Meghalt kategória
64
éve
55
éve
1971 – Meghalt Fernandel, francia színész, komikus, énekes, producer (Don Camillo, Első számú közellenség).
Teljes nevén Fernand Joseph Desire Contandin. Jean Gabinnel volt közös produceri irodája. A kora szinte valamennyi nagynevű színészével szerepelt. Don Camillo szerepében 5 egész estés filmet forgatott. Több mutatása
44
éve
1982 – Meghalt Szabó Gábor, nemzetközileg elismert és népszerű dzsesszgitáros, zeneszerző.
Magyarországon sokáig szinte ismeretlen volt, lemezei 1990-ig gyakorlatilag beszerezhetetlenek voltak. 1992-ben a Magyar Jazzszövetség megalapította a Szabó Gábor-díjat, amelyet minden évben olyan művész kap meg a Magyar Kulturális Alapítvány támogatásával, aki tevékenységével hozzájárul a magyar jazzművészet színvonalának fejlődéséhez, nemzetközi elismertségéhez.Szabó Gábort sztárként ünnepelték Amerikában, interjúkat közölt vele a világ vezető dzsesszlapja, a Down Beat is. Sokszor azonban nem értették a jóval saját kora előtt járó művészt, aki már akkor crossover jazzt és world musicot játszott, amikor még ez a fogalom nem is létezett. Kevesen értették úgy meg a Szabó Gábor tanítását, mint Carlos Santana, aki részben a Szabó által használt és felkínált elemeket is felhasználva alapította meg világhírű együttesét, a Santanát. Több mutatása
44
éve
1982 – Meghalt Szobotka Tibor, József Attila-díjas író, műfordító, irodalomtörténész, Szabó Magda írónő férje.
Híven tolmácsolta az angol és német irodalmat. Legismertebb fordítása J.R.R. Tolkien Babó című könyve.
30
éve
14
éve
12
éve
2014 – Meghalt Paco de Lucía spanyol flamencogitáros, a modern flamenco egyik megteremtője.
Eredeti nevén: Francisco Sánchez Gómez
12
éve
2014 – Meghalt Novák Dezső kétszeres olimpiai bajnok magyar labdarúgó, hátvéd, edző.
Edzőként háromszoros bajnok a Ferencvárossal. 1981-ben az év edzője. 1995–1996-os idényben a BL csoportkörig jutott a zöld-fehérekkel.
9
éve
2017 – Meghalt Berek Kati, kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Színésze.
Érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
6
éve