Emőd névnapja

Augusztus 9.

160 éve

1866 – Xantus János természettudós közreműködésével és igazgatásával megnyílt a Budapesti Állat- és Növénykert.

A későbbi természettudós, néprajzkutató eredetileg jogot tanult, 1847-ben lett ügyvéd. 1848-ban nemzetőrként részt vett a pákozdi csatában, majd a szabadságharc bukása után osztrák ezredbe sorozták. Innen szökött el Londonon keresztül Észak-Amerikába, ahol 13 éven át végzett természettudományos gyűjtéseket a még ismeretlen és feltáratlan területeken. Beszámolóit és gyűjtéseit Magyarországra küldte, ahol egyre nagyobb szakmai tekintélye lett. 1861-ben hazalátogatott, hogy megtartsa akadémiai székfoglalóját, majd visszatérte után konzuli kinevezést kapott Mexikóba. 1864-ben végleg hazatért hatalmas természettudományi gyűjteményével, és kezdeményezésére két év múlva megnyílhatott a pesti Állatkert, melynek első igazgatója is lett. 1868-tól újra utazni kezdett, bejárta Borneót, Jáva szigetét, Ceylont és Sziámot, ahol elképesztő mennyiségű állattani és etnológiai anyagot gyűjtött össze. A későbbi Néprajzi Múzeum alapját az általa gyűjtött borneói dajákok tárgyai képezték. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Magyar

1676 éve

350 – (Nagy) Szent Izsák, az önálló örmény egyház megteremtőjének ünnepe

A 350-438 között élt örmény keresztény püspök 390-ben lett az autokephal (önálló) örmény egyház pátriárkája, és hosszú harc után sikerült megszüntetnie egyháza függőségét a kappadokiai Caeserea egyházi fennhatóságával szemben. Ó valósította meg az örmény püspökök nőtlenségét, bevezette a bizánci egyházjogot, harcolt a perzsák vallási befolyása ellen, templomokat, iskolákat építtetett, támogatta a szerzetesi életet. Szt. Meszroppal együtt kidolgozta az örmény írásrendszert, s a Szentíiás nagyrészét is lefordította. Része volt az örmény - katolikus liturgia kidolgozásában. Lényegében ő teremtette meg az örmény nyelvű irodalmat. Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep

510 éve

1516 – Meghalt Hieronymus Bosch németalföldi festőművész (A gyönyörök kertje triptichon).

Eredeti nevén: Jeroen van Aken vagy Jheronimus van Aken. Talán legtöbbet vitatott és legtöbbféleképpen értelmezett festő. Festményeinek fő témája az emberi bűnök, gyengeségek bemutatása és ostorozása. Bosch arra használta a démonok, félig emberi, félig állati alakok és gépek képeit, hogy félelmet és zavart idézzen elő, s az emberi gonoszságot ábrázolja. Bosch képei tele vannak szimbólumokkal, melyek megfejtéséhez a brabanti közmondások, beszédfordulatok elemzése vezetett el, de képei sokrétű jelentéstartamának megértéséhez nem mindenhol jutottak közelebb a kutatók. A szimbólumok általában egy-egy emberi gyengeséget jelentenek, legtöbbször valamelyik halálos bűn (lustaság, bujaság, kevélység, harag, irigység, fösvénység, falánkság) ábrázolásai. Művészete, amely hosszú évszázadokra feledésbe merült, végül ösztönzést adott a 20. század szürrealista mozgalmainak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás

73 éve

1953 – Budapesten megszületett Delhusa Gjon énekes, zeneszerző és szövegíró.

Sík Olga magántanodájában tanult zeneelméletet, hangképzést és klasszikus gitáron játszani. 1971 óta szerepel a nyilvánosság előtt. 1976-ban az NDK-ban az év énekese lett, 1977 és 1985 között az NSZK-ba szerződött. 1985-től ismét Magyarországon dolgozik. Zenét írt - többek között - Demis Roussosnak és a Goombay Dance Bandnek is. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

51 éve

1975 – Megszületett Bródi "Magyar" Róbert, ukrajnai katona, az Ukrán Fegyveres Erők pilóta nélküli rendszerek erőinek (SZBSZ) parancsnoka.

Neve ukránul: Ро́берт Йо́сипович Бро́вді, Robert Joszipovics Brovgyi, "Magyar" (ukránul: Мадяр). A "Magyar Madarai” (ukránul: Птахи Мадяра) ukrán katonai pilóta nélküli repülőgépes egység alapítója., 2025 júniusától az Ukrán Fegyveres Erők pilóta nélküli rendszerek erőinek (SZBSZ) parancsnoka. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

69 éve

1957 – Meghalt Petróczy István repülőtiszt, feltaláló, aki helikoptert épített és megszervezte a magyar hadi majd polgári repülést.

Teljes nevén: Petróci Petróczy István, németül: Stephan Petróczy von Petrócz. Születési hely: Garancspetróc, Szepes vármegye, ma Granč-Petrovce, Szlovákia. Császári és királyi alezredes, az első magyar katonai pilóta, az Osztrák–Magyar Monarchia hadirepülő-képzésének megszervezője. A Repülőarzenál parancsnoka, ami a légierő gyártó, javító és logisztikai szolgálata volt. Az első világháború után m. kir. repülőezredes, a magyar légierő megszervezője, a helikopter-építés úttörője, a magyar polgári légi közlekedés alapjainak lefektetője, és Légoltalmi Liga első ügyvezető elnöke, a polgári védelem szervezetének kiépítője. A PKZ helikopter egyik építője, az elnevezés a három tervező nevének kezdőbetűiből állt össze: Petróczy István repülőezredes, Kármán Tódor gépészmérnök, fizikus és Vilém Žurovec repülőmérnök. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Technika Magyar

69 éve

1957 – Meghalt Petróczy István repülőtiszt, feltaláló, aki helikoptert épített és megszervezte a magyar hadi majd polgári repülést.

Teljes nevén: Petróci Petróczy István, németül: Stephan Petróczy von Petrócz. Születési hely: Garancspetróc, Szepes vármegye, ma Granč-Petrovce, Szlovákia. Császári és királyi alezredes, az első magyar katonai pilóta, az Osztrák–Magyar Monarchia hadirepülő-képzésének megszervezője. A Repülőarzenál parancsnoka, ami a légierő gyártó, javító és logisztikai szolgálata volt. Az első világháború után m. kir. repülőezredes, a magyar légierő megszervezője, a helikopter-építés úttörője, a magyar polgári légi közlekedés alapjainak lefektetője, és Légoltalmi Liga első ügyvezető elnöke, a polgári védelem szervezetének kiépítője. A PKZ helikopter egyik építője, az elnevezés a három tervező nevének kezdőbetűiből állt össze: Petróczy István repülőezredes, Kármán Tódor gépészmérnök, fizikus és Vilém Žurovec repülőmérnök. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Technika Magyar

34 éve

1992 – Befejeződött a huszonötödik újkori Nyári Olimpia Barcelonában.

Spanyolországba már 171 országból érkezett több mint tízezer sportoló, köszönhetően annak, hogy a szocialista blokk felbomlása után több új állam is megalakult. Barcelonában a magyarok ismét 11 aranyérmet, valamint 12 ezüst és 7 bronzémet szereztek, ezzel azonban csak a nyolcadik helyre kerültek az éremtáblázaton. Emiatt azonban igazán senki nem bánkódott, egy egész ország ünnepelte az új bajnokokat.Az uszodát szinte kisajátították a magyar versenyzők: Egerszegi Krisztina beváltotta a hozzá fűzött reményeket és megnyerte a 100 és a 200 méteres hátúszószám mellett a 400 méteres vegyesúszást is; Darnyi Tamás pedig, ahogyan Szöulban, megint duplázott, a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban is bajnok lett. A moszkvai játékokhoz hasonlóan ismét felállhatott két magyar bírkózó a dobogó tetejére: Farkas Péter és Repka Attila. Itt lett bajnok Ónódi Henrietta tornász, Kovács Antal cselgáncsozó, Szabó Bence kardvívó, valamint a női kajak négyes 500 méteren. Több mutatása

Teljes esemény 0

Sport

26 éve

2000 – Meghalt Harsányi János, Nobel-díjas amerikai közgazdász, a játékelmélet közgazdaságban való alkalmazásának megteremtője.

Ismert nevén: John Charles Harsányi. Budapesten született. A játékelmélet, azon belül a nem kooperatív információs játékok (Bayesian-játékok) kutatója, illetve azok közgazdaságtanon belüli alkalmazásának megteremtője. Fontos hozzájárulást nyújtott a játékelmélet és a gazdasági érvelés alkalmazásához a politikai és erkölcsi filozófia és az egyensúlyelemzés tanulmányozása terén. Munkája eredményeként John Forbes Nash-sal és Reinhard Seltennel megkapta az 1994-es közgazdasági tudományos Nobel-díjat. Marx György szerint ő is egy volt a marslakók közül. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Tudomány Magyar