★ Kiemelt esemény
Június 3.
120
éve
928
éve
101
éve
1925 – Megszületett Tony Curtis magyar származású amerikai színész (Van, aki forrón szereti; Minden lében két kanál).
Eredeti nevén: Schwartz Bernát, Bernard Schwarz. New York-ban született, családja Mátészalkáról származott. Magyarul válaszolt újságíróknak. 1943-ban, bevonult a haditengerészethez, a háború után lett színész, érdekelte a lovaglás és a vívás. 1951-ben feleségül vette Janet Leigh színésznőt, két lányuk született, Kelly és Jamie Lee Curtis, aki színésznő lett. Válásuk után többször újra házasodott, utolsó felesége 45 évvel volt fiatalabb nála.Először előnyös megjelenése miatt foglalkoztatták, de később színészi tehetsége is megmutatkozott komoly és humoros szerepekben egyaránt. A siker édes illata című filmben Burt Lancaster, a Van, aki forrón szereti című filmben Marilyn Monroe és Jack Lemmon partnere volt. A megbilincseltekben nyújtott alakításért Oscarral jelölték. Az 1970-es évek elején Roger Moore társaként a The Persuaders (Minden lében két kanál) című TV sorozatban játszott. Festőként is dolgozott, képeit neves galériákban láthatjuk. 2009-ben jelent meg önéletrajzi kötete, a Hollywood hercege, melyet a 16. Nemzetközi Könyvfesztiválon Budapesten a Millenáris Parkban dedikált. Több mutatása
405
éve
1621 – A németalföldi országgyűlés megalapította a Nyugat-indiai Társaságot a Kelet-indiai Társaság mintájára.
A Nyugat-indiai Társaság kereskedelmi monopóliumot és gyarmatosítási jogot kapott Amerikában, a Csendes-óceán szigetein és Nyugat-Afrikában. A kereskedelmet uraló Spanyolország megakadályozta Hollandia önálló részvételét a tengerentúli kereskedelemben. A spanyolok és a portugálok nem köthettek szerződéseket a hollandokkal, valamint a holland hajóknak nem engedték, hogy Spanyolország által ellenőrzött területeken kikössenek. A XVI. század végétől hirtelen fejlődésnek indult a németalföldi kereskedelem, mivel az állam lemondott a tengeri hajósok adójáról, sőt támogatta vállalkozásaikat. A kereskedelmi társaságok egyesülésével pedig csökkent a konkurencia. Több mutatása
405
éve
155
éve
1871 – Megszületett Horánszky Lajos bankigazgató, publicista, műgyűjtő, országgyűlési képviselő.
A budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, majd 1889-től külföldi tanulmányutat tett Franciaországba, Németországba és Ausztriába. Banktisztviselő volt Bécsben, később a Magyar Bank, valamint az Angol–Magyar Bank igazgatója lett. 1901-1905 között Veszprém országgyűlési képviselője a szabadelvű párti programmal. Közreműködött a Nemzeti Társaskör alapításában, és része volt 1910-ben a Nemzeti Munkapárt megalakulásában is. Az első világháború után a politikai élettől visszavonult. 1926-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Írt Batthyány Lajosról, Grünwald Béláról, Munkácsy Mihályról, Liszt Ferencről, Tisza Istvánról, Illésházy Istvánról, Beöthy Zsoltról. Magyar írók műveinek első kiadásából, értékes képekből és metszetekből álló gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el. Több mutatása
131
éve
127
éve
1899 – Megszületett Békésy György, magyar származású, Nobel-díjas biofizikus, akusztikus.
Budapesten született. Diplomata édesapjának köszönhetően már kora gyermekéveitől több országban végezte tanulmányait Békésy György, de fizikai doktorátusát Magyarországon, a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg. Ezt követően a Posta Kísérleti Állomáson hallással kapcsolatos kutatásokat végzett, konkrétan a telefonmembrán és a dobhártya-preparátum összehasonlító vizsgálata keltette fel érdeklődését az akusztika iránt. A harmincas években Békésy készítette el a Magyar Rádió stúdióinak akusztikai terveit. A hallás biofizikai problémáit kutatva rengeteg adatot gyűjtött arról, hogy hogyan és mit válaszolnak a fül csigájában elhelyezkedő érzékelő sejtek a fizikai ingerek hatására. 1946-tól külföldön dolgozott, többek közt Stockholmban, a Harvard Egyetemen és a Hawaii Egyetemen. Kutatómunkáját és eredményeit 1961-ben jutalmazták élettani-orvosi Nobel-díjjal, az elsimerést "a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért" kapta. Mindemellett számos egyetem díszdoktora is volt, és nemzetközileg elismert szakértőként tartották számon a közép-amerikai indián kultúrák területén is. Élete utolsó éveitben súlyos betegségekkel küzdött, emiatt már nem tudott hazalátogatni Magyarországra. Nem sokkal 73. születésnapja után Honoluluban halt meg. Több mutatása
107
éve
1919 – Megszületett Máriássy Félix Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró (Talpalatnyi föld; Valahol Európában).
Ismertebb filmjei: Fügefalevél; Álmatlan évek; Külvárosi legenda; Egy pikoló világos; Talpalatnyi föld; Valahol Európában; Kalotaszegi madonna. Legtöbb filmjét feleségével, Máriássy Judit dramaturg és forgatókönyvíróval készítette. A Budapesti tavasz és az Egy pikoló világos a legsikeresebb alkotásai. Több mutatása
105
éve
104
éve
1922 – Megszületett Alain Resnais francia rendező (Távol Vietnamtól; Szerelmem, Hiroshima).
Smoking; No smoking; Az élet kész regény; Stavisky; Távol Vietnamtól; Muriel; A világ emlékezete; Guernica
102
éve
100
éve
1926 – Megszületett Allen Ginsberg amerikai költő, a "hippik atyja", aki járt Magyarországon.
Teljes nevén: Irwin Allen GinsbergBotrányokban, tragikus és groteszk eseményekben gazdag élete volt. Kiérdemelte a "beatnemzedék pápája", a "hippik apja", a "szabad szerelem Buddhája" nevet, mindenféle hatalom ellen tiltakozott, hitt a szabad szerelemben és kereste a Zen-buddhista üdvözülést.A Columbia Egyetem elvégzése után sokat utazott, tanulmányozta a klasszikus irodalmat, költészetet, a keleti filozófiákat és a kábítószerek hatását az emberi tudatállapotra. Nagy hatással volt rá Jack Kerouac. 1955-ben jelent meg a Howl and Other Poems című kötete, magyarul: Üvöltés címen adták ki 1967-ben.Nagy hatással volt Hobóra, aki lefordította és elénekelte egyes verseit is. Járt Magyarországon és fellépett Hobo-koncerten. Több mutatása
82
éve
1944 – Megszületett Gulyás Gyula Kossuth-díjas szobrász.
1968-ban készítette első jelentős nonfiguratív, Tekervény című kisplasztikáját. Hatalmas minimalista szobrok mellett élethű portrészobrokat is készített, többek között Andy Warholról és Marilyn Monroe-ról is. Több mutatása
76
éve
1950 – Megszületett Suzi Quatro amerikai énekesnő, zeneszerző, basszusgitáros és színésznő.
Ő az első női basszusgitáros aki komoly sikereket ért el a rockzenében. Az 1970-es években a kislemezeivel sorozatos sikereket aratott, ami megalapozta a még nagyobb sikert Európában és Ausztráliában, de hazájában, Amerikában nem. Visszatérő szerepének, mint női basszusgitáros a Happy Days című népszerű tv-sorozatban, köszönhetően, 1979-ben a Chris Normannal duettben előadott "Stumblin' In" számmal 4. helyre jutott az amerikai toplistákon. Több mutatása
65
éve
1961 – Megszületett Hágai Katalin, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész.
eredeti neve: Hágelmayer Katalin
59
éve
1967 – Megszületett Darnyi Tamás, sokszoros olimpiai-, világ- és Európa bajnok úszó, sportvezető.
Az 1988. évi szöuli és az 1992. évi barcelonai olimpián a 200 és 400 méteres vegyes úszásban olimpiai bajnoki címet szerzett, így négy aranyérmével máig ő a legeredményesebb magyar férfi úszó olimpikon.Négyszer nyert világbajnoki, nyolcszor Európa-bajnoki címet. Több mutatása
37
éve
231
éve
1795 – Meghalt Kármán József író (Fanni hagyományai).
Az író fő műve, a Fanni hagyományai című regény az ún. levélregény műfaját képviseli a magyar irodalomban. A napló- és levélformában írt szentimentális regény rendkívül finom lélektani elemzésével tűnik ki. Több mutatása
151
éve
1875 – Meghalt Georges Bizet francia zeneszerző, a Carmen című opera alkotója.
Első szerzeményét 11 évesen alkotta, ekkor már a párizsi Conservatoire diákja volt. Első jelentős művét, a "C-dúr szimfóniát" 17 éves korában írta és ezzel elnyerte a Római-díjat, amelynek révén három évet tölthetett az olasz nagyvárosban. A "Don Procopio" című vígoperáját 1906-ban mutatták be kevés sikerrel, és következő műve, a "Gyöngyhalászok" című operája sem nyerte el a nézők tetszését. Ezt követően más szerzők műveinek átdolgozásából és zongoratanításból élt. 1871-ben besorozták a Nemzeti Hadseregbe a francia-porosz háború alatt, így kevés ideje maradt a komponálásra. 1871-ben írta zongorára a "Gyermekjátékok" című sorozatot, valamint a "Dzsamilé" című egyfelvonásos operáját. A párizsi Vaudeville-színház igazgatójának kérésére írt Alphonse Daudet Az arles-i lány című elbeszéléséhez kísérőzenét. Később a művet áthangszerelte nagyzenekarra, így hangversenydarabként hatalmas sikert aratott. Élete utolsó alkotása a "Carmen" című operája volt, amellyel azt remélte, hogy ez végre áttöri a francia közönség közönyét. A várt siker elmaradt, és a bemutató után néhány nappal a nagy beteg zeneszerző elhunyt. A "Carmen" későbbi előadásai viszont már hatalmas sikereket arattak, a mű pedig a közönség egyik nagy kedvence lett és a mai napig az egyik legismertebb és leggyakrabban játszott opera. Több mutatása
151
éve
149
éve
127
éve
117
éve
1909 – Megszületett Badiny Jós Ferenc sumerológus professzor, a magyar őstörténet kutatója.
Ifjú éveit Balassagyarmaton töltötte, a Balassi Bálint Gimnáziumban tanult. Születésének századik évfordulójára emléktáblát helyezett el Balassagyarmat város Önkormányzata a Palóc Társaság kezdeményezésére, a Civitas Fortissima Kör támogatásával a Szondi György utca 1. szám alatti valamikori szülői házra. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Jay Van Andel, az Amway birodalom egyik megalapítója.
Az Amway kereskedelmi hálózatot két holland származású amerikai, Jay Van Andel és Richard Marvin DeVos építette ki. A két gyerekkori jóbarát egész életútja rendkívül hasonlít egymásra, üzleti és magánéleti területen is. A háború után szülővárosukban, a michigani Grand Rapidsben kezdtek először közös vállalkozásokba, amik közt volt repülősiskola és vendéglő is. 1948-ban egy hajóút során döntötték el, hogy a karibi szigetekről fognak mindenféle árut bevinni az USA-ba. Hamar rájöttek, hogy jobban járnak, ha az eladási folyamatból kiiktatják a kereskedőket, és kiépítik saját elosztóhálózatukat. Ezzel az ügynökcsapattal alakult meg 1959-ben új vállalatuk, az Amway. Környezetbarát tisztítószerekkel kezdték a házalást, majd az áruskála folyamatosan szélesedett különböző termékekkel. A direkt kereskedést alkalmazó cégek közül először az Amway alkalmazta a többszintes "MLM" hálózatot és a szponzori rendszert. A két alapító vagyona jelenleg meghaladja a fejenkénti 4 milliárd dollárt. Több mutatása
96
éve
1930 – Megszületett Marion Zimmer Bradley amerikai írónő (Artúr király és a nők, A világok háza).
Legismertebb regénye az 1982-ben megjelent "Artúr király és a nők" ("The Mists of Avalon"), valamint az 1987-es "The Firebrand". Az "Artúr király és a nők" című könyve - amelyből film is készült Angelica Huston, Julianna Margulies és Joan Allen főszereplésével - azoknak a spirituális erejű nőknek a szemszögéből meséli el Artúr király legendáját, akik nagy befolyást gyakoroltak egész Anglia sorsára és jövőjére. A misztikus hangulatú dráma főszereplői: Viviane, a legfőbb papnő, aki Avalon ősi vallását is meg szeretné őrizni a terjedő kereszténység mellett, a választott utódja, Morgaine és a hatalomvágyó bajkeverő Morgause, aki a Viviane által megteremtett kényes egyensúlyt próbálja felborítani, valamint Artúr király és Merlin, a varázsló. Több mutatása
95
éve
1931 – Megszületett Raúl Castro Ruz kubai politikus, Fidel testvére.
Tanulmányait a Jezsuita Kollégiumban és a Havannai Egyetemen végezte. 1953-ban 15 évi börtönre ítélték, mivel részt vett bátyjával, Fidel Castro Ruzzal együtt a Moncada laktanya elleni támadásban. Amnesztiával szabadult 1954-ben, majd 1956-ban csatlakozott bátyja mozgalmához Mexikóban és Kubában. 1960 óta a fegyveres erők parancsnoka és miniszterelnök helyettes, 1976-tól az Állami Tanács és a Minisztertanács első elnökhelyettese, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja és a Központi Bizottság másodtitkára. Címe: Officina del Presidente, La Habana, Cuba. Több mutatása
92
éve
82
éve
80
éve
1946 – Meghalt Ifjabb alsótorjai Vastagh György szobrász.
A Vastagh művészcsalád különböző műfajokban alkotó tagjai végigkísérték a 19-20. századi magyar művészet történetét. Az erdélyi Háromszékről származó család mintegy százhúsz éven és három generáción keresztül volt jelen a művészeti életben. Több mutatása
63
éve
1963 – Meghalt Szent XXIII. János római pápa 1958–1963 között, Szent Péter 261. utóda.
Pápasága csak öt évig tartott, mégis maradandót tett, összehívta a II. vatikáni zsinatot, a római katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívő világgal való viszonyának rendezése volt. Ezzel új korszakot nyitott a katolikus egyház történelmében.II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, emléknapját október 11-én (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház. Szentté avatása 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján, az őt korábban beatifikáló II. János Pál pápával együtt történt. Több mutatása
61
éve
1965 – Edward White végrehajtotta az első amerikai űrsétát.
Edward White, a Gemini–4 űrhajósa 20 percet tölt kint az űrben, két hónappal az első szovjet űrséta után, amit Alekszej Leonov tett.
60
éve
1966 – Meghalt Bornemisza Géza festő.
A nagybányai művésztelepen és Henri Matisse műhelyében nevelkedett. Könnyed, szellemes tájképeket, csendéleteket festett, végül igazi posztnagybányai stílusban alkotott. Több mutatása
35
éve
1991 – Meghalt Anna Margit, festőművész, Ámos Imre felesége.
Eredeti neve: Sichermann, aztán Sólyom
25
éve
2001 – Meghalt Anthony Quinn kétszeres Oscar-díjas mexikói-amerikai színész, producer, rendező (Zorba, a görög).
A Zorba, a görög című filmben olyan hitelesen játszotta el a főhőst, hogy Görögországban még tiszteletbeli görög állampolgárrá is avatták.Legismertebb filmjei: Zorba, a görög, Az öreg halász és a tenger; Blöff; Arábiai Lawrence. Több mutatása
19
éve
2007 – Meghalt Darvas Iván kétszeres Kossuth-, és Jászai Mari-díjas, színművész, a Nemzet Színésze.
Érdemes és kiváló művész.Eredeti nevén Darvas Szilárd. Prágából 1939-ben jött Magyarországra, 1946-tól a Művész Színház, 1949-től 1956-ig a Madách Színház tagja volt, 1957. és 1959. között bebörtönözték a forradalomban való részvételéért. 1959-től segédmunkásként, 1963-tól a miskolci Nemzeti Színház, a József Attila Színház, majd a Vígszínház tagjaként dolgozott. Első felesége Tolnay Klári Kossuth-díjas színművésznő volt.Alapító tagja a Történelmi Igazságtétel Bizottságának, 1990-től SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt. Főbb szerepeiből: Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Beutler (Dürrenmatt: Fizikusok), Popriscsin (Gogol: Egy őrült naplója), Antonius (Shakespeare: Antonius és Kleopátra), filmjeiből: Liliomfi, Dollárpapa, A tizedes meg a többiek, Pendragon legenda, Szent Iván Napja, A Hídember, Film..., A Morel fiú, Színes tintákról álmodom, Egy csók és más semmi, Isten hozta, őrnagy úr!, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán. Több mutatása
10
éve
2016 – Meghalt Muhammad Ali olimpiai és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó, polgárjogi aktivista, ENSZ-békenagykövet.
Eredeti nevén Cassius Marcellus Clay jr. 1967-ben megtagadta a katonai szolgálatot, ezért a tettéért az 1960-as nyári olimpia félnehézsúlyú (75–81 kg) bajnokát ötévi börtönre, illetve 10 ezer dollár pénzbírságra ítélték, a Bokszvilágszövetség (WBA) pedig megfosztotta bajnoki címétől. 1999-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az évszázad legjobb sportolójának választotta. Több mutatása
7
éve
2
éve