Ma Ede névnapja van

Sport kategória

73 éve

1953 – Megszületett Fa Nándor hajótervező és -építő, óceáni vitorlázó, aki egyedül körbevitorlázta a Földet.

1980 és 1985 között barátjával, Gál Józseffel megépítette a 31 láb hosszú St. Jupát nevű vitorlást, amellyel 1986-87-ben körbevitorlázták a bolygót, ezzel ők lettek az első magyar földkerülők. Erről az útról 1988-ban jelent meg A Szent Jupát 700 napja című könyve. 1988-1990 között megtervezte és megépítette az első magyar óceáni versenyvitorlást, a 60 láb hosszú Alba Regiát. 1990-1991-ben részt vett vele a BOC Challenge négyszakaszos, egyszemélyes földkerülő versenyen és 11. lett. 1992-93-ban legjobb nem franciaként az ötödik helyen ért célba a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen. 1997-ben a negyedik helyet szerezte meg a Jacques Vabre Atlanti-óceánt átszelő párosversenyen a spanyol Albert Bargués oldalán. Életre hívta a szóló Balaton-kerülő vitorlásversenyt, amelyet 2010-ben meg is nyert. 2012 decemberében bejelentette, hogy visszatér az óceáni versenyzéshez, s 2016-ban ismét rajthoz áll a Vendée Globe-on. Elismerései, kitüntetései: 1993: a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Székesfehérvár díszpolgára A Megszállottak Klubja tagja, a klub 1993-as megalakulásától 11 évig elnöke. Több mutatása

Teljes esemény 0

1953. 07. 09. Született Sport Magyar

79 éve

1947 – Megszületett O.J. Simpson amerikaifutball-sztárjátékos és színész, akit felesége meggyilkolásával vádoltak (Csupasz pisztoly sorozat).

Az ellene folyó gyilkossági per kapcsán lett ismert 1995-ben. A valószínű bizonyítékok ellenére sztárügyvédek segítségével végül az esküdtszék felmentette. Az amerikai alkotmány szerint ugyanabban a tárgyban újabb büntetőeljárást elindítani nem lehet, de a meggyilkolt férfi családja polgári kártérítési pert indított ellene, melyet meg is nyertek, így 33,5 millió dollár kártérítésre ítélték Simpsont. Ez pénzügyileg csődbe vitte. Fegyveres rablásért 33 évre ítélék 2008-ban, ahol állítása szerint saját tárgyait szerezte vissza egy kereskedőtől. 2017. október 1-jén szabadult a börtönből. Ismertebb filmjei: Csupasz pisztoly sorozat; Cocaine and Blue Eyes; The Cassandra Crossing; Killer Force. Több mutatása

Teljes esemény 0

1947. 07. 09. Született Film/Média Sport

4 éve

2022 – 67 éves korában meghalt Törőcsik András válogatott labdarúgó, csatár.

Pályafutását két nagy törés hátráltatta, az 1978-as argentínai világbajnokságon történt kiállítása, valamint az 1979-es súlyos autóbalesete, amely miatt nem tudott eleget tenni a világválogatotti meghívásnak. Többször került fel a France Football Aranylabda-szavazásának listájára (legjobb eredménye 9. hely), éveken keresztül volt Magyarország és klubcsapata, az Újpesti Dózsa egyik legnépszerűbb labdarúgója. Egyéni megoldásait, fifikás trükkjeit pályafutása befejezése után is emlegetik a szurkolók. Az MTK-VM csapatában a Verebes-korszakban játszott, és ott fejezte be egy súlyos sérülés miatt a vártnál sokkal korábban a pályafutását. Virtuóz játéka kapcsán született a legendás „Táncolj, Törő!” rigmus. Legkedvesebb barátja Ebedli Zoltán volt, a Ferencvárosból. Több mutatása

Teljes esemény 0

2022. 07. 09. Meghalt Sport Magyar

6 éve

2020 – Meghalt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó.

Az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatában kezdte pályafutását, majd Dorogon lett első osztályú játékos. 1966 és 1969 között a Ferencváros labdarúgója volt, ahol kétszeres magyar bajnok és VVK (UEFA-kupa) döntős lett. 1971-ben Kispestre a Honvédhoz igazolt és ott hat idényt töltött el. 1977-ben 34 évesen a másodosztályú Bp. Vasas Izzóhoz szerződött és a csapattal kiharcolta az NB I-es szereplést. 1980-ban itt fejezte be az aktív sportot, de még 1982-ben egy rövid időt a hévízi csapatban szerepelt. Az első osztályban összesen 377 bajnoki mérközésen 30 gólt szerzett. A magyar válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal szerepelt és 2 gólt szerzett. 1968-as mexikói olimpia bajnoka, 1972-ben a müncheni olimpián ezüstérmes. Az olimpia válogatottban 11 alkalommal szerepelt és 4 gólt ért el. 1972-ben a belgiumi labdarúgó Európa-bajnokság 4. helyezettje. 1968-ban a világválogatott tagja Brazília ellen Rio de Janeiroban, Novák Dezsővel, Albert Flóriánnal és Farkas Jánossal együtt. 1981-ben szerzett edzői oklevelet a Testnevelési Főiskolán. 1980 és 1995 között a Ferencváros utánpótlás, tartalék és ifjúsági edzője illetve alkalmanként a felnőtt csapat pályaedzője. Felesége Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő. Több mutatása

Teljes esemény 0

2020. 07. 12. Meghalt Sport Magyar