Ma Helén névnapja van

Történelem kategória

82 éve

1944 – Megjelentek a Life magazinban Robert Capa magyar fotós képei a normandiai partraszállásról.

Capa volt az egyetlen fotós, aki 1944. június 6-án hajnalban, a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. Délután 2 óráig 6 tekercs filmet fotózott el, majd az első kórházhajóval visszatért Portsmouth-ba, a filmtekercseket bevitte a Life magazin londoni irodájába, és fáradtan lefeküdt aludni. A laborban az asszisztens, az akkor 15 éves Larry Burrows (aki később maga is hadifotós lett) annyira kiváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a képek. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, sok felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotó megsemmisült, a megmaradtak is elmosódottak lettek. Mindazonáltal a Life magazin június 19-én közölt 10 képet "slightly out of focus" (enyhén életlen) magyarázkodó képaláírással. Az eset annyira felbosszantotta Capa-t, hogy később ezt, a "Kissé elmosódva" címet adta önéletírásának is. Több mutatása

Teljes esemény 1

1944. 06. 19. Történelem Érdekes

863 éve

1163 – III. István magyar király Székesfehérvár mellett döntő győzelmet aratott nagybátyja, IV. István felett.

III. Istvánt száműzött nagybátyja, István herceg (a későbbi IV. István) I. Manuél bizánci császár támogatásával elűzte, így a király Ausztriába menekült. A Bizánci Birodalomtól túlságosan is függő (IV.) László helyett a főurak bátyját, II. Lászlót ismerték el királynak, ő azonban már 1163. januárjában meghalt. Júniusban IV. István döntő vereséget szenvedett, menekülés közben fogságba esett, de III. István szabadon bocsátotta. 1163. őszén megkötötte I. Manuéllal a belgrádi egyezményt, amelyben a bizánci császár Magyarország törvényes uralkodójának ismerte el, valamint a dalmát, horvát és szerémségi területek fejében megvonta további támogatását IV. Istvántól. III. István nem adta át a területeket, így 1164-ben és 1165-ben beavatkozott IV. István oldalán, aki Magyarországot ajánlotta fel neki hűbérül. A Bizánci Birodalom végül 1165-ben bekebelezte Horvátországot, Dalmáciát, a Szerémséget és Boszniát is, sőt Zimonyt is elfoglalta IV. István áprilisban bekövetkezett hirtelen halála után. Több mutatása

Teljes esemény 0

1163. 06. 19. Történelem Magyar

13 éve

2013 – Meghalt Horn Gyula politikus, miniszterelnök, aki 1989-ben megnyitotta a határt a keletnémet menekültek számára nyugat felé.

Politikus, közgazdász, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere, 1994 és 1998 között a harmadik magyar köztársaság harmadik miniszterelnöke volt.1948-tól műszerész tanuló, 1949-ben szakérettségizett. 1950-től a Rosztovi Pénzgazdasági Főiskolán tanult és szerzett diplomát. Oroszul, angolul, szerbül, horvátul és bolgárul beszélt. 1954 és 1958 között a Pénzügyminisztérium előadója volt. A Külügyminisztériumban dolgozott 1959-től 1990-ig, ezalatt Szófiában és Belgrádban volt diplomata. 1969-től az MSZMP KB Külügyi Osztályán dolgozott, 1985-től külügyi államtitkár, 1989-től külügyminiszter volt. 1989. 10. 08-án az MSZMP rendkívüli kongresszusán Nyers Rezsővel, Pozsgay Imrével és Németh Miklóssal új pártot hoztak létre Magyar Szocialista Párt néven, amely meghirdette a lenini pártrendszer és a pártállam megszüntetését a reformkommunista és szociáldemokrata elvek szerint. Az MSZP megalakulásától 1998-ig az országos elnökség tagja, 1990. és 1998. között az MSZP elnöke, 1996-tól a Szocialista Internacionálé alelnöke, 1990-től országgyűlési képviselő, 1993-ig a parlament külügyi bizottságának elnöke, 1994-től 1998-ig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt. A stockholmi SIPRI igazgató tanácsának, valamint 1991-től az európai tiszteleti szenátusnak a tagja, 2000-től az Európai Unió Konzultatív testületének tagja volt. Aachenben 1990-ben Károly-díjat kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

2013. 06. 19. Meghalt Történelem Magyar

223 éve

1803 – Megszületett Asbóth Lajos honvéd ezredes, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

1849. január 15-étől Debrecen katonai parancsnoka, majd január 26-ától alezredesként a szerveződő 12. (tartalék) hadosztály parancsnoka volt. Hadosztályával részt vett a tavaszi hadjáratban. Érdemeket szerzett a császári hadsereg megtévesztését célzó hadműveletekben, ezért április 18-án ezredessé léptették elő és megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Buda ostromában, mint a II. hadtest egy hadosztályának parancsnoka, majd a II. hadtest parancsnoka vett részt. Az 1849. júniusi Vág melletti hadműveletekben, majd a peredi csatában a II. hadtest kiválóan szerepelt, azonban Asbóth nem a parancsok szerint irányította hadtestét, ezért Görgei leváltotta a hadtest éléről. Július 19-étől a tartalék hadtest egy hadosztálya, majd a tervezett tartalék hadtest parancsnoka lett. A fegyverletétel után halálra ítélték, majd az ítéletet 18 évi várfogságra változtatták. 1856-ban kapott kegyelmet. Részt vett a szabadságharc utáni függetlenségi szervezkedésekben. 1862-ben megírta emlékiratait, majd 1867-ben az amerikai polgárháború történetét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1803. 06. 20. Született Történelem Magyar