Zakariás névnapja

Szeptember 6.

504 éve

1522 – Néhány túlélővel megérkezett Spanyolországba a világ első körülhajózásából a Victoria nevű hajó.

18 hónap után San Lucar de Barrameda-ba érkeztek meg. Az expedíciót Fernando Magellán vezette, aki meghalt a Fülöp-szigeteken, a benszülöttekkel vívott harc közben. A flottából egyetlen hajó, a "Victoria" tért vissza 18 főnyi legénységgel, bizonyítva azt, hogy a Föld gömbölyű, mivel nyugat felé haladva, Dél-Amerika megkerülésével jutottak el Ázsiába. Több mutatása

Teljes esemény 1

Történelem Érdekes

460 éve

1566 – Szigetvárnál 72 éves korában meghalt I. Szulejmán szultán.

Uralkodása idején (1520-1566) a Török Birodalom hatalompolitikai és kulturális fénykorát élte, területi kiterjedése ekkor volt a legnagyobb. Hódításaival újjáélesztette a régi nemzetközi kereskedelmi útvonalakat a Közel-Keleten. I. Szulejmán halála után hanyatlani kezdett az oszmán birodalom. Utódja fia, II. Szelim szultán és kalifa volt. (született 1494.11.06.). Több mutatása

Teljes esemény 2

Meghalt Történelem

122 éve

1904 – Megszületett Keresztury Dezső költő, irodalomtörténész.

1929-től a berlini egyetem magyar lektora, a Magyar Intézet könyvtárosa volt. 1936-tól az Eötvös Kollégium tanára. 1945-ben a Magyar Írók Szövetsége alapító tagja. 1945-1947 között a Nemzeti Parasztpárt tagjaként vallás -és közoktatásügyi miniszter. 1982-ben az MTA tagja lett. Költészetét a klasszikus magyar költészet hagyományaihoz való tudatos kapcsolódása, a pannon táj- és mentalitás szeretete jellemezte. Műfordítóként főként a német költészet átültetésében jeleskedett. Elismerései többek közt a Magyar Köztársasági Érdemrend, az Osztrák Köztársaság ezüst Érdemrendje, Akadémiai Aranyérem, Széchenyi-díj – életműve elismeréseként. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

114 éve

1912 – Megszületett Nicolas Schöffer magyar-francia képzőművész, akinek nagyméretű kibernetikus szobra az Európai Szabadalmi Hivatal előtt áll.

Eredeti nevén: Schöffer Miklós. A kibernetikus alkotás reagál a környezetből érkező jelekre, így szemben a kinetikus művekkel, működése nem előre meghatározott, hanem véletleneken múlik. Számos művészeti ágban alkotott, korszakindító művei születtek a festészet, grafika, szobrászat, film, televízió, építészet és várostervezés területén is. Kibernetikus várost tervezett, ahol a művészet játssza a főszerepet, dominálja az épített környezetet, és a város működésének szervezési elve. Nagyméretű, mozgó, fémből készült szobra láthatóak világszerte, például a Chronos 10B című mobil szobra Müchenben az Európai Szabadalmi Hivatal előtt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

107 éve

1919 – Megszületett az amerikai Wilson Greatbatch, a beültethető szívritmus-szabályozó feltalálója.

Wilson Greatbatch kutató mérnök az ötvenes évek végén gyakorlatilag véletlenül találta fel a pacemakert. Épp szívhangok felvételére alkalmas oszcillátort épített, de rossz ellenállást telepített a készülékbe, ami így egyenletes elektromos pulzálásba kezdett. Greatbatch rájött, hogy ezzel lehetne szabályozni a szívverést, majd két évnyi munkával kifejlesztette a világ első beépíthető pacemakerét. Az addigi szívritmusszabályozók mérete nagyjából akkora volt, mint egy tévékészülék, és használatuk is igen fájdalmas volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Technika

104 éve

1922 – Meghalt Mihalik Kálmán egyetemi tanársegéd, zeneszerző, a Székely (Erdélyi) Himnusz komponistája.

Mihalik édesanyja csíki székely asszony, édesapja kassai polgár volt. Kolozsváron érettségizett, majd az I. világháborúban négy évig a fronton szolgált. A románok által elüldözött kolozsvári egyetemmel ő is Szegedre költözött, ésReinhold professzor tanársegédje lett. Itt szerezte -Csanádi György szövegére - a Székely (másik ismert nevén Erdélyi) Himnusz zenéjét. A mű a román uralom alá került Erdély székely magyar lakosságának második himnuszává vált, bár elénekléséért súlyos büntetés járt.1989 után, a rendszerváltás óta népszerűsége törvényszerűen növekszik, s a Himnusz és a Szózat után harmadik nemzeti imaként foglalja el a helyét a magyar érzelmű közösségek tudatában. (Született 1896.03.12) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

100 éve

1926 – Meghalt Mária Valéria, aki Ferenc József császár és magyar király és Sissy bajor hercegnő lánya volt.

Alsó-ausztriai wallseei kastélyában 56 éves korában halt meg. Ferenc József császár és magyar király és Erzsébet (Sissy) bajor hercegnő legkisebb lánya . Magyar-nemzeti szellemben neveltették, majd 1883-tól Bécsben német nyelvet, történelmet és irodalomat tanult. Édesanyjához hasonlóan több lírai költeményt is írt, amelyek kis példányszámban 1884-ben verseskötetben is megjelntek, naplója jelentős forrásmű a történészek számára, valamint pedagógiai tartalmú vallásos elmélkedései is említésre méltók. Közösen adta ki a császárnéval az "Ein Herbst im Süden" ("Egy ősz délen") című könyvet. Gyakran ekísérte édesanyját magyarországi, salzkammerguti, merániai, németországi, franciaországi és angliai utazásaira. 1890-ben házasságra lépett harmadfokú unokatestvérével, a Habsburgok toscanai ágából származó Ferenc Szalvátorral. Mária Valéria szívesen folytatott jótékonysági tevékenységet. A wallseei kastélyban töltötték idejük nagy részét, ahol az egyik épületben az első világháború idején katonai kórházat rendezett be, majd a "Mária Valéria Szegénykórház és Öregek Otthona" nevű intézményt alapította meg, amiért a helybéliek "Wallsee angyalá"-nak nevezték el. Emellett finanszírozta kolostorok és templomok működését, a szegények megsegítésére alapítványokat hozott létre, valamint több jótékonysági egyesület védnöke is volt. Az ausztriai fordulat után az 1919. évi Habsburg-törvényt elismerte, a lemondási nyilatkozatot aláírta, így megtarthatta vagyonát és Ausztriában maradt. Az alsó-ausztriai Sindelburghban nyugszik. Több mutatása

Teljes esemény 1

Meghalt Történelem Magyar

95 éve

1931 – Megszületett Vagyóczky Tibor, Balázs Béla-díjas operatőr, egyetemi tanár, az IMAGO elnöke.

1965-től harmincöt éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyik meghatározó tanára volt, oktatott továbbá a Szent István Egyetem kommunikációs szakán is. Hosszú pályafutása során olyan filmekben nyújtott kiemelkedő operatőri teljesítményt, mint például a Nehéz emberek, az Esős vasárnap, az Ezek a fiatalok, a Nem szoktam hazudni vagy a Fiúk a térről. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar

95 éve

1931 – Megszületett Vagyóczky Tibor, Balázs Béla-díjas operatőr, egyetemi tanár, az IMAGO elnöke.

1965-től harmincöt éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyik meghatározó tanára volt, oktatott továbbá a Szent István Egyetem kommunikációs szakán is. Hosszú pályafutása során olyan filmekben nyújtott kiemelkedő operatőri teljesítményt, mint például a Nehéz emberek, az Esős vasárnap, az Ezek a fiatalok, a Nem szoktam hazudni vagy a Fiúk a térről. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar

94 éve

1932 – Megszületett Paláncz Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja (Legató, Magasiskola).

Paláncz a Színház - és Filmművészeti Főiskolán 1959-ben diplomázott, majd az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. A Miskolci Nemzeti Színházban játszott 1966-tól, tíz évvel később a Szegedi Nemzeti Színház társulatához szerződött. 1979-ben lett a győri Kisfaludy, mai néven a Győri Nemzeti Színház tagja, ahol megkapta a teátrum örökös tagja címet. Számos jelentős színpadi főszerep mellett játszott a 80 huszár, a Legato és a Magasiskola című filmekben. (Meghalt 2001.06.12) Több mutatása

Teljes esemény 2

Született Film/Média Magyar

84 éve

1942 – Meghalt Szilágyi László költő, író, újságíró, operett-szövegkönyvíró (Én és a kisöcsém).

Az ő munkája a népszerű Én és a kisöcsém című operettet, amiből slágerdal is készült. Szilágyi László verseit szívesen közölték a lapok, s könnyed hangú egyfelvonásosait, tréfáit különböző kabarékban mutatták be. 1923-ban írta első operettjét, a "Levendulát". A műfajnak két évtizeden át legügyesebb, legkeresettebb képviselője volt, aki nem csak a librettót, de a zeneszámok verseit is maga írta. Leghíresebb operettjei a Csókos asszony, az Eltörött a hegedűm, a Mária főhadnagy, valamint az Én és a kisöcsém. Több művét megfilmesítették. (Született 1898.10.02) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Zene Magyar

56 éve

1970 – Arab terroristák három repülőgépet eltérítve több mint 500 túszt ejtettek.

Egy amerikai repülőgépen 135, egy svájcin 143, és szeptember 9-én egy angol gépen kb 300 utast ejtettek túszul. A túszokat Ammanban tartották fogva, de kénytelenek voltak fokozatosan szabadon engedni őket (az utolsókat szeptember 30-án) anélkül, hogy céljukat - az Izraelben bebörtönzött arab foglyok szabadlábra helyezése - elérték volna. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes

49 éve

1977 – Meghalt Hajnal Anna költő, író, műfordító.

Hajnal Anna 1937-38-ban Trencsényi Waldapfel Imrével együtt szerkesztette az Argonauták című rövid életű irodalmi folyóiratot. 1949-től könyvkiadói lektor volt. A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott. Költeményeiben gyakoriak az antik mintákra utaló képek. Számos gyermek- és ifjúsági könyvet is írt. Fordított az angol költészet remekműveiből. Létrehozta a Tóth Árpád Társaságot, amelynek tagjai a kor jeles írói, költői, kritikusai voltak. 1947-ben Baumgartner-díjat, 1966-ban József Attila-díjat kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar

40 éve

1986 – Sikertelen merényletet követtek el Augusto Pinochet Ugarte tábornok, a Chile köztársasági elnöke ellen.

Santiago közelében történt a merénylet, mely során hat testőre életét vesztette. Tanulmányait a Katonai Akadémia Gyalogsági Intézetében, a Hadiakadémián és a Nemzetvédelmi Akadémián végezte. 1954-től a Hadiakadémia tanára, majd a Védelmi Minisztérium államtitkár-helyettese, 1956-tól a washingtoni katonai misszió tagja volt, majd az Ecuadori Katonai Akadémia tanított. 1964 és 1969 között a chilei Hadiakadémia parancsnokhelyettese, 1966-tól ezredes, 1969-től dandártábornok, a 6. szárazföldi hadosztály parancsnoka, 1970-ben vezérőrnagy volt. 1971-72-ben a santiagói 2. hadtest parancsnoka, 1972-73-ban a szárazföldi csapatok főparancsnoka, 1973-ban pedig tábornok, a fegyveres erők főparancsnoka lett. 1973. szeptember 11-én Salvador Allende Gossens szocialista kormánya elleni puccsal jutott hatalomra, 1973-74-ben a Kormányzótanács elnöke, 1974 és 1990 között köztársasági elnök volt. 1990-től a szárazföldi erők parancsnoka lett. Az emberi jogok megsértésének vádjával bíróság elé kellett volna állnia, de szellemileg alkalmatlanná nyilvánították. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

5 éve

2021 – Meghalt Jean-Paul Belmondo francia színész (Cartouche, Borsalino, A profi).

Édesapja szobrász, édesanyja festő volt. Tehetséges volt bokszban, Papp László rajongó volt. 1950-től játszott színpadon és 1953-tól filmezett. A Francia Színművészeti Szövetség elnöke volt 1963-tól 1966-ig, filmjei mellett sikeres színpadi színész is volt. Jó barátja volt Alain Delon francia színésznek. Mintegy nyolcvan filmben játszott, a filmes új hullám legnevesebb alkotásaiban tűnt fel, világsztárrá kalandfilmes szerepei emelték. Filmes partnerei voltak Sophia Loren, Gina Lollobrigida, Claudia Cardinale. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média

157 éve

1869 – Megszületett Jane Addams amerikai szociális gondozó, nőmozgalmi vezető, az első amerikai nő, aki Nobel-békedíjat kapott.

Nagyszabású reformküzdelmet folytatott, harcolt a nők választójogáért, a tisztességes átmeneti szállások létesítéséért, fellépett a gyermekmunka ellen, az egészségvédelemért, az internacionalizmus és a béke érdekében. 1889-ben Ellen Gates Starr-ral együtt kezdeményezte az Észak-Amerikában úttörő szerepet játszó "Hull House" elnevezésű szociális központ építését, főként új bevándorlók számára. Jelentős szerepet játszott a nemzetközi békemozgalomban. 1919-től a "Nemzetközi Nőszövetség a Békéért és Szabadságért" nevű szervezet elnöke volt. 1931-ben kapott Nobel-díjat. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született

134 éve

1892 – Megszületett Sir Edward Victor Appleton Nobel-díjas angol fizikus.

Sir Appleton Cambridge-ben professzor, a II. világháború alatt a Department of Scientific and Industrial Research vezetője volt. 1949-től haláláig az edinburgh - i egyetem alelnökeként és rektoraként dolgozott. Az atmoszféra vizsgálatai során 1927-ben a Heaviside - Kennelly rétegnek nevezett öv felett egy másik, 200-400 kilométer magasságú, erősen ionizált réteget talált. Felfedezése igen nagy jelentőséggel bírt, s 1947-ben "a felső atmoszféra tulajdonságaival kapcsolatos munkásságáért, különösképpen a róla elnevezett ionoszféraréteg felfedezéséért" fizikai Nobel-díjat kapott. (Meghalt 1965.04.21) Több mutatása

Teljes esemény 0

Született

122 éve

1904 – Meghalt Czetz János az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornoka, argentín katonai vezető.

Argentínában ismert nevén: Juan Fernando CzetzAz argentin hadsereg kiemelkedő szervezője és Argentína első nemzeti katonai akadémiájának (Collegio Militar de la Nación) 25 éven keresztül az igazgatója. Katonai tevékenysége mellett jelentős a földrajztudományi munkássága, földmérőként dolgozott Argentínában ahol feltérképezte az ország Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

99 éve

1927 – Megszületett Rubin Szilárd író, lapszerkesztő, műfordító.

Rubin Szilárd Pécsett érettségizett. 1945-től két évet hallgatott a budapesti egyetem angol - magyar szakán. Dolgozott korrektorként, kiadói lektorként. A Családi Lap munkatársa, a Központi Sajtószolgálat rovatvezetője, az Interpress Könyvkiadó olvasószerkesztője volt. Regényeiben egy dunántúli kisváros társadalmának életét ábrázolja a századvégtől 1945-ig. Legismertebb művei: Csirekejáték, Mulatság a farkasveremben, Római egyes. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Magyar

58 éve

1968 – A Szváziföldi Királyság nemzeti ünnepe

Az 1899-1902 közötti búr háború után britek igazgatták az Afrika dél-nyugati részénfekvő országot, amely I907-ben brit védnökségi terület lett. A gyarmati hatalom1 950-ben vezette be az első reformokat, majd 1963-ban alkotmányt hirdetett ki. 1967-ben az ország belső önkormányzatot kapott, 1968. szeptember 6-án pedig alkotmányos monarchiaként elnyerte függetlenségét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep

48 éve

1978 – Meghalt Adi Dassler, az adidas sportmárka megalapítója, a PUMA-t megalapító Rudolf Dassler öccse.

Herzogenaurach-ban halt meg, Németországban. Teljes nevén: Adolf Dassler A két testvér a közös vállalkozásban kezdett sportcipőket gyártani, a cég neve Gebrüder Dassler Schuhfabrik - Dassler Testvérek Cipőgyára volt. Hamarosan rivalizálni kezdtek, és külön céget alapítottak. Adi Dassler az adidas márkát. Rudolf Dassler szintén a kereszt és a vezetékneve elejéből megalkotta a RUDA márkanevet, ami nem sokkal később PUMA lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport

5 éve

2021 – 96 béves korában meghalt Dr. Vitányi Iván, szociológus, esztéta, politikus.

Debrecenben született, Sárospatakon csatlakozott a népi írók táborához, az ELTE BTK-n filozófia-esztétika szakon tanult, 1968-ban kandidátusi, 1972-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. Angolul és németül beszél, franciául olvas. 1944-ben részt vett az antifasiszta mozgalomban. 1944-ben a Gestapo letartóztatta, Sopronkőhidára vitték, ahol Bajcsy Zsilinszky Endrével együtt raboskodott. 1945. után az ifjúsági népművészeti kulturális mozgalmak egyik szervező-vezetője, népzenével és néptánccal foglalkozott. 1956-ban részt vett a forradalom előkészítésében. 1957-ben eltávolították a minisztériumból. 1964-ben a Valóság szerkesztőségének lett tagja. A zene lélektanáról írott könyvével kandidátus, majd a kultúra szociológiájáról írottal akadémiai doktor lett. 1972-1992-ig a Népművelési Intézet, majd az Országos Közművelődési Központ igazgatója. 1989-ben, a Magyar Szocialista Párt alakuló kongresszusán az elnökség tagjává választották, majd a parlamenti képviselőválasztáson képviselő lett. 1990. májusától 1996-ig az MSZP Országos Választmányának elnöke volt. A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa, az Igazgatótanács elnöke volt. 2011. október 22-én önálló párttá alakult Demokratikus Koalíció (DK) az egyes számú párttagkönyvet kapta meg, és amelynek örökös tiszteletbeli elnöke lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Irodalom Magyar

224 éve

1802 – Megszületett Alcide Dessalines d' Orbigny francia őslénykutató.

Alcide Dessalines d' Orbigny kutatatási területe a Föld keletkezéstörténetének vizsgálata és a korábbi korok élővilágának elemzése volt. A gerinctelen ősállatok tanulmányozásával, leírásával és rendszerezésük megalapozásával foglalkozó munkája máig forrásértékű a tudósok számára. A jura földtörténeti időszak képződményeire vonatkozó rétegsor - megállapítása ma is érvényes. (Meghalt 1857.06.30) Több mutatása

Teljes esemény 0

Született

104 éve

1922 – Megszületett Ctibor Stítnicky szlovák író, költő, műfordító.

Stítnicky első verseskötetében (1943) háborúellenes nézeteit fejezte ki. Később az ú.n. "szocialista líra" egyik művelője Lett. A magyar irodalomnak, a két nép közeledésének azonban mindvégig őszinte híve maradt. "Magyar rapszódiák" című antológiájában magyar költők verseit publikáltatta. Magyarból még Ady, Radnóti verseit és Az ember tragédiáját is lefordította szlovákra, Illyés Gyula Petőfi című könyvét is ki akarta adatni anyanyelvére lefordítva, de ezt a szlovák nacionalisták azzal akadályozták meg, hogy Petőfi "hazaáruló" volt, hiszen nem beszélte édesanyja szlovák anyanyelvét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom