Aurél névnapja
41 éve

1985 – Az 50 év kihagyás után megrendezett első szépségverseny döntőjén Molnár Csilla Andrea lett a győztes.

1985. 10. 05. Történelem Érdekes Magyar

A szépségversenyt a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalat rendezte. A versenyfelhívást 1985 kora tavaszán tették közzé. Több, mint 2000 lány küldte be fényképét, s ezekből az előzsüri 600 lányt válogatott be a selejtezőkbe, melyeket szerte az országban, több helyszínen tartottak meg. Az innen továbbjutott lányok az elődöntőkön (szintén az ország 6 helyszínén) vonultak a zsűri elé. A középdöntőt Budapesten rendezték 1985 szeptemberében, a döntőre pedig 1985. október 5-én került sor a Budapest Kongresszusi Központban. A 20 tagú zsűri a szervező és szponzoráló cégek képviselőiből, valamint néhány ismert személyiségből állt (például Mizsér Attila, Ernyey Béla, Frenreisz Károly). A verseny harmadik helyezettje Füstös Veronika budapesti fodrász volt, második lett Kruppa Judit dunaújvárosi óvónő, a szépségkirálynői címet pedig Molnár Csilla Andrea, 16 éves fonyódi gimnazista nyerte el. (lásd még: 1969. január 20., 1986. július 10.)

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!