Kiemelt esemény
Augusztus 3.
534
éve
64
éve
Tudtad?
1962 – Megszületett Kalocsai Zsuzsa, Jászai Mari-díjas operettprimadonna, színésznő, énekesnő, érdemes művész.
Eredeti nevén Molnár Zsuzsanna. Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatórium ének szakán illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán végezte. Már hallgatóként is számos főszerepet játszott a Budapesti Operettszínházban. Mind Magyarországon, mind külföldön nagy sikerrel játssza a legnépszerűbb operettek főszerepeit. Fellépett többek között Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Luxemburgban, Németországban, Izraelben, Japánban, Ausztriában, Dániában és Hollandiában. Több mutatása
78
éve
36
éve
215
éve
1811 – Megszületett az amerikai Elisha Otis, a biztonsági lift feltalálója.
Elisha Otis találmánya nélkül tulajdonképpen felhőkarcolók sem létezhetnének ma. Az ő idejében már feltalálták a liftet, de mindegyik rendkívül veszélyes volt - ha a felvonókötél esetleg elszakadt, a lift menthetetlenül lezuhant. Otis korszakalkotó találmánya mindössze egy pár fogazott vezetősínt takart a liftakna, illetve a liftkabin két oldalán, melynek köszönhetően a lift maximális terheléssel, és akár a felvonókötél elvágása után is egy helyben maradt és nem zuhant le. Elisha Grave Otis a kellő biztonsággal működő, gőz erejével hajtott felvonót 1853-ban mutatta be a Manhattan-i világkiállításon. Néhány New York-i cég azonnal érdeklődést mutatott a találmány iránt. 1853-ban szabadalmaztatta biztonsági rendszerét, és létrehozta saját yonkersi cégét, az Otis Elevator Co. nevű vállalatot. A nagy sikert az 1854-es New York-i kiállításon bemutatott személyfelvonóval aratta. A bemutatón Otis beszállt a liftbe, félelmetes magasságba emelkedett, majd elvágták a fenntartó köteleket. Ekkor működésbe lépett egy zárszerkezet, és a fülke a magasban maradt. A feltaláló épen és biztonságban érkezett vissza a földre. Több mutatása
163
éve
1863 – Megszületett Gárdonyi Géza magyar író, újságíró (Egri csillagok).
Eredeti nevén: Ziegler Géza
112
éve
100
éve
1926 – Megszületett Tony Bennett, sokszoros Grammy-díjas amerikai jazz énekes (I Left My Heart in San Francisco).
Teljes nevén: Anthony Dominick Benedetto. Festőként: Anthony Benedetto. A II. világháború előtt zenét és festést is tanult. Dolgozott együtt Amy Winehouse-al, Aretha Franklinnel, Paul McCartney-val, Elton Johnnal, George Michaellel és sok más előadóval. Frank Sinatrával is, aki a világ legjobb énekesének nevezte. Lady Gagával közös lemeze, a Cheek to Cheek révén ő lett a legidősebb élő előadó, aki felkerült az amerikai zenei toplistákra. Összesen 20 Grammy-díjat, köztük az életműdíjat is megkapta. Több mutatása
96
éve
1930 – Kiutasították Magyarország területéről Róbert bácsit, a szegények támogatóját.
Feinsilber Róbert, gyakori becenevén Róbert bácsi Jemenben született 1865-ben, anyja 12, apja mindössze 13 éves volt. Zsidóként menekülniük kellett, a kis Róbert útközben született. Mint sok jemeni zsidók, családja kitűnő arany- és ezüstművesek voltak, Hollandiába mentek. Ott vették fel a foglalkozásuknak megfelelőbb új családi nevüket, az apa családja a Feinsilber, az anya családja a Feingold nevet. 1910 körül érkezett Budapestre, ahol a rendőrségen dolgozott, öngyilkosjelölteket beszélt le szándékukról, meglehetősen sikeresen. A nyomorral sújtott 1920-as években meleg teát osztott és éjjeli menedékhelyet tartott fenn. Gazdag embereket, cégeket, bankokat keresett fel, adományt gyűjtött, ezekből működtette több helyszínen Róbert bácsi ingyenkonyháját Öngyilkosjelöltek számára szervezett segélyszolgálatát, a rokonok adományaiból tartotta fenn. Róbert bácsi alaposan meggazdagodott, vagyonának nagyrésze azonban nem Magyarországon, hanem Bécsben és Londonban élő lányánál gyűlt. Évtizedes munkája után egyre többen vádolták, hogy az adományokat nem a szegényeknek jutattja, hanem saját vagyonát növeli vele. Végül 1930 augusztus 3-án elhagyta magyarországot. Máig tisztázatlan a szerepe a közéletben. Visszaemlékezése szerint így látta tevékenységét: "Egy ócska fillérem sem volt, amikor Magyarország területére érkeztem.Lányom is szegény zongoratanárnőként kezdte. S nem a szegényektől loptam, mert nekik mindig megadtam, ami kellett, csak okosan gazdálkodtam azokkal a morzsákkal, amiket a gazdagok juttattak." Több mutatása
96
éve
74
éve
1952 – Megszületett Másik János zeneszerző, zenész, énekes.
Az Európa Kiadó, a Trabant, a Balaton zenekarok tagja; Cseh Tamás dalnoktársa.
73
éve
63
éve
42
éve
Hirdetés
234
éve
1792 – Meghalt Richard Arkwrigth angol mérnök, feltaláló és iparos, a modern textilipar megalapozója.
Cromfordban (Derby) 59 éves korában halt meg. A textiliparban vezették be először a műszaki újdonságokat, mivel a gyapjúfeldolgozásban eddig csak a munkaidő meghosszabbításával vagy több munkaerő foglalkoztatásával lehetett a termelést fokozni. Az első mechanikus gyapjúfonógépet, a "fonó Jenny"-t 1764-ben állította elő James Hargreaves vállalkozó, majd 1768-ban Richard Arkwright víziszövőszéke ("water frame") és 1779-ben Samuel Crompton szakaszos fonógépe ("mule", az "öszvér") nyitotta meg az utat az automatikus fonógép felé. 1785-ben elsőként Edmund Cartwright próbálkozott a textilgyártás második munkaterületén, a fonalfeldolgozás gépesítésén a mechanikus szövőszék feltalálásával. Richard Arkwright 1769-ben saját textilgyárat alapított, ahol 1790-től gőzgépeket helyezett üzembe, mennyiségében jelentősen emelni és minőségében javítani tudta a pamutfonalak termelését. A műszaki fejlődés eredményeként 1823-ban végül a gépi szövésű anyag minősége felülmúlta a kéziszövésűét. Arkwright - aki eredeti foglalkozását tekintve borbély volt - korának legnagyobb textilgyárosa lett. Több mutatása
160
éve
1866 – Meghalt Klauzál Gábor magyar politikus, Batthyány Lajos kormányának minisztere.
Az 1848-as forradalom idején Földművelési, ipari és kereskedelmi miniszter volt. Egyezkedő, mérsékelt politikát képviselt, fellépett a szélsőséges, az udvarral szakítani kívánó politika ellen. 1861-ben és 1865-ben Deák Ferenc pártjának tagjaként, Szeged képviselőjeként vett részt az országgyűlésen. Több mutatása
128
éve
1898 – Meghalt Charles Garnier francia építész, aki a párizsi Opéraházat és a monte-carlói kaszinót építette.
Teljes nevén: Jean-Louis Charles Garnier. Párizsi Opéraház (1862 - 1874), monte-carlói kaszinót (1879).
113
éve
1913 – Meghalt Josephine Garis Cochrane, az első mosogatógép megépítője.
1886-ban készítette a mosogatógépet, amely nagynyomású vízzel működött. Ő maga nem mosogatott, a gépre azért volt szüksége, mert az ügyetlen személyzete gyakran törte a drága és finom étkészleteit. Ekkoriban a legtöbb háztartásban még nem volt vezetékes melegvíz, így találmánya elsősorban szállodákban és éttermekben terjedt el. Közel egy időben egy magyar hölgy, dr. Simon Józsefné Csicsmanczay Emília is benyújtotta a szabadalmat. Több mutatása
112
éve
1914 – Németország hadat üzent Franciaországnak.
A következő napon Nagy Britannia üzent hadat Németországnak és kezdetét vette az I. világháború.
103
éve
1923 – Meghalt Gerster Béla mérnök, a Korinthoszi-csatorna és számos vasútvonal, és csatorna tervezője és építésvezetője.
Kassán született, a műegyetemet Bécsben végezte, és pályáját is ott kezdte városi mérnökként. A Ferenc-csatorna építésének főmérnöke lett, majd megtervezte a vukovár–sabáci és a felső-kulpai hajózócsatorna nyomvonalát. Ferdinand Marie de Lesseps és Türr István társaságában 1876-ban részt vett a Panama-csatorna legjobb átvágási nyomvonalát kijelölő expedíció munkájában. Amikor 1881-ben Türr István megszerezte a görög kormány engedélyét, hogy folytassa a Néró császár idejében (Kr. u. 68-ban) elkezdt Korinthoszi-földszoros átvágásának elakadt munkálatait, a tervek elkészítésével Gerstert bízták meg, majd a csatornaépítő vállalat főmérnökeként ő vezette a munkálatokat. Az építésében még négy magyar mérnök – Kauser István, Nyári László, Pulszky Garibaldi és Stéghmüller István – vett részt. Gerster a 80 méter magas hátság átvágását 1882-ben négyezer építőmunkással kezdte meg. A csatorna hossza 6345 méter, talpszélessége 25 méter, a víz mélysége 8,5 méter. Két kikötőt és egy vasúti hidat is építettek. Az ünnepélyes megnyitót 1893. augusztus 6-án rendezték. Az építési munkákról Gerster Béla A korinthusi földszoros és átmetszése című magyar és francia nyelvű könyvében számolt be. Ez utóbbit számos fénykép, mérnöki rajz és térkép illusztrálja. Gerster részt vett Türr István nagyszabású vízgazdálkodási terveinek kidolgozásában, majd a vasútépítés időszakában tizenhárom hazai vasútvonal tervezését és megépítését irányította. Végül 1919-ben a Duna–Tisza-csatorna építési munkáit vezette. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Leon Uris amerikai író (Exodus, Armageddon).
Olyan regényeket köszönhetünk neki, mint az Exodus (1958), a Miła 18 (1961), az Armageddon (1963) vagy a Romba dőlt Isten (1999).
99
éve
86
éve
1940 – Megszületett Martin Sheen, színész (A 22-es csapdája, Kapj el, ha tudsz).
Charlie Sheen és Emilio Estevez apja.
80
éve
1946 – Megszületett Hajas Tibor képzőművész, performansz művész, költő, filmrendező.
Eredeti nevén: Frankl Tibor, becenév: Biki.
77
éve
1949 – Meghalt Ignotus, publicista, kritikus, író, a Nyugat című folyóirat alapítója.
Eredeti nevén: Veigelsberg Hugó
77
éve
Hirdetés
74
éve
1952 – Befejeződött a magyarok számára legsikeresebb Olimpia: a tizenötödik újkori Nyári Olimpia Helsinkiben.
A finn fővárosban rendezett Olimpián indultak először sportolók Szovjetunió zászlaja alatt, és ezzel megkezdődött az amerikai és a szovjet küldöttségek évtizedeken át tartó monstre párharca. Helsinkiben 69 ország közel 5000 sportolója küzdött 17 sportág 149 bajnoki címéért. A magyarok legsikeresebb Olimpiájukról 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzéremmel térhettek haza, amivel az összesített lista harmadik helyén zártak az éremtáblázaton. A sikerek fő helyszíne az uszoda volt, itt lett bajnok Székely Éva, Homonnai Katalin, Gyenge Valéria, a női 4x100 méteres gyorsúszóváltó, valamint (már-már szokás szerint) a vízilabdacsapat. Csermák József kalapácsvető világcsúccsal nyert aranyat, Papp László ökölvívó megvédte Londonban szerzett bajnoki címét, a bírkózószőnyegen Szilvásy Miklós és Hódos Imre jeleskedett. A kardvívók itt is nyertek csapatban és ismét lett egy egyéni arany is (Kovács Pál). A dobogó tetején állhatott még Takács Károly (sportlövészet), Korondi Margit (felemás korlát), Keleti Ágnes (talaj), valamint a férfi öttusa-csapat és a labdarúgó válogatott. Több mutatása
70
éve
68
éve
65
éve
1961 – Létrejön a Repülő-műszaki Tiszti Iskola, és több honvédelmi egység.
Felállításra kerül az 5. összfegyvernemi hadsereg-parancsnokság, a 11. harckocsi-, a 15. gépkocsizó lövész-, valamint az 1. honi légvédelmi hadosztály, a Repülő-műszaki Tiszti Iskola, illetve a HM Anyagi-Technikai Főcsoportfőnökség. Több mutatása
63
éve
62
éve
1964 – Meghalt Flannery O’Connor amerikai írónő (Alig akad ma jó ember, Minden összefut).
Teljes nevén: Mary Flannery O’Connor. Két regényt és 31 novellát írt, valamint számos kritikát és kommentárt. Gyakran írt gúnyos déli gótikus stílusban, kiemelte a helyi sajátosságokat, groteszk karaktereket, gyakran erőszakos helyzetekben. A szereplők korlátainak, tökéletlenségeinek vagy különbözőségeinek érzelemmentes elfogadása vagy elutasítása (fogyatékosság, faji külöbség, bűnözés, vallás) volt művei konfliktusainak alapja. Több mutatása
54
éve
46
éve
1980 – Befejeződött a huszonkettedik újkori Nyári Olimpia Moszkvában.
A szovjetek afganisztáni bevonulása miatt az Egyesült Államok bojkottálta a moszkvai játékokon való részvételt, így ez is csonka rendezvény lett – ennek ellenére az egyik legeredményesebb és legszínpompásabb Olimpia. Nyolcvan ország mintegy 5300 sportolója vett részt a versenyeken, a két hét alatt 37 világcsúcs született, mindenki szívébe zárta a kabalafigura Misa mackót, és itt választották meg a NOB új elnökét: Juan Antonio Samaranchot. A magyar sportolók 7 arany, 10 ezüst és 15 bronzérmükkel az éremtáblázat hatodik helyén végeztek. A hétből két aranyat bírkózók, Növényi Norbert és Kocsis Ferenc szereztek. A sportlövő Varga Károly világcsúccsal lett bajnok, Magyar Zoltán tornász csakúgy, mint négy évvel korábban, újra aranyérmes lett lólengésben, az 500 méteres kenu kettes futam után pedig a Foltán László-Vaskuti István páros állhatott a dobogó tetejére. A berlini olimpia óta először lett férfi úszóbajnokunk, Wladár Sándor a 200 méteres hátúszószámban utasította maga mögé a mezőnyt; Baczakó Péter súlyemelő pedig pedig megszerezte a sportág második magyar olimpiai aranyát. Több mutatása
44
éve
1982 – Meghalt Maros Rudolf zeneszerző, főiskolai és egyetemi tanár.
Maros Miklós zeneszerző és Maros Éva hárfaművész édesapja.
37
éve
1989 – Meghalt Antonia Louisa Brico zongoraművésznő, karmester, az első nő, aki a New York-i Filharmonikusokat vezényelte.
Hollandiában, Rotterdamban született, hat éves korában költöztek az Egyesült Államokba. A Berkley egyetemen végzett, zongora mestere Sigismund Stojowski és Albert Schweitzer volt. Karl Muck, a bostoni szimfonikusok karmesterétől tanult zenekart vezetni. Életét a nőkkel szembeni előítéletek leküzdésének szentelte. Ő volt az első nő, aki a berlini filharmonikusokat, majd a New York-i Filharmonikusokat vezényelte. Több mutatása
35
éve
32
éve
1994 – Meghalt Innokentyij Mihajlovics Szmoktunovszkij orosz színész.
Oroszul: Иннокентий Михайлович Смоктуновский. A Hamletben nyújtott alakításáról 1966-ban postabélyeget adtak ki a Szovjetúnióban. Ismertebb filmjei: 1964 Hamlet , 1969 Bűn és bűnhődés, 1970 Ványa bácsi, 1984 Holt lelkek Több mutatása
Hirdetés
20
éve
2006 – Meghalt Dame Elisabeth Schwarzkopf osztrák szoprán opera-énekesnő.
Kitűntetései: A művészetek és a tudományok érdemrendje, A Német Szövetségi Köztársaság Rendjének Nagykeresztje, A Brit Birodalom Érdemrendje
18
éve
2008 – Meghalt Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin, Nobel-díjas orosz író, aki a Gulágról írt.
Oroszul: Александр Исаевич Солженицын A Gulag szigetvilág (Gulag Archipelag) a dokumentumregény címe, mely a szovjet börtönök és büntetőrendszer világát mutatja be a kommunizmus ideje alatt. Több mutatása
16
éve
2010 – Meghalt Gaál Gabriella nótaénekesnő.
Gaál Gabriella 1930. január 3-án született Csepelen. Rimaszombatban nőtt fel. 1947-től a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt. 1958-tól működött dalénekesként. Magyar nótákat, cigány dalokat, népdalokat adott elő. Legtöbbször Madarász Katalin nótaénekesnő társaságában lépett fel, akivel 1964 óta énekelt együtt. A Jákó Vera Alapítvány kuratóriumától 2000-ben megkapta a „Jákó Vera Díj a Magyar kultúráért” címet viselő kitüntető díjat (Madarász Katalin társaságában). A magyar nóta és a népdal kitűnő előadójaként a műfaj egyik „zászlóvivője”, népszerű előadója, „élő lexikonja” volt. 2010. augusztus 3-án, 80 évesen hunyt el. Több mutatása
1
éve
2025 – Meghalt Cintula, azaz Keresztes Tibor műsorvezető, lemezlovas, aki az első diszkóklubbot és az első magyar könnyűzenei TV műsort vezette.
1964-ben az Eötvös-klubban működő első magyar diszkóklubban, majd 1965-ben a Fővárosi Művelődési Házban az első magyar Magnós Klubban dolgozott. Összekötő szövegei hallhatóak az Illés-együttes Nehéz az út című lemezén. Ő vezette a Magyar Televízió első könnyűzenei műsorát, a Tapsifülest, majd az Egymillió fontos hangjegyet, később a Könyvklubot, a Hajóbárt és a Sarokházat. Megalapította az Illés-klubot és a Műszaki Egyetem E épületében működő ifjúsági klubot. Antal Imrével közösen vezette 1985. október 5-én a Budapest Kongresszusi Központban tartott szépségkirálynő-választást, az 1990-es években a Szerencsekerék című televíziós vetélkedő narrátora volt, 1998-tól dolgozott a Sláger Rádiónál is. Több mutatása
121
éve
1905 – Megszületett Maggie Kuhn amerikai aktivista, szociális gondozónő.
1970-ben megalapította a "Gray Panthers" nevű csoportot a nyugdíjas állampolgárok életkörülményeinek javítására.
106
éve
1920 – Megszületett P. D. James angol regényírónő.
Phyllis Dorothy James az általa létrehozott intelligens és jó ítélőképességű Adam Dalgliesh költő és felügyelő figurájáról a legismertebb, például az 1962-es "Cover Her Face" című misztikus regényében. Több mutatása
78
éve
54
éve
37
éve
1989 – Megszületett Jules Bianchi francia autóversenyző, Formula–1-es pilóta.
Autóversenyzői családból származott, alsóbb kategóriákban többször szerzett bajnoki címet. A Ferrari 2011-ben szerződtette tesztpilótának a Formula-1-be. 2015-ben versenybalesetet követő 9 hónapnyi kóma után halt meg. Több mutatása
29
éve
1997 – Megszületett Csenki "UNFIELD" Patrik youtuber, zenész.
A legkülönfélébb témákban készít videókat, például sport, hajfestés, tanácsadás, stb.
18
éve