Sport kategória
39
éve
34
éve
1992 – Befejeződött a huszonötödik újkori Nyári Olimpia Barcelonában.
Spanyolországba már 171 országból érkezett több mint tízezer sportoló, köszönhetően annak, hogy a szocialista blokk felbomlása után több új állam is megalakult. Barcelonában a magyarok ismét 11 aranyérmet, valamint 12 ezüst és 7 bronzémet szereztek, ezzel azonban csak a nyolcadik helyre kerültek az éremtáblázaton. Emiatt azonban igazán senki nem bánkódott, egy egész ország ünnepelte az új bajnokokat.Az uszodát szinte kisajátították a magyar versenyzők: Egerszegi Krisztina beváltotta a hozzá fűzött reményeket és megnyerte a 100 és a 200 méteres hátúszószám mellett a 400 méteres vegyesúszást is; Darnyi Tamás pedig, ahogyan Szöulban, megint duplázott, a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban is bajnok lett. A moszkvai játékokhoz hasonlóan ismét felállhatott két magyar bírkózó a dobogó tetejére: Farkas Péter és Repka Attila. Itt lett bajnok Ónódi Henrietta tornász, Kovács Antal cselgáncsozó, Szabó Bence kardvívó, valamint a női kajak négyes 500 méteren. Több mutatása
78
éve
1948 – Megszületett Gerevich Pál világbajnok vívó, vívóedző.
A magyar kardcsapattal kétszeres olimpiai bronzérmes, négyszeres világbajnok, 1977-ben egyéni világbajnok, többszörös magyar bajnok. Magyarország legeredményesebb vívócsaládjában született. Apja a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár. Édesanyja, Bogen Erna olimpiai bronzérmes tőrvívó, nagyapja, Bogen Albert olimpiai ezüstérmes kardvívó volt. Bátyja, Gerevich György is vívó, majd a Vasas vívóedzője volt. Több mutatása
40
éve
1986 – Először rendeztek világbajnoki Forma 1-es futamot a Hungaroringen.
A versenyt Mogyoródon, a frissen megépült Hungaroring versenypályán tartották. Az első Magyar Nagydíj pole pozícióját Ayrton Senna szerezte meg a Lotus-Renault-val, a második helyről honfitársa, Nelson Piquet indulhatott, míg a második sorba a világbajnoki pontversenyt vezető Nigel Mansell és Alain Prost sorakozott fel. A két brazil végig küzdött egymással, végül Piquet-nek sikerült Sennát maga mögött hagynia. A győztes Nelson Piquet volt, a Williams Honda Turbo csapat tagja. Több mutatása
112
éve
29
éve
1997 – Elhangzott Palik László ismertté vált mondása "Hova tűnt Damon Hill???".
Palik László a Magyar Nagydíjat közvetítette a Hungaroringről, amikor Damon Hill a verseny befejezése előtt nem sokkal kénytelen volt lelassítani, mert meghibásodott a gázadagoló az Arrows-Yamahájában. Ezzel Jacques Villeneuve megszerezte a Williams 101. futamgyőzelmét. Több mutatása
94
éve
1932 – Megszületett Bilek István nemzetközi sakknagymester, sakkolimpikon, háromszoros magyar bajnok, mesteredző és szakíró.
Kétszeres ezüst és bronzérmes sakkolimpikon, háromszoros magyar bajnok (1963, 1965, 1970).
73
éve
46
éve
1980 – Megszületett Steinmetz Ádám olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, politikus, országgyűlési képviselő.
Édesapja Steinmetz János olimpiai bronzérmes vízilabdázó. Édesanyja Varga Mária kosárlabdázó. A kétszeres olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás vízilabdázó öccse. Több mutatása
41
éve