Magyar kategória
107
éve
106
éve
1920 – Megszületett V. Binét Ágnes pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, mese- és tankönyv szerkesztő.
Férje Varga Tamás matematika tanár volt, aki az általános iskolai matematika oktatás móüdszerét dolgozta ki.
104
éve
1922 – Budapesten meghalt Bánki Donát mérnök, feltaláló.
A Budapesti Műegyetem építészmérnöki szakának elvégzése után Bánki Donát egy ideig tanársegédként dolgozott, majd a MÁV-nál és 1899-ig a Ganznál volt szerkesztőmérnök. Bánki és Csonka János nevéhez fűződik a motorgyártás hazai bevezetése (Bánki-Csonka-motor), melynek legfontosabb újítása az 1893-ban szabadalmaztatott porlasztó, vagyis karburátor volt. A Ganznál töltött évek alatt sok saját találmánya és szabadalma volt, többek közt az elsőkerék-meghajtású autó, valamint a gőz- és a vízturbina. Bánki 1899-től haláláig a Műegyetemen oktatott. A Gépipari Tudományos Egyesület 1955-ben Bánki-emlékérem néven 3 fokozatú, díjazással egybekötött, évenként kiosztásra kerülő műszaki kitüntetést alapított. Több mutatása
96
éve
1930 – Miskolcon megszületett Grósz Károly politikus, aki 1987-1988-ban Magyarország miniszterelnöke volt.
1944-ben a Diósgyőri Gépgyárban dolgozott inasként, 1945-ben a miskolci nyomdába került, ahol kitanulta a nyomdászmesterséget. 1945 óta a kommunista párt tagja, 1949-50-ben a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége Abaúj vármegyei szervezetének titkára volt. 1950-ben a Petőfi Akadémiára küldték, 1951 és 1954 között hadnagyként, majd főhadnagyként a jugoszláv-magyar határon teljesített szolgálatot. 1954. novemberében kinevezték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság agitációs és propagandaosztályának vezetőjévé, a megyei forradalmi munkás-paraszt bizottság tagja, majd a megyei pártapparátus vezetője lett. 1958-59-ben az "Északmagyarország" című lap felelős szerkesztője volt, 1961-ben a Pártfőiskola hallgatójaként oklevelet szerzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1961-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága (KB) agitációs és propagandaosztályának munkatársaként, 1962-től a Magyar Rádió és Televízió pártbizottságának titkáraként, 1968-tól a KB agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetőjeként, 1973-tól az MSZMP Fejér megyei Bizottságának első titkáraként tevékenykedett. 1974-ben az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának, 1979-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság élére került. 1980-ban az MSZMP KB tagjává választották, 1984. decemberétől a Budapesti Bizottságának első titkára lett, 1985-ben az MSZMP Politikai Bizottságába is bekerült. 1987.06.25-én választották a minisztertanács elnökévé, kormányprogramjával bevezette az értéktöbbletadót és a személyi jövedelemadót, a keleti országok között elsőként. Támogatta a piacgazdaságilag orientált reformprogramot., de a "szocialista megújulás" mellett szállt síkra. 1988.05.23-án a visszalépett Kádár János helyét foglalta el az MSZMP főtitkári posztján. Hozzájárult Nagy Imre és társai szerepének átértékeléséhez, a romániai magyarság ügyében tett külpolitikai kísérlete kudarccal végződött. 1988.11.24-én Grósz Károly helyett, mivel a meghirdetetett reformpolitikát egyre inkább fékezte, Németh Miklóst választotta meg miniszterelnöknek a parlament. 1989.10.08-án az MSZMP rendkívüli kongresszusán Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Németh Miklós és Horn Gyula új pártot hoztak létre Magyar Szocialista Párt néven, amely meghirdette a lenini pártrendszer és a pártállam megszüntetését a reformkommunista és szociáldemokrata elvek szerint. A régi MSZMP újjászervezését a konzervatív Grósz Károly és Berecz János tűzte ki célul. 1990-ben lemondott MSZMP KB tagságáról és visszavonult a politikai élettől. Több mutatása
85
éve
82
éve
1944 – Megszületett Andy Vajna, hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa.
Eredeti nevén: Vajna András, Andrew G. Vajna
81
éve
1945 – Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)
Filmjei: A 111-es A Bercsényi huszárok A kegyelmes úr rokona A kuruzsló A leányvári boszorkány A megfagyott gyermek A szűz és a gödölye A tökéletes család Alkalom Áll a bál Álomkeringő András Az Aranyember Az ember néha téved Az ördög nem alszik Az utolsó Vereczkey Bűnös vagyok! Café Moszkva Csákó és kalap Csortos Gyula színészmúzeum Dunaparti randevú Egy asszony visszanéz Egy éj Velencében Egy lány elindul Egy pofon, egy csók Egy szoknya, egy nadrág Egy tál lencse Éjfélre kiderül Ember a híd alatt Én voltam - Vallomás Fekete gyémántok Futótűz Gentryfészek Havasi napsütés Hazafelé Hazajáró lélek Hét szilvafa Hyppolit, a lakáj Ítél a Balaton János vitéz Kerek Ferkó Két fogoly Két lány az utcán Külvárosi őrszoba Légy jó mindhalálig Liliom Maga lesz a férjem! Mária két éjszakája Méltóságos kisasszony Orient expressz Több mutatása
128
éve
1898 – Meghalt Arany László népmesegyűjtő, költő, Arany János fia.
Legjelentősebb műve: A délibábok hőse című verses regény. Ismert költeménye: A hunok harca és a Tűnődés.
121
éve
94
éve