Imre névnapja

November 5.

63 éve

◆ Rejtett gyöngyszem

1963 – Megszületett Katona "Főnök" László énekes, dalszövegíró.

Az Akela zenekar alapítótagja, énekese és dalszövegírója. Az Akela az 1990-es évek egyik legnépszerűbb thrash/heavy metal együttese volt Magyarországon. A zenekar Katona „Főnök” László énekes egyedi hangvételű, a hétköznapi küzdelmeket leíró dalszövegeiről és sajátos énekstílusáról volt közismert. Katonát 2005-ben a Bikininek írt dalszövegeiért Emerton-díjjal jutalmazták. Szőlészettel és Balaton környéki legendák gyűjtésével is foglalkozik. Több mutatása

Teljes esemény 1

Született Zene Magyar

120 éve

1906 – Megszületett Kabos Endre háromszoros olimpiai bajnok vívó.

Banktisztviselőként 1926-tól a VAC (Vívó és Atlétikai Club), majd 1930-tól a Tisza István Vívó Club vívója volt. 1934-ben az Egyesült Izzó főtisztviselője lett és sportpályafutását az UTE (Újpesti Torna Egylet) vívójaként folytatta. Kardvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, de nemzetközi szintű eredményeit kardvívásban érte el. 1931-től 1937-ig mindkét fegyvernem magyar válogatottjában szerepelt. 1932-ben Los Angelesben a Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Piller György összeállítású, majd 1936-ban Berlinben a Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczy Imre összeállítású magyar csapat tagjaként olimpiai bajnoki címet nyert. Az egyéni versenyen 1932-ben bronzérmes, 1936-ban olimpiai bajnok lett. Hat Európa-bajnoki címe közül kettőt egyéni versenyen nyert. Annak ellenére, hogy jelentős nemzetközi versenyeken több egyéni bajnoki címet is nyert, az egyéni magyar bajnoki címet soha nem sikerült elnyernie. Zsidó származása miatt behívták munkaszolgálatosnak, és az őket szállító teherautó 1944. november 4-én éppen a Margit-hídon volt, amikor az felrobbant. 38 éves volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

113 éve

1913 – Megszületett Vivien Leigh, Oscar-díjas brit színésznő (Elfújta a szél, A vágy villamosa).

Darjeelingben, Indiában született. Eredeti nevén: Vivian Mary Hartley Az 1939-ben bemutatott, Margaret Mitchell azonos című regényéből készült "Elfújta a szél" hatalmas kasszasiker és minden idők legsikeresebb filmje volt 1965-ig. A Victor Fleming rendezte, David O. Selznick produkciójában készült költséges és látványos filmben Vivien Leigh játszotta Scarlett O'Hara szerepét, Clark Gable Rhett Butlert és Olivia de Havilland Melanie-t. Az amerikai polgárháború idején játszódó filmben a szentimentálisan feldolgozott szerelmi történetre helyeződött a hangsúly, Scarlett O'Hara sorsa könnyekig meghatotta a nézőket. Legismertebb filmjei: "Elfújta a szél", "Lady Hamilton", "A vágy villamosa", "Bolondok hajója". Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

107 éve

1919 – A pártok elfogadták az általános választójog elvét, és Huszár Károly miniszterelnökségével koalíciós kormányt alakítottak.

1901-ben tanítói oklevelet szerzett a szatmárnémeti tanítóképzőben, majd az Esztergom vármegyei Bajnán helyezkedett el. Itt került kapcsolatba a Katolikus Néppárttal, amelynek vezetői 1902-ben rábízták a "Néppárt" című lapjuk szerkesztését. 1903-tól vezető szerepet játszott a keresztényszocialista mozgalomban, 1908-ban a Katolikus Népszövetség központi szervezőtitkára lett. 1910-ben képviselői mandátumot szerzett a sárvári választókerületben a Katolikus Néppárt programjával. 1914-ben önkéntesként bevonult, majd 1917-18-ban az erdélyi hadsereg politikai és hírszerző osztályára került. Vallás- és közoktatásügyi miniszternek jelölték gróf Hadik János kormányában, de az "őszirózsás" forradalom győzelme miatt nem foglalhatta el hivatalát. 1918 őszén a Néppárt helyébe lépő Keresztényszocialista Párt megalakításában vett részt, majd a Tanácsköztársaság idején letartóztatták és betiltották a lapját. A budapesti gyűjtőfogházban túszként őrizték 5 hétig, majd kiszabadulása után Ausztriába menekült. A Tanácsköztársaság bukását követően József főherceg hívására hazatért, és 1919.08.05-én Friedrich István kormányának vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Közben Horthy Miklós ígéretet tett - az antant megbízásából Budapesten tárgyaló - G. R. Clerk brit diplomatának a terror megszüntetésére. Létrejött a magyar belpolitikai kompromisszum, amelynek eredményeként 1919.11.25-én az antant elismerte Huszár Károly koalíciós kormányát. Két fő feladata volt: az alkotmányosság helyreállítása (az államfő kérdésének megoldása, nemzetgyűlési választások rendezése) és a béketárgyalásokon való részvétel megszervezése. 1920. januárjában megtartották a választásokat, amelyből a Kisgazdapárt és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja került ki győztesen. Kompromisszum született az államfő ügyében: fennmaradt a királyság mint államforma, de az ország élére Horthy Miklós kormányzó személyében ideiglenes államfő került, mivel az antant és az utódállamok számára Habsburg nádor vagy kormányzó nem volt elfogadható. 1920.03.15-én, Horthy kormányzóvá választása után felmentették miniszterelnöki, valamint 1920. január óta betöltött munkaügyi és népjóléti miniszteri tisztségéből is. 1920-tól ismét a sárvári választókerületet képviselte a nemzetgyűlésben, majd 1927-től a képviselőházban. 1922-ben a nemzetgyűlés második, majd 1926-ig az első, 1927-28-ban a képviselőház első alelnöke volt. Szociálpolitikai, választójogi és a hadifoglyokkal kapcsolatos ügyekkel foglalkozott. Kezdeményezte és megszervezte az oroszországi magyar hadifoglyok hazahozatalát. 1928-ban kinevezték az Országos Társadalombiztosító Intézet elnökévé. 1934-ben vonult vissza a politikai és a közélettől. 1931-ben a pápától megkapta a Nagy Szent Gergely-rend nagykeresztjét a katolicizmus érdekében kifejtett tevékenységéért, 1936-ban a kormányzótól magyar királyi titkos tanácsosi címet kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

89 éve

1937 – Megszületett Csete György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas építészmérnök.

Fő művének tekinthető a honfoglalás 1100 évfordulójára Ópusztaszeren a Történelmi Emlékparkban 1991 és 1998 között készült épületei: Erdők temploma, Világmagyarság háza, Mamutfenyő-ház, valamint a debreceni Tégláskert református temploma, melyet 2005-ben szenteltek fel. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2012–2016), 1993-ban a Lechner Ödön Társaság alapítója. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

86 éve

1940 – Franklin Delano Rooseveltet harmadszor is az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választották.

1944-ben negyedszer is újraválasztották. Az Egyesült Államok 32. elnöke volt, aki külpolitikailag és belpolitikailag egyaránt nehéz időkben 12 éven át kormányzott. Ő volt az első, és egyben egyetlen elnök, aki négyszer jelöltette magát e legmagasabb tisztségre sikeresen. 1928-ban került a nyilvánosság elé, New York állam kormányzójaként, a gyermekbénulásban szenvedő, demokrata Roosevelt. 1932-ben választották először elnökké. 1933-ban "New Deal" (Új irány) programjával úrrá lett a világgazdasági válságon: jelentős állami hiteleket folyósított, intézkedéseket hozott a munkanélküliség csökkentésére, állami vállalatokat létesített, elektrifikálási programot hirdetett, valamint a szakszervezeteknek biztosította a szabad tevékenységet, bevezette az aranykivitel tilalmát. A diktatúrák elleni küzdelemben az Egyesült Államok az elszigetelődés helyett Nagy-Britannia és a Szovjetunió oldalán belépett a második világháborúba. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

85 éve

1941 – Megszületett Art Garfunkel amerikai popénekes és filmszínész.

Pályafutását Paul Simonnal kezdte 1955-ben. "Tom and Jerry" néven jelent meg első kislemezük, majd 1964-től Simon and Garfunkel néven szepeltek. 1970 óta filmezik és szólistaként készít lemezeket James Taylorral, Amy Granttel és Paul Simonnal is. Hatszor kapott Grammy-díjat. Filmjeiből: A huszonkettes csapdája, "Carnal Knowledge", lemezeiből: Diploma előtt (filmzene), "The Sounds of Silence", "Parsley, Sage, Rosemary and Thyme", "Bridge Over Troubled Water" (Simon and Garfunkel), "Angel Clare", "Fate for Breakfast", "Lefty" (szóló). Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

66 éve

1960 – A világon elsőként csuklósbuszt helyeztek üzembe Budapesten.

Olyan buszra volt szükség, ahol a vezető és az utasok egy légtérben vannak, de az eddigieknél több utast tudott szállítani. Ez lett a csuklósbusz. Németországban a Mercedes kísérletezett vele, de forgalomban még ki sem próbálták, amikor Magyarországon már utasokat kezdett szállítani egy csuklósbusz. A GA 12-00-ás rendszámú busz az azóta megszűnt budapesti 1-es vonalon közlekedett a Kelenföldi pályaudvar és a Dózsa György út között. 35 ezer kilométert futott, különösebb hiba nélkül. A BKV elődjének (Fővárosi Autóbusz Üzem) Autóbusz Főműhelyében három fiatal mérnök, Rózsa László, Lassú Gábor és Színi Béla készítette el az első járműveket. Egy levágott farú Ikarus 60-asból, egy, az első részétől megfosztott TR 5-ösből, valamint a Vörös Csillag Traktorgyár golyóskoszorús zsámolyából jött létre az ITC 600-as típusjelű csuklósbusz. A három mérnök a rajzasztali skicceket a főműhely falára másolta, a munkások ez alapján építették meg az első buszt. A műszaki egyetem mérnökei a falfirkák, a skiccek és a kész alkatrészek alapján készítették el a műhelyrajzot – jóval azután, hogy már futott az első busz. Az ITC 600-asból, népszerű nevén FAÜ-csuklósból 267 darabot gyártottak, de egyetlen egy sem maradt fenn belőle. Több mutatása

Teljes esemény 1

Érdekes Technika Magyar

58 éve

1968 – Richard Milhous Nixon győzött az Amerikai Egyesült Államokban az elnök- és kongresszusi választásokon.

Az Egyesült Államok 37. elnökeként legfőbb külpolitikai célja Kínával és a Szovjetunióval való megállapodás volt, miközben folyt a vietnami háború. 1972.02.21-én - az amerikai elnökök közül elsőként - a Kínai Népköztársaságban tett látogatást, ahol Mao Ce-tung kínai pártvezetővel az amerikai-kínai kapcsolatok normalizálásában egyezett meg. Három hónappal később Moszkvában aláírta a SALT-I-szerződést a hadászati fegyverek korlátozásáról, miközben parancsára a Vietkong szovjetek által támogatott utánpótlási vonalait bombázták. A második világháború óta ő volt az első amerikai elnök, aki a Szovjetunióba utazott. 1972.11.07-én az elnök- és kongresszusi választásokon újraválasztották. 1973.01.27-én a Párizsban megkötött fegyverszüneti megállapodás értelmében az amerikaiak vietnami beavatkozása véget ért, a háború azonban még nem. 1973 szeptemberében a republikánus Nixon belekeveredett a Watergate-botrányba, mivel előzőleg kijelentette, hogy a Fehér Háznak semmi köze nincs az ügyhöz. 1972.06.12-én Washingtonban a Watergate-irodaházban tetten értek öt férfit, amint a Demokrata Párt választási központjában lehallgató készülékeket szereltek fel. Az ügy kivizsgálása során kiderült, hogy a betörők kapcsolatban álltak a Nixon újraválasztását szervező bizottsággal, majd a Fehér Ház megpróbálta eltussolni a botrányt. Nixon végül bevallotta, hogy tudott az ügyről, így a republikánus frakció azt ajánlotta, hogy mondjon le. 1974.08.09-én egy televíziós beszédében bejelentette visszavonulását. Utóda az alelnök, Gerald Rudolph Ford lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

35 éve

1991 – Megtalálták a tisztázatlan körülmények között elhunyt Robert Maxwell brit sajtómágnás, lapkiadó holttestét.

Londonban bejelentették a 68 éves korában balesetet szenvedett Robert Maxwell (eredeti nevén: Ian Ludvik Hoch) brit sajtómágnás, lapkiadó - többek között a "Magyar Hírlap"és az "Esti Hírlap" kiadója - és filmproducer holttestének megtalálását. Spanyolország partjainál zuhant a vízbe "Lady Ghislaine" nevű yachtjának fedélzetéről. A hivatalos jelentés szerint a baleset oka rosszullét volt, de nemhivatalosan homály fedi halálát. Kárpátaljai zsidó családból származott, 1939-ben a nácik halálra ítélték, így Bejrúton keresztül Nagy-Britanniába emigrált. A második világháború után a brit Külügyminisztérium német osztályának munkatársaként a sajtó- és kiadványrészleg-vezetője volt. 1949-ben megalapította a "Pergamon Press" kiadóvállalatot. 1981-től a Mirror Group Newspapers Ltd. elnöke volt, a "The Daily Mirror", a "Daily Record", a "Sunday Mail", a "Sunday Mirror", a "The People", a "Sporting Life", a "Sporting Life Weekender", 1986-tól a "China Daily in Europe", 1987-től a "London Daily News", 1988-tól a "Moscow News" (a "Moszkovszkije Novosztyi" angol nyelvű mutációja), a "The European" című hetilap alapítója volt. 1989-ben megvásárolta a "Sphere Books" kiadót, 1990-től a "Magyar Hírlap" kiadója és résztulajdonosa, 1991-ben az "Esti Hírlap" kiadója lett, valamint megalapította a budapesti Maxwell Színes Nyomdát. Az 1960-as években a Munkáspárt képviselőjeként is tevékenykedett, valamint számos film társproducere volt. A "Maxwell-birodalom" kb. 250 vállalatot tudhatott a magáénak, örökösei nem tudták átlátni Robert Maxwell üzleti machinációit, a birodalom összeomlott, a csőd felé jutott. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt

31 éve

1995 – Made In Heaven címmel megjelent az a Queen album, amely részben már Freddie Mercury halála után készült.

A dalokat részben négy évvel korábban a Genfi-tó partján egy stúdióban rögzítették, az akkor már halálos beteg Freddie Mercuryval. Maga az album ötlete Mercurytól származott, ő találta ki, hogy utolsó erejével még további felvételeket fog készíteni. A halála előtt addig dolgozott, míg jártányi ereje volt. Viszonylag sok félkész dalkezdemény maradt fenn utána, ezeket a többiek fejezték be. Mivel az anyag nem tett ki egy egész albumot, addig be nem mutatott dalokat és a tagok szóló műveit is felhasználták. Az "utolsó pillanatban készült? dalok a You Don?t Fool Me, az A Winter?s Tale és a Mother Love. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Zene

421 éve

1605 – Letartóztatták az angol parlament épülete és az I. Jakab király elleni "lőpor-összeesküvés" vezetőjét és egyik tagját.

Guy Fawkes-ot és Thomas Wintert, tartóztatták le. Az angol katolikusok összeesküvése meghiúsult. Céljuk az angol katolikusok felkelésének megszervezése, a parlament épületének levegőbe röpítése és I. Jakab angol király meggyilkolása volt. A merénylethez pénzeszközöket III. Fülöp spanyol király bocsátott az összeesküvők rendelkezésére. A per során ezt titokban tartották, I. Jakab csak a tettesek vallási indokokkal magyarázható cselekedeteit hozta nyilvánosságra. Az összeesküvőket 1606-ban kivégezték. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

111 éve

1915 – Meghalt Újházi Ede színész, komikus, az Újházi tyúkleves névadója.

A leves a Gundel elődjéből, a Wampeticsből származik, ahol a neves színés kedvére elkészítették a levest. Újházi Ede látogatásai során elbeszélte, hogy ő az érett tyúkdarabokkal, aprólékokkal, jóféle fehér húsdarabkákkal, tésztával és megfelelő zöldséggel párolt leves kedvelője. Többször elkészítették, és további utasításokat adott, így alakult, finomodott a recept. Nagy Endre leírása szerint: "Vén kakasok kellettek ehhez a leveshez, amelyeknek megkeményedett izmaiba szerelmi viharok íze-sava gyülemlett össze. Három napig egyfolytában kellett főniük, amíg belemálltak a levesbe és eggyé főttek a zöldséggel, főként a legendás jelentőségű zellerrel. Különösen vigyázott, hogy el ne kallódjanak a kakasok taréjai és egyéb megkülönböztető szervei, amelyeknek átazonosuló képességében babonásan hitt. Megkülönböztető figyelmének jele volt, ha valakit egy-egy ilyen részlettel megkínált. Egy ilyen tányér leves a beteget talpra állítja, s az egészségest viruló ifjúvá teszi.” Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Magyar Színház

110 éve

1916 – A Német Birodalom és Ausztria-Magyarország kikiáltotta a független Lengyel Királyságot.

A kikiáltás azután történt meg, miután a a Német Birodalom és Ausztria-Magyarország meghódította Lengyelország orosz közigazgatás alatt álló területeit. A Lengyel Királyság német közigazgatás alatt maradt. Mindenekelőtt katonai okai voltak az önálló lengyel állam létrehozásának, mivel így a Német Birodalom és Ausztria-Magyarország oldalán Oroszország ellen harcolhatott. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

89 éve

1937 – Adolf Hitler ismertette a német területi kérdések megoldásának tervét, az úgynevezett "Hossbach-protokollt".

A Wehrmacht főparancsnokai előtt a külügyminiszter és a hadügyminiszter jelenlétében ismertette a tervet. 1943 és 1945 közötti időszakot jelölte meg a német háborús terv - az "élettér" erőszakos megteremtése - végső határidejének. Első célként Ausztria Németországhoz csatolását, valamint Csehszlovákia szétzúzását jelölte meg. A hadsereg és a külügyminisztérium egyes vezetői ellenezték a tervet. Friedrich Hossbach ezredes, Hitler szárnysegédje, a megbeszélésről feljegyzést készített, amely később - a háborús főbűnösök nürnbergi perén - döntő fontosságú dokumentummá vált. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

63 éve

1963 – Megszületett Tatum O'Neal amerikai színésznő, aki 10 évesen kapott Oscar-díjat, ezzel ő a legfiatalabb, aki ilyen díjat kapott.

Los Angelesben született, édesapja Ryan O’Neal, színész, édesanyja pedig Joanna Moore színésznő. Édesapja második felesége Leigh Taylor-Young színésznő, harmadik felesége pedig Farrah Fawcett színésznő. Édesapja mellett a Paper Moon című filmben szerepelt 10 évesen, a szerepért kapta a a Best Supporting Actress kategória Oscar-díját, és Golden Globe díjat az Év felfedezetje kategóriában.Édesapján kívül olyan színészekkel játszott együtt, mint Walter Matthau, Christopher Plummer, Anthony Hopkins oldalán, Richard Burton. A '70-es években Michael Jackson barátnője volt, majd a teniszező John McEnroe felesége, akinek 3 gyermeket szült. Tatum droghasználata miatt a gyerekeket elvették tőle, illegális kábítószerhasználatért elítélték, majd 2,5 évet töltött drogelvonó kúrán. Édesapjával is megromlott a kapcsolata, amit végül igyekeztek helyreállítani. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

62 éve

1964 – Meghalt Chorin Ferenc gyár- és bányatulajdonos, a Horthy-rendszer egyik legbefolyásosabb üzletembere.

Jómódú zsidó származású magyar családba született Budapesten. 1901-ben jogi doktori, 1904-ben ügyvédi végzettséget szerzett. 1919-ben megkeresztelkedett. 1928-tól 1942-ig a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke volt. 1925-ben ő alapította meg a Munkaadó Központot, melynek első elnöki pozícióját is ő látta el. 1927-ben a felsőház tagja lett. Az 1944 márciusában bekövetkező német megszállás után vagyonát kénytelen volt átadni a németeknek, melynek fejében a Gestapo közreműködésével elhagyhatta Magyarországot. A második világháború után anyagilag segítette a Portugáliában élő, hatalmát és egzisztenciáját vesztett Horthy Miklós kormányzót. 1947-ben New York-ban telepedett le, ahol számos üzleti vállalkozást alapított, emellett a Magyar Nemzeti Bizottmány társelnöki pozícióját is ellátta. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Magyar

34 éve

1992 – Meghalt Élő Árpád Imre amerikai sakkozó, sportvezető, fizikus, aki létrehozta a sakkozók teljesítményét mérő rendszert.

Más néven: Arpad Emrick Elo vagy Arpad Elo. Veszprém megyében született, Egyházaskeszőn. Kidolgozta a sakkozói teljesítményt számszerűen értékelő Élő-pontszámok rendszerét. A rendszert az 1960-as években az Egyesült Államokban kezdték alkalmazni, majd 1970-ben a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) is bevezette. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport Magyar