Sport kategória
47
éve
114
éve
1912 – Befejeződött az ötödik újkori Nyári Olimpia Stockholmban.
A Svédországban rendezett újkori Olimpia volt az első, amely igazán korszerű és újításokban gazdag volt, így az addigiak közül a legsikeresebb is lett. Stockholmban használtak először villanyárammal működő időmérőket is a versenyek során, és itt rendeztek először az Olimpián belül szellemi-művészeti versenyt is. 29 ország sportolói 13 sportágban, összesen 102 számban versenyeztek, a 2490 férfi résztvevő mellett itt már 57 sportolónő indult. Ezen az Olimpián történt, hogy maratoni futás közben hőguta miatt elhunyt az egyik portugál versenyző, ezután a NOB tiltása értelmében nem lehetett hosszútávú futóversenyeket rendezni a déli órákban. A 120 fős magyar delegáció az előző Olimpiához hasonlóan itt is három aranyérmet nyert. Csakúgy mint Londonban, Dr. Fuchs Jenő egyéniben és a kardvívócsapattal is a dobogó legfelső fokára állhatott, a harmadik magyar aranyat Stockholmban a hadipuskás versenyszámban Prokopp Sándor szerezte. Több mutatása
137
éve
1889 – Megszületett Wittmann Viktor gépészmérnök, pilóta, aki több magassági és távrepülési csúcsot is tartott.
1911-ben a Magyar Géprepülők Szövetsége vezetőségi taggá választotta, az akkor 22 éves Wittmannt. Karinthy Frigyes barátja volt, akit rendszeresen elvitt magával repülni. 25 évesen bemutató közben bekövetkezett balesetben halt meg. Több mutatása
81
éve
50
éve
145
éve
96
éve
1930 – Megszületett Madonna Buder sportolónő, a legidősebb ember, aki teljesítette az Ironman Triatlont.
23 évesen lett apáca, azonban 1970-ben kilépett a rendből és 38 társával együtt megalapították a független Sisters for Christian Community közösséget.48 évesen kezdett el sportolni. 52 évesen vett részt először triatlonon, 55 éves kora óta vesz részt ironmanbajnokságokon.2005-ben, 75 évesen Hawaii Ironman versenyen állította be a rekordot először: a legidősebb nő, aki valaha teljesítette a megmérettetést. 16 óra alatt jutott el a célba. Egy évvel később megismételte a sikert, 16 óra és 54 perccel.2008. augusztus 24-én csak percekkel csúszott le, hogy be tudta volna fejezni a kanadai Pentictonban rendezett ironman versenyt. (17 óra a limit) 2009. augusztus 30-án, 79 évesen 16 óra és 54 perccel sikeresen teljesítette a kihívást. Több mutatása
38
éve
1988 – Meghalt Elek Ilona kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok tőrvívó.
Asszonynevein: Schacherer Károlyné, majd Hepp Lászlóné; becenevén: CsibiKétszeres olimpiai bajnok (1936, 1948), hatszoros világbajnok magyar tőrvívó. Testvére: Elek Margitvilágbajnok tőrvívó. Több mutatása
34
éve
1992 – Megkezdődött a huszonötödik újkori Nyári Olimpia Barcelonában.
Spanyolországba már 171 országból érkezett több mint tízezer sportoló, köszönhetően annak, hogy a szocialista blokk felbomlása után több új állam is megalakult. Barcelonában a magyarok ismét 11 aranyérmet, valamint 12 ezüst és 7 bronzémet szereztek, ezzel azonban csak a nyolcadik helyre kerültek az éremtáblázaton. Emiatt azonban igazán senki nem bánkódott, egy egész ország ünnepelte az új bajnokokat.Az uszodát szinte kisajátították a magyar versenyzők: Egerszegi Krisztina beváltotta a hozzá fűzött reményeket és megnyerte a 100 és a 200 méteres hátúszószám mellett a 400 méteres vegyesúszást is; Darnyi Tamás pedig, ahogyan Szöulban, megint duplázott, a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban is bajnok lett. A moszkvai játékokhoz hasonlóan ismét felállhatott két magyar bírkózó a dobogó tetejére: Farkas Péter és Repka Attila. Itt lett bajnok Ónódi Henrietta tornász, Kovács Antal cselgáncsozó, Szabó Bence kardvívó, valamint a női kajak négyes 500 méteren. Több mutatása
8
éve