Történelem kategória
55
éve
53
éve
1973 – Chilében puccsal hatalomra jutott az Augusto Pinochet Ugarte tábornok által vezetett katonai junta.
Salvador Allende Gossens szocialista kormánya elleni puccsal jutott hatalomra a katonai junta. Az elnöki palota elleni támadásban Allende elnök meghalt. A támadást az USA anyagilag támogatta.a Pinochet tanulmányait a Katonai Akadémia Gyalogsági Intézetében, a Hadiakadémián és a Nemzetvédelmi Akadémián végezte. 1954-től a Hadiakadémia tanára, majd a Védelmi Minisztérium államtitkár-helyettese, 1956-tól a washingtoni katonai misszió tagja volt, majd az Ecuadori Katonai Akadémia tanított. 1964 és 1969 között a chilei Hadiakadémia parancsnokhelyettese, 1966-tól ezredes, 1969-től dandártábornok, a 6. szárazföldi hadosztály parancsnoka, 1970-ben vezérőrnagy volt. 1971-72-ben a santiagói 2. hadtest parancsnoka, 1972-73-ban a szárazföldi csapatok főparancsnoka, 1973-ban pedig tábornok, a fegyveres erők főparancsnoka lett. 1973-74-ben a Kormányzótanács elnöke, 1974 és 1990 között köztársasági elnök volt. 1990-től a szárazföldi erők parancsnoka lett. Az emberi jogok megsértésének vádjával bíróság elé kellett volna állnia, de szellemileg alkalmatlanná nyilvánították. Több mutatása
53
éve
1973 – Santiago de Chilében az elnöki rezidencia elleni támadás során meghalt Salvador Allende Gossens elnök.
1970 óta a Chilei Köztársaság és Dél-Amerika első szabadon megválasztott, szocialista elnöke volt. 65 éves korában érte a halálos támadás. Egy szocialistákból, kommunistákból, liberálisokból és kereszténydemokrata szakadárokból alakult népfrontos koalíció, a Népi Egység (Unidad Popular) jelöltje volt. A kongresszusban a megválasztásához szükséges szavazatokat alkotmányos garanciával biztosította a demokratikus jogállam - sajtó-, gyülekezési és oktatási szabadság - fenntartására. Chile nyomasztó gazdasági problémái miatt szociális reformokat hajtott végre, valamint a bányaipar és a bankok államosítása mellett döntött, a külföldi befolyás alól szerette volna kivonni a gazdaságot. Erre válaszul az Amerikai Egyesült Államok leállította a gazdasági segítséget, ezzel egyidejűleg zuhant a réz világpiaci ára és sztrájkba kezdtek a szállítmányozási vállalkozók. Allende megbuktatását a CIA több mint 8 000 000 dollárral pénzelte. Több mutatása
417
éve
381
éve
171
éve
7
éve
2516
éve
-490 – Az Athéniak legyőzték a perzsákat a marathóni csatában. A hírnök emlékére létezik a maratoni futás.
A legenda szerinti hírnök neve Pheidippidész volt, aki futva vitte a győzelem hírét Athénba. Mire odaért, annyira kimerült a futástól, hogy csak annyit bírt mondani, hogy "Győztünk!", és holtan esett össze. Futása inspirálta a maratoni futást, melyet először az 1896. évi nyári olimpiai játékokon rendeztek meg. A táv ma 42,195 km. A csata egészen pontos időpontja nem ismert, Hérodotosz leírásai alapján valószínűsíthető a dátum. Több mutatása
113
éve
1913 – Megszületett Jesse Owens olimpiai bajnok amerikai futó, atléta, akivel Hitler nem volt hajlandó kezet fogni.
A berlini Olimpián, 1936-ban szerezte 4 aranyérmét a síkfutás és váltófutás mellett távolugrásban is. Ezzel "tönkretette" Hitler Olimpiáját, aki nem volt hajlandó vele kezet fogni, hiszen színesbőrű volt, valamint megelőzte a németek kedvencét, Luz Longot a távolugrásban.Teljes nevén: James Cleveland Owens. Szegény fekete család második gyermekeként született, 10 testvére volt. 1935 májusában egyetlen napon 5 világcsúcsot ért el. Távolugrásban 813 cm-t ugrott, amit évtizedekig nem döntöttek meg. Több mutatása
86
éve