Történelem kategória
32
éve
100
éve
1926 – Németországot felvették a Népszövetségbe.
Állandó tagságot kapott a Tanácsban, európai nagyhatalmi státusa helyreállt, azonban a békeszerződés korlátozó intézkedései érvényben maradtak. Több mutatása
4
éve
2022 – Meghalt II. Erzsébet az Egyesült Királyság királynője, aki 70 évig uralkodott.
Teljes születési nevén: Erzsébet Alexandra Mária, angolul: Elizabeth Alexandra Mary. 1952-től haláláig az Egyesült Királyság királynője és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje volt. Az Egyesült Királyság leghosszabb ideig, a XIV. Lajos után a világon a második leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodó volt. Több mutatása
474
éve
1552 – A törökök 60-70 ezer fős hadserege megostromolta a Dobó István parancsnoksága alatt álló egri várat.
Az akkori naptár szerint szeptember 1-én.A mostani naptár szerint szeptember 9-én kezdődött a vár körbevétele, a támadások szeptember 16-án indultak meg a vár ellen és október 17-én vonult el a török sereg.A kb. 2000 fős várőrség öt hét alatt visszaverte a támadást, visszavonulásra kényszerítette a török sereget. Eger várának döntő szerepe volt a Felvidék védelmében, a törökök csak 1596-ban tudták elfoglalni ezt a végvárat. Több mutatása
714
éve
1312 – 51 éves korában meghalt Ottó magyar király, aki Károly Róberttel szemben lépett fel trónkövetelőként.
1261-ben született Henrik bajor hercegnek és Erzsébetnek, IV. Béla magyar király leányának gyermekeként. A hatalmon és a hercegi javadalmakon kénytelen volt megosztozni fiútestvéreivel. A német koronáért vívott küzdelemben szembekerült a Habsburgokkal. 1300-ban fegyverrel segítette II. Vencel cseh királyt, 1301-ben kibékült Habsburg Alberttel, és őt támogatta a koronáért folyó harcban. 1304-ben a Habsburgok oldalán vonult hadba II. Vencel ellen, majd ismét a cseh király oldalára állt, aki megtette fővezérévé. Így 1305-ben megkapta a hatalmában meggyengült Venceltől (III. Vencel néven Csehország és Lengyelország királya) a magyar koronázási jelvényeket, aki lemondott a magyar koronáról az ő javára. December 5-én Rádi Benedek veszprémi és Antal csanádi püspök Székesfehérvárott királlyá koronázta. Ez nem volt egészen szabályos, mivel a pápa akkoriban nevezte ki az új esztergomi érseket, aki Károly Róbert pártján állt, ezért Ottót nem volt hajlandó megkoronázni. VIII. Bonifác pápa még 1303-ban Vencel és Károly Róbert - a két trónkövetelő - küzdelmében Károly Róbert javára döntött, és Vencelt eltiltotta a királyi cím viselésétől. A pápai legátus kezdettől fogva Károly Róbert trónra juttatásán munkálkodott, akinek hívei 1307. júniusában már Budát is elfoglalták. Ottó Sziléziába ment, ahol megnősült, majd végleg visszatért Bajorországba, de a haláláig viselte magyar királyi címét. Több mutatása
441
éve
1585 – Megszületett Richelieu hercege, aki XIII Lajos uralkodása alatt teljhatalommal kormányozta Franciaországot.
Párizsban született. XIII. Lajos francia király nevezte ki főminiszterének Armand-Jean Du Plessis bíborost (1631-től Richelieu hercege), 1622-től bíboros, 1624.04.29-től XIII. Lajos főminisztere volt. Richelieu bíboros kormányzása idején (1624-1642) felszámolta a hugenották önkormányzatát, megszüntette külön politikai jogaikat. A francia főnemesség összeesküvéseit és felkeléseit sorra elfojtotta, központosította az államigazgatást. Külpolitikája az európai Habsburg-hegemónia megtörésére irányult. Kormányzása alatt virágzásnak indult a francia barokk művészete (a Louvre építkezésének folytatása, Poussin festészete), 1635-ben megalapította a francia Akadémiát. 1636-ban bemutatták az első francia klasszikus drámát, Corneille "Cid" című darabját. Több mutatása
196
éve
1830 – Megszületett Tüköry Lajos, az 1848-49-es szabadságharc főhadnagya.
A magyar szabadságharc főhadnagya, a törökországi emigráció őrnagya, az olasz egyesítés mártír ezredese.Az 1848-49-es években az első békési zászlóaljba került, amely az erdélyi harcokban szép sikereket ért el. Itt nevezték ki hadnaggyá, majd főhadnaggyá. A világosi fegyverletétel után a török hadseregbe lépett, ahol a krími háborúban tanúsított hősiességéért őrnaggyá nevezték ki. 1860-ban csatlakozott Garibaldihoz és a palermói felkeléshez. Palermo egyik főútvonalát róla nevezték el. Több mutatása
155
éve
1871 – 64 éves korában meghalt Stand Watie cherokee törzsfőnök.
A Szövetséges Hadsereg első cherokee ezredének létrehozója és vezetője volt.
57
éve
1969 – Határozatban rendelték el, hogy az egyházi szertartásokat szocialista ünnepségekkel kell helyettesíteni.
Az egyházak befolyásának visszaszorítására az MSZMP KB határozatot hozott az egyházi szertartások (keresztelő, esküvő, temetés) szocialista ünnepségekkel való helyettesítésére. Több mutatása
50
éve