Ma Hedvig névnapja van

Magyar kategória

104 éve

1922 – Megszületett Zempléni Kornél, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zenepedagógus.

Az 1943-as Liszt versenyen II. helyezett volt. Az 1948-as Bartók versenyen, illetve az 1949-es VIT versenyen kiemelkedő sikerrel szerepelt, s ezzel nemcsak országos koncertkarrierje kezdődött el, hanem az akkor bejárható európai országokba is meghívásokat kapott. 1947-től 1964-ig a Nemzeti Zenede és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, 1964-től 1983-ig a Zeneakadémia zongoratanára volt. 1981-83 között tanszékvezető, 1983-tól 1989-ig egyetemi tanár. 1984-től 1986-ig az Oszakai Művészeti Egyetemen is tanított. Évtizedeken át Weiner Leó szellemében kifejtett művészi és tanári munkásságáért, a Zeneakadémia professor emeritusaként 2008-ban Weiner Leó Emlékdíjjal tüntették ki. Díjai: Liszt Ferenc-díj, A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj, Bartók–Pásztory-díj. Több mutatása

Teljes esemény 0

1922. 09. 04. Született Zene Magyar

99 éve

1927 – Megszületett Sánta Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író (Az ötödik pecsét).

Sánta Ferenc Kolozsváron járt gimnáziumba, 1945-ben a debrecen ireformátus kollégium diákja volt, de tanulmányait félbehagyta. Megnősült, sokféle foglalkozással próbálkozott, ipari munkás, bányász, katonatiszt lett. 1954-ben az Irodalmi Újságban Sokan voltunk című elbeszélésével az irodalmi élet középpontjába került, az Új Hangban Szabó Pál avatta hóvá. Pályakezdését az irodalomtörténet Móriczéhoz méri, a hasonló szemlélet, a népismeret, népszeretet miatt is. Hamarosan első elbeszéléskötete, aTéli virágzás is napvilágot látott, igazolva a pályakezdéshez fűzött reményeket. 1963-ban jelent meg Az ötödik pecsét című allegorikus regénye, amelynek határhelyzetbe kényszerített hősei a lelkiismeretük parancsát követve választanak az élet és a becsület között. Jelentősek Húsz óra és Az áruló című művei is. Ez utóbbit színpadon Éjszaka címmel játszották. Novellái: Isten a szekéren, válogatott írásai Halálnak halála és A szabadság küszöbén címmel jelentek meg. 1987-ben az MDF alapító tagja, 1994 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. 2008.06.06-án halt meg. Több mutatása

Teljes esemény 1

1927. 09. 04. Született Irodalom Magyar

93 éve

1933 – Megszületett Mécs Imre villamosmérnök, 1956-os elítélt, politikus.

1956-os forradalomban játszott szerepe miatt letartóztatták, 1958-ban halálra ítélték, kilenc hónapot töltött a siralomházban. 1959-ben a büntetést életfogytiglani börtönre változtatták. 1963-ban kiszabadult, villamosmérnökként dolgozott a Híradástechnika Szövetkezetnél. 1984–89 között a Duna Kör tagja, 1985-ban népszavazást kezdeményezett a bős–nagymarosi vízlépcső ellen. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az ebből kialakuló Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja, 1990 és 2010 között országgyűlési képviselő volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1933. 09. 04. Született Történelem Magyar

47 éve

1979 – Budapesten meghalt Öveges József, fizikusprofesszor.

Öveges József ősei apai ágon legalább kétszáz évre visszamenően néptanítók voltak, ő maga 1919-ben szerzett tanítói diplomát. Elsősorban a matematikai és a fizika érdekelte, de bencés és piarista tanulmányait követően pappá is szentelték. Tanári pályája kezdete után hamar eldönötte, hogy az ifjúság számára szeretne tudományos-ismeretterjesztő könyveket írni, melyek előtérbe helyezik a fizika szépségét. Népszerű oktató volt, mert bármely bonyolult fizikai dolgot és kísérlet az egyszerű emberek nyelvén is képes volt elmagyarázni. 1945 után a Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított, majd a Budapesti Pedagógiai Főiskolán volt tanszékvezető tanár. Több mint harminc könyvet írt, igazi népszerűségét azonban közkedvelt rádiós és televíziós sorozatainak köszönheti. Több mutatása

Teljes esemény 0

1979. 09. 04. Meghalt Magyar

194 éve

1832 – Meghalt báró Zách János Ferenc csillagász, geodéta, akadémikus, a londoni Royal Society tagja.

Báró Zách Ferenc katonatisztként részt vett az osztrák birodalom teljes feltérképezése céljából végzett földrajzi hosszúságmérésekben. 1770-80-ban a lembergi egyetemen tanított,1781-83-ban a párizsi obszervatóriumban dolgozott, majd Londonban csillagászati megfigyeléseke tvégzett. 1786-ban Gothába került, ahol 1792-ben az ő tervei alapján épült fel a gothai obszervatórium, amelynek 1806-ig igazgatója volt. Itt megalapította és 1813-ig szerkesztette az első csillagászati folyóiratot, a Monaliche Correspondenz-et. Tudományos munkásságának elismeréseként a legnagyobb tekintélyű tudóstársaság, a londoni Royal Society 1804-ben felvette tagjai sorába. 1815-től Genovában élt, ahol szintén az ő vezetésével létesült obszervatórium. Élete végén Párizsba költözött. (Született 1754.06.13) Több mutatása

Teljes esemény 0

1832. 09. 04. Meghalt Technika Magyar