Magyar kategória
97
éve
91
éve
1935 – Megszületett Koltai János, Jászai Mari-díjas díszlettervező, filmrendező és képzőművész (Szomszédok - Gábor Gábor).
A Képzőművészeti Főiskolán tanult ahol 1959-ben diplomát szerzett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán(SZFE) folytatta színész-képzését, amelyet 1963-ban fejezett be. A Szegedi Nemzeti Színház társulatának (1963–1965), ezt követően 1965-től hosszú ideig a Madách Színház tagja volt, miközben filmekben és TV filmekben is szerepelt. Díszlettervezőként, rendezőként és képzőművészként is aktív volt. A Budapest Filmstúdióban és a Balázs Béla Filmstúdióban is dolgozott, ahol kisfilmek létrehozásában vett részt. Több mutatása
80
éve
1946 – Megszületett Bakó Pál világbajnok és olimpiai ezüstérmes öttusázó, edző.
Az 1972. évi nyári olimpiai játékokon a Bakó Pál, Balczó András, Villányi Zsigmond összeállítású magyar csapat tagjaként a 2. helyen végzett. Több mutatása
78
éve
1948 – Megszületett Gárdos Péter, Balázs Béla-díjas filmrendező, színházi rendező, író.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-orosz szakán végzett 1971-ben. Előbb rendezőasszisztensként, majd rendezőként dolgozott a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójában. Első játékfilmjét a Hunnia Filmstúdióban készítette (Uramisten). Az utóbbi években a Pinceszínház művészeti vezetője. Legismertebb filmje: Szamárköhögés. Több mutatása
70
éve
65
éve
111
éve
107
éve
96
éve
1930 – Megszületett Zakar Ferenc Polikárp, ciszterci szerzetes, zirci főapát, a ciszterci rend generális apátja.
1995. október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
73
éve