Ma Gál névnapja van

Magyar kategória

51 éve

1975 – Fock Jenő miniszterelnök lemondása után, utódaként Lázár György kapott megbízást.

1987. szeptemberéig volt a kormány elnöke. 1942-ben, tanulmányai befejezése után műszaki rajzoló lett, 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, 1948-tól az Országos Tervhivatalban dolgozott előadóként, 1953-tól főosztályvezető-helyettesként, 1958-ban elnökhelyettessé nevezték ki. 1970-ben munkaügyi miniszter lett, beválasztották a Központi Bizottságba (KB), majd 1973-ban a KB Gazdaságpolitikai Bizottságába is, június 29-én kinevezték a minisztertanács elnökhelyettesévé és az Országos Tervhivatal elnökévé. 1975. márciusában a Politikai Bizottság tagja, május 15-én a minisztertanács elnöke lett, valamint megválasztották parlamenti képviselővé. A gazdasági reformok ellenzői közé tartozott, Kádár János számára nem jelentett veszélyt. Miniszterelnöksége alatt felhalmozódtak az el nem végzett feladatok és az elszalasztott lehetőségek. Az energia- és nyersanyagigényes ágazatok leépítése, az új technológiák meghonosítása, az ipar gazdasági súlyának csökkentése, a tulajdonreform mind elmaradt. Kormánya hiteleket vett fel, de a 16 milliárd dolláros államadósságból szinte semmit nem fordított a gazdaság szerkezetátalakítására, új technológiák bevezetésére és a megváltozott világpiaci feltételekhez való alkalmazkodásra. A rendszer stabilitásának tekintett életszínvonal megőrzését finanszírozták ebből. 1977-ben kormánya írta alá Csehszlovákiával a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítését vállaló államközi szerződést. 1979-80-ban hozzáláttak a reformokhoz, termelői és fogyasztói árreformot hajtottak végre, gazdasági munkaközösségek (gmk.) alakulását, háztáji gazdaságok működését engedélyezték. A lakosság jövedelme jelentősen nőtt, a főmunkaidő - termeléscsökkenéssel együtt -leértékelődött. 1981-ben leányvállalatok létrehozását is engedélyezték, a vállalatirányítási rendszert decentralizálták. A pénzpiacon 1982-ben megjelentek a kötvények, 1987-ben bevezették a kétszintű bankrendszert. Azonban a politikai szférában szinte semmi nem változott. 1987-ben már államcsőd fenyegetett, az életszínvonal látványosan romlott. A Szovjetunióban megkezdődött gorbacsovi-korszak Magyarországon is újra a stabilizáció és a konszolidáció kérdéseit helyezte előtérbe, amelynek érdekében személyi változtatások történtek, és Lázár Györgyöt felmentették a miniszterelnöki tisztség alól, ugyanakkor kinevezték a párt főtitkárhelyettesévé. Tényleges hatalma már nem volt, 1988. májusában nyugdíjazták, a párt politikai és központi bizottságából kihagyták. Több mutatása

Teljes esemény 0

1975. 05. 15. Történelem Magyar

37 éve

1989 – Botrány volt az érettségi vizsgán, mert napokkal korábban részben ismertté váltak a feladatok.

1989-ben több budapesti és Pest megyei középiskolában már napokkal a május 15-ével kezdődő hétre kitűzött írásbeli érettségik időpontja előtt megtudták a negyedikes diákok a matematika érettségin megoldandó kilenc feladat feladatgyűjtemény-beli sorszámait, valamint a magyar érettségi tételek témái is – gyermekmotívumok József Attila költészetében, Vörösmarty Mihály és Nagy Lajos –, és más tantárgyak érettségijeivel is adódtak problémák. Hasonló, érettségihez kapcsolódó kiszivárgások korábban és később is előfordultak, az 1989-ben rendőrségi nyomozás is indult. A felügyelő tanároknak feltűnt, hogy a gyerekek túl hamar végeztek a matek feladatokkal. A furcsaságot jelentették, az érettségi lebonyolítását koordináló minisztérium vezetői úgy döntöttek, érvénytelenítik az egész vizsgát és mindenkinek a negyedik év végi jegyét írják a bizonyítványába. A döntést május 16-án este az akkori közoktatásügyi miniszter, Glatz Ferenc jelentette be. Több mutatása

Teljes esemény 0

1989. 05. 15. Érdekes Tudomány Magyar

14 éve

2012 – Meghalt Németh József táncdalénekes (Kicsit szomorkás a hangulatom).

1931-ben született. A hatvanas évek elején tűnt fel, amikor Mikes Évával közösen elénekelte a Téli szerelem című film betétdalát, az Angélát. Mindig kifogástalan megjelenése, valamint jó gitártudása is hozzájárult sikereihez. Szerepelt filmben (Patyolat akció) és musicalszínész is volt (Kaktusz virága 1966-ban a József Attila Színházban). A 1970-es évek végétől veszített népszerűsűgűből, Németországba disszidált, majd az 1990-es évek elején tért vissza Magyarországra. Legismertebb dalai: Kicsit szomorkás a hangulatom (1965), Nem kell nékem nagyhercegnő (1965) Négyszemközt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2012. 05. 15. Meghalt Zene Magyar

187 éve

1839 – Megszületett Kühne Ede gépészmérnök, aki mezőgazdasági gépeket fejlesztett és gyártott.

Kühne apja egyik alapítója volt Németország második legnagyobb acélgyárának. Kühne Ede Hamburgban született, a család elszegényedése után 18 évesen egy berlini gépgyárban lett műszaki rajzoló. Odesszából hamarosan állásajánlatot kapott, de kiutazásának az volt a feltétele, hogy előbb tökéletesítse a mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos ismereteit. Így került Magyarországra, és sosem utazott tovább. Mosonban a Pabst és Krauss-féle műhely vezetését bízták rá. Több új gyártmányt fejlesztett ki, és a kis műhely pár évtized alatt tekitélyes gyártelep lett, a mezőgazdasági gépgyártás terén Magyarországon első számú gyára. 1874-ben itt kezdték gyártani a Hungária Drill elnevezésű sorvetőgépet, amelyet még rossz talajviszonyok között is jól lehetett használni. Kühne érdemei elismeréseként többször kapott az uralkodótól kitüntetést. Több mutatása

Teljes esemény 1

1839. 05. 16. Született Technika Magyar

161 éve

1865 – Megszületett Holló Barnabás szobrászművész, akinek elsősorban realisztikus domborművei jelentősek.

Művészeti tanulmányait budapesti iparművészeti iskolában és a mintarajziskolában végezte. Stróbl Alajos tanítványa volt. A magyar művészettörténet a millennium környéki időszak történelmi szobrászatának jeles képviselőjeként tartja számon. Nevét országosan ismertté tette a Magyar Tudományos Akadémia alapítását ábrázoló domborműve, melyet az akadémia székházának külső falán helyeztek el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1865. 05. 16. Született Alkotás Magyar