Medárd névnapja

Június 8.

1394 éve

632 – Meghalt Mohamed próféta, az iszlám vallás megalapítója.

Medinában, 62 éves korában halt meg. Vallási és politikai tevékenysége révén az Arab-félsziget törzseit egyesítte. Mohamednek negyven évesen voltak először látomásai, amelyek szerint az arabokat kellet vezetnie, hogy megismerjék az egyetlen mindenható istenüket, Allahot. Először Medinában sikerült híveket toboroznia, akik az iszlámot terjesztették Arábiában. Végül 630-ban sikerült meghódítania Mekkát is, amely - Jeruzsálem helyett - az új vallás központjává és zarándokhellyé vált. Az iszlám hívei (muszlimok = muzulmánok) politikai közösséget is alkotnak, élén választott elöljáró, a kalifa ( = utód) áll (Mohamed halála óta), aki az iszlám vallási és világi vezetője. Az első kalifa, Mohamed legkedvesebb feleségének apja, Abu-Bakr volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

1233 éve

793 – A normannok első hadjáratuk során kiraboltak egy kolostort, ezzel kezdetét vette a viking korszak Angliában.

A Wales déli partjainál lévő Holy Islanden a Lindisfare kolostort rabolták ki. A mai Norvégia, Dánia és Svédország területéről származó normannok (vikingek) megkezdték hadjárataikat Nyugat- és Kelet-Európában. Betörtek Angliába, Írországba, feldúlták Britanniát és politikai, gazdasági hatalomra tettek szert. A kalandvágyó vikingek katonai sikereinek titka a vakmerő, gyors támadásaikban, nyílt tengeren és folyókon egyaránt használható sekély járatú hajóikban rejlett. 845-ig a normannok rablóhadjáratának áldozatául estek az európai kereskedővárosok, köztük Lisszabon, Sevilla és végül Hamburg. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

204 éve

1822 – Megszületett Czetz János az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornoka, argentín katonai vezető.

Argentínában ismert nevén: Juan Fernando CzetzAz argentin hadsereg kiemelkedő szervezője és Argentína első nemzeti katonai akadémiájának (Collegio Militar de la Nación) 25 éven keresztül az igazgatója. Katonai tevékenysége mellett jelentős a földrajztudományi munkássága, földmérőként dolgozott Argentínában ahol feltérképezte az ország Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

183 éve

1843 – Gasztonyban megszületett Széll Kálmán, aki 1899 és 1903 között Magyarország miniszterelnöke volt.

1866-ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett a pesti tudományegyetemen. Pályafutását 1867-ben szolgabíróként kezdte Vas vármegyében, 1868-tól a szentgotthárdi, 1881-től a pozsonyi 2. számú választókerületet képviselte kormánypárti programmal. A Deák-párt és a Balközép egyesülése után 1875. márciusától 1878. októberig pénzügyminiszteri tisztséget töltött be. Erélyes és takarékos miniszter volt, megszervezte az adófelügyelői intézményt, és legnagyobb sikereként létrehozta az Osztrák-Magyar Bankot. 1878-tól mintagazdasággá fejlesztette rátóti birtokát, ahol hírnevet szerzett a szarvasmarha-tenyészetével. 1881-től 1899-ig a Leszámítoló Bank igazgatója, 1886. és 1899. között, majd 1907-től haláláig az általa alapított Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatóságának elnöke volt. 1891. és 1898. között a Millenniumi Országos Bizottság, 1892-től a képviselőház pénzügyi bizottságának, 1896-tól az interparlamentáris konferencia elnöke volt. 1897. végén, az egyre jobban elmélyülő válság idején ismét aktívan bekapcsolódott a politikai életbe, a Bánffy-kormány bukása után, 1899. 02. 26-án nevezték ki miniszterelnökké, valamint a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte. 1902-ben megkötötte az új gazdasági kiegyezést az osztrákokkal. Kormánya széles körű támogatást élvezett, majd a véderőfejlesztés miatt ismét kiújultak az ellentétek. Rendezni kívánta az újonclétszám megajánlását és az újoncjutalékot, de kísérlete megbukott, így 1903. 06. 27-én távozott tisztségéből. 1906-ban belépett az Alkotmánypártba, amelynek elnöke lett 1910-ig. 1906-tól alkotmánypárti, 1910-11-ben párton kívüli programmal képviselte a szentgotthárdi választókerületet. 1911. után már csak a gazdasági életben vállalt szerepet. 1902-ben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjává választották. A valóságos belső titkos tanácsosi címet, 1893-ban a Lipót-rend, 1902-ben a Szent István-rend nagykeresztjét kapta meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

135 éve

1891 – Megszületett Audrey Munson amerikai művész modell és filmszínésznő, akit az első amerikai szupermodellnek tartanak.

Teljes nevén: Audrey Marie Munson, egyéb nevei: Miss Manhattan, Panama–Pacific Girl, Exposition Girl, American Venus. Fotózások mellett műalkotáshoz is modellt állt: New Yorkban több tucat szobrot mintáztak róla, az 1915-ös San Franciscó-i világkiállításra készült közel húsz. Őt ábrázoló szobor látható a New York-i közkönyvtárban, a David N. Dinkins önkormányzati épületen, illetve az Ötödik sugárúton elhelyezkedő Frick House-ban is. Ezért is kapta a Miss Manhattan becenevet. Több némafilmben szerepelt, és ő volt az egyik első nő, aki meztelenül volt látható hollywoodi filmben. Magánélete szomorúan alakult, a híres szépséget többen ostromolták, meggyanusították egy feleség halálában való részvétellel, és az is előfordult, hogy szerepért cserébe kértek tőle olyasmit, amit elutasított. A magánéletizűrzavarok, és az öregedéssel és szépségének múlásával való szembenézés annyira megviselte, hogy édesanyja 40 éves korában elmegyógyintézetbe záratta. Ott élt 104 éves korában bekövetkezett haláláig. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Alkotás

101 éve

1925 – Megszületett Barbara Bush egykori amerikai First Lady, George H. W. Bush volt amerikai elnök felesége.

Lánykori nevén: Barbara Pierce Egyes elnökfeleségek a XIX. században még annyira visszavonultan éltek, mintha nem is lettek volna a Fehér Ház lakói. A XX. században az erős férfiak oldalán álló erős asszonyok már nem rejtőztek el, hanem kiépítették az ország első asszonyának státusát, reprezentációs és karitatív kötelezettségeknek tettek eleget és egyre inkább tért hódítottak a politikában. Barbara Bush alapítványt hozott létre az írni-olvasni tudásért, a "Barbara Bush Foundation for Family Literacy"-t, amelynek kampányához az 1984-ben írt "C. Fred's Story: A Dog's Life" című művével is hozzájárult. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Irodalom

99 éve

1927 – Megszületett Kiss István, Kossuth-díjas szobrászművész (Pest-Buda Centenáriumi emlékmű a Margit-szigeten).

A Margit-szigeten található Centenáriumi emlékmű Pest-Buda és Óbuda egyesítése 100. évfordulójának emlékére készült. 1972-ben. A sziget déli részén, a zenélő szökőkút előtt áll, közel 450 cm magas, belül nyitott, a magyar történelem eseményeivel részletesen kidolgozott, csavart bronz emlékmű.Ismert alkotása a Dózsa György-emlékmű, 1961, Budapest, I. ker., Dózsa György tér. Monumentális alkotásait a szocialista rendszer rendelte meg. Fontosak kisméretű plasztikái, érmei, domborművei is. Faragott követ és fát, készített bronz és alumínium szobrot, felhasznált réz és rozsdamentes acéllemezt. A rendszerváltást követően szobrai, emlékművei közül többet eltávolítottak, némelyiket a Budapest határában lévő Memento Parkba helyezték át, többek között a sokáig a Felvonulási téren álló Tanácsköztársasági emlékművet is, amely Berény Róbert "Fegyverbe!" című plakátja nyomán készült. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

91 éve

1935 – Megszületett Koltai János, Jászai Mari-díjas díszlettervező, filmrendező és képzőművész (Szomszédok - Gábor Gábor).

A Képzőművészeti Főiskolán tanult ahol 1959-ben diplomát szerzett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán(SZFE) folytatta színész-képzését, amelyet 1963-ban fejezett be. A Szegedi Nemzeti Színház társulatának (1963–1965), ezt követően 1965-től hosszú ideig a Madách Színház tagja volt, miközben filmekben és TV filmekben is szerepelt. Díszlettervezőként, rendezőként és képzőművészként is aktív volt. A Budapest Filmstúdióban és a Balázs Béla Filmstúdióban is dolgozott, ahol kisfilmek létrehozásában vett részt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar Színház

78 éve

1948 – Megszületett Gárdos Péter, Balázs Béla-díjas filmrendező, színházi rendező, író.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-orosz szakán végzett 1971-ben. Előbb rendezőasszisztensként, majd rendezőként dolgozott a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójában. Első játékfilmjét a Hunnia Filmstúdióban készítette (Uramisten). Az utóbbi években a Pinceszínház művészeti vezetője. Legismertebb filmje: Szamárköhögés. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Alkotás Magyar

68 éve

1958 – Megszületett Keenen Ivory Wayans amerikai színész (Szimatnak szemét, szemétnek szimat).

New Yorkban született. A közönség számára az Emmy-díjas In Living Color című sorozattal vált igazán ismertté, melyet nem csupán mint ötletgazda, de mint színész, executive producer és mint társszerző is jegyez. Első jelentős filmes munkája (színészként és íróként egyaránt) a nagy sikert aratott vígjáték, a Hollywood Shuffle volt. Rendezőként az I'm Gonna Get You Suckával debütált, melyben maga is játszott és ő volt a forgatókönyv szerzője is. Ugyanilyen hármas szerepkörben jegyzi a Szimatnak szemét, szemétnek szimat című filmet is, a Ne légy baromnak producere volt, a Tisztítótűzben pedig Steven Seagal oldalán játszott. Saját tévés talk show is indított, The Keenen Ivory Wayans Show címmel, melynek egyben executive producere is. Ismertebb filmjei: Különösen veszélyes; Tisztítótűz; Horrorra akadva 1-2.; Szimatnak szemét, szemétnek szimat; Eddie Murphy Show; Eszelős Hollywood - író. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

8 éve

2018 – 48 éves korában meghalt Lévai Mária hárfaművész, zenetanár, rövidtávfutó.

Hárfaművészként trubadúr-, kelta- és koncerthárfáin reneszánsz, kelta, barokk, klasszikus és kortárs zenét játszott, a bölcsődék és óvodák világához is szólni tudott. Fiatalkorától versenyszerűen sportolt. Válogatott atléta volt, valamint tornász és úszó. Különösen a rövidtávfutásban jeleskedett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Sport Magyar

2 éve

2024 – Meghalt Felkai Miklós rockzenész, gitáros, zeneszerző, szövegíró, énekes, a LUX, az Apostol és a Felkai Jam és a Bergendy együttesek tagja.

Továbbá közreműködött sok előadó lemezfelvételein, például együtt zenélt az LGT-vel, Kovács Katival, Máté Péterrel, Sass Szilviával, a Stúdió 11-gyel, Dés Lászlóval, Presser Gáborral, Szörényi Leventével, Zalatnay Saroltával, Varga Miklóssal, Deák Bill Gyulával. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar