★ Kiemelt esemény
Július 22.
132
éve
80
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1946 – Megszületett Danny Glover amerikai színész (Halálos fegyver).
570
éve
1456 – A nándorfehérvári diadal, ahol a Hunyadi János serege legyőzte a törököket.
1456. július 4. és 21. között a keresztények hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 21-22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket. A győzelemben kiemelkedő szerepe volt Kapisztrán (Capistrano) János szerzetes által gyűjtött kereszteseknek, akik Hunyadi határozott utasítása ellenére a Száva folyón átevezve oldalba támadták az ostromló török sereget. A beállt zűrzavart felismerve támadt a ki a várból Hunyadi.A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. Több mutatása
128
éve
1898 – Megszületett Alexander Calder amerikai képzőművész, szobrász, aki kinetikus szobrokat és 3D rajzokat készített drótból.
Más forrás szerint a születési dátuma 1898. augusztus 22. Munkásságával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a mozgás a képzőművészetekben is megjelenjen. A légmobilok (mobiles) egyensúlyba állított vagy függesztett szobrok, amik érintésre vagy szél hatására mozgásba lendülnek. Stabiloknak, stabil szobroknak Calder monumentális, mozdulatlan acél szobrait nevezik. Calderhez fűződnek az első drótszobrok, drótból készített három dimenziós rajzok, illetve szintén részben drótokból készítette el híres játékát, a Calder Cirkuszt. Több mutatása
128
éve
125
éve
115
éve
1911 – Nagyváradon megszületett Muráti Lili színésznő, az 1930-as, 1940-es évek filmbálványa.
Születési évszáma bizonytalan. Teljes neve: Muráti Teodóra Aurélia. 1945-ben férjével, Vaszary Jánossal Spanyolországban telepedtek le. Pályáját 16 évesen Zilahy Lajos Tűzmadárjában kezdte Budapesten. Magyarországi pályafutásának emlékezetes darabjai a Csúnya lány, az Ez történt Budapesten című filmek. A művésznő 1947-ben Spanyolországban telepedett le, ahol saját színtársulatot alapított.Életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitűntetést kapta. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Bächer Mihály kétszeres Liszt Ferenc-díjas zongoraművész.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, érdemes művész. Fia Bächer Iván író, újságíró.
92
éve
1934 – Megszületett Louise Fletcher amerikai színésznő, aki egyetlen alakításért kapta meg az Oscar-, a Golden Globe-, és a BAFTA-díjat (Száll a kakukk fészkére).
Teljes nevén: Estelle Louise Fletcher. A Száll a kakukk fészkére című filmben játszott nővér szerep Hollywood egyik legnagyobb gonoszkaraktere. Több mutatása
82
éve
80
éve
79
éve
1947 – Megszületett Don Henley, hétszeres Grammy-díjas amerikai zenész, az Eagles alapító tagja, majd szólóénekes.
Teljes nevén: Donald Hugh „Don” Henley. Énekes, zeneszerző és dobos. Az Eagles 1971 szeptemberében alakult meg, első albumukat, melyben a Take it Easy című sikerük is elhangzott, 1972-ben adták ki. A zenekar pályája során többnyire Henley volt a társszerzője (általában Frey mellett) a zenekar jól ismert dalainak, például a Desperado-nak. Ő volt a szólóénekes a zenekar számos népszerű dalában, például a „Desperado”, a „Witchy Woman”, a „Best of My Love”, a „One of These Nights”, a „Hotel California”, a „The Long Run”, a „Life in the Fast Lane” és a „Wasted Time” dalokban. Az Eagles felbomlása után Henley termékeny szólókarrierbe fogott; a zenekar korábbi tagjai közül az ő pályafutása volt üzletileg a legsikeresebb. Több mutatása
77
éve
1949 – Megszületett Alan Menken, Oscar-díjas amerikai zeneszerző, aki több Disney-rajzfilm zenéjét írta.
Amikor a Lehmann-Engel-Musical-Színházban dolgozott, kifejlesztett egy módszert a musicalek áthangszerelésére. Színházi musical műveket is ír. Több mutatása
52
éve
1974 – Megszületett Cserna Ildikó, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tanár, a Magyar Állami Operaház magánénekese.
Teljes nevén: Cserna Ildikó Katalin. ArtisJus-díjas
47
éve
1979 – Meghalt Kocsis Sándor futballista, a legendás Aranycsapat jobb-összekötője.
Kocsis "Kocka" Sándor 18 évesen a Fradiban kezdte pályafutását, 1950. és 1956. között pedig, az Aranycsapat tagjaként a Budapesti Honvédhoz igazolt. 1948. és 1956. között 68 alkalommal játszott válogatott mérkőzést, melyek során 75 gólt rúgott, és hat bajnoki címet szerzett. 1951-ben, 1952-ben és 1954-ben ő volt a magyar bajnokság legeredményesebb játékosa, és bár a svájci világbajnokságon 1954-ben a magyar válogatott csak ezüstérmes lett, a gólkirály 11 góllal mégis Kocka volt. 1956-ban Kocsis - sok más Aranycsapat-taghoz hasonlóan - emigrált, rövid svájci kitérő után Barcelonában telepedett le, és az FC Barcelona tagjaként még számos sportsikert ért el. 1979-ben bekövetkezett haláláig a katalán fővárosban élt, Magyarországra nem tért vissza. Hamvait 2012-ben hazahozták. A budapesti Szent István-bazilika kriptájában történő ünnepélyes újratemetését az Aranycsapat Alapítvány elnöke, Kű Lajos szervezte meg. 2012. szeptember 21-én délután, születésének 83. évfordulóján gyászszertartás keretében helyezték földi maradványait örök nyugalomra. Több mutatása
40
éve
1986 – Megszületett Nemes Márton festőművész, aki a 2024-es Velencei Biennálén Magyarországot képviseli.
Magyarország mellett Londonban és New Yorkban is él. Vibráló neon színeiről és áttört, többrétegű festménytábláiról ismert. Alkotásaiban gyakran használ a festészeten túlmutató anyagokat, például egyik installációjában ventillátorokra festett, a levegőmozgást társítva a színekhez és formákhoz. Több mutatása
177
éve
1849 – Megszületett Emma Lazarus amerikai költőnő, akinek versét a New York-i szabadságszobor talapzatába vésték.
A judaizmus szószólója. Legismertebb műve a "New Colossus", ezt vésétk a Szabadásgszobor talapzatába.
156
éve
1870 – Meghalt Josef Strauss, osztrák zeneszerző, karmester, hegedűművész.
ifj. Johann Strauss és Eduard Strauss testvére.
136
éve
1890 – Megszületett Rose Kennedy amerikai szerző, a politikában kiemelkedő Kennedy család matriarchája.
1974-ben megírta önéletrajzát "Times to Remember" címmel.
131
éve
130
éve
1896 – Megszületett Lábass Juci színésznő.
Látható a Föld rabjai című 1917-es némafilmben.
118
éve
1908 – Megszületett Amy Vanderbilt amerikai etikett szakértő.
1952-ben jelent meg az "Amy Vanderbilt's Complete Book of Etiquette" című könyve.
111
éve
1915 – Meghalt Sir Sandford Fleming skót-kanadai mérnök, feltaláló, aki létrehozta az időzónákat.
Skóciában született, majd 18 évesen migrált Kanadába, ahol vasútmérnökként dolgozott az első Kanadát átszelő vasútvonalon. Itt találta szükségesnek az egységes időmérés bevezetését, mivel addig mindenhol helyben mérték az időt a nap járása szerint, de ez a vasúti menetrend létrehozásához nem volt használható. A világot 24 időzónára osztotta és a szélességi körök kezdetéhez igazítva Greenwichbe tette az időzónák kezdetét, a GMT (Grenweech Mean Time) létrehozásával.Ő tervezte Kanada első postabélyegét 1851-ben, amin a Kanada nemzeti állata, egy hód volt látható. Nyugdíjas éveiben tudományos munkával és írással foglalkozott, tudományos intézetet hozott létre. 1897-ben Viktória Királynő lovaggá avatta. Több mutatása
80
éve
78
éve
1948 – Megszületett Bokor József villamosmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Széchenyi-díjas. Kutatási területe a lineáris és nemlineáris, többváltozós dinamikus rendszerek elmélete és automatizálása.
72
éve
1954 – Megszületett Al Di Meola amerikai dzsesszgitáros, zeneszerző.
Apjától tanult gitározni, majd 1962-től Robert Aslanian tanítványa volt Bostonban. 1973. óta Barry Miles zenekarának, majd a Return to Forever és önálló együtteseinek tagja volt. 1978. és 1984. között gitártrióban játszott együtt Paco De Luciával és John McLaughlinnal, 1983-tól ismét a Return to Foreverrel szerepel. Lemezeiből: "Where Have I Known You Before" (Retourn to Forever), "Friday Night in San Francisco", "Passion, Grace 'n' Fire' (gitártrióban), "Land of the Midnight Sun", "Cielo e terra" (szólóban). Több mutatása
59
éve
1967 – Meghalt Kassák Lajos, Kossuth-díjas költő, író, képzőművész, a magyar avantgarde úttörője.
Budapesten halt meg. Baumgarten-díjas. Budapesten utca őrzi nevét. 1915. november 1-én indította el „Tett” címmel az első hazai avantgárd folyóiratot, amit később több hasonló lap (Ma, 2x2, Dokumentum, Munka) követett. Több mutatása
52
éve
1974 – Meghalt Darvas Lili magyar színésznő (Szerelem).
New Yorkban halt meg. Teljes nevén: Darvas Lili Sára
42
éve
1984 – Meghalt Gádor István kétszeres Kossuth-díjas keramikus, kiváló és érdemes művész.
Eredeti nevén: Steiner István
40
éve
34
éve
30
éve
1996 – Meghalt Peter Ludwig német csokoládégyáros, műgyűjtő, aki feleségével múzeumokat alapított.
A Kortárs Művészeti Múzeum alapítója, Irene és Peter Ludwig több mint 12 ezer műalkotást vásároltak életük során, köztük övék volt a leggazdagabb Picasso-magángyűjtemény. A gyűjteményből származó ajándékok és kölcsöndarabok világszerte 30 múzeumban láthatók, ebből 12 a házaspár nevét viseli, többek között Budapesten, Kölnben, Bécsben és Pekingben. Több mutatása
27
éve
1999 – Megindult a Microsoft Network (MSN) internetes szolgáltatás.
A Windows Live Messenger, régebbi nevén MSN Messenger (MSN = Microsoft Network) egy azonnali üzenetküldő alkalmazás, melyet a Microsoft fejleszt Windows és Mac OS operációs rendszerekre. A programnak egy egyszerűsített változata beépítésre került a Windows XP operációs rendszerbe. Az MSN a Microsoft .NET Messenger Service-t használja. Több mutatása
25
éve
2001 – Meghalt Mészöly Miklós Kossuth-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Eredeti családneve Molnár A Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karán 1942-ben szerzett jogászdoktori oklevelet. A második világháború alatt egy évig (1943-1944) frontkatonai szolgálatot teljesített, Szerbiában hadifogságba esett. Számos munkahelye volt (például malomellenőrként), majd 1947-től dolgozott először lapszerkesztőként. Írásai az 1940-es évek végétől jelennek meg. 1951-52-ben Budapesten a Bábszínház dramaturgja. 1993-ban a Demokratikus Charta egyik szóvivője volt. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke. 1990-től a Magyar Írók Szövetsége vezetőségi tagja volt. A mai magyar elbeszélők között kiemelkedő alkotó. Felesége Polcz Alaine, író, pszichológus, a Magyar Hospice Alapítvány vezetője volt. Több mutatása
22
éve
2004 – Meghalt Sacha Distel francia sanzonénekes, színész, jazzgitáros (Raindrops Keep Falling On My Head, Scoubidou).
Dolgozott együtt Quincy Jones-szal és Tony Bennett-el. Élettársa volt Brigitte Bardot, majd egy világbajnok síelőnőt, Francine Breaud-ot vette feleségül. Több mutatása
19
éve
2007 – Meghalt Kovács László magyar-amerikai operatőr (Szelíd motorosok, Szellemírtók).
Dennis Hopper filmje, a Szelíd motorosok hozta meg számára az ismertséget 1969-ben. Számos filmben dolgozott utána is, többek között az Öt könnyű darab, a New York, New York, a Papírhold, a Szellemirtók, a Ruby Cairo és a Szabadítsátok ki Willyt! 2.. 2002-ben meghívták a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijébe. Több mutatása
17
éve
13
éve
2013 – Megszületett a brit trónörökös, Vilmos herceg és Katalin hercegnő első gyermeke, György Sándor Lajos.
A trónörökös neve angolul: George Alexander Louis
13
éve
2013 – Meghalt Zempléni Kornél, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zenepedagógus.
Az 1943-as Liszt versenyen II. helyezett volt. Az 1948-as Bartók versenyen, illetve az 1949-es VIT versenyen kiemelkedő sikerrel szerepelt, s ezzel nemcsak országos koncertkarrierje kezdődött el, hanem az akkor bejárható európai országokba is meghívásokat kapott. 1947-től 1964-ig a Nemzeti Zenede és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, 1964-től 1983-ig a Zeneakadémia zongoratanára volt. 1981-83 között tanszékvezető, 1983-tól 1989-ig egyetemi tanár. 1984-től 1986-ig az Oszakai Művészeti Egyetemen is tanított. Évtizedeken át Weiner Leó szellemében kifejtett művészi és tanári munkásságáért, a Zeneakadémia professor emeritusaként 2008-ban Weiner Leó Emlékdíjjal tüntették ki. Díjai: Liszt Ferenc-díj, A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj, Bartók–Pásztory-díj. Több mutatása
11
éve
3
éve
3
éve
1
éve
894
éve
1132 – II. Béla magyar király serege legyőzte Boriszt trónkövetelőt, Könyves Kálmán király el nem ismert fiát.
A Sajó mellett történt az ütközet. Boriszt lengyel sereg kísérte és támogatta.
486
éve
194
éve
114
éve