Magyar kategória
100
éve
89
éve
1937 – Megszületett Korniss Péter, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus, fotóriporter.
Az első Kossuth-díjas fotóművész. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett. Több évtizedig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője volt. Sokat fotózta az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmódot, egy évtizeden át követte egy Budapestre ingázó vendégmunkás életét. Az 1990-es évektől beállított fényképekkel is foglalkozott. Több mutatása
85
éve
82
éve
1944 – Megszületett Horvát János újságíró, diplomata.
Az ELTE spanyol-történelem szakán végzett. 1964-ben megnyerte az első Riporter kerestetik című televíziós tehetségkutató vetélkedőt. 1966-ban kubai ösztöndíjat nyert. 1969 és 1994 között - huszonöt éven át - a Magyar Televízió munkatársa volt. Alapítója, majd 1970-1979 között munkatársa a Hét című politikai műsornak. 1972-ben Kuba - Közelről és Kuba Oriente címekkel dokumentumfilmeket forgatott, élményeit 1974-ben a Kubai riport című könyvében foglalta össze. 1979 és 1988 között az MTV filmosztályának munkatársaként, majd vezetőjeként dolgozott. 1980-tól öt éven át tanított televíziós újságírást a Színház és Filmművészeti Főiskolán (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem). 1988-89-ben TV2 csatorna igazgatója volt. 1994-ben céget alapított, és műsorokat gyártott az MTV-nek, többek között az Ön dönt interaktív programot. 1990-1992 között a Columbia Egyetemen (New York) tanított a kelet-európai újságírásról, 1993-ban szerepet vállalt az ELTE média szakának elindításában. 2001 és 2006 között alapítója és elnöke volt a Sport1 TV-nek, majd Magyarország kubai nagyköveteként végzett diplomáciai munkát 2010-ig. Hazatérve újabb könyvet írt élményeiről Kubai retró címmel, amely útikönyvként és anekdotagyűjteményként is olvasható. Több spanyol nyelvű drámát fordított magyarra. Több mutatása
76
éve
1950 – Miskolcon megszületett Jónyer István asztaliteniszező 34-szeres bajnok, 328-szoros válogatott.
Jónyer István 1963-tól a Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Köre, 1970-től 1984-ig a Budapesti Spartacus versenyzője volt. Egy évig Olaszországban, négy évig Ausztriában játszott. Párosban kétszeres, egyesben és csapatban is világbajnoki címet szerzett, párosban kétszer vb-ezüstérmet, csapatban vb-bronzérmet nyert. Csapatban négyszeres Európa-bajnok volt, egyesben kétszer, csapatban és párosban is Eb-ezüstérmet szerzett. Eb-bronzérmet nyert párosban kétszer, valamint vegyes párosban és csapatban is. 1989 óta a MASZ utánpótlásbizottságának vezetője, a Sportsegély soros elnöke. Dolgozott a Favorit Cipész Ktsz-nél, a Gyorszolgálati Szövetkezetnél és a Kertészeti Egyetemen, jelenleg elnökhelyettese a Budai Mérnöki Kisszövetkezetnek. Több mutatása
74
éve
1952 – Megszületett Demszky Gábor jogász, szociológus, aki 20 éven keresztül volt Budapest főpolgármestere.
A demokratikus ellenzék, majd a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) volt tagja. 1990–2010 között, öt hivatali cikluson át volt Budapest főpolgármestere. Több mutatása
72
éve
1954 – Megszületett Udvaros Dorottya, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Édesapja Udvaros Béla rendező, édesanyja Dévay Camilla színművésznő.
26
éve
2000 – Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalba lépett.
1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bánd községben. 1955-ben az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1961-1963 között tanulmányokat folytatott a strasbourgi egyetem nemzetközi összehasonlító jogi karán. 1973-ig az MTA Állam és Jogtudományi Intézetében dolgozott, majd egyetemi tanár lett. 1978-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója. 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője. 1990. május 23-tól 1993. február 22-ig az Antall-kormány tárca nélküli minisztereként feladata volt az MTA felügyelete. 1991-től a bős-nagymarosi vízi erőmű kormánymeghatalmazottja is volt. 1990. augusztus 1-jétől az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökeként is dolgozott. 1993. február 22-től 1994. július 15-ig művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett. 1995-ben az ellenzéki MDF, KDNP és Fidesz közös államfőjelöltje volt. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért. 2000-ben az FKgP Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnöknek. Június 6-án az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban. Ekkor távozott minden addigi munkahelyéről. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. 2005. augusztus 5-én adta át hivatalát utódjának, Sólyom Lászlónak. Visszavonulása után emeritálta és díszdoktori címet adományozott neki az ELTE. Nős, egy gyermeke van. Több mutatása
140
éve
1886 – Meghalt Weber Antal műépítész, aki több ma is működő egyetemi épületet tervezett.
Felesége Lotz Erzsébet Paulina, Lotz Károly testvére. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium építésze volt. Az 1878-as Párizsi világkiállításon megépült épületéért a francia kormány a becsületrend lovagkeresztjével tüntette ki. Az építésztársakkal jó kapcsolatokat ápolt, barátja volt Ybl Miklós, Feszl Frigyes és Szkalnitzky Antal. Épületeiből: Erdődy-villa, Budapest, 1062 Andrássy út 104. ma: Orosz Nagykövetség, Semmelweis Egyetem Központi Igazgatási Épület, 1085 Budapest, Üllői út 26., Állat- és Ásványtani Intézet, ma: ELTE BTK, 1088 Budapest, Múzeum körút 4. Több mutatása
78
éve