Sport kategória
67
éve
56
éve
1970 – Megszületett Csisztu Zsuzsa olimpiai nyolcadik helyezett tornász, műsorvezető, jogász.
Teljes nevén: Csisztu Zsuzsanna Zenóbia. A Papp László Budapest Sportért díjjal kitüntetett sportszakember. Csisztu Mihálygrafikus lánya.
94
éve
1932 – Befejeződött a harmadik Téli Olimpia, melynek helyszíne az amerikai Lake Placid volt.
A svájci Olimpiához hasonlóan az Egyesült Államokban sem kedvezett az enyhe időjárás a 17 országból érkezett 252 sportolónak. Ráadásul, hogy érdekesebbek legyenek a versenyek, a rendezők megváltoztattak néhány dolgot. A gyorskorcsolyázók például nem párosával, hanem csapatosan versenyeztek a jégen, a síelőknek pedig az eddigieknél veszélyesebb terepeket jelöltek ki. Emiatt sok gyorskorcsolyázó (köztük olyan sztárok és korábbi olimpiai bajnokok, mint például a finn Clas Thunberg) el sem indult a versenyeken. A norvég műkorcsolyázónő, Sonja Henie azonban megszerezte második olimpiai aranyérmét, negyedszerre is bajnok lett Kanada jégkorongcsapata, és a magyaroknak is sikerült a dobogóra kerülni, a Rotter Emília-Szollás László műkorcsolyázópáros harmadik helyezést ért el. Ezen az Olimpián történt, hogy bobszámban bajnok lett az az Eddie Eagen, aki Antwerpenben félnehézsúlyú ökölvívóként diadalmaskodott; ezzel ő az egyetlen sportoló, aki téli és nyári olimpián is szerzett bajnoki címet. Az éremtáblázaton a házigazdák végeztek az élen, 6 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel. Több mutatása
50
éve
1976 – Befejeződött a tizenkettedik Téli Olimpia az ausztriai Innsbruckban.
12 év elteltével az ausztriai Innsbruck újabb Téli Olimpiát rendezhetett, miután az amerikai Denver nem tudta felvállalni a rendezéssel járó költségeket. Kanada ismét távollétével tüntetett, de svéd versenyzők sem érkeztek Ausztriába. Viszont ezen az olimpián szerepelt először a jégtánc, amelyet a szovjet Pahomova-Gorskov páros nyert; és ugyanebben a számban örülhettünk a Regőczy Krisztina-Sallai András által alkotott duó ötödik helyének. Az éremtáblázat élén, talán mondani se kell, ismét a Szovjetunió végzett 13 arany-, 6 ezüst- és 8 bronzéremmel. A szovjet jéghoki-válogatott negyedszerre is bajnok lett, tatjana Averina gyorskorcsolyázónő két arany- és két bronzérmet zsebelt be, a síelőnő Raisza Szmetanyina pedig két arany- és egy ezüstérmet szerzett hazájának az északisí-számokban. Mégis a 25 éves, nyugat-német Rosi Mittermeier volt az igazi sztár: semmit nem vártak tőle, mégis megnyerte a lesiklást, a műlesiklást, és még egy ezüstérmet is sikerült összeszednie az óriás műlesikló versenyen. Több mutatása
67
éve
1959 – Megszületett John McEnroe német-amerikai teniszcsillag, aki egyéniben 7 Grand Slam-tornát nyert.
Teljes nevén: John Patrick McEnroe. Négyszer a világ elsőszámú játékosa (1981-84). Négyszer US Open bajnok (1979-81,84), háromszor Wimbledoni bajnok (1981,83-84). Lobbanékony, heves viselkedésével sokszor keveredett összetűzésbe a játékvezetővel, vonalbírókkal. Több mutatása
47
éve
119
éve
1907 – Megszületett Rajcsányi László háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, sportvezető, mérnök.
Tíz országos bajnoki címet szerzett egyéniben, illetve csapatversenyben. Három olimpián (1936, 1948, 192) és három világbajnokságon (1937,1951,1953) nyert aranyérmet a kardcsapat tagjaként. Az Európa bajnokságokon 2-2 arany és bronz-érmet, az 1928-as főiskolai VB-n egyéniben és csapatban aranyérmet szerzett. Később a vívószövetség elnöki tisztét is betöltötte. Több mutatása
91
éve
1935 – 55 éves korában meghalt Manno Miltiades görög származású magyar grafikus, festő- és szobrászművész, sportoló, aki az FTC turulmadaras jelvényét tervezte.
Sportolóként úszott, futott, válogatott evezős, atléta, labdarúgó, kerékpáros, síelő. Középcsatárként 1901-ben 17 gólt lőtt 6 mérkőzésen, ami azóta is rekord. 1898-ban, az akkor legjelentősebb hazai kerékpárverseny, a siófok–budapesti versenyen első lett. Művészként leggyakoribb témája a sport volt. Karikaturistaként dolgozott a korabeli élclapokban, festőként portrékat, egész alakos figurákat festett, szobrászként (Birkózók) is maradandót alkotott, 1932-ben a Los Angeles-i olimpián szobrászat kategóriában ezüstérmet nyert. Plakátokat is készített (Megnyílt a Nemzeti Sportuszoda). Politikai állásfoglalása (Horthy Miklóst népszerűsítő plakát), szókimondó rajzai miatt élete végén mellőzték. Több mutatása
90
éve
1936 – Befejeződött a negyedik Téli Olimpia a németországi Garmisch-Partenkirchenben.
Csakúgy mint a berlini Nyári Játékokat, a Téli Olimpiát is Hitler nyitotta meg – a sportesemény itt is a náci propagandát szolgálta. 28 országból közel 700 sportoló vett részt a rendezvényen, a magyarok a hat sportág 17 versenyszámából tizenötben indultak. Érmet ismét műkorcsolyázó párosunk szerzett, Rotter Emília és Szollás László újra harmadik helyezett lett. Új versenyszámként ezen az Olimpián jelent meg az alpesi sí, az éremtáblázaton pedig ismét Norvégia került az élre. A hét aranyból egyet ismét a műkorcsolyázó-csoda, Sonja Henie szerzett, akinek utolsó utolsó Olimpiája; miután harmadszor is bajnok lett, továbbállt Amerikába, ahol a Jégrevüben és tucatnyi mozifilmben szerepelt. Két aranyat szerzett Birger Ruud, aki síugrásban és lesiklásban is a legjobb volt, három norvég arany pedig az olimpia legsikeresebb versenyzőjének, a gyorskorcsolyázó Ivar Ballangrudnak volt köszönhető. Nagy meglepetésre Kanada elvesztette bajnoki címét jégkorongban, Nagy-Britannia csapata mögött a második helyre szorultak. Tegyük hozzá: a brit csapat 11 tagja kanadai volt. Több mutatása
101
éve