Magyar kategória
65
éve
138
éve
1888 – Megszületett Egri Lajos magyar-amerikai író, aki írástechnikát oktatott. Műveit a mai napig alapként haszálják.
Az 1930-as évek közepén megalapította az Egri-féle íróiskolát, az írástechnikáról több könyve is megjelent, köztük a The Art of Creative Writing és a The Art of Dramatic Writing (A drámaírás művészete) című alapművek. Utóbbit máig az egyik legjobb színműírással foglalkozó könyvnek tartják, tanait pedig átvették a novella-, regény- és forgatókönyvírás elméletével foglalkozó írások is. Több mutatása
96
éve
1930 – Megszületett Horváth Ádám, Kossuth-díjas tévérendező, tanár (Szomszédok).
Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész. Felesége Csűrös Karola volt. A magyar televíziózás történetének meghatározója, a tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt.A népszerű Szomszédok TV sorozat rendezője. Emlékezetes élő közvetítések, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője is volt. A Gaudiopolisban (1945-1950) kikiáltott Gyermekköztársaság első kultuszminisztere. Több mutatása
84
éve
1942 – Megszületett Béres Ilona, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.
Érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
82
éve
80
éve
1946 – Meghalt Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök.
Budapesten 82 éves korában halt meg. Jogi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen és német egyetemeken végezte. Budapesten jog- és államtudományi doktori oklevelet szerzett, ügyvédi vizsgát tett, majd nyitott egy ügyvédi irodát. 1901-től 1918-ig a németújvári választókerületet képviselte az országgyűlésen néppárti programjával. A Tanácsköztársaság idején letartóztatták és egy ideig túszként fogva tartották ellenforradalmi tevékenység vádjával. 1919 őszén a katolikus és a keresztényszocialista mozgalom újjászervezésében vett részt. 1920. januárjában nemzetgyűlési képviselővé választották a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának programjával. 1920. február 18-tól a nemzetgyűlés első alelnöke volt. Március 1-jén a nemzetgyűlés elsöprő többséggel választotta meg Magyarország kormányzójává Horthy Miklóst, akinek személye - egy törvénycikk értelmében - sérthetetlen volt, és a királlyal azonos büntetőjogi védelemben részesült. A Nemzetgyűlés gyakorolta a törvényhozó hatalmat, a kormányzó pedig - a Nemzetgyűlésnek felelős minisztériumon keresztül - a végrehajtó hatalmat. Horthy megválasztásával beadta lemondását a Huszár kormány. Átmeneti megoldásként fogadták el az egyes hatalmi csoportok Simonyi-Semadam Sándor kinevezését, aki egy ideig a bel- és külügyminiszteri tárcát is magának tartotta meg. 1920. június 4-én rá hárult a szomorú kötelezettség, a felhatalmazás megadása a trianoni békeszerződés aláírására. Június 26-án lemondott, de véglegesen csak július 29-én távozott tisztségéből. Újra megnyitotta ügyvédi irodáját, 1920-tól a Keresztény Nemzeti Egyesülés, 1921-22-ben a Kisgazdapárt tagja volt. 1922-ben vonult vissza teljesen a politikai élettől, 1922-től 1924-ig az Országos Pénzügyi Tanács tagja, 1932 és 1945 között a Magyar Jelzálog Hitelbank kormánybiztosa volt. 1936-ban titkos tanácsossá nevezte ki Horthy Miklós kormányzó. Több mutatása
80
éve
1946 – Megszületett Halmos Béla népzenekutató, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója, prímás.
Édesapjához hasonlóan építészmérnöki diplomát szerzett, városrendezésre szakosodott. Gyermekkorában hegedülni és brácsázni tanult, katonai szolgálata alatt tanult meg gitározni. 1969-ben Sebő Ferenccel részt vett a Magyar Televízió Röpülj páva tehetségkutató versenyén. A Sebő-Halmos duó, majd a Sebő együttes alapító tagjaként énekelt versek és népzene előadójaként szerepelt itthon és a világ számos országában. Népzenével – főként hegedűn játszott többszólamú népi tánczenével – a táncházmozgalom 1972-es indulása óta foglalkozott, nemcsak táncházakban muzsikáló prímásként, hanem táncház-zenész tanfolyamok szervezőjeként és oktatójaként is. Több száz muzsikust tanított hegedülni itthon, és Európa és Amerika országaiban is. 1972-1979 között a Bartók Béla Néptáncegyüttes zenekarvezetője, 1990 és 2009 között a Kalamajka együttes prímása volt. Kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy 2011 novemberében a magyar táncházmódszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Több mutatása
54
éve
1972 – Megszületett Kolonics György kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus.
Beceneve: Koló. Kétszeres olimpiai bajnok (1996 Atlanta és 2000 Sydney), kétszeres olimpiai bronzérmes, tizenötszörös világbajnok. Horváth Csabával és Kozmann Györggyel is nagyon sikeres párost alkotott, egyéniben is nyert olimpiai aranyat. 2008-ban, 36 évesen, edzés közben érte a halál, amikor az ötödik olimpiájára készült. Több mutatása
54
éve
1972 – Megszületett Szabó T. Anna költő, író (Elhagy, Senki madara), műfordító.
Férje Dragomán György író, műfordító.
50
éve