Sport kategória
74
éve
56
éve
100
éve
1926 – Magyar kezdeményezésre Budapesten rendezték meg az első úszó Európa-bajnokságot.
Az esemény 1926.08.22.-ig tartott.
140
éve
1886 – Megszületett Abonyi István sakkmester, a Magyar Sakkszövetség, és a Nemzetközi Sakkszövetség egyik alapítója.
A Nemzetközi Levelezési Sakkszövetség egykori elnöke. A Magyar Sakkvilág főszerkesztője. A rekordok között tartják számon, hogy 1928 január 21-22-én 105 táblán mintegy 300 ellenfél ellen játszott szimultánt, amely este 7-től reggel 6-ig tartott szünet nélkül. Ezekben 79 győzelmet aratott 20 döntetlen mellett mindössze 6 játszmában kapott ki. Egy ideig ezzel ő volt a szimultán világcsúcstartó. Nevét viseli az Abonyi-csel (1. Hf3, d5 2. e4), amelyet 1912-ben először ő játszott meg. Budapesten utca őrzi emlékét. Több mutatása
43
éve
1983 – A 12 éves Samantha Druce - a legfiatalabb nőként - átúszta a La Manche csatornát.
12 éves és 119 napos volt.
77
éve
1949 – Adi Dassler bejegyeztette a vezeték- és keresztnevéből alkotott adidas márkanevet.
Az emblémává vált 3 csík eredetileg a láb jobb tartását segítő szíjrendszer volt a cipők oldalán. Adi Dassler bátyja, Rudolf Dassler a PUMA márkájú termékeket gyártotta. A két testvér a közös vállalkozásban kezdett sportcipőket gyártani, a cég neve Gebrüder Dassler Schuhfabrik - Dassler Testvérek Cipőgyára volt. Hamarosan rivalizálni kezdtek, és külön céget alapítottak. Adi Dassler az adidas márkát. Rudolf Dassler szintén a kereszt és a vezetékneve elejéből megalkotta a RUDA márkanevet, ami nem sokkal később PUMA lett. Több mutatása
37
éve
1989 – Meghalt Németh Imre olimpiai bajnok kalapácsvető, sportvezető.
Németh harminc évesen lett a világ legjobbja, 1948-ban világcsúcsot javított, s még abban az évben olimpiai bajnokságot nyert Londonban. 1952-ben Helsinkiben olimpiai bronzérmet szerzett. 1942-1955 között 12 magyar bajnokságot nyert, 34-szeres válogatott volt. 1949-ben és 1950-ben is világcsúcsot javított. 1953-ban a Népstadion igazgatója lett, 1957-80 között a Népstadion Intézményeinek főigazgatója volt. 1964-73 között a Magyar Atlétikai Szövetség elnökeként is tevékenykedett. 1979-ben a NOB Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Több mutatása
32
éve
13
éve
2013 – Meghalt Gyarmati Dezső három és félszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.
A Nemzet Sportolója, Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozat, 2007) tulajdonosa, a Magyar Vízilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke volt. A miskolci születésű sportember volt az egyetlen játékos, aki öt olimpián szerepelt, mind az ötön érmet nyert: Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban aranyat, Londonban ezüsöt, Rómában bronzot, ezzel minden idők legeredményesebb pólósa. Kétszer volt Európa-bajnok csapat tagja is, kétszeres főiskolai világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, a válogatottban 108-szor szerepelt. A medencében utolérhetetlennek tartották bal kezét. Húsz évesen világválogatott volt, aminél nagyobb elismerés nem létezett. Aktívan részt vett az '56-os forradalom eseményeiben, majd New Yorkba ment, 1958-ban azonban visszatért. A sportolástól 2 évre eltiltotta a hatalom, ekkor segédmunkásként dolgozott. 1976-tól szövetségi kapitány és a később olimpiai bajnok csapat edzője lett, így saját magát 3 és félszeres olimpiai bajnoknak tartotta. Edzői diplomája előtt művészettörténész végzettséget is szerzett az ELTE-n. Edzőként külföldön is dolgozott, a redszerváltás után politikai szerepet is vállalt. Több mutatása
45
éve