Ma Gál névnapja van

Magyar kategória

129 éve

1897 – Meghalt Kamermayer Károly, aki Budapest első polgármestere volt.

Kamermayer Károly előbb Buda, majd Pest szolgálatába lépett, a közigazgatásban tevékenykedett. 1861-ben Buda főjegyzője, 1867-ben Pest város tanácsnoka lett. Nagy érdemei vannak a városegyesítés tervének kidolgozásában. 1873-ban, az egyesített Budapest megszületésekor a népszerű várospolitikust nagy többséggel polgármesterré választották. Hivatalát 1873-tól 1896-ig látta el, mert további három terminusban is újraválasztották. 23 évi polgármestersége alatt indult meg Budapest világvárossá fejlődése. Nevéhez fűződik a magyar nyelvű közigazgatás megteremtése, a kerületi előljáróságok kialakítása. Működése idején épült az Andrássy út, a Nagykörút, a Ferenc József híd, a Déli Összekötő vasúti híd, a Parlament, a Mátyás- templom, több kultúrális létesítmény és a Nagycsarnok a Fővám téren. Kiépült az út-, víz- és csatornahálózat, megvalósult a szemétszállítás is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1897. 06. 05. Meghalt Történelem Magyar

84 éve

1942 – Meghalt Abonyi István sakkmester,a Magyar Sakkszövetség, és a Nemzetközi Sakkszövetség egyik alapítója.

A Nemzetközi Levelezési Sakkszövetség egykori elnöke. A Magyar Sakkvilág főszerkesztője. A rekordok között tartják számon, hogy 1928 január 21-22-én 105 táblán mintegy 300 ellenfél ellen játszott szimultánt, amely este 7-től reggel 6-ig tartott szünet nélkül. Ezekben 79 győzelmet aratott 20 döntetlen mellett mindössze 6 játszmában kapott ki. Egy ideig ezzel ő volt a szimultán világcsúcstartó. Nevét viseli az Abonyi-csel (1. Hf3, d5 2. e4), amelyet 1912-ben először ő játszott meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1942. 06. 05. Meghalt Sport Magyar

39 éve

1987 – Bokross Zsolt és Simon Imre világbajnok lett az Olaszországban rendezett WTKA-világbajnokságon.

A debreceni Báthory Gym versenyzői az Olaszországban, Marina Di Carrera városában megrendezett WTKA-világbajnokságon érték el eredményeiket. Bokross Zsolt két arany- és egy ezüstéremmel térhetett haza. Szintén a dobogó tetejére állhatott Simon Imre, aki két nyert mérkőzéssel került a felnőtt low-kick 67 kilogramm döntőjébe. További érmeket szerzett még Varga Gyula és Lénárt Tamás. A versenyzők felkészítését Ignéczi László 6. dan és Simon Kornél 3. dan edzők segítették. Több mutatása

Teljes esemény 0

1987. 06. 05. Sport Magyar