Ma Ede névnapja van

Technika kategória

393 éve

1633 – Galileo Galilei olasz csillagász visszavonta állítását, miszerint a Föld kering a Nap körül.

Rómában, hű katolikusként az inkvizíciós bíróság előtt vonta vissza nézeteit a kopernikuszi tanokról. 1616. 02. 22-én az egyház - mivel veszélyeztetve érezte hatalmát - elutasította a természettudományt. V. Pál pápa felszólította Galileo Galileit, aki matematikus, filozófus és csillagász volt, hogy ismerje el, tudományos nézetei tévesek. Galilei heliocentrikus (Napközpontú) világképe - amely szerint a Föld mozog a Nap körül, vagyis a Föld nem lehet a világegyetem középpontja - szükségesnek tartotta, hogy a Bibliát a természettudomány által bebizonyított tényekkel magyarázzák. A Szentszék eretneknek és dogmatikai tévedésnek tartotta ezt a nézetet, mivel az eddigi vallási világképet is megkérdőjelezte, így hatalmi pozícióját veszélybe sodorta. Galilei ezek után visszavonultan folytatta kutatásait. 1632. februárjában megjelent korszakalkotó munkája "Dialógus a két világrendszerről" címmel, amelyben párbeszéd formájában, közérthetően védte meg a kopernikuszi világképet. Már 1632. augusztusában betiltotta az inkvizíció a könyvet, pert indított Galilei ellen és villájában házi őrizetbe vették. Több mutatása

Teljes esemény 0

1633. 06. 22. Történelem Tudomány Technika

152 éve

1874 – Megindult a fogaskerekű vasút a Városmajortól a Svábhegyig.

A budapesti 2,8 kilométer hosszú vasút abban az időben a harmadik ilyen jellegű tömegközlekedési eszköz volt a világon. A vonalat 1890-ben hosszabbították meg a Széchenyi-hegyig: az azóta már 3,7 kilométer hosszú vasutat 1929-ben villamosították. 1973. augusztusában vonalát teljes egészében felújították. Több mutatása

Teljes esemény 0

1874. 06. 23. Történelem Érdekes Technika Magyar

114 éve

1912 – Megszületett Alan Mathison Turing, brit matematikus, a modern számítógép-tudomány egyik atyja.

Nagy hatással volt az algoritmus és a számítógépes adatfeldolgozás kidolgozására. A II. világháborúban sorsdöntő szerepe volt a német titkos kódok feltörésében. 41 éves korában homoszexualitása miatti üldöztetés következtében - máig tisztázatlan körülmények között -, valószínűleg öngyilkos lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1912. 06. 23. Született Tudomány Technika

160 éve

1866 – Budán meghalt Clark Ádám skót mérnök, a Lánchíd építésvezetője, a budai Váralagút tervezője.

A Széchenyi Lánchíd volt az első állandó híd Buda és Pest között. A híd és az alagút közötti tér őrzi a nevét, itt található a nulla kilóméterkőnek nevezett szobor, az úthálózat központja, ahonnan a magyarországi útak távolságait mérik. A Lánchíd tervezője, William Clark csak névrokona. Több mutatása

Teljes esemény 0

1866. 06. 23. Meghalt Alkotás Technika

46 éve

1980 – Meghalt Tokuji Hayakawa, a mechanikus töltőceruza feltalálója.

Az "Ever-Sharp Pencil", azaz a "Mindig Hegyes Ceruza" feltalálója, Tokuji Hayakawa egy fémipari üzlet tulajdonosa volt Tokióban. Abban az időben már forgalomban volt egy szintén mechanikus töltőceruza, de az celluloidból készült, nem igazán állt kézre, és mindennapi használatra túl törékeny is volt. Ezzel szemben Hayakawa ceruzájának nikkelborítása volt, kényelmesen használható és tartós darab, hamar népszerűvé vált. Hayakawa cége 1942-ben terjeszkedni kezdett, neve Hayakawa Electric Industry Co. lett, amelyet 1970. óta Sharp Corporation néven ismerünk. Több mutatása

Teljes esemény 0

1980. 06. 24. Meghalt Technika