amerikai tárgyalások, majd 1978. szeptember 17-én egyiptomi részről ő kötötte a Camp David - i különbékét Izraellel. A történelmi jelentőségű békekötésért 1978-ban Nobel - békedíjjal tüntették ki. Tettét azonban több arab ország elítélte, s végül 1981-ben, egy katonai díszszemlén merénylet áldozata lett. Több mutatása
37
éve
631
éve
375
éve
1651 – Meghalt Heinrich Albert német zeneszerző, dalköltő, orgonaművész.
1630-tól a königsbergi dóm orgonistája volt. Dalainak szövegét nagyrészt ő maga írta. A barokk dal fejlődése szempontjából a nagy jelentőségű königsbergi költőkör középpontjában állott. Több mutatása
202
éve
195
éve
1831 – Megszületett Richard Dedekind német matematikus, egyetemi tanár.
A Göttingeni Egyetemen Gaussnál tanult felsőbb matematikát. Az algebra és az elliptikus függvények kétévi önálló kutatása után 1854-58 közt fizetés nélküli magándocensként tanított. Ezután a Zürichi Műegyetemen dolgozott öt évig, majd elfogadta a Braunschweigi Műszaki Főiskola ajánlatát, és élete végéig ott maradt. Foglalkozott az irracionális számokkal, a halmazelmélettel, bevezette az ideál fogalmát és megalapozta a hálóelméletet. Tökéletesítette a modern algebra fogalmait:a testet, a csoportot, a struktúrát, valamint a teljes indukció bizonyítási módszerét, amelyet ma is az általa kidolgozott alakban használnak. Általánosítani tudta Gaussnak azt a tételét, mely szerint a Gauss - egészek tényezőkre bontása egyértelmű. Rájött arra is, hogy a Boole - algebrában a legnagyobb közös osztó az "és" műveletnek, a legkisebb közös többszörös a "vagy" műveletnek felel meg. Fő műve: Az algebrai egész számok elméletéről. Több mutatása
178
éve
1848 – Bécsben kitört az októberi forradalom, a harmadik bécsi felkelés.
A felkelés során megölték a hadügyminisztert, Theodor Baillet de Latour grófot. Latour hadügyminiszter volt a fő szervezője a magyar szabadságharc elleni akcióknak. A felkelők kezébe került Bécs nagy része. Latourt a minisztériuma előtt felkötötték, az udvar Olmützbe menekült. A császárváros forradalmárai kérték a magyar haderő segítségét, de a császári csapatok főparancsnoka, Alfred Windischgraetz herceg, osztrák tábornagy október 30-án Schwechátnál vereséget mért a megkésett magyar hadseregre, majd elfoglalta Bécset. Kegyetlen megtorlás vette kezdetét: Windischgraetz bevezette a rögtönbíráskodást és kivégeztette a vezető forradalmárokat. Több mutatása
134
éve
118
éve
116
éve
1910 – Meghalt Laky Adolf ötvösművész, a Szent Korona javítója, aki szétosztotta vagyonát.
Apja mellett tanulta mesterségét. Részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, amelynek a bukása után Párizsban élt. 1855-ben átvette apja üzletét, Pesten, a Szervita téren. Az 1867. évi koronázáskor ő javította a Szent István koronát, és készítette a koronázási ajándék díszszekrényeit.Bár gazdag ember volt, puritán módon élt. Üzlete mégis a kiválóságok, a nemzet vezetőinek kedvelt találkozó helyévé vált. Kitüntetést nem fogadott el, feltűnés nélkül osztotta szét vagyonát. Jótékony, hazafias célra legalább egy millió koronát adott, és így adott egyházi célokra is közel egy millió koronát. Többek között 1908. április 25-én névtelenül 300 ezer koronát adományozott a fasori református templom építésére.Budapesten utca őrzi a nevét. Több mutatása
109
éve
1917 – Megszületett Fannie Lou Hamer amerikai aktivista.
A "Mississippi Freedom Party" megszervezésével a Demokrata Párt fehér többségére hívta fel a figyelmet.
79
éve
1947 – Megszületett Millie Small jamaikai énekesnő, dalszerző (My Boy Lollipop).
Teljes nevén: Millicent Dolly May Small. Jamaikában született majd 17 évesen angliába költözött. A karib térség legismertebb és legsikeresebb női előadója. Ő ismertette meg a világgal a "ska" zenét.A My Boy Lollipop feldolgozás volt, eredetileg Robert Spencer, a Cadillacs doo-wop csapat tagja írta Barbie Gaye-nek, aki 1956-ban jelentette meg. Mégis az 1964-ben megjelent, Millie Small kislányos hangján énekelt feldolgozás tette igazán ismertté, majd számos feldolgozás született, például a Bad Manners 1982-es változata. Több mutatása
75
éve
1951 – Megszületett Adonyi Nagy Mária romániai magyar költő, újságíró, műfordító.
Adonyi Nagy Mária egyetemi tanulmányainak befejeztével Szatmárnémetiben tanított, 1978-79-ben a Munkásélet, 1979-től A Hét belső munkatársa. 1990-től Nagyváradon az Erdélyi Napló főszerkesztőhelyettese. Indulása és szereplése a Varázslataink című antológiában a harmadik Forrás-nemzedékhez sorolják. Meghökkentő, olykor paradoxális képzettársításai elégikus vershelyzeteinek ellenpontozását szolgálják. A kimaradt szó és a Bábel tornyán című antológiákban is olvashatók versei. Több mutatása
75
éve
1951 – Meghalt William Keith Kellogg amerikai vállalkozó, a gabonapehely kikísérletezője.
Szülőhelyének kórházában mindenesként dolgozott, s testvérével együtt, a kórház betegeinek gyors fegyógyulása érdekében a lábadozóknak egészséges táplálkozást ígérő gabonatermékekkel kísérleteztek. (A Kellogg család vallásos adventista lévén nagy súlyt helyezett az egészséges életmódra.) 1894-ben véletlenül állították elő a gabonapelyhet: elfeledkeztek egy adag főtt búzáról, s éjszakára kint hagyták a szabadban. A következő reggel megállapították, hogy nem a várt összeszáradt anyag lett belőle, hanem különálló, szárazpehely. William 1906-ban már saját vállalatot alapított a búza - és kukoricapehely előállítására, majd fokozatosan javította a nyersanyagok összetételét. 1922-ben több üzemből álló cégét Kellogg Company - ra keresztelte. Később további termékeket is forgalomba hozott (gabonacsíra-pehely, puffasztott rizs). Növekvő bevételének nagy százalékát jótékonysági célokra fordította.1930-ban az egészségügy és az oktatás támogatására létrehozta a Kellogg - Alapítványt. A második világháború után az Alapítvány tevékenységét más országokra is kiterjesztették, nemzetközivé tették. Több mutatása
70
éve
1956 – Megszületett Salamon András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr.
Salamon András 1964-ben gyermekszínészként játszott a Nagyfülű, a Bohóc a falon és a Szeressétek ódor Emíliát című filmekben. 1976-82-ig a Magyar Televízió segédoperatőre, 1982-85 között a Mafilm rendezőasszisztense volt. 1993-tól a Hunnia Filmstúdió rendezője. Számosfilmszemle - díj tulajdonosa. Főbb rendezései: Hajléktalanok, Film a melegekről, Az ősember álma, Városlakók, Közel a szerelemhez. 1996-ban jelent meg A kutyák nem felejtenek című filmnovellája. Több mutatása
63
éve
58
éve
1968 – A brit televízióban dokumentumfilmet mutattak be a Doors zenekarról.
The Doors are Open volt a címe.
53
éve
51
éve
1975 – Megszületett Steinmetz Barnabás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.
1993 és 2006 között a magyar válogatott tagja. Édesapja Steinmetz János, az 1968-as olimpia bronzérmes vízilabdázója. Édesanyja Varga Mária, kosárlabdázó. Testvére Steinmetz Ádám vízilabdázó. Több mutatása
49
éve
1977 – Meghalt Kormos István költő, író, műfordító (Vackor történetek).
Második felesége Rab Zsuzsa költőnő. József Attila-díjas (1955, 1972) és Radnóti-díjas (1977).
44
éve
1982 – Meghalt Papp Iván festő.
Művei elsősorban akvarellek, rajzok, fa- és linómetszetek, figurális tanulmányok, városlátképek és tájképek. Emellett könyvillusztrációkat is készített. A Szent István Gimnázium számára 1974-ben mozaikot készített. A budapesti pedagógusok képzőművész stúdiójának tagja volt. Több mutatása
34
éve
1992 – AIDS-ben meghalt Denholm Elliott angol színész (A híd túl messze van; Dr. Jekyll és Mr. Hyde).
Ibizán halt meg. Ismertebb filmjei: Függöny fel; A terror iskolája; Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag; Visszatérés a Kwai folyóhoz; Szoba kilátással; Marco Polo; Orosz Rulett (1975); A híd túl messze van; Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Több mutatása
31
éve
1995 – Meghalt Mándy Iván, Kossuth-díjas író (Csutak és a szürke ló).
Baumgarten-, József Attila-, Déry Tibor-díjas. 1999-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta.
29
éve
26
éve
11
éve
2015 – 94 éves korában meghalt Göncz Árpád író, műfordító, politikus, a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök.
Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, 1963-ban szabadult. A második világháborút követően kisgazda, majd a rendszerváltás idején a Szabad Demokraták Szövetsége politikusa volt. 1990-ben tagja lett a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlésnek, amelynek első elnökévé is választották. Pozíciójából adódóan betöltötte az ideiglenes köztársasági elnöki tisztséget, majd augusztusban a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé választották. Tisztségét 2000-ig viselte. Több mutatása
9
éve
2017 – Meghalt Nepp József, Kossuth-díjas rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat, Mézga család).
Rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, háttérfestő, tervező, zeneszerző. Balázs Béla-díjas, érdemes művész.
8
éve
2018 – Meghalt Montserrat Caballé spanyol (katalán) szoprán operaénekesnő.
Teljes nevén: Maria de Montserrat Viviana Concepción Caballé i Folc. Több mint negyven szerepből álló repertoárjával a világ számos operaházában fellépett. A barcelonai Conservatorio del Liceoban Eugenia Kemeny, Conchita Badia és Maestro Annovazi tanítványa volt. 1964-ben a bázeli Állami Operaházban debütált, majd fellépett Mexikóvárosban, New Yorkban, Barcelonában, Milánóban, Bécsben, Párizsban, Rómában, Münchenben és Buenos Airesben is. Főbb szerepeiből: Mimi (Puccini: Bohémélet), Lucrezia Borgia (Donizetti), Grófné (Mozart: Figaro házassága). Több mutatása
46
éve
1980 – A Sex Pistols fronemberét, Johnny Rottent letartóztatták, miután összetörte egy bár berendezését.
Eredeti nevén: Johnny Lydon Dublinban történt az eset. Három hónapra ítélték, amit később elengedtek.
37
éve