Ma Hedvig névnapja van

Magyar kategória

95 éve

1931 – Megszületett Vagyóczky Tibor, Balázs Béla-díjas operatőr, egyetemi tanár, az IMAGO elnöke.

1965-től harmincöt éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyik meghatározó tanára volt, oktatott továbbá a Szent István Egyetem kommunikációs szakán is. Hosszú pályafutása során olyan filmekben nyújtott kiemelkedő operatőri teljesítményt, mint például a Nehéz emberek, az Esős vasárnap, az Ezek a fiatalok, a Nem szoktam hazudni vagy a Fiúk a térről. Több mutatása

Teljes esemény 0

1931. 09. 06. Született Film/Média Magyar

94 éve

1932 – Megszületett Paláncz Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja (Legató, Magasiskola).

Paláncz a Színház - és Filmművészeti Főiskolán 1959-ben diplomázott, majd az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. A Miskolci Nemzeti Színházban játszott 1966-tól, tíz évvel később a Szegedi Nemzeti Színház társulatához szerződött. 1979-ben lett a győri Kisfaludy, mai néven a Győri Nemzeti Színház tagja, ahol megkapta a teátrum örökös tagja címet. Számos jelentős színpadi főszerep mellett játszott a 80 huszár, a Legato és a Magasiskola című filmekben. (Meghalt 2001.06.12) Több mutatása

Teljes esemény 2

1932. 09. 06. Született Film/Média Magyar

84 éve

1942 – Meghalt Szilágyi László költő, író, újságíró, operett-szövegkönyvíró (Én és a kisöcsém).

Az ő munkája a népszerű Én és a kisöcsém című operettet, amiből slágerdal is készült. Szilágyi László verseit szívesen közölték a lapok, s könnyed hangú egyfelvonásosait, tréfáit különböző kabarékban mutatták be. 1923-ban írta első operettjét, a "Levendulát". A műfajnak két évtizeden át legügyesebb, legkeresettebb képviselője volt, aki nem csak a librettót, de a zeneszámok verseit is maga írta. Leghíresebb operettjei a Csókos asszony, az Eltörött a hegedűm, a Mária főhadnagy, valamint az Én és a kisöcsém. Több művét megfilmesítették. (Született 1898.10.02) Több mutatása

Teljes esemény 0

1942. 09. 06. Meghalt Irodalom Zene Magyar

49 éve

1977 – Meghalt Hajnal Anna költő, író, műfordító.

Hajnal Anna 1937-38-ban Trencsényi Waldapfel Imrével együtt szerkesztette az Argonauták című rövid életű irodalmi folyóiratot. 1949-től könyvkiadói lektor volt. A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott. Költeményeiben gyakoriak az antik mintákra utaló képek. Számos gyermek- és ifjúsági könyvet is írt. Fordított az angol költészet remekműveiből. Létrehozta a Tóth Árpád Társaságot, amelynek tagjai a kor jeles írói, költői, kritikusai voltak. 1947-ben Baumgartner-díjat, 1966-ban József Attila-díjat kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1977. 09. 06. Meghalt Nő Irodalom Magyar

122 éve

1904 – Meghalt Czetz János az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornoka, argentín katonai vezető.

Argentínában ismert nevén: Juan Fernando Czetz Az argentin hadsereg kiemelkedő szervezője és Argentína első nemzeti katonai akadémiájának (Collegio Militar de la Nación) 25 éven keresztül az igazgatója. Katonai tevékenysége mellett jelentős a földrajztudományi munkássága, földmérőként dolgozott Argentínában ahol feltérképezte az ország Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1904. 09. 06. Meghalt Történelem Magyar

99 éve

1927 – Megszületett Rubin Szilárd író, lapszerkesztő, műfordító.

Rubin Szilárd Pécsett érettségizett. 1945-től két évet hallgatott a budapesti egyetem angol - magyar szakán. Dolgozott korrektorként, kiadói lektorként. A Családi Lap munkatársa, a Központi Sajtószolgálat rovatvezetője, az Interpress Könyvkiadó olvasószerkesztője volt. Regényeiben egy dunántúli kisváros társadalmának életét ábrázolja a századvégtől 1945-ig. Legismertebb művei: Csirekejáték, Mulatság a farkasveremben, Római egyes. Több mutatása

Teljes esemény 0

1927. 09. 06. Született Magyar