Meghalt kategória
43
éve
474
éve
1552 – Eltemették Martinuzzi Fráter György bíborost, akit I. Ferdinánd király utasítására gyilkoltak meg.
A gyulafehérvári székesegyházban temették el. 1551. november 17-én gyilkolták meg.
383
éve
1643 – Meghalt Marco da Gagliano olasz barokk zeneszerző, az opera műfajának egyik megteremtője.
A firenzei Accademia degli Elevatia alapítója.
344
éve
120
éve
1906 – Meghalt Prielle Kornélia színésznő, a Nemzeti Színház első örökös tagja.
Eredeti nevén: Prielle Antónia, ejtsd: priel. Az erdélyi anyától és francia apától 1826-ban született Prielle Kornélia volt az első a magyar színjátszás történetében, aki a Nemzeti Színház örökös tagja lett. Déryné Széppataki Róza oktatta. Petőfi Sándor feleségül kérte, de ő inkább a kor ünnepelt színészét választotta: 1847-ben hozzáment Szerdahelyi Kálmánhoz, majd több további férje is volt. 79 évesen, nem sokkal halála előtt a színésznő újra férjhez ment egy nála 45 évvel fiatalabb íróhoz, Rozsnyay Kálmánhoz. Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Nagyváradon és más városokban is játszott. Az ünnepelt, sokféle szerepet eljátszani képes színésznő 1881. február 7-én kapta meg – elsőként – a Nemzeti Színház örökös tagja címet. Több mutatása
82
éve
1944 – Meghalt Dési Huber István posztumusz Kossuth-díjas (1958) festő.
Autodidakta módon tanulta a festészetet. Szociális témájú képeiben erősen tükröződött marxista világnézete.
45
éve
1981 – Meghalt Bihari József kétszeres Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész (Úri muri).
Művészetére a megfontoltság, egyszerűség, művészi hitelesség volt jellemző. Színpadi szerepei közül kiemelkedő Bánk bán Tiborcának alakítása. Ismertebb filmszerepei: Emberek a havason; Húsz óra; Ludas Matyi; Úri muri; Szakadék Több mutatása
44
éve
1982 – Meghalt Ilse Fehling német jelmeztervező és szobrász, a Bauhaus mozgalom tagja.
Náci propagandafilmek készítésében is részt vett.
28
éve
1998 – Meghalt Vico Torriani, születési svájci színész és slágerénekes.
Eredeti nevén: Ludovico Oxens Torriani
23
éve