Magyar kategória
54
éve
29
éve
1997 – Megszületett Csenki "UNFIELD" Patrik youtuber, zenész.
A legkülönfélébb témákban készít videókat, például sport, hajfestés, tanácsadás, stb.
18
éve
2008 – Véletlen folytán Heikki Kovalainen finn autóversenyző a Hungaroringen megszerezte egyetlen F1 futamgyőzelmét.
A szinte végig első helyen autózó Felipe Massa Ferrarija három körrel a leintés előtt meghibásodott, így a brazilnak vezető helyről kellett kiállnia. A győzelem pedig Heikki Kovalainen ölébe hullott - az akkor a McLaren-Mercedes színeiben versenyző finn pályafutása egyetlen futamelsőségét aratta a Forma-1-ben. Több mutatása
65
éve
1961 – Meghalt Tildy Zoltán református lelkész, miniszterelnök, az 1946-ban kikiáltott Magyar Köztársaság elnöke.
Budapesten 71 éves korában halt meg. Pápán, a Református Teológiai Akadémián szerzett lelkészoklevelet, majd ösztöndíjjal 1913-14-ben az észak-írországi Belfastban tanult. 1915-ben helyettesítőként matematikát tanított a pápai főgimnáziumban. Egyházi pályáját segédlelkészként kezdte 1916-ban a Somogy vármegyei Szennán, 1919-től Orciban, 1921-től 1929-ig Tahitótfaluban volt református lelkész, majd Budapesten igazgató lelkész, 1932 és 1946 között pedig Szeghalom lelkipásztora. Politikai tevékenységét 1917-ben kezdte, amikor belépett a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártba. 1929-ben többek között Nagy Ferenccel hozzáfogott a parasztság egy új tömörülése, az FKgP szervezéséhez. 1930. szeptemberében megválasztották a megalakult párt ügyvezető alelnökévé. Először 1931-ben indult az országgyűlési választásokon, de veszített a kormánypárti jelölttel szemben, 1933-ban pedig hatósági terrorral akadályozták meg a képviselői mandátumhoz jutását. 1934-től 1946-ig a Békés vármegyei törvényhatósági bizottság tagja volt. 1935-ben választási csalással tették lehetetlenné, hogy bejusson a képviselőházba, majd a megismételt választásokon sikerült képviselői mandátumot szereznie. 1940. januárjában ideiglenes az FKgP vezetője lett, a II. világháború idején a nemzeti függetlenséget védelmező, németellenes álláspontot képviselt. 1942. márciusában a egyik megalapítója volt a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak. Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt dolgozta ki az FKgP 1943. évi háborúellenes memorandumát, amely Kállay Miklós miniszterelnöknek is átadásra került. A német megszállás után illegalitásba kényszerült. A politikai életbe 1945. januárjában - miután a szovjet csapatok elfoglalták Pestet - rögtön bekapcsolódott. A kialakult helyzetet, a kommunisták jelentős befolyását tudomásul vette és elfogadta. Helyeselte a politikai élet demokratizálására hozott intézkedéséket, főként a földreformot, amelyért azelőtt már sokat küzdött. 1945.04.02-án a nemzetgyűlés képviselőjévé, 08.20-án az FKgP pártvezérévé választották. Augusztusban az Országos Gazdasági Tanács, szeptemberben az Országos Gazdasági Bizottság elnöke, majd országgyűlési képviselő lett. A nemzetgyűlési választások eredményeként november 15-én koalíciós kormányt alakított. Fő külpolitikai feladatként a a Szovjetunió bizalmának elnyerését jelölte meg, de hangsúlyozta az USA-hoz, Nagy-Britanniához és a szomszéd államokhoz fűződő jó viszony megteremtését. Belpolitikájának fő célja az erős központi kormányzat megteremtése, az újjáépítés folytatása és felgyorsítása volt. A nemzetközi kötelezettségeknek eleget téve december 29-én kiadta a magyarországi németek kitelepítéséről szóló kormányrendeletet. 1946.02.01-jén a nemzetgyűlés eltörölte a királyság intézményét és kikiáltotta a köztársaságot, amelynek elnökévé választották. A kommunisták egyre gátlástalanabb követeléseivel szemben egyre kisebb ellenállást tanúsított, ezért jelentősen csökkent pártbeli tekintélye és népszerűsége. Megalkuvó magatartása miatt - vejének, Csornoky Viktornak a "kémkedési ügy"-ét felhasználva - 1948 nyarán eltávolították a közéletből. Augusztus 3-án szó nélkül aláírta a kommunista párt Politikai Bizottságának határozata alapján elkészített lemondólevelét. 1956. májusáig házi őrizetben élt családjával együtt. Októberben, a forradalom idején Nagy Imre kormányának államminisztereként támogatta annak intézkedéseit, ezért 1957. májusában letartóztatták. 1958-ban hatévi börtönbüntetésre ítélték a Nagy Imre-per vádlottjaként, majd idős korára és rossz egészségi állapotára való tekintettel 1959. áprilisában amnesztia nélkül kiengedték a börtönből. 1989-ben rehabilitálták Nagy Imrével és társaival együtt. Több mutatása
720
éve
1306 – 16 éves korában megölték Vencel magyar királyt (III. Vencel néven cseh és lengyel király).
Olomoucban ölték meg. Károly Róberttel szemben lépett fel trónkövetelőként, majd Ottó bajor herceg javára mondott le a magyar trónról. IV. Béla magyar király ükunokája volt, II. Vencel cseh király és Habsburg Jutta hercegnő fia. 1301-ben, III. András halála után a magyar főurak többsége II. Vencelt akarta a magyar trónra ültetni, aki maga helyett 12 éves fiát javasolta. 1301. augusztus 27-én Hontpázmány nb. János kalocsai érsek koronázta királlyá Székesfehérvárott. A magyarosabb hangzású Lászlóra változtatták a nevét, és az oklevelekben is ezen a néven szerepel. 1302-ben a magyar főurak és a főpapság nagy része őt támogatta Károly Róberttel szemben. Vencel hívei megakadályozták, hogy Budát, a gyermekkirály székhelyét elfoglalja Károly Róbert serege. VIII. Bonifác pápa 1303-ban Vencel és Károly Róbert - a két trónkövetelő - küzdelmében Károly Róbert javára döntött, és Vencelt eltiltotta a királyi cím viselésétől. Apja 1304. júniusában hazavitte Csehországba, Magyarországot pedig Kőszegi Ivánra, a kinevezett kormányzóra bízta. 1305. június 21-én meghalt II. Vencel, és fia Csehország királya lett. 1305. szeptemberében lemondott a magyar trónról Ottó bajor herceg javára. Egy évvel később Konrad Potenstein ölte meg. Több mutatása
192
éve
1834 – Megszületett Heim Péter jogász, aki a postahálózat egyik megszervezője volt.
Baross Gábor közvetlen munkatársaként nevéhez fűződik az önálló magyar posta szervezetének kiépítése, a posta, távíró és telefon egyesített intézményének műszaki fejlesztése, pénzügyi és jogi helyzetének megszilárdítása. Vezetése alatt teremtették meg a városközi telefon-összeköttetést (1890–93), szervezték meg a levélgyűjtést és a kézbesítést, és egységesítették a postatarifákat. Főleg az ő érdeme, hogy 1888-ban Ausztriával új posta- és távírda-egyezmény jött létre. 1894-ben megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét. Több mutatása
142
éve
135
éve
1891 – Megszületett Makay Margit színésznő, ki 92 évesen még színpadon szerepelt.
Sokoldalú egyéniség, jellemábrázoló képessége tragikus és vígjátéki szerepekben, könnyed szalondarabokban egyaránt érvényesült. Nyolcvanéves kora után még filmezett, nagy sikerrel játszotta el Örkény István Macskajáték c. drámájának filmváltozatában Paula szerepét. 92 éves korában lépett utoljára színpadra özv. Brodarics Antalné szerepében Karinthy Ferenc Bösendorfer c. színdarabjában.Kitűntetései: Érdemes művész (1959), Kiváló művész (1962), Kazinczy-díj (1963) Több mutatása
130
éve
102
éve