Magyar kategória
43
éve
101
éve
1925 – Megszületett Tony Curtis magyar származású amerikai színész (Van, aki forrón szereti; Minden lében két kanál).
Eredeti nevén: Schwartz Bernát, Bernard Schwarz. New York-ban született, családja Mátészalkáról származott. Magyarul válaszolt újságíróknak. 1943-ban, bevonult a haditengerészethez, a háború után lett színész, érdekelte a lovaglás és a vívás. 1951-ben feleségül vette Janet Leigh színésznőt, két lányuk született, Kelly és Jamie Lee Curtis, aki színésznő lett. Válásuk után többször újra házasodott, utolsó felesége 45 évvel volt fiatalabb nála. Először előnyös megjelenése miatt foglalkoztatták, de később színészi tehetsége is megmutatkozott komoly és humoros szerepekben egyaránt. A siker édes illata című filmben Burt Lancaster, a Van, aki forrón szereti című filmben Marilyn Monroe és Jack Lemmon partnere volt. A megbilincseltekben nyújtott alakításért Oscarral jelölték. Az 1970-es évek elején Roger Moore társaként a The Persuaders (Minden lében két kanál) című TV sorozatban játszott. Festőként is dolgozott, képeit neves galériákban láthatjuk. 2009-ben jelent meg önéletrajzi kötete, a Hollywood hercege, melyet a 16. Nemzetközi Könyvfesztiválon Budapesten a Millenáris Parkban dedikált. Több mutatása
155
éve
1871 – Megszületett Horánszky Lajos bankigazgató, publicista, műgyűjtő, országgyűlési képviselő.
A budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, majd 1889-től külföldi tanulmányutat tett Franciaországba, Németországba és Ausztriába. Banktisztviselő volt Bécsben, később a Magyar Bank, valamint az Angol–Magyar Bank igazgatója lett. 1901-1905 között Veszprém országgyűlési képviselője a szabadelvű párti programmal. Közreműködött a Nemzeti Társaskör alapításában, és része volt 1910-ben a Nemzeti Munkapárt megalakulásában is. Az első világháború után a politikai élettől visszavonult. 1926-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Írt Batthyány Lajosról, Grünwald Béláról, Munkácsy Mihályról, Liszt Ferencről, Tisza Istvánról, Illésházy Istvánról, Beöthy Zsoltról. Magyar írók műveinek első kiadásából, értékes képekből és metszetekből álló gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el. Több mutatása
131
éve
107
éve
1919 – Megszületett Máriássy Félix Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró (Talpalatnyi föld; Valahol Európában).
Ismertebb filmjei: Fügefalevél; Álmatlan évek; Külvárosi legenda; Egy pikoló világos; Talpalatnyi föld; Valahol Európában; Kalotaszegi madonna. Legtöbb filmjét feleségével, Máriássy Judit dramaturg és forgatókönyvíróval készítette. A Budapesti tavasz és az Egy pikoló világos a legsikeresebb alkotásai. Több mutatása
105
éve
82
éve
1944 – Megszületett Gulyás Gyula Kossuth-díjas szobrász.
1968-ban készítette első jelentős nonfiguratív, Tekervény című kisplasztikáját. Hatalmas minimalista szobrok mellett élethű portrészobrokat is készített, többek között Andy Warholról és Marilyn Monroe-ról is. Több mutatása
65
éve
1961 – Megszületett Hágai Katalin, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész.
eredeti neve: Hágelmayer Katalin
59
éve
1967 – Megszületett Darnyi Tamás, sokszoros olimpiai-, világ- és Európa bajnok úszó, sportvezető.
Az 1988. évi szöuli és az 1992. évi barcelonai olimpián a 200 és 400 méteres vegyes úszásban olimpiai bajnoki címet szerzett, így négy aranyérmével máig ő a legeredményesebb magyar férfi úszó olimpikon. Négyszer nyert világbajnoki, nyolcszor Európa-bajnoki címet. Több mutatása
231
éve