★ Kiemelt esemény
Szeptember 7.
125
éve
74
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1952 – Megszületett Szűcs Márta, Liszt Ferenc-díjas (drámai koloratúrszoprán) opera-énekesnő.
A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2006) kitűntetettje.Megszületett Szűcs Márta, Liszt Ferenc-díjas (drámai koloratúrszoprán) opera-énekesnő. Több mutatása
493
éve
1533 – Londonban megszületett I. Erzsébet angol uralkodó, a Tudor-ház utolsó sarja. Hozzá fűződik Anglia virágkora.
1558-tól 1603-ig volt Anglia királynője. Az ő nevéhez - Erzsébet korához - fűződik Anglia virágkora, nagyhatalmi helyzetének megszilárdítása. 1558-ban, I. (Katolikus) Mária halála után VIII. Henrik és Boleyn Anna leányaként lépett Anglia trónjára. II. Henrik francia király Erzsébetet trónbitorlónak nyilvánította, és menyét, Stuart Máriát, Skócia királynőjét ismerte el angol királynőnek.Erzsébet királynőnek nem volt könnyű dolga, mivel belpolitikailag - vallásilag, politikailag és nemzetileg is - megosztott volt az ország, külpolitikailag pedig mélyponton állt. Uralkodása mégis az angol tengerhajózás és a kereskedelem felvirágzásának időszaka volt. Politikájával, amelyben 40 éven át nagy segítséget jelentett minisztere és tanácsadója, William Cecil (Lord Burghley, meghalt 1598-ban) irányítása, a kereskedelem és az ipar fejlődését, így a polgárság és a polgárosodó köznemesség erősödését segítette elő. 1570-ben létrejött a londoni tőzsde (Royal Exchange), a Hanza londoni bezárása után (1598) sorra létesültek a kereskedőtársaságok. Anglia új kereskedelmi útvonalakat keresett, gyarmatosított és kalózkodott a spanyol gyarmatokon. A spanyolok elől menekülő németalföldi takácsok bevándorlásával fellendült az angol posztóipar. 1588-ban angol győzelemmel végződött a döntő összecsapás Spanyolországgal, amelyben a spanyol armada teljesen megsemmisült. I. Erzsébetnek sikerült Angliát vezető tengeri hatalommá tennie és megszilárdítania a protestantizmust Európában. Több mutatása
204
éve
1822 – A Brazil Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe
A XVIII. század végén megindult forradalmi és függetlenségi mozgalmak eredményeként Brazília elszakadt Portugáliától: véget ért az 1530-ban kezdődött gyarmati uralom. Úgynevezett felülről jött forradalommal - kiáltották ki Brazíiliában a független monarchiát, és az ország alkotmányos császárság lett. Az első köztársaságot 1889. november 15-én kiáltották ki. Több mutatása
166
éve
1860 – Megszületett Grandma Moses amerikai festőnő, aki 101 éves korában még 25 képet festett.
Greenwichben, New Yorkban született. Eredeti nevén: Anna Mary Robertson A világ szinte minden részében megtalálható naiv művészeti irányzat képviselője volt. A széleskörű mozgalom a francia "neo-primitívekkel" kezdődött (Séraphine Louis, Louis Vivin, Camille Bombois, André Bauchant), akiknek 1928-ban Párizsban megrendezett közös kiállítása "A tiszta szívek festői" címet viselte. Ekkor figyeltek fel az irányzatra a hivatalos képzőművészeti életben is. Amerikában például Grandma Moses volt a megfelelőjük. Már a XX. század elején Haitin is (Hector Hyppolite) jelentős neo-primitív festészet virágzott. Európa másik feléről a grúz Niko Piroszmanisvili jelentkezett a második világháború előtt. Grandma Moses a 70-es éveinek végén kezdett festeni, 100 éves korában készített illusztrációkat Clement Moore "The Night Before Christmas" című művéhez, a könyv csak a halála után jelent meg. Élete utolsó évében, 101 éves korában még 25 képet festett. Legismertebbek a falusi életről készült festményei. Több mutatása
138
éve
1888 – Megszületett Karácsony Benő erdélyi író.
Eredeti nevén: Klärmann Bernát. Novellákat, színdarabokat és regényeket írt. Visszatérő témája, hogy a komoly hősnek van egy komikus alteregója és kettejük párbeszéde elemzi a társadalmat, aminek eredménye bár humoros, de mégis tragikus. Auswitzban halt meg 1944-ben, a pontos dátum nem ismert. Több mutatása
130
éve
1896 – Megszületett Mollináry Gizella költő és író (Betelt a föld hamissággal).
Mollináry Gizellát a Tanácsköztársaság után börtönbe zárták. 1920-ban Jugoszláviába emigrált, innen küldte verseit a Nyugatba című újságba. Amnesztiával hazatért, de németellenessége miatt 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Fogságából sikerült megszöknie. Színes, mozgalmas életét terjedelmes, önéletrajzi regényciklusba foglalta. 1945-től a Vigíliában jelentek meg írásai. Művei: Asszonyi alázat (versek); Betelt a föld hamissággal (regény); Vádoltuk egymást (regény). (Meghalt 1978.02.23) Több mutatása
117
éve
115
éve
1911 – Megszületett Todor Zsivkov bolgár politikus, párt- és állami vezető.
Zsivkov 1962 és 1971között miniszterelnök, végül 1971-1989 novemberéig az Államtanács elnöke (államfő) volt. 1992. szeptemberben köztörvényes bűnök elkövetésének vádjával hét év börtönbüntetésre ítélték, de azt háziőrizetben, egyik unokájának villájában tölthette.1996. február 9-én a Legfelsőbb Bíróság felmentette az ellene felhozott vádak alól, és elengedte büntetését. Több mutatása
114
éve
1912 – Megszületett David Packard, a Hewlett-Packard cég egyik alapítója.
A villamosmérnök David Packard az egyetemen ismerkedett meg későbbi üzlettársával Bill Hewlett-tel. A tehetséges ifjaknak egyik tanáruk szerzett állást és ösztöndíjat tanulmányaik befejezése után, ő beszélte rá Packardékat a cégalapításra is. 1938-ban egy bérelt garázsban indították el műszaki vállalkozásukat, a piacra egy hangfrekvencia-generátorral törtek be. Első komoly rendelésüket a Disney-cégtől kapták, 1950-ben már háromszáz különféle terméket gyártottak vállalatok számára. 1972-ben az első, széles körben népszerűvé vált számológépük után álltak át a tömegtermelésre. Belefogtak a számítógépgyártásba, amiben nemsoká világviszonylatban is vezető szerepük lett. Üzleti sikerüket annak is köszönhették, hogy alkalmazottaikról egyedülálló módon, maximálisan gondoskodtak. 1978-ban a páros felhagyott a cégvezetéssel, és H-P márkajelzésű marhákat kezdtek tenyészteni Idahoban. Packard vagyona 1995-ben 3,7 milliárd dollár volt, életében 1 milliárd dollárt fordított jótékonysági célokra. Több mutatása
113
éve
1913 – Megszületett Járay József tenor operaénekes.
külföldön Josef vagy Giuseppe Járay; eredeti nevén Jambrits József
108
éve
1918 – Megszületett Papp Iván festő.
Művei elsősorban akvarellek, rajzok, fa- és linómetszetek, figurális tanulmányok, városlátképek és tájképek. Emellett könyvillusztrációkat is készített. A Szent István Gimnázium számára 1974-ben mozaikot készített. A budapesti pedagógusok képzőművész stúdiójának tagja volt. Több mutatása
105
éve
1921 – Megszületett Papi Lajos ács, kőfaragó, szobrász, népművelő.
Kisújszálláson és Karcagon több köztéri alkotása áll a tereken, utcákon.
92
éve
1934 – Megszületett Bitó László író, szemész kutatóorvos, a zöldhályog elleni cseppek kifejlesztője.
Névváltozat: László Z. Bitó. A Columbia Egyetemen dolgozott New Yorkban, a ranglétrát végigjárva professor emeritus lett. A szem öregedését kutatta, jelentős eredményeket ért el a zöldhályog megértése és kezelése terén, az általa fejleszett gyógyszer 2002-ben az év gyógyszere lett. Az egyetemes orvostudomány terén elért eredményeiért, a zöldhályog elleni cseppek felfedezéséért és a Columbia Egyetem Kelet- és Közép Központja magyar programjának támogatásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal díjjal tüntette ki 2004-ben a magyar köztársasági elnök. Több mutatása
90
éve
1936 – Megszületett Buddy Holly amerikai énekes, dalszerző a rock and roll úttörője.
Eredeti nevén: Charles Hardin Holley
85
éve
1941 – Megszületett Mezey György labdarúgó, mesteredző, aki a magyar fociválogatott szövetségi kapitányaként kijuttatta a csapatot az 1986-os világbajnokságra.
MLSZ Életműdíjasa. Mezey 1954-től futballozott, 1965 óta edző, 1973-tól a Testnevelési Főiskolán oktató, 1991-től címzetes egyetemi docens volt. 1983-86 között és 1988-ban a labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya volt, az A-válogatottat Európa legjobb csapatai közé emelt. 1985 végén a londoni szaklap, a World Soccer az év legjobb európai kapitányának választotta. Szövetségi kapitányként 35 mérkőzésen irányította a magyar foci válogatottat. Később Kuvaitban és Finnországban edzősködött. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Surján László orvos, politikus.
Surján 1986-tól a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem docense. 1989-től a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tagja, 1990-95 között elnöke, később alelnöke volt. 1990-től országgyűlési képviselő, 1993-tól az Európai Kereszténydemokrata Unió (UECD) alelnöke. 1990-1994 között népjóléti miniszter volt. Több mutatása
77
éve
65
éve
1961 – Megszületett Szájer József jogász, politikus.
1988-ban a Fiatal Demokraták Szövetségének (alapító) tagja volt. 1990-től országgyűlési képviselő, 1994 óta a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, 1995 óta a Fidesz alelnöke. Több mutatása
53
éve
50
éve
1976 – Meghalt Kéthly Anna szociáldemokrata politikus, a nőmozgalom egyik vezetője, a Magyar Forradalmi Tanács elnöke.
A belgiumi Blankenberghe-ben 86 éves korában halt meg. Az emigrációs mozgalomban a Magyar Forradalmi Tanács elnöke volt. 1919 végétől a szociáldemokrata nőmozgalom egyik vezetője volt, ő szerkesztette a Nőmunkás című lapot. 1920-ban lépett be az MSZDP-be, 1922-48 között tagja volt a párt vezetőségének, s parlamenti képviselőként is tevékenykedett. 1945 után ellenezte az MDP-vel való együttműködést, a két munkáspárt egyesülését, s inkább a polgári erőkkel kereste a szövetséget. Mint a munkásegység ellenzőjét 1948-ban kizárták a pártból, egy évvel később pedig koholt vádak alapján letahóztatták. 1954-ben szabadult, 1956-ban részt vett az SZDP újjászervezésében, s november elején két napig Nagy Imre kormányának államminisztere volt. 1956 novemberében a II. Internacionálé bécsi értekezletére utazott és nem tért vissza Magyarországra. Belgiumban telepedett le, s a Magyar Forradalmi Tanács elnöke lett. A magyar emigráció egyik vezéregyéniségeként 1957 és 1961 között ő szerkesztette a Londonban megjelent Népszavát. 1990-ben hazahozták hamvait és Budapesten magyar földbe helyezték örök nyugalomra. Több mutatása
44
éve
1982 – Megszületett Szász Emese Judit olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőrvívó.
A Rio de Janeiroban, 2016-ban rendezett olimpiai játékonon a döntőben a kétszeres világbajnok olasz Rossella Fiamingo ellen, 15–13-as győzelmével szerezte meg a magyar olimpiai csapat első aranyérmét. Több mutatása
32
éve
1994 – Meghalt Terence Young kínai származású amerikai rendező, forgatókönyvíró (James Bond sorozatból: Dr. No).
Cannes-ban halt meg. Ismertebb filmjei: James Bond sorozatból: Dr. No; Oroszországból szeretettel; Tűzgolyó. A mák virága is virág; A hazárdőr; Vörös nap; Lángoló kereszt; Cosa Nostra - A Valachi-ügy; Lázas éjszakák; Várj, míg sötét lesz; No Time to Die. Több mutatása
31
éve
1995 – (Grodziecki) Szent Menyhért lengyel, (Kőrösi) Szent Márk horvát és (Pongrácz) Szent István jezsuita papok és vértanúk napja
Grodziecki Menyhért, Kőrösi Márk és Pongrácz István Kassán szenvedett vértanúhalált Rákóczi György hajdúinak kezétől, akik megkínozták és kivégezték őket. X. Pius pápa 1905-ben engedélyezte tiszteletüket. Három és fél századdal később II. János Pál avatta szentté őket Kassán.Az 1584-ben született lengyel jezsuita pap, Grodziecki Menyhért 1619-ben halt vértanú halált. Menyhért lengyel volt, a sziléziai Czeszynben (Teschen) született. 1603-ban lett a Jézus Társaság tagja, Prágában tanult, 1614-ben lett a prágai Szt. Vencel - kollégium igazgatója. Kőrösi Márk 1588-ban született horvát származású jezsuita pap 1619-ben halt vértanú halált. Márk a horvátországi Kritevácon született, s szülőhelye nyomán nevezték Kőrösinek. Családi neve Stjepaniac lehetett. Kőrösi Márkot pappá szentelése után Pázmány Péter érsekprímás hívta meg a nagyszombati papneveldébe. Márkot a hajdúk megkínozták, majd lefejezték.Az 1582-ben Alvincen született jezsuita pap, Pongrácz István 1619-ben halt vértanúhalált. István az erdélyi Alvincen született az ősi magyar Pongrácz családban. A kolozsvári jezsuita kollégiumban tanult, Brnóban (Brünn) lett novícius, Klagenfurtban, Laibachban és Grazban képezte magát, majd 1615-ben került a felvidéki Homonnára, a jezsuita kollégium tanáraként és hitszónokként. Kassán szenvedett vértanúhalált Rákóczi György hajdúinak kezétől társaival, Kőrösi Márkkal és Grodziecki Menyhérttel együtt. Kínzói, akik halottnak hitték, pöcegödörbe vetették, ahol csupán egy nappal később halt meg. Több mutatása
362
éve
1664 – Új-Hollandia kormányzója letette a fegyvert az angolok előtt, a hollandok elvesztették amerikai gyarmataikat.
A fegyvert letevő Petrus Stuyvesant Új-Hollandia utolsó kormányzója volt. Az angolok elfoglalták Új-Amszterdamot, New Jersey-t és Delaware-t. A hollandok elvesztették amerikai gyarmataikat, Új-Amszterdam (II.) Jakab yorki herceg (II. Károly angol király testvére) személyes tulajdonába került, és október 4-től új neve New York lett. Több mutatása
160
éve
1866 – Megszületett Tristan (Paul) Bernard francia író, humorista, lapszerkesztő. (A tékozló fiú).
Főként a színház számára dolgozott, de számos regényt és karcolatot is írt. A párizsi bulvárszellemet képviselő sziporkázóan szellemes, csípős humorú regényei (Egy jómódú fiatalember tönénete, A csendes férj, A kis kávéház) és színdarabjai (Csókolj meg, Jónás, Juci,János, A kutyamosó, A szerkesztő úr) igen sikeres szerzővé tették hazájában és idegenben egyaránt. A francia irodalomban elsőként tájékoztatott a sport világáról. Vígjátékaiból néhányat a Vígszínház is bemutatott. (Meghalt 1947.12.07) Több mutatása
151
éve
1875 – Meghalt Szelestey László költő (Érzelemvirágok, Falu pacsirtája, Tündérkirály, Egy rab álmai).
Szelestey indította meg és szerkesztette a Szépirodalmi Közlönyt. Költészete az 1840-es években erősen Bajza és az almanach líra hatása alatt állt, később a Petőfi népiességét utánzó petőfieskedők közé tartozott. 1860-ban Vas megye főjegyzője, 1861-ben országgyűlési képviselő. 1864-ben Habsburg - ellenes szervezkedés vádjával hat évi várfogságra ítélték; 1867-ben szabadult. Több mutatása
139
éve
1887 – Megszületett Edit Sitwell angol költő (Street Songs).
1943-ban írta a "Street Songs" című verseskötetet, 1933-ban életrajzi tanulmánya jelent meg "English Eccentrics" címmel.
130
éve
1896 – Amerikában megrendezték a legelső hivatalos autóversenyt, ahol elektromos autó nyert.
A Rhode Island-i Narragansett Trotting Park egymérföldes, ovális lóversenypályáján rendezték a legelső hivatalos, versenypályán zajló autóversenyt az Egyesült Államokban.A győztes autó a Riker Electric Motor Company terméke volt. A verseny célja az autómobilok bemutatása volt, együtt versenyeztek elektromos, benzinnel, gázzal és gőzzel hajtott járművek. Összesen 7 induló volt, ebből 2 volt elektromos hajtású, a győztesen kívül a másikat az Electric Carriage and Wagon Company gyártotta. Több mutatása
120
éve
1906 – Megszületett Balogh Edgár romániai magyar író, újságíró, publicista.
Balogh Edgár újságíróként a szlovákiai magyar baloldali mozgalmak egyik vezetője volt. Jelentős szerepet töltött be a Sarló mozgalomban. 1935-ben kiutasították Szlovákiából; Romániában telepedett le, ahol részt vett a kommunisták által vezetett romániai Magyar Dolgozók Szövetségének munkájában. Egyik kezdeményezője volt a Márciusi Front mintájára szervezett marosvásárhelyi írótalálkozóknak. 1940-44-ben a népi írók mozgalmában és az antifasiszta függetlenségi mozgalomban tevékenykedett. A világháború után egyik vezetője lett a romániai magyar irodalmi, társadalmi és politikai életnek. Az 1956-tól újra megindult Korunk című folyóirat főszerkesztője, a kolozsvári egyetem tanára volt. Több mutatása
85
éve
80
éve
1946 – Meghalt Góth Sándor színész, rendező és műfordító, színészpedagógus.
Góth Sándor 1896-ban a Vígszínház tagja lett, s - rövid időt leszámítva- az maradt haláláig. Széles skálájú színész volt, különösen vígjátékbeli alakításai voltak híresek, de kiváló volt drámák főszerepeiben is. Kivételes műveltségével, gazdag színészi eszköztárával, könnyed játékmódjával a népszínházi stílus egyik megteremtője volt. A magyar filmgyártás egyik úttörőjeként is nevet szerzett, 1911-től a rövid életű Hunnia Filmgyár csaknem valamennyi filmjét ő rendezte, s a hangosfilm - korszakban játszott is. Több mint félszáz színdarabot fordított le magyarra. 1931-39 között a Színiakadémián tanított. (Született 1869.10.19) Több mutatása
75
éve
74
éve
1952 – Meghalt Marek József, Kossuth-díjas állatorvos, kutató.
A Magyar Tudományos Akadémia rendes, majd tiszteleti tagja. A 20. század első felének iskolateremtő állatorvosa volt, pályatársával, Hutÿra Ferenccel együtt a magyarországi állatorvos-tudomány legkiemelkedőbb, nemzetközileg is elismert tudós- és szerzőpárosát alkották. Az állatorvosi belgyógyászat területén nevéhez fűződik több állatbetegség – Marek-betegség, májmételykór, kergekór, angolkór stb. – feltárása és gyógymódjának kidolgozása. Az Állatorvosi Főiskola belgyógyászati tanszéke és belklinikája élén töltött harmincnégy esztendő (1901–1935) alatt intézményét világszerte elismert állatorvosképző tanintézetté és tudományos műhellyé, klinikai és állat-egészségügyi ellátóhellyé fejlesztette.Budapest VII. kerületében 1958 óta utca van róla elnevezve. Több mutatása
58
éve
49
éve
1977 – Megszületett Lengyel Tamás, Jászai Mari-díjas színész, filmszínész.
Csatornahangként is ismert a Comedy Centralon.
48
éve
36
éve
1990 – Meghalt Bencze Ferenc, Balázs Béla-díjas színész.
Nagyváradon született évtizedekig játszott romániai magyar színházakban, főként népszínművekben és operettekben szerepelt, táncos-komikus is volt. Bacsó Péter 1971-ben készült Kitörés című filmjében szerepelt először, majd sok magyar filmben játszott, például a Makrában és az Az ötödik pecsétben. 1977-ben költözött végleg Magyarországra, s előbb a MAFILM társulatának tagja volt, majd a veszprémi színházhoz szerződött. Több mutatása
28
éve
1998 – A google (egyik) születésnapja.
A Google jelenleg a legnépszerűbb internetes keresőrendszer. A keresésen kívül többek között térkép és útvonaltervező, pénzváltó, számológép, naptár, levelező, fordító, és hírdető rendszer is. A projektet Larry Page és Sergey Brin alapította, mindketten a Stanford Egyetemen végeztek. A Google különböző napokon is megünnepli a születésnapját: Néhányan úgy tartják, hogy a születésnap a domain bejegyzésének napja, amely 1997.09.15. Természetesen fontos dátum a cég alapításához szükséges iratok aláírásának a napja is amely 1998.09.04. Bulikat és ünnepségeket pedig szeptember 7-én és 27-én is tartanak. A google mindegyik születésnapját ünnepli, meglepetésszerűen változó google logókat (doodle) láthatnak a felhasználók ezen alkalmakkor. Több mutatása
19
éve
13
éve
13
éve
2013 – Meghalt Miklós Tibor műfordító, dalszövegíró, a Különös szilveszter írója, a Hair fordítója.
A Generál együttes szövegírójaként tűnt fel, nevéhez fűződik a hazai rockopera megteremtése. 1980-1996 között a Rock Színház alapító művészeti vezetője, 1996-től a Budapesti Operettszínházban a musicalek és rockoperák irodalmi vezetője volt. 1999-től a Ferencvárosi Nyári Játékok Kht. és a Piccolo Színház ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett. A Sakk Matt, a Korong, majd a Generál együttes, Cserháti Zsuzsa, Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, Nagy Anikó, Szűcs Judith, a Crystal szövegírója. Több korszakos sláger – Különös szilveszter; Boldogság gyere haza; Zenegép; Álmodj királylány; Egy elfelejtett dal; Mit tegyek, hogy érezd – szerzője. Ő fordította a Jézus Krisztus szupersztárt, az Evitát, a Hairt, A nyomorultakat, a Miss Saigont. Több mutatása
12
éve
8
éve