Sport kategória
46
éve
35
éve
37
éve
1989 – Megszületett Jules Bianchi francia autóversenyző, Formula–1-es pilóta.
Autóversenyzői családból származott, alsóbb kategóriákban többször szerzett bajnoki címet. A Ferrari 2011-ben szerződtette tesztpilótának a Formula-1-be. 2015-ben versenybalesetet követő 9 hónapnyi kóma után halt meg. Több mutatása
18
éve
2008 – Véletlen folytán Heikki Kovalainen finn autóversenyző a Hungaroringen megszerezte egyetlen F1 futamgyőzelmét.
A szinte végig első helyen autózó Felipe Massa Ferrarija három körrel a leintés előtt meghibásodott, így a brazilnak vezető helyről kellett kiállnia. A győzelem pedig Heikki Kovalainen ölébe hullott - az akkor a McLaren-Mercedes színeiben versenyző finn pályafutása egyetlen futamelsőségét aratta a Forma-1-ben. Több mutatása
100
éve
1926 – Budapesten megszületett Kóczián József 11-szeres bajnok asztaliteniszező.
A testvére, Kóczián Éva szintén asztaliteniszezett. Pályafutását 1943-ban kezdte. A BTK, a BFTK, az OSC, az Elida SC, a BSE, a Dózsa, a Budapesti Lendület, majd a Petőfi játékosa volt. Csapatban kétszer és párosban világbajnoki címet szerzett. Csapatban háromszor, párosban és egyéniben vb-ezüstérmet, Vegyes párosban háromszor, egyesben, párosban és csapatban vb-bronzérmet nyert. 1957 óta Stockholmban él, 1970-ben nyugdíjba vonult. Több mutatása
76
éve
1950 – Miskolcon megszületett Jónyer István asztaliteniszező 34-szeres bajnok, 328-szoros válogatott.
Jónyer István 1963-tól a Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Köre, 1970-től 1984-ig a Budapesti Spartacus versenyzője volt. Egy évig Olaszországban, négy évig Ausztriában játszott. Párosban kétszeres, egyesben és csapatban is világbajnoki címet szerzett, párosban kétszer vb-ezüstérmet, csapatban vb-bronzérmet nyert. Csapatban négyszeres Európa-bajnok volt, egyesben kétszer, csapatban és párosban is Eb-ezüstérmet szerzett. Eb-bronzérmet nyert párosban kétszer, valamint vegyes párosban és csapatban is. 1989 óta a MASZ utánpótlásbizottságának vezetője, a Sportsegély soros elnöke. Dolgozott a Favorit Cipész Ktsz-nél, a Gyorszolgálati Szövetkezetnél és a Kertészeti Egyetemen, jelenleg elnökhelyettese a Budai Mérnöki Kisszövetkezetnek. Több mutatása
30
éve
1996 – Befejeződött a huszonhatodik újkori Nyári Olimpia Atlantában.
Az Atlantai Olimpia elsősorban arról nevezetes, hogy a NOB mind a 197 tagországa részt vett a játékokon. A magyar sportolóktól a korábbi sikerek alapján mindenki kicsit jobb teljesítményt várt, és sokan szinte már elégedetlenek voltak, pedig itt is született 7 arany, 4 ezüst és 10 bronzérem. A hét aranyból hármat úszók szereztek: Egerszegi Krisztina újra nyert 200 méteres hátúszásban, Rózsa Norbert a 200 méteres mellúszószámban utasította maga mögé a mezőnyt, a meglepetésember pedig Czene Attila volt, aki a szélső pályán győzött le mindenkit a 200 méteres vegyesúszószámban. (Kovács Ágnes ezen az olimpián már megvillantotta tehetségét: 200 méteres mellúszásban bronzérmet szerzett.) Két további "víziaranyat" a hajósok szereztek: Kőbán Rita kajakozó az 500 méteres számban egyéniben, ugyanezen a távon a kenus Horváth Csaba és Kolonics György párosban lett bajnok. A későbbi profi ökölvívó, Kovács "Kokó" István itt szerezte meg olimpiai bajnoki címét, Kiss Balázs kalapácsvető pedig a magyar nehézatléták jóhírét öregbítette. Több mutatása
97
éve
81
éve
1945 – Megszületett Giczy Csaba olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok kajakozó.
Németországban született. 1965-től 1978-ig szerepelt a magyar válogatottban. A jelentősebb nemzetközi versenyeken összesen tizennégy érmet, köztük három világbajnoki és egy Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. 1978-ban a budapesti Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán üzemmérnöki, 1983-ban a Testnevelési Főiskolán kajak?kenu szakedzői oklevelet szerzett. 1982-től 1991-ig a Tungsram SC kajak?kenu edzője, majd az Újpest KSC szakosztályvezetője és edzője lett. Felesége, Zakariás Mária olimpiai bronzérmes kajakozó. Világbajnok 1971, Belgrád, 4×500 m váltó 1973, Tampere, négyes, 1000 méter 1973, Tampere, négyes 10 000 méter Olimpia 2. helyezett - 1968, Mexikóváros, kettes, 1000 méter 3. helyezett - 1968, Mexikóváros, négyes, 1000 méter 8. helyezett - 1976, Montreal, négyes 1000 méter Több mutatása
74
éve