Magyar kategória
48
éve
45
éve
1981 – Görögországban meghalt Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvádje.
Lóránt Gyula 1943-ban, a Nagyváradi Atlétikai Clubban (NAC) kezdte labdarúgó-pályafutását. 1946-ban román bajnoki címet nyert az aradi csapat tagjaként, majd Magyarországra került. 1947-től 1949-ig a Vasas labdarúgója volt, ezután igazolt a Honvédhoz, így tagja lehetett az Aranycsapatnak. Alegendás csapat tagjaként részt vett a helsinki olimpián, a svájci világbajnokságon (ahol ezüstérmes lett a magyar csapat), és részt vett az angolok elleni meccsen is, ahol az Aranycsapat 6:3-ra győzte le a hazai pályán kilencven éve veretlen válogatottat. 1947. és 1955. között 42-szer játszott válogatottként, ez idő alatt 4 bajnoki címet szerzett. 1956-ban az Aranycsapat sok más tagjához hasonlóan Lóránt is emigrált, 1963. és 1981. között a Bundesliga több csapatának is edzője volt. 58 évesen, egy görögországi Schalke-meccs közben érte a halál. Több mutatása
11
éve
2015 – Egerben megnyílt a Beatles Múzeum.
Teljes nevén: EGRI ROAD BEATLES MÚZEUM. Kelet-Közép Európai régió egyetlen Beatles gyűjteményét Bródy János nyitotta meg, a Hotel Korona Eger szálloda épületében. A 450 négyzetméteren, a pincétől az emeletig majd 2500 tárgyi emléket felvonultató múzeumban az elmúlt években több mint 100 ország képviselője tette tiszteletét. Hasonló múzeum Eger mellette jelenleg Liverpoolban, Halléban, Alkmaarban, illetve Buenos Airesben található. Több mutatása
588
éve
1438 – Aachenben német-római császárrá koronázták Albert magyar királyt, V. Albert néven osztrák herceget.
1397-ben született Bécsben IV. Albert osztrák herceg és Johanna bajor hercegnő gyermekeként. V. Albert néven, osztrák hercegként 1422-ben feleségül vette Zsigmond király leányát, Erszébetet. 1423-ban Zsigmond Morvaország kormányzójává nevezte ki, a husziták ellen folytatott állandó küzdelmet. 1435-ben sikeresen harcolt a törökök ellen. Zsigmond halálakor a magyar bárók elfogadták leendő királyként, de 1437. december 18-án azzal a feltétellel járultak hozzá királlyá választásához, hogy csak a magyar rendek beleegyezésével fogadja el a német-római koronát, és halála esetén fiúgyermeke, ha ilyen nem születne, akkor Erzsébet örökli a magyar koronát. 1438. május 6-án a cseh katolikus rendek is kikiáltották királlyá, de a huszita nemesség Podjebrád György vezetésével Kázmér lengyel herceget választotta meg. Június 29-én mégis cseh királlyá koronázták, de a cseh husziták hívására Kázmér herceg bátyja, III. Ulászló lengyel király betört Csehországba, és Albert csak a magyar és a német birodalmi seregek támogatásával tudta megtartani a cseh trónt. A Habsburgoknak ekkor vált először ténnyé Magyarország és Csehország, valamint Ausztria egyesítésére irányuló törekvése. 1438-ban, amikor Albert először megjelent Budán, azonnal gyűlölethullám tört ki a "német" uralom ellen, amelynek szításában része volt a király feleségének, Erzsébetnek és Zsigmond özvegyének, Cillei Borbálának, valamint a huszitáknak is. Az országgyűlésen a magyarul nem beszélő, elszigetelt király előtt a főurak kijelentették, hogy a születés jogcímén a trón elsősorban Erszébetet illeti meg. Magyarországon a kormányzati rendszeren nem tudott változtatni, 1439-ben megerősítette a rendek kiváltságait, valamint megtiltotta a külföldiek hivatalokba ültetését és birtokadományokban részesítését. Az 1439. nyarán megindított törökellenes hadjáratának csúfos vereségéhez is nagyban hozzájárult a királyi családon belüli nyílt versengés. Az ostromlott Szendrő felmentése kudarcot vallott, a törökök a várat is elfoglalták. Miközben Titel felé indult, serege teljesen szétszéledt. Albert megbetegedett vérhasban, majd útközben Neszmélyen meghalt. Erzsébet királyné már ekkor terhes volt, és csak Albert király halála után, 1440. február 22-én született meg fia, a későbbi V. (Utószülött) László. Albert végrendelete szerint születendő gyermeke gyámságát magyar, cseh és osztrák főnemesekre bízta. A bécsi Szent István-templomban akart temetkezni, de Székesfehérvárott temették el a magyar főurak. Több mutatása
121
éve
1905 – A Ganzból kigördült az első postaautó, ezzel kezdetét vette a honi autógyártás.
Csonka János a Magyar Posta számára készített motoros triciklit, majd gépkocsit, amely mint postaautó 1905. május 31.-én indult sikeres próbaútjára. Innen számítjuk a magyar autógyártás kezdetét. A gépkocsi a régi Műegyetem Múzeum körúti épületének udvaráról indult 2000 kilométeres próbaútjára, melyet üzemzavar nélkül tett meg az alig kiépített, rossz minőségű utakon. Legnagyobb sebessége 35 km/óra volt. Több mutatása
100
éve
76
éve
1950 – Megszületett Sasvári Annamária popénekesnő.
Sasvári Sándor musicalénekes testvére.
67
éve
1959 – Meghalt Zathureczky Ede, kétszeres Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia igazgatója.
Teljes nevén: Alsó- és felsőzathurcsei Zathureczky Ede
52
éve
1974 – Meghalt Karácsony János erdélyi festőművész, tanár (Gyimes völgye, Pipacsok).
Gyergyószentmiklóson (román nyelven Gheorgheni) halt meg.
39
éve